|
Archív |
||||||||||||
Aktuális

|
A májusvégi képviselő-testületi
ülésre szokatlan módon szerdán, május 30-án került sor. Ennek az volt az
oka, hogy az elmúlt héten, a Szent Erzsébet ünnepséggel kapcsolatos
készülődés miatt, az eredetileg péntekre tervezett képviselő-testületi ülést
szerencsésnek láttuk erre a hétre halasztani – kezdte a testületi ülésről
adott összefoglalót Aros János alpolgármester… Több mint 30 napirendi pontot tárgyaltunk hosszasan, méghosszabb bizottsági előkészítő munka után. Szokás szerint a két ülés között tett legfontosabb intézkedésekről és eseményekről adott tájékoztatást dr. Hörcsik Richárd polgármester úr, valamint egy beszámolót hallhattunk a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Mindkettőt tudomásul vette a képviselő-testület. A napirendi pontok között több beszámolót is hallhattunk - még a nap elején - ezek közül az első volt a Nagy János rendőr alezredes kapitányságvezetőnek a beszámolója, ami nagyon alapos volt. A képviselői hozzászólások 3 témakörről szóltak, az első a teherautók elviselhetetlen forgalma, Kispatakon, a Bodrog-hídon és a belvároson keresztül. Ebben kértünk segítséget és támogatást a kapitány úrtól. Az egyre inkább elszaporodó erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos észrevételeket tették meg a képviselőtársaink, hasonlóan szóltak az elszaporodó rongálásokról. Minden esetben megnyugtató választ kaptunk. Reméljük azt, hogy a nyugdíjba menő állomány pótlására minél hamarabb sor kerül, jelenleg ugyanis nagyon kevés a járőr Sárospatakon, közülük is kettő, a tragédia óta még mindig Olaszliszkán teljesít szolgálatot. Fizető parkolók kijelöléséről döntöttünk, ez az anyag már harmadszor került elénk. Június 1-től döntött a képviselő-testület arról, hogy 3 helyen - amiről korábbi döntés is volt - a fürdő alsó és felső bejáratánál és a várkert mögötti Arad utcánál fizetős lesz a parkoló. Jegytömbök útján történik majd a parkoló díjak beszedése. A következő napirendben döntöttünk azoknak a járműveknek a behajtási engedély kiadásáról, amelyek a forgalomtól elzárt területen, behajtani tilos tábla mögött parkolnak. Itt főleg a Rákóczi út 36-38-40, ill. a Hild téri lakásokról volt szó. 2007. évi költségvetési előirányzatokat kellett módosítani a képviselő-testületnek. Szintén beszámolót hallottunk a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékeléséről. Elbírálta a képviselőtestület A Művelődés Háza vezetésére beérkezett pályázatokat, ill. a beérkezett egyetlen pályázatot, hiszen a kiírt pályázat lehetőségével csak a jelenlegi igazgatónő, Csatlósné Komáromi Katalin élt, az ő pályázatát támogatta a szakbizottság, amit a képviselő-testület is elfogadott.. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola munkájáról hallhattunk ismét beszámolót. Közismert, hogy az előző beszámolót még Zérczi László igazgató úrtól nem fogadta el a képviselő-testület, ennek pótlását tette most meg Ladomerszky Lászlóné megbízott igazgatónő. Ez a beszámoló sem volt még teljes a bizottság döntése értelmében, így a képviselőtestület ezt sem fogadta el. Kérelem érkezett a képviselő-testülethez a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatónőjétől, amelyben két kérést fogalmazott meg. Az első arról szólt, hogy az első osztályba beiratkozott 50 gyerek 3 osztályba történő bontását engedélyezze a képviselő-testület. Itt arról kell döntenünk, hogy három 17 fős osztályt engedünk indítani, vagy két 25 fős osztályt. Egyértelmű véleménye volt a szakbizottságnak és a képviselő-testületnek is, hogy ezt a kérést a gyerekek érdekében, a kollégák érdekében, a szakmai munka érdekében engedélyezi a képviselő-testület, hiszen hozzájuk még fog jönni a jelenlegi korrekciós osztályból jövőre - tehát a második osztályba - valószínűleg 3-3-3 gyerek, így a 20-21 fős átlagot el fogja érni mindegyik osztály. A másik kérés arra vonatkozott, hogy a jelenlegi 4. osztályban a 3 osztályról 4 osztályra engedélyezzük a bontást, amit a képviselő-testület nem támogatott. Szakmailag indokolt lenne, azonban a város anyagi helyzete nem teszi ezt most lehetővé. Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények működésének, gazdálkodásának átvilágításáról vitatkoztunk hosszasan. A képviselőtestület úgy döntött, hogy az előttünk lévő információk még nem elegendőek a döntés meghozatalához, úgyhogy június 15-én egy újabb testületi ülésen fog elénk kerülni ez az anyag. Gazdasági társaságok létrehozására tettünk javaslatot, az előző napirendi pontunkhoz hasonlóan. Ilyen gondos, eltervezett és alapos előkészítő munkára még nem volt példa, ennek ellenére a testületi tagok úgy döntöttek, hogy még mindig nem elegendő az információ és csak a 15-i rendkívüli testületi ülésen szeretnénk véglegesíteni. Polgármester úr felhatalmazást kapott, hogy a Sárospatak Kazinczy 23. alatt található un. Domján ház tulajdonjogának megszerzésére kezdeményezzen egyeztetést a jelenlegi tulajdonos Megyei Önkormányzattal. Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium és a Vay Miklós Szakképző Iskola közötti gazdálkodással kapcsolatos megállapodás került elénk, hiszen ennek a jóváhagyásához képviselő-testületi döntés kellett. Mindkét intézmény vezetője áttanulmányozta, egyetértett vele, aláírta, így a képviselő-testület is jóváhagyta a megállapodást. Néhány részvénye van még az önkormányzatnak, összességében közel 1 millió Ft értékben, ezeknek az értékesítéséről és későbbi felhasználásáról döntött a képviselőtestület. A Zemplén térségi lap működtetésére szóló előterjesztés is előttünk volt a tegnapi testületi ülésen. A két héttel ezelőtt megjelent újsággal kapcsolatban több vélemény is elhangzott. A képviselőtestület egyöntetűen elmondta a kritikáit, félelmeit az újsággal kapcsolatban, úgyhogy ezeket az ajánlásokat, kritikákat csokorba vonva tudatjuk majd a lap kiadóival, szerkesztőivel, és szeretnénk, ha határozott változás állna be ezután az első szám után. Egy tartalmasabb, színvonalasabb lapra gondoltunk, amikor ezt a pályázatot kiírtuk. Tájékoztatót hallottunk a jelenlegi elsőosztályos beiratkozásról, valamint a volt téglagyári területen épülő lakópark munkálatairól. Szintén tájékoztatót hallottunk Dr. Antal Gabriellától a Sátoraljaújhely Városi Önkormányzat Erzsébet Kórházának igazgató főorvosától, majd a kórház problémáiról, ill. a betegellátás rendjéről beszélgettünk az igazgatónővel. Zárt ülésen előterjesztést hallottunk a Comenius emlékérem, és a Szabó Károly díj adományozásáról. A Comenius emlékérmet idén is 3 fő fogja megkapni, a pénteki, 17 órakor kezdődő pedagógus napi ünnepségen kerülnek majd nyilvánosságra a nevek. A Szabó Károly díjról úgy döntött a képviselő testület, hogy idén nem adja ki. Előterjesztést hallottunk az első lakáshoz jutók támogatásáról, szintén zárt ülésen. |
||
|
|

|
A 2007. évi hazai forrású
pályázatok támogatásáról 2007. május 31-én döntött a Regionális
Területfejlesztési Tanács, a Sárospataki kistérség támogatott pályázatainak
a listáját az alábbiakban tesszük közzé – küldte a friss információt Hutkainé Novák Márta… A nyertes pályázóknak gratulálunk! Vécsi István - Országgyűlési képviselő Margitics György - ÚMFT Tanácsadó Szkircsák István - Önkormányzati és Térségi Koordinátor
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

|
2007. május 25-én rendezte meg a M.E.
Árvay József Gyakorló Általános Iskolája a hagyományos Árvay- napot. A
Diákönkormányzat által szervezett egész napos rendezvény programot
biztosított az iskola tanulóinak. A névadó, Árvay József domborművének
megkoszorúzása után Pásztor Andrásné igazgatónő Árvay- oklevelet, illetve
Árvay emlékkönyvet adott át az arra érdemes, kiváló eredményeket elért
tanulóknak. A rendezvényen évfordulót is ünneplünk: 150 éves az önálló
sárospataki tanítóképzés. Erre emlékeztünk egy igényesen összeállított ,
érdekes, a múltat idéző Árvay próbán. Ellátogattunk a városban fellelhető
Árvay emlékhelyekhez, az emléktáblához és a református temetőben lévő
sírhelyhez. A délután a szórakozásé volt: bemutatkozott a színjátszókör,
felléptek a néptáncosaink és a mazsoretteseink, játszóházban alkothattak,
versenyeken, vetélkedőkön - leg, leg…, szerencsekerék, görkorcsolya,
gördeszka – vehettek részt a diákok .Láthattak veterán motorokat, beülhettek
a tűzoltóautóba. A programokat a diákvezetőség a diáktársak igényeinek
megfelelően szervezte és irányította. A nap sikeréhez anyagi támogatásával
járult hozzá az Árvay Alapítvány és a Szülői Választmány. Köszönjük! Minden
rendezvényünk után azt mondjuk: eddig ez volt a legjobb. Most sem mondunk
mást. |
||
|
További fotók >>> |

|
Május utolsó hétvégéjén, pénteken
délután jó hangulatú Gyermeknapot rendeztek a sárospataki Mese Óvodában a
gyerekek ezen a napon mentesültek a délutáni pihenés alól ( a nem alvók
számára már ez is ajándék volt) - mesélte Lendvainé Szendrei Ágnes az
intézmény vezetője… Fél kettő után érkeztek a szülők is, és közösen kezdték meg az óvoda udvarán a szórakoztató programot. A délután rövid műsorral kezdődött, melyben gyermektáncot és népi játékokat adott elő a Farkas Ferenc Művészeti Iskola ovis tánccsoportja, betanította Darmos Éva. Ezt a műsorszámot egy tréfás mese előadása követte Gulyás Gergő nagycsoportos óvodástól. Ezután különböző helyszíneken lehetet elfoglaltságot keresni. Volt aszfalt rajzverseny, játékos sportvetélkedő, horgászat, homokvárépítés, papírmunkák (szélforgó-, pillangó-, békakészítés). Nagy élményt jelentet, hogy míg az előző években rendőrautóba, tűzoltóautóba lehetet beülni, most egy nagy kerekű terepjáróban lehetett nézelődni. Közben a büfében finom falatokat árultak. A gyerekek kedvencét, lángost, fánkot és palacsintát. Vásár is volt, a szülőkkel közösen készített játékokból lehetett vásárolni. A rendezvény sikerét tetőzte még azoknak az öröme, akik a tombolasorsoláson nyertek is valami szépet. A tombolatárgyakat vállalkozóktól, üzletektől ( Color Magic Bt, Leporelló, Levi Fotó, Melovics Csaba, Momó, Origó, pásztor és Társa, Simai Gábor, Traszik Ágnes,) kaptuk, valamint adakozó szülőktől. Köszönjük Nekik és mindazoknak, akik támogatták a rendezvényt! |
||
|
További fotók >>> |

A Pataki Diákok Szövetsége (PADISZ)
2007. május 19-én rendkívüli közgyűlést tartott Sárospatakon, A Művelődés
Házában. A közgyűlés jelentősége vitathatatlan, hiszen a több ezer főt
számláló, volt pataki diákokat tartalmazó szervezet elnökségét
újraválasztották – kaptuk az információt dr. Komáromi Évától, a
szervezet leköszönő ügyvezető elnökétől…
Ezt hosszas vita után, de végül
egyhangú szavazattal elfogadták a tagszervezetek megjelent képviselői és
ezután került sor az új igazgatóság és az új elnökség megválasztására. Az új
elnökség a Sárospatakon végzett teljes korosztályi palettából próbált
meríteni, így az elnökség legfiatalabb tagja 2001-ben, a legidősebb pedig
1960-ban végzett, valamint a közben lévő évtizedekből is van 1-1 képviselő.
Az új elnökség a következőképpen alakult: Hoppál Mihály a PADISZ új elnöke,
aki jelenleg a Magyar Néprajzi Múzeum igazgatója, egyben az MTA tagja.
További elnökségi tagok: Vécsei Zoltán, Pavleticsné Egressy Mária, Dudás
Lóránt és Rétly Ákos. Az igazgatóság tagjai pedig - egészen újszerű elemként
- az egészen fiatal korosztályból kerültek ki, akik mindössze néhány éve
végeztek Sárospatakon, többnyire 2005-ben és 2006-ban. Ők, az elnökség
munkáját operatív munkával fogják segíteni, és ettől a változtatástól azt
reméljük - reméli a régi és új tagság egyaránt - hogy a korábban túlzottan
elfoglalt elnökségi, igazgatósági tagok most a fiatalabb korosztálynak
átadva a munkát, élőbbé és szervezettebbé fogja tudni tenni a PADISZ
mindennapi életét.
|
||||||||
|
|

|
A Sárospatak Városi Családsegítő
és Pedagógiai Szakszolgálat szakmai szolgáltatása A gyermekkori tartáshibák megelőzése és javítása címmel szervezett előadást és beszélgetést május 22-én A Művelődés Háza pódiumtermében, melynek házigazdája Arosné Czakó Rita gyógytestnevelő volt…
|
|||||||||||
|
|

|
Sárospatak lakosai többször tettek
említést arról, hogy a Vasútállomás méltatlan a vendégek fogadására.
Hasonlóan arra is, hogy az innen utazni vágyó főleg fiatalok - egyetemisták,
vagy munkahelyre indulók, a hétvégi programot itt töltők - erről a helyről
kezdjék meg útjukat – nyilatkozta Aros János alpolgármester… A Szent Erzsébet évre való tekintettel kezdeményeztük a MÁV illetékes vezetőivel, hogy közösen találjunk megoldást több problémára, ami a vasútállomás területén jelenleg tapasztalható. Ennek első lépései közé tartoztak a hajléktalanokkal kapcsolatos intézkedések, a második lépés az, hogy a graffitik eltávolításra kerüljenek a MÁV Állomás épületének külső és belső faláról. A harmadik lépés pedig, a WC jelenlegi rendezetlen körülményeinek újbóli rendezetté tétele, megfelelő méltó körülmények között újbóli megnyitása a várakozó vendégek számára. Örömmel tapasztaltuk, hogy a MÁV vezetése mindenben a partnerünk volt. Az első lépést sikerült megoldani, reméljük ősszel sem jönnek vissza a hajléktalanok az épületbe. Nagy örömünkre, még a Pünkösd előtti héten eltávolították a graffitiket, viszont felháborodva vettük tudomásul, hogy az újonnan felrakott palákat máris összefirkálták, gyakorlatilag egy éjszaka alatt. Úgy gondolom ez az állapot is tarthatatlan, fokozott segítséget fogunk kérni a rendőrségtől és a polgárőrségtől. Be fogjuk kamerázni - természetesen egyeztetve a MÁV illetékes vezetőivel - ezt a környéket. Ha valakit ilyen cselekmény közben elkapunk - nem csak a MÁV, hanem a város más területein is - az jelentős pénzbírságra számíthat. Ugyanakkor felhívnám a figyelmét mindenkinek, hogy akinek tudomása van arról, mely személyek cselekszik ezt a méltatlan állapotokat előidéző firkálást, rongálást, akkor kérem jelezzék nálam, vagy a közterület felügyeletnél. Bízunk benne, hogy az ideérkező vendégeket az épület megfelelő körülmények között tudja fogadni. Ezúton is köszönetemet fejezem ki a MÁV illetékes vezetőinek. |
||
|
|

|
A tanév végén, a nyár kezdetével
aktuálissá vált az Árvay József Gyakorló Általános Iskolában is az 1-4.
osztályos tanulók figyelmének felhívása a helyes közlekedésre – nyilatkozta
Kocsis Péter rendőr zászlós… Ennek keretében az elmúlt hét folyamán a Sárospataki Rendőrkapitányság által, a napközisek számára került sor oktatásra. Ezen órák alkalmával a tanulók megismerkedhettek a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályaival, s a fontosabb jelzőtáblák jelentésével. Ezt az oktatást azért tartottuk szükségesnek, mert a nyár folyamán a gyermekbalesetek száma megnövekszik. Ez életkorukból is adódik, illetve a legtöbb esetben a figyelmetlenségük miatt történnek meg a balesetek. Ezen előadásokkal próbáltuk felhívni a figyelmüket, a leggyakoribb veszélyhelyzetekre, bízva abban, hogy emlékezni fognak rá és kevesebb baleset történik az idén. A kötetlen beszélgetések során egyéb témák is felvetődtek, közöttük még az idősekkel szembeni viselkedés is. |
||
|
További fotók >>> |

|
A Művelődés Háza „Szent Erzsébet
rózsája” címmel hirdetett amatőr színjátszók számára fesztivált és versenyt.
Ezzel az volt a célunk, hogy olyan színjátszó csoportokat hívjunk a városba,
akik Szent Erzsébet korát és cselekedeteit dolgozták fel – nyilatkozott
Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő… A versenyre kilenc csoport jelentkezett, nyolc Magyarországról, egy pedig Szerbiából jött el hozzánk. A szombati nap folyamán mutatták be a műsorszámaikat, a legsikeresebb produkció pedig vasárnap, a vár alatti területen és a nagyszínpadon kapott bemutatkozási lehetőséget. Különböző stílusú előadásokkal és sokféle eszközzel készültek a versenyzők. Én bízom benne, hogy egy jó hangulatú szakmai megmérettetés volt számukra, és azon kívül, hogy a produkciók a versenyben részt vettek, a résztvevők kellemes napokat töltöttek Sárospatakon, ahol mindinkább megismerkedhetnek a mi városunkkal, és a Szent Erzsébet ünnep jellegzetességeivel. Mi, szervezők is arra törekedtünk, hogy minél több információt kapjanak a városról. Ezért a fesztivál résztvevőinek belépési lehetőséget biztosítottunk a képtárba, a Tudományos Gyűjteményekhez és a várba. Minden olyan nevezetességet a rövid idő alatt megmutatni, ami Patak számra fontos és jellemző. |
||
|
További fotók >>> |

|
Két
korábbi bűncselekményről kaptunk hírt Solymosi Antal rendőr őrnagytól, a
bűnügyi osztály vezetőjétől. Azért tartjuk fontosnak közölni ezeket, mert
éberségre inthetnek bennünket a betörők és besurranó tolvajok ellen – az
okos ember más kárából tanul… A kenézlői református parókia területén a bejárati ajtó ablaküvegét törte be ismeretlen tettes, majd behatolt az épületbe és 50 ezer Ft-nyi kézpénzt tulajdonított el. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény elkövetésében megalapozottan gyanúsítható egy helyi lakos, akit már korábban többször állítottunk bíróság elé, fémlopás és lakásbetörés miatt. Kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Szintén ismeretlen tettes ellen indítottunk eljárást, aki 2007. április végén, Sárospatakon egy családi ház hátsó bejáratán keresztül surrant be az épületébe, aminek az ajtaját sajnos nem zárta a tulajdonos. Ezt használta ki az elkövető, tulajdonképpen nyitott ajtón bement, amíg ők nem voltak otthon. Nagyobb mennyiségben vitte el aranytárgyakat, ill. több mint 450 ezer Ft készpénzt és még 6000 szlovák koronát. A tanulság itt is az, hogy egy riasztó megtérült volna a tulajdonosnak, illetve ha a hátsó ajtót is zárja, talán már akkor is megúszta volna a betörést. |
||
|
|

|
Megérkezett városunkba Rolf Damm,
aki a németországi Wartburg városából gyalog tette meg az 1500 km-es utat
Sárospatakra. Zarándokútjával nem csak Szent Erzsébet iránti tiszteletét
szándékozik kifejezni, hanem a népek békés együttélésére is fel kívánja
hívni a figyelmet. A város határában az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság képviselői és több tisztelője várta. A legnagyobb örömet bizonyára a kisunokájával való találkozás jelentette számára, ugyanis az érkezésére a családja is ideutazott Sárospatakra. A Művelődés Háza előtti fogadás után a kedves vendég részt vett a "Nők napjainkban, Szent Erzsébet nyomában" című fotókiállítás megnyitásán.
Kérdésekre válaszolva Damm úr elmondta, hogy
ezzel az úttal akart tisztelegni a 800 éve született thüringiai Erzsébet
emléke előtt. 60 nappal ezelőtt indult útnak, amikor Bajorországban még hó
volt és most a nyárban ért Sárospatakra. Az útja nem volt végig egyszerű,
volt amikor méhek csípték meg, máskor a papírjait hagyta szállodában. Szent
Erzsébetnek Wartburgban is nagy kultusza van, mindenki tudja, hogy sokat
tett a szegényekért, a betegekért, a rászorulókért. A rózsa legendából
adódóan a rózsa, Szent Erzsébetet jelképezi. |
|||||||||||||||||||
|
További fotók >>>
|

|
A Bőcs - Ferencváros NB II-es labdarúgó
bajnoki mérkőzést VIP vendégként tekintették meg az Árvay Diáksport
Egyesület vezetői vasárnap délután Miskolcon a DVTK stadionjában. A
sárospatakiak a bőcsi edző – Tóth László- meghívásának köszönhetően a VIP
páholyból nézhették végig a mérkőzést - nyilatkozta Belicza János... A fergeteges hangulatról a bőcsi (és diósgyőri) és a ferencvárosi szurkoló tábor gondoskodott. A feszült hangulatú mérkőzésen igazságos döntetlen született, melynek a Bőcs csapata örült jobban. A mérkőzés után a bőcsi tréner (aki Sárospatakon végezte a főiskolát) és az ÁDSE vezetői baráti és szakmai megbeszélést is folytattak. |
||
|
|

|
A Sárospataki Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény Csintekerintő Gyermektánccsoportja 2007. május
25.-26.-án a Szekszárdon megrendezésre került III. Országos Csoportos
Néptáncverseny döntőjén vett részt- tudatja az olvasókkal Varsányi Tekla,
csoportvezető... Iskolánkat először ők képviselték ilyen rangos eseményen, hiszen 7 régió 26 legjobbjai közé tartozva mutathatták meg tudásukat a néptáncosok legjobbjai között! Az öttagú zsűri általánosan értékelte a gyerekek produkcióját, hiszen a korábban megrendezett salgótarjáni elődöntőn már elmondták véleményüket, kritikájukat, tanácsaikat. A fesztivál eredményhirdetésén díjat ugyan nem kaptunk, de az ország 26 továbbjutott legjobb együttesei között tudhatjuk magunkat. A gyerekek a két nap alatt, megtapasztalhatták milyen egy rangos néptáncfesztivál, megismerkedhettek más csoportokkal, azok produkcióival és nem utolsó sorban Szekszárd város szépségével! Erről a továbbjutásról eddig csak álmodoztunk, most valósággá vált! Ezúton is köszönöm a gyerekeknek, szülőknek, osztályfőnököknek, iskolaigazgatóknak hogy támogatásukkal létrejöhetett ez az utazás, mely a gyerekek számára egy örök emlék marad! |
|||||||||
|
|

|
Egyik
napirendi pontunk volt az elsőosztályosok beíratása. Április elején történt
egy egyeztető megbeszélés, ahol a város minden általános iskolája
képviseltette magát - kezdte az Oktatási Bizottság üléséről szóló
beszámolóját az ülés szünetében Lendák Lajos, a bizottság elnöke… Tudomásom szerint 90-óta nem volt rá példa, hogy igazgatók így egyeztessenek. Ennek a célja az, hogy a jövőbeli oktatást próbáljuk egyfajta mederbe, konszenzusos alapra helyezni Tájékoztatást kaptunk a Rákóczi iskola megbízott igazgatónőjétől, hogy 51 fő jelentkezett első osztályba. Ezzel kapcsolatban egy kérelem jelentkezett, ami arról szól, hogy az első osztályokat 3 osztályba sorolják, erről tárgyaltunk. Továbbá, hogy az 5. évfolyamba a mostani negyedikeseket jövőre nem 3, hanem 4 osztályba bontsák szét – ennek elöntése még folyamatban van. A másik napirendi pontunk- amit minden bizottság tárgyal - az intézmények átvilágítása volt. Más bizottságban felvetődött, hogy külön bizottsági ülést és külön testületi ülést fogunk ennek szentelni, hiszen olyan nagy horderejű az ügy, estleges intézmény összevonást, leépítést jelenthet, ami azért nehéz, tehát ez valószínű, hogy itt most csak úgy ötletszerűen fogjuk tárgyalni. Már szavaztunk év elején a tervezett intézményi költségvetésről, az 5%-os zárolásáról, ami realizálódik ezzel az előterjesztéssel. Mintegy 140 millió Ft-tal, tudjuk ezáltal csökkenteni a 450 milliós költségvetési hiányunkat. Nagyon nehéz a helyzet, ami jövőre még nehezebb lesz, ugyanis a mostani csoport normatíva csökkenés, ami még most 4 hónapra vonatkozik – szeptembertől lép életbe - jövőre ezt már 12 hónapra számoljuk, ami nehéz helyzetbe hozza az Önkormányzatot. Ezek a normatíva csökkenések az állami döntések a lecsapódása az önkormányzatoknál, amelyek nagyon megnehezítik az intézmények működését. A napirendi pontok között volt még a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok értékelése és – amit zárt ülésben tárgyalunk - a Comenius emlékérem és a Szabó Károly díj odaítélésére tett javaslatunk. |
||
|
|
|
Fontos ügyeket tárgyalt a Gazdasági és Idegenforgalmi Bizottság |

|
Ismét
történelmi jelentőségű napirendeket tárgyalt a Gazdasági és Idegenforgalmi
Bizottság -14 napirendben - és fog tárgyalni a testület is, hiszen számos
olyan kérdésben foglaltunk állást, amely rendezetlen ügyeket hivatott
megoldani és olyan új fejezeteket nyit a város működésének történetében, ami
reményeink szerint jelentősen meg fogja határozni a város további működését
– kezdte beszámolóját a múlt heti üléséről Erdős Tamás, a bizottság elnöke… Az idei strandszezon parkolási rendjéről határoztunk és javasoljuk a testületnek, hogy a végardói fürdő környékén fizető parkolással, és az ezzel kapcsolatos szabályok szigorú betartatásával rendezze az évek óta problémaként megfogalmazott kaotikus helyzetet. Elkészült a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények működésének, gazdálkodásának átvilágítását tartalmazó szakértői anyag, ami teljes képet ad az önkormányzat működési rendjéről, problémáiról. Nagyon fontos anyag, kezdeményeztük, hogy sürgősen hozzuk nyilvánosságra, hogy mindenkinek betekintése legyen, és azt is kezdeményezzük a testület felé, hogy a június hónap közepe táján a képviselők és a külső bizottsági tagok egy nagy nem hivatalos testületi ülésen ennek az anyagnak a tapasztalatait beszéljék meg és a júliusi ülésre már úgy menjünk, hogy egy konkrét intézkedési tervet javasoljunk a testületnek, ezt követően pedig hajtsuk is végre. Bizottságunk támogatja azt az előterjesztést, hogy hozzunk létre két gazdasági társaságot, amelyek közül az egyik a városfejlesztést hivatott majd szolgálni, a másik pedig a város üzemeltetést. A szakértői anyaggal, ami átvilágította a város működését, teljes mértékben egybecseng, hogy vannak olyan működési formák, amelyek bizonyítottan nem alkalmasak a mai kor elvárásainak, ezért került az előterjesztés elénk és ezt fölfogva a bizottság döntött arról, hogy javasolja a testületnek. Nem volt egyszerű a vita, hiszen új dolgot próbálunk bevezetni, nem volt még a városnak saját működését bonyolító gazdasági társasága, ez reményeink szerint egy úttörő lépés lesz. Júniusban a gazdasági társaságok megalapítására sor kerül. Tárgyaltuk a használtcikk piac, az élelmiszerpiac és vásártér további hasznosításának az ügyét is. Reményeink szerint ezen a téren is rövidesen megoldás várható. Kezdeményezzük a Megyei Önkormányzatnál - mint tulajdonosnál - a Domján ház tulajdonjogának megszerzését, a bizottságunk egyhangúlag javasolja a testületnek, hogy kezdeményezze a tulajdonjog megszerzésének elindítását. |
||
|
|

|
Május
22-én délután ülésezett a Kulturális Bizottság, ahol több fontos napirendi
pontot is tárgyaltak. Ezek közül Hajdu Imre, a bizottság elnöke két fontos
témát emelt ki… Az egyik A Művelődés Háza igazgatói állásra beérkezett pályázatról szólt, hiszen egyedül a jelenlegi igazgató, Csatlósné Komáromi Katalin adott be pályázatot. A bizottság egyhangúlag javasolja a testületnek, az igazgatónő öt évre szóló megbízatását megszavazni. A másik napirendi pont, ami szintén nagyon fontos, a Domján ház – amit régen Színyei ház néven ismertek - problémája. Mindenki előtt ismert, hogy különös kettősség van a Domján ház ingatlan, illetve a Domján hagyaték között. A Domján hagyaték a város tulajdona, a Domján ház pedig a megyei önkormányzat tulajdona. Arról tárgyaltunk, hogy felhatalmazzuk a polgármester urat, hogy a Domján ház kerüljön Sárospatak tulajdonába és az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat kezdje meg a megyei önkormányzattal. Nagyon bízunk benne, hogy erre az őszre, de legkésőbb a télre a Domján ház Sárospatak Önkormányzatáé lesz. |
||
|
|

|
2007. május 22-én ülésezett az
Egészségügyi és Szociális Bizottság, amely hat napirendi pontot tárgyalt
nyílt ülésen, ugyanennyit zárt ülésen. Tárgyalták többek között a 2007. évi
költségvetési előirányzatok módosító előterjesztéseit, valamint a
gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó feladatait is - nyilatkozta
Ladomérszky László a bizottság elnöke… Talán a legfontosabb ezek közül is - ami a legnagyobb vitát váltotta ki és a legfájdalmasabb napirendünk - a szociális rendeletünk módosítása volt. Az éves költségvetésünkben 32 millió Ft-ot különítettünk el erre a feladatra, ami 52 fő, ápolási díjban részesülő személyt érint. Sajnos elfogyott a keretünk. Erről már korábban is beszéltünk, hogy mivel túl magasnak tartottuk, ellenőriztük ezt az 52 főt, akik ápolási díjban részesülnek. Az ellenőrzések tapasztalata egyértelműen igazolta, hogy valóban nagy ez a szám. Bekértünk más hasonló nagyságú városok tapasztalatait is, Sátoraljaújhelyben pl. 5 fő veszi ezt igénybe. Ez is mutatja, hogy Sárospatakon sajnálatos módon inkább munkaviszonyként veszik ezt igénybe és nem igazán rászorultsági alapon. Érzésünk szerint kb. 10 család van, akik - az ellenőrzések tapasztalatai alapján is - úgy tűnik, hogy nehéz helyzetbe kerülnek a döntéssel, amennyiben a képviselőtestület elfogadja az ápolási díj megszűntetését. Itt csak a méltányosságiról van szó, a fokozott ápolást igénylők esetében, a fogyatékosokra ez nem vonatkozik, az továbbra is él. Úgy foglalt a bizottságunk állást, hogy a három hónap moratórium június 1. lép hatályba, augusztus 31-ig folyósítsuk a jelenleg ápolási díjon lévőknek a díját. Így van idejük felkészülni arra, hogy szeptember 1-től megszűnik ez a munkaviszonyuk. Bizottságunk pedig feladatként adta a szakapparátusnak, hogy addig ki kell dolgozni azoknak a családoknak akik valóban rászorulnak, akik nem tudják megoldani a problémájukat, hogy a szociális ellátórendszeren belül milyen formában tudjuk segíteni őket a továbbiakban is. |
||
|
|
|
Beszámoló közgyűlést tartott a Mozgáskorlátozottak Egyesülete |

|
Hagyományos
törvényi előírásnak megfelelően a beszámoló közgyűlést minden egyes évben
meg kell tartani. 2007-ben a 2006-os évi gazdálkodásunkat, ill. a
programjainkat ismertettük a küldöttekkel – tájékoztatta szerkesztőségünket
Székely József, a Mozgáskorlátozottak Sárospataki-Zempléni
Egyesületének az elnöke… A meghívóban a küldöttek a gazdasági beszámolónkat, és minden anyagot megkaptak a mai napra vonatkozóan. A közgyűlésen ismertettük az idei programunkat és az idei, tervezett költségvetésünket. Sajnos olyan negatív változás történt az év elején velünk kapcsolatosan, amit szintén a képviselő-testületünk elé kell hozni. Végül is ezekkel a negatív problémákkal kapcsolatosan már elindultak a tárgyalások bizonyos minisztériumokkal - gondolok itt elsősorban a Pénzügyminisztériumra, ill. az Egészségügyi Minisztériumra.
|
||||||||
|
A városvezetés felé elhangzott egy
kérés, hogy próbáljunk meg segíteni a Mozgáskorlátozottak Egyesülete a
tagjainak a fürdőbe való jutását, tehát nem csak az akadálymentesítéssel,
hanem a jegyek mérséklésével is. Ez nem egyszemélyes döntést igényel, hanem
az önkormányzatunk szociális bizottsága és képviselő-testülete meg fogja
vizsgálni ezt a kérést, és minden reménység szerint támogatni is fogja.
Természeten kompromisszumokat kell találnunk, hiszen egyetlen bevételi
forrása a városnak a fürdő, ezért minden egyes bevételt, minden egyes
fillért meg kell vizsgálnunk, de ezt nem egy személy dönti el, nem is két
személy, hanem egy testület.
Cziczer Katalin |
|
Sárospatakra érkezik Rolf Damm |
![]() |
Rolf Damm márciusban indult el a
németországi Wartburgból, hogy zarándoklatával kifejezze tiszteletét Szent
Erzsébet iránt. Útja a célig, Sárospatakig 1500 kilométer, melyet gyalog
tett meg, és ez közel 2 millió lépést jelent. Zarándokútjával nem csak Szent Erzsébet iránti tiszteletét szeretné kifejezni, hanem a népek békés együttélésére is fel kívánja hívni a figyelmet. Rolf Dammhoz május 25-én, pénteken 15.45-kor lehet csatlakozni a körforgalomnál, és bekísérni A Művelődés Háza előtti térre, ahol az ünnepélyes fogadása 16 órakor történik... |
|
/2007.05.24./ |

|
Május 26-án ismét
megnyitja kapuit az Irgum-Burgum Nomád Rock Klub a sárospataki lőtéren, fönt
a Manduláson. A hely szellemiségét a tavalyi évről ismerheti az ide látogató
közönség- nyilatkozta Erdei János a Híd-2002 alapítvány elnöke. Ezen a nyáron nem lesz minden hétvégén koncert, mindösszesen 5 alkalommal nyitja meg kapuit a klub, kizárólag klubtagok számára. Akinek még nincs klubtagsági igazolványa szombaton 21. óráig regisztráltathatja magát a helyszínen. A klubtagság létszáma korlátozott. Előreláthatólag havonta egy buli tudunk megrendezni a közismert helyi és környékbeli zenekarok közreműködésével. Augusztusi dátummal egy tehetségkutató fesztivál megrendezését tervezzük. Továbbra sincs záróra! Május 27-én fellép a Crazy Horse (Konti, Lonkó, Ricsi, Kiskonti) és a Fat Rockers (Goyo, Eli, Gunya) ( A fotók a tavalyi koncerten készültek) |
||
|
|

|
Még az idén nem kerestük meg
Csikó Pétert, aki már több éve öregbíti városunk hírnevét az autóversenyzés
sportágban. Most, miután a harmadik versenyén is túl van, arra kértük, hogy
mindhárom versenyről számoljon be a sportot kedvelő olvasóinknak… Az éven az első verseny a Hóvirág-rally volt Mogyóródon, amit már nagyon vártunk. Mindig hiányzik télen a versenyzés, főleg hogy hó sem nagyon volt, és nem igazán tudtuk magunkat kiélni most, a téli hónapokban. Az első versenyt különben is mindig nagy izgalom előzi meg, mert itt sok minden eldőlhet - és így is lett. Az A/3 kategóriát és a Lada kupát is magasan vezettük egész nap, és nyertük is, valamint az abszolút 9. helyen végeztük, így a következő versenyen, már az élbolyból kezdhettük a versenyt. Hamar el is jött az Ózd-rally, ahol sajnos az első gyorson rögtön kaptunk egy defektet, így egyből 50 mp-es hátránnyal kezdtünk egyből. Ezután nagyon bele kellett húzni, ha le akartuk dolgozni a hátrányunkat. Mindent el is követtünk, de sajnos mikor úgy nézett ki, hogy esetleg tudunk elsők is lenni, az előttünk lévő kocsinak az utolsó gyors előtt kilyukadt az olajteknője, és tiszta olajfolt volt az út, ami miatt sajnos vissza kellett venni a tempóból, és így 0,7 tized másodperccel a második helyre értünk be kategóriánkban, abszolútban pedig a 11.-re, ami azért nagyon jó eredmény. Most hétvégén volt a Salgó-rally, ahol van egy igazi rally pálya, a Cered-Zagyvaróna, amit nagyon szeretünk. A másik gyors ismeretlen volt számunkra, de az is tetszett. Szombaton este elkezdett esni, éjszaka vihar is volt, de reggel nagyon szép napos időre ébredtünk, és így is maradt egész nap. Nagyon pörgős verseny volt, minden úgy ment, ahogy kellett. Egész nap magasan vezettük a kategóriánkat, és abszolútba is 3. és 4. időket autóztunk a mintegy 130 autót számláló mezőny előtt, mely bővelkedett 200-300 lóerős négy kerék meghajtású autókkal. Technikailag is minden rendben volt. Így nyertük az A/3-at, és a Lada kupát is, valamint amire a legbüszkébbek vagyunk, az abszolút 3. helyezést sikerült elérnünk! Ez a verseny nagyon nagy élmény volt számomra, remélem lesz még ilyen az éven. Csak sajnos még mindig szponzorhiánnyal szenvedünk, nagyon nehéz a környéken embereket, cégeket találni, akik segítenének. Ezért is köszönöm a Truper Amc Kft.-nek a támogatást, valamint a barátnőmnek Ancsának, családomnak, navigátoromnak: Nazareczki Nándornak és a Csomós Rally Teamnek: Mikinek, Sugárnak és Zsoltinak. |
||
|
További fotók >>> |
|
Finisben az előkészítés – hétvégén lesz a Szent Erzsébet ünnep |

|
Lázasan folynak azok az
előkészületek, amelyek a Szent Erzsébet ünnep zavartalan lebonyolításához
szükségesek. Az ünnep két napját érintő forgalmi rend terve elkészült, amit
a város honlapján is közzétettünk és nyomtatott formában a városba érkező
turisták is megkapják – tájékoztatja olvasóinkat Erdős Tamás tanácsnok, a
hétvégével kapcsolatos tudnivalókról… Minden bejáratai ponton - a Wesselényi, Kazinczy, Arany János, Gárdonyi és az Árpád utcán - két-két munkatársunk osztja majd a szórólapokat az érkező autósoknak, buszvezetőknek, amelyből tájékozódhatnak a programokról és arról, hogy hol találnak ideiglenes parkolókat. A beérkezési pontok és a parkolók között telefonösszeköttetés lesz, így segíteni tudunk a gépkocsivezetőknek, hogy hol találnak a legközelebb szabad parkolóhelyet. Igyekszünk megfelelő számú rendezőgárdával a város közlekedési rendjét úgy szabályozni, hogy a kis befogadóképességű belvárosi részt tehermentesítsük, ne legyen közlekedési káosz - s amellett az átmenő forgalmat is folyamatosan biztosítani tudjuk. Az érkező buszok vezetőit hasonlóképpen tájékoztatjuk arról, hogy hol tudják az utasaikat letenni, hol tudnak parkolni, és hol tudják majd felvenni az utasokat. Ehhez segítséget nyújt a rendőrség, a polgárőrség és egy önkéntes rendezői gárda, akinek a tájékoztatása, a feladatok kiosztása ezen a héten zajlik. A rendezőkön azonos színű (sárga) mellény lesz, akik mobiltelefonon érintkeznek majd egymással, illetve tudnak segítséget, információt kérni kompetens személytől. Ismételten kérjük a sárospataki lakosokat, hogy a Szent Erzsébet ünnep alatt lehetőleg gyalog közlekedjenek, ezzel is csökkentve azt a terhelést, ami a városra nehezedik. A rendezvény helyszíne három irányból is megközelíthető lesz, az Arad utcai parkoló felől (amely most csak személygépkocsikat fogad), a Vízi kapun és a Retel utcán keresztül lesz beléptetés. A Várnegyedbe kizárólag engedéllyel rendelkező járművek hajthatnak be, ők is korlátozottan, leginkább csak a reggeli órákban. Információs pontok a város néhány pontján lesznek felállítva, a Református Kollégium előtt, az egykori „Tünde ABC” előtt, és a Képtárnál. Ezeknél a standoknál, idegen nyelveket beszélő munkatársak is lesznek, ide lehet majd irányítani a külföldieket. A Várnegyedben ideiglenes WC-ket állítunk fel, működni fognak a nyilvános WC-k, és az érintett intézmények is nyitva fogják tartani az illemhelyeiket – ezekről tájékoztató táblákkal igyekszünk informálni a vendégeket. Ekkora tömegben előfordulhatnak vagyon elleni bűncselekmények. A rendőrség és a polgárőrség igyekszik ezt megelőzni, mindemellett mindenki vigyázzon az értéktárgyaira, a kocsiban se hagyjanak semmi értéket, vagy táskát látható helyen. Munkatársaink ugyan ott lesznek minden parkolóban, de a kocsiban hagyott értékekért nem tudnak felelősséget vállalni. Igyekszünk mindenre gondolni, és minden eshetőségre felkészülni, hogy a vendégeink jó érzéssel és maradandó élményekkel távozzon Sárospatakról a Szent Erzsébet ünnep elmúltával. |
||
|
|

|
Hatályos belső normák írják elő
azt, hogy meghatározott időközönként a rendőrség szerveinél alaki szemlét
kell tartani - nyilatkozta dr. Vereczkei Csaba a B-A-Z megyei Rendőr-
Főkapitányság bűnügyi igazgatója, az elmúlt héten lezajlott sárospataki
alaki szemle kapcsán… Ez minden szervet érint, határozott ütemterv és meghatározott forgatókönyv szerint zajlanak ezek az alaki szemlék. A szemle állomány egészét érinti, tehát úgy a civil ruhás bűnügyi állományt, mint az egyenruhás közrendvédelmi állományt. Ilyenkor egyrészt az állomány gyakorlati, elméleti felkészültségét vizsgálják a szemlebizottságban résztvevő kollégák, illetve magát a felszerelést, úgy a ruházatot, mint a technikát, az autókat, az épületeket, az informatikai hálózatot, a bútorzattól kezdve a legutolsó, legapróbb technikai felszerelésig mindent. Gyakorlatilag ezzel azt mérjük fel, hogy a rendőrség személyi állománya mennyire felkészült, és az ehhez biztosított technikai, műszaki, informatikai eszközök mennyire elégségesek ennek a feladatnak a végrehajtására. |
||
|
További fotók >>> |
|
Közvetlenül a gyártótól - csak a név változik, a minőség nem |

|
A tavalyi névváltoztatást
követően már nem mint T.BOSS Bt, hanem mint BOSS2006 Hungária Kft
prezentálta magát a Dieter Wimmer ügyvezető által irányított vállalkozás
Budapesten, a szakma rangos eseményeként ismert Mach-Tech kiállításon. A cég
városunk legjelentősebb foglalkoztatói közé tartozik, ugyanis indulása óta –
több mint 10 éve -folyamatosan több száz főt foglalkoztat… A kiállításon igyekezett kihangsúlyozni, hogy német minőségű menetkészítő szerszámai, minden konkurensével ellentétben Magyarországon, sőt a festői Bodrog-part mellett készülnek! Ezzel, és az ebből eredő egyéb előnyök hangsúlyozásával (gyártóművi eladási árak, magyar kommunikáció, stb.) igyekezett a cég piaci részesedését, jelenlétét, ismertségét erősíteni. Összegzésként a kiállítással kapcsoltban elmondható, hogy eredményesen zárult, nagy volt az érdeklődés a cég és termékei – főleg a menetfúrók - iránt és a kiállítás befejezése óta már új partnerek is vásárolnak a BOSS2006 Hungária Kft-től. |
||
|
|

|
Nagy sikert aratott a Végardói
Tájházban első alkalommal megrendezésre kerülő Pünkösdi, Gyermeknapi
Játszóház. 2007. május 20-án vasárnap délután kicsik és nagyok, szülők és nagyszülők közösen ismerkedhettek a régi és új kézműves technikákkal – tájékoztatja olvasóinkat a főszervező Egyed Attila, Végardó önkormányzati képviselője… A jelenlévők szakemberek segítségével próbálhatták ki a korongozást, a szövést, és az ékszerkészítést. Különböző papírok felhasználásával játékokat készíthettek, melyet a hely adta lehetőség szerint ki is próbálhattak. Sor került a gyermeknapi édességek, desszertek versenyére is, amit a zsűri díjakkal jutalmazott. A szervező ezúton is köszönetet mond a támogatóknak és annak a lelkes kis csapatnak, akik társadalmi munkájukkal emlékezetessé tették ezt a vasárnap délutánt a végardói gyerekeknek és szüleiknek: A Művelődés Házának, Kovácsné Géczi Juliannának, Várhomokiné Mándoki Irénnek, Ráski Ferencné Etelkának, Baloghné Pintér Katalinnak, Kövér Zsolt cukrászmesternek és a Sárospatak Város Önkormányzatának. |
||
|
További fotók1
- 2>>> |

|
2007. május 19-én ismét
megrendezésre került a Lakótelep Napja Sárospatakon. A Sárospataki Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény növendékei is meghívást kaptak a már hagyománnyá
vált rendezvényre. Iskolánk 4 moderntánc csoportja is kedveskedett a
közönségnek, több mint fél órás táncprodukcióval. Társastáncos diákjaink
külön örülhettek a fellépésnek, hiszen bemutatkozásuk után Südi Iringó
gazdagította néhány új lépéskombinációval tánctudásukat. Az érdeklődő
gyerekek, diákok nagy bátorsággal álltak a színpadon a közönség előtt, s
rendkívül örültek eme lehetőségnek. Südi Iringó iskolánk egyik társastánc
tanárával, Matu Zsolttal Samba-t táncoltak a színpadon, ami nagy ámulatba
ejtette a közönséget. Nagyon örültünk annak, hogy a szép, nyárias időben sokan ellátogattak a rendezvényre, és kíváncsiak voltak műsorunkra, s megtiszteltek figyelmükkel. Reméljük, tetszett műsorunk, és jövőre is találkozunk a Lakótelep Napján! |
||
|
További fotók >>> |

|
2007. május 14-én a reggeli
órákban bejelentés érkezett a Sárospataki Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy
egy ismeretlen személygépjármű Vámosújfalun, a vasúti átjáróban letörte a
fénysorompót – nyilatkozta Ladics Tamás rendőr főtörzszászlós, baleseti
helyszínelő... Az ügyeletes utasítására az intézkedő közlekedési rendőrök azonnal a baleset helyszínére mentek. Megállapították, hogy a bejelentés valós, a fénysorompó letört állapotban ott volt a közút melletti a füves területen. Tanúkutatást végeztek, majd a gyors és szakszerű intézkedés eredményeképpen beazonosításra került a személygépjármű rendszáma – a jármű vezetőjével együtt. Lakásán felkeresték az elkövető személyt, akivel szemben közlekedésbiztonsági bűncselekmény miatt indított gyorsított eljárást a Sárospataki Rendőrkapitányság. |
||
|
|

|
Az Árvay József Gyakorló
Általános Iskola csapata 2. helyezést ért el az országos felmenő rendszerű Életvitel és gyakorlati ismeretek megyei fordulóján, ezért ők is részt vehettek az első alkalommal megrendezésre kerülő két napos Országos Tanulmányi Versenyen Szerencsen. Itt is elismerésre méltóan szerepeltek, a 14 csapat közül összesítésben a 4. helyen végeztek. Kategória eredmények: Lakberendezés 1.hely, Élelmiszer-piramis 2. hely. Egyéni feladatlap megoldás 3. hely. (Fedor Marianna 8.a) A csapat tagjai: Fedor Marianna 8.a, Gecse Viktória 7.b, Nagyházi Nóra 7.b osztályos tanulók. Felkészítő tanár: Varga Györgyné |
||
|
|

|
2007. május 27-én Pünkösd
első napján délelőtt 10 órától 14.30-ig a sárospataki Rákóczi-vár
Lovagtermében közszemlén lesz újból a Szent Korona hiteles másolata. A helyszínen a
Magyar Koronaőrök Egyesületének támogatására nyílik lehetőség olyan
formában, hogy Gombos Levente fotós feliratozott
fényképet készít, melyet 1000 Ft-os áron lehet megvásárolni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!! |
||
|
|

|
A Hungexpo Budapesti
Vásárközpontban 2007. május 08-11. között megrendezett 8. Mach -Tech
Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállításon
negyedik alkalommal vett részt városunkból a TIGER-TOOLS Kft… A kétévenkénti rangos esemény keretében, amely az idén „Az Ipar Napjai 2007” címet viselte, 20 ország 513 cége állított ki. Közülük 87 volt külföldi. A kiállításon nagy hangsúlyt kapott az ágazatok közötti átjárhatóság, az üzleti és szakmai szempontból egymásra épülő és egymást kiegészítő területek bemutatása. A TIGER -TOOLS Kft. váltólapkák, azok hordozószerszámai, szerszámtartók és folyatófúrók széles palettáját mutatta be a Korloy Inc., SsangYong, Dinox (Dél-Korea), Kintek (Olaszország) és Flowdrill (Hollandia) cégek képviseletében. A négy nap alatt sok látogató érdeklődését keltették fel a kiállított szerszámok és a folyatófúrás technológiája. |
||
|
További fotók >>> |

|
A Zrínyi Ilona Városi Könyvtár az
Ünnepi Könyvét alkalmából május 16-án író-olvasó találkozót szervezett,
melynek vendége Ferdinandy György, Saint- Exupery-, József Attila-, és Márai
Sándor díjas író, irodalomtörténész volt. A hosszú emigrációból hazatért
írót, arról kérdeztük, hogy mit hozott Sárospatakra… Két kötettel járom az országot. Mind a kettő most jelent meg ebben a hónapban. A kettő közül az egyik az Ünnepi Könyvhétre - A bolondok királya című kisregény - ami édesapám életéről szól, s ami az én számomra nagyon fontos és a szívemhez közel áll - talán mondanom sem kell. A másik pedig, a Szél ellen című rövid próza, vagy inkább publicisztika, az elmúlt 10 év publicisztikája. Ezt a két kötetet az Orpheus Kiadó adta ki Budapesten. Ezekkel járom az országot. 2-3 kedves ismerős meghívott vidékre és olyan gyorsan híre kelt ennek az útnak, hogy most összesen 20 helyre kell elmennem, 20 helyre 40 nap alatt. Ezt most megpróbálom végigcsinálni. A 20-ból ez a hatodik, Sárospatak. Én az 56-os nemzetéknek a prózaírója vagyok. 56-os nemzedéknek hívták azokat, akik 20 éves korukban kerültek ki, 1956-ban nyugatra és a nyugati országokban váltak írókká. Ezek közé tartozom én is. Én majdnem 40 évet töltöttem nyugaton. 37 évig tanítottam a portoricoi egyetemen, közben magyar köteteim jelentek meg. Most pedig itthon az egész életművem lassan, lépésről-lépésre megjelenik, összesen 29 kötetem van már itthon. A rendezvényre elhoztam néhány kötetet, mert a mi könyvterjesztésünk olyan, hogyha az ember nem hoz magával, akkor bizony nehezen jut el az olvasókhoz. Az én kiadóm az Orpheus Kiadó, aminek a vezetője Deák László szegény most esett át egy műtéten, tehát nem tudott foglalkozni ezekkel a könyvekkel, így nagyon rosszul lesznek terjesztve. Azért kérem az olvasókat, akik érdeklődnek, hogy a könyvesboltokban mondják meg többször nyomatékosan, hogy igenis, csak azért is az Orpheus Kiadónak ezeket a köteteit szeretnék. FERDINANDY GYÖRGY író, irodalomtörténész 1935-ben Budapesten született. Tanulmányait a piarista gimnáziumban folytatta. Érettségi után a Fővárosi Autóbusz Vállalat alkalmazottja. Munkája mellett az ELTE vendéghallgatója. 1956-1964 között Párizsban élt, ahol kőművesként és könyveladóként dolgozott. 1959-ben Strasbourgban az irodalomtörténet doktora címet szerezte meg. 1964-ben Puerto Ricoban telepedett le, ahol a Szomorú Vasárnap folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedett. 1964-76 között a Puerto Ricó- i Állami Egyetem tanára is. 1976-tól 1985-ig a Szabad Európa Rádió külső munkatársa. Az utóbbi időben a budapesti Eötvös Kollégium és a Pécsi Egyetem vendégtanára is volt. Munkásságáért Del Duca-, Saint- Exupery-, József Attila- és Márai Sándor díjat kapott. Műveiben nosztalgikus érzéssel idézi fel a budapesti ifjúságát, élénk színekkel festi az egzotikus karibi tájon élő hontalan magyarok életét. Szívesen él az esszészerű kommentár eszközeivel. Az emigrációs irodalom tevékeny kritikusa. Legjelentősebb művei: Valenciánál a tenger 1975 Magyarok a trópusokon 1982 Szerecsenségem története 1988 Furcsa, idegen szerelem 1990 A francia vőlegény 1992 Távlattan 1994 Nézem az életem 1998 Szél ellen 2007 |
||
|
További fotók >>> |

2007. május 19-én 17 órai
kezdettel Dr. Seregély István egri érsek áldotta meg a sárospataki
Vártemplom közvetlen szomszédságában álló - most felújított - Szent Erzsébet
Házat és nyitotta meg a Hódolat Szent Erzsébet előtt című kortárs képző- és
iparművészeti kiállítást, a Művelődés Háza Kamarakórusának közreműködésével…
|
|||||||||||
|
Köszönöm a szervezők
közreműködését is, és kívánom, hogy a látogatóknak teljék kedve ennek a
kiállításnak a megtekintésében és a továbbiakból is ebből a házból áradjon a
magyarok szeretete és ragaszkodása II. András magyar király és merániai
Gertrúd világhírű, szentté lett leánya iránt. Ezennel megnyitom a kortárs
művészek hitvalló alkotásainak kiállítását Árpád-házi Szent Erzsébet
tiszteletére szülővárosában, a jubileumi esztendőben, az európai Szent
Erzsébet kulturális út kiindulási állomásán.
További fotók >>> |

Kőszegi Bertalan, a
lakótelep önkormányzati képviselője megnyitó beszédében megköszönte, hogy
ilyen sokan elmentek az 5. alkalommal megrendezésre kerülő Lakótelep
Napjára…
|
|||||||||||
|
Éppen ezért gondolta úgy a képviselő-testület, hogy - ugyan mindenből lefaragtunk most ebben az évben az ínséges költségvetések miatt, de - ez a nap megmaradt. Szeretnénk ennek hagyományt teremtve a későbbiekben is folytatni, Sárospatak más városrészeiben is. A szervezők olyan műsorokat hoztak ide, amelyekre nem csak a fiatalok, hanem az idősebbek is igényt tarthatnak. Remélem, hogy Südi Iringó, Varga Feri és Balási Betty tényleg egy jó délutánt fog számunkra nyújtani. Végre van egy nap, ami itt a lakótelepieké, amikor remélem, sokat tudnak egymással beszélgetni ezen a délutánon. Jó szórakozást kívánok a lakótelepieknek és minden jelenlévőnek!
További
fotók 1. -
2. >>>
|

|
Nagy érdeklődés kísérte a pataki
főiskolai kar dísztermében dr. Komáromy Sándor dékán, főiskolai tanár új,
negyedik könyvének bemutatóját. A kötet „Kisebbségi magyar gyermekvers”
címmel a sárospataki Art Ért Alapítvány kiadásában, a pataki nyomdában
készült el. Régóta várt könyv jelent meg, amely tudományos igénnyel
vizsgálja a hazánkban alig-alig kutatott területet. Gazdagodott a téma
felsőoktatási szakirodalma is, az új kiadványt tankönyvként használják a
főiskolai/egyetemi hallgatók. A megjelent anyag a szerző évtizednyi
tudományos kutatásának olyan összegzése, amely több szempontú
megközelítéssel szándékozik ismereteket nyújtani a határon túli
gyermekirodalmi kánonról. Az új kötet Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság magyar irodalmához, a magyar nyelvű gyermeklírához kapcsolódik. A kötet mintegy kétszáz oldalon tárgyalja a Trianon utáni időszak lírai termését, bemutatva a korszak művelődési/irodalmi (transzilvánizmus, messianizmus, Kalangya-mozgalom) magyarság-megtartó törekvéseit. Közel ötven költőről és verseikről olvashatunk, akik a határon túli magyar irodalom élvonalához tartoznak - nyilatkozta lapunknak dr. Komáromy Sándor. A kötet lektora/bírálója dr. Bertha Zoltán egyetemi docens volt, aki a következőkkel ajánlja a könyvet olvasásra: „A határon túli, kisebbségi magyar gyermeklíra lenyűgözően színes értékbirodalmába kalauzol el bennünket a tématerület avatott kutatójának és kiváló szakértőjének, Komáromy Sándornak ez az új (tan)könyve. Gazdag ismeretanyag feltárásával, az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai gyermekversek szépségeinek sokoldalú értelmezésével, az egyes szerzők és műveik változatos tartalmi és formai bemutatásával hozza közel ezt a sokáig méltatlanul háttérben feledett – pedig az anyanyelvi kultúra fenntartásában különleges missziót is betöltő – költészeti „csodavilágot”. Olyan klasszikus és kortárs alkotók elevenednek meg a vázlatos irodalomtörténeti áttekintések, a tömör pályarajzok és kisportrék, s a példákat bőségesen felvonultató műelemzések során, mint Benedek Elek, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Gál Sándor, Keszeli Ferenc, Szalai Borbála, Jung Károly, Tolnai Ottó és mások. Sokan mindazon igen népszerű vagy kevésbé ismert szerzők közül, akik gyermekirodalmi munkásságukban is hitelesen, katartikusan tudják megszólaltatni és közkinccsé tenni az örökölt magas művészeti és folklórhagyomány, nép- és műköltészeti tradíció szellemiségét, s a nemzeti, a sajátos kisebbségi magyar sorstudat felemelő, lélekmentő üzeneteit. Így válik ez a tudományos igényt az élvezetesen szemléletes stílussal hatásosan ötvöző kötet diákok és tanárok, pedagógusjelöltek és szülők – vagyis szakemberek és a művelt olvasóközönség számára egyaránt hasznosan és tanulságosan eligazító olvasmánnyá.” A könyvbemutató közönsége Dinnyés József, Jaskó Eszter, Szuromi Kristóf, Szuromi Kornél és Lukács Ákos tolmácsolásban hallhattak gyermekverseket. |
|||||
|
|

|
A hívők számára a Húsvét és
Pünkösd közötti negyvenedik nap fontos dátum. Ezen a napon az evangéliumok
szerint Jézus Krisztus a húsvéti feltámadást követően felment az Atyához a
mennybe. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában a délelőttöt
imádsággal, a délutánt pedig közösségformáló rendezvényekkel töltötték el a
tanulók… Dr. Hörcsik Richárd polgármester, pataki öregdiák nyitotta meg a délutáni, közösségformáló rendezvények sorozatát a „Mudrány Tápintézetben”, ami a Református Kollégium általános- közép- és főiskolai tanulóinak az ebédlője. Az országgyűlési képviselő közvetlen hangnemben idézte fel diákkorát. Elmondta, hogy tanuló korában még ő sem érezte, hogy milyen nagy adomány pataki diáknak lenni. Azóta viszont bárhová is jutott el a világban, mindenütt találkozott pataki diákokkal – Japán kivételével - akikkel ismeretlenül is szeretettel üdvözölték egymást. Most érzi igazán, hogy milyen jó a pataki diákok nagy családjához tartozni, akik számon tartják és segítik egymást. A színes rendezvények közül a mellékelt fotók is tanúskodnak néhányról, a karaoke-, az aszfaltrajz- és a szabadtéri főzőversenyről. |
||
|
|

|
Már 9. alkalommal kerül
megrendezésre a Zempléni Nyári Tárlat, amely a négy zempléni város, Tokaj,
Sátoraljaújhely, Szerencs és Sárospatak összefogásával jön létre. Az idén
városunk lesz a tárlat házigazdája, pontosabban A Művelődés Háza. Az
egyeztető megbeszélést május 14-én tartották, amelyet Donkó József
szakreferens vezetett… Mint a mellékelt felhívásban is olvasható, a kiállítás szabadbeadásos rendszerben működik, méret és technikai megkötés nélkül. Az alkotások között festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, fotók és iparművészeti remekek is szerepelhetnek. A műveket saját városuk művelődési központjában adhatják le az alkotók, amiket június 4-én, pénteken 16 óráig hoznak át Sárospatakra. A zsűrizést június 8-ára, a kiállítás megnyitását pedig július 7-én 16 órára tervezik a szervezők. |
||
|
|

|
2007. május 15-én a
Polgármesteri Hivatal azon munkatársai, akik a képviselő-testület munkáját
segítik, illetve a helyi jogalkotásban tevékenyen részt vesznek, dr. Hörcsik
Richárd polgármester úr meghívására az Országgyűlés épületébe és az
Országgyűlés Hivatalába látogattak el - nyilatkozta dr. Komáromi Éva jegyző…
Ezen a látogatáson 25 fő vett részt, a hivatal irodavezetői és a jegyzőkönyvek vezetésében résztvevő kollégáink. A szakmai nap nagyon eredményesen telt el, először megtekintettük az Országgyűlés épületét, a nevezetesebb helyszíneket, a különböző termeket. Az ebédet követően az Országgyűlés Jegyzői Hivatala egy szemináriumot tartott számunkra. Ezen a szemináriumon kaptunk tájékoztatást az Országgyűlés működéséről, a törvényalkotás menetéről, annak előkészítő fázisairól, illetve ami bennünket közvetlenül érintett, az országgyűlési jegyzőkönyvekről, azok kiadványozási módjáról. Lehetőségünk volt arra is, hogy kérdéseket tegyünk fel, ami nagyon hasznos volt számunkra, hiszen a helyi problémáinkra is kaphattunk így választ, illetve ahhoz segítségnyújtást. A jegyzői hivatal részéről Szabó Ottó úr vezetett bennünket, valamint csatlakozott még a delegációnkhoz Borsós Tamás úr, aki az Országgyűlés Hivatalának szervezési főosztályvezetője – aki egyébként pataki diák volt. Nagyon jó érzés volt ezen a napon sárospatakiként a Parlamentben látogatást tenni, mert érezhettük azt, hogy Sárospataknak mindenütt vannak kapcsolódási pontjai. Kedvesen fogadtak bennünket, de ugyanakkor nagyon magas szakmai színvonalú előadást és segítséget kaptunk. Az egész napot értékelve úgy érzem, hogy valamennyi kollégánknak - amellett, hogy az esztétikai élmények is igen magas szintűek voltak - nagyon komoly szakmai segítséget és iránymutatást adott ez a nap. A Parlamentet követően a Magyar Nemzeti Múzeumba látogattunk el, ahol Kovács Tibor főigazgató úr és Németh Lászlóné, Erzsike gazdasági igazgató asszony fogadott bennünket. Itt szintén kitüntetett figyelemben részesültünk, maximálisan értékelve sárospataki voltunkat, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeumnak az egyik nagyon fontos, és sokat ápolt kapcsolata a sárospataki. Nem véletlen, hogy a Rákóczi-vár az elmúlt években kiemelt helyszín volt, 2005-ben pedig az év múzeuma lett, és a személyes jó kapcsolat itt is meg van, hiszen Németh Lászlóné az elmúlt évben, augusztus 20-án városunktól elismerő oklevelet kapott. Itt rövid múzeumlátogatást tettünk, majd ezt követően tapasztalatokkal és élményekkel feltöltődve indultunk haza. |
||
|
|

|
Az elmúlt héten megtörtént a
halasztott értékesítésű bérlakás program első személyes egyeztetése a
majdani bérlőkkel ill. tulajdonosokkal. A Polgármesteri Hivatal dísztermében
az eddig beérkezett húsz előzetes igénybenyújtó közül 16-an megjelentek,
a többiek pedig az érdeklődésnek fenntartása mellett jelezte távollétét –
tudtuk meg a projekt szervezőjétől, Erdős Tamás tanácsnoktól… A jelenlévők a polgármesterrel, a befektetőkkel és a műszaki iroda munkatársával való konzultáció után továbbra is fenntartották, és meg is erősítették az igénylésüket, így a május 30-ai testületi ülésen az önkormányzat kijelölheti azt a területet, ahol az építkezés elindul. Elkezdődik tehát a lakások tervezése, és reményeink szerint még a nyáron elkezdődhet az építkezés is - amennyiben az építési eljárás különösebb akadályokat nem rejt magában. Miután a most megjelenteken kívül az érdeklődés a program iránt folyamatos, ezért azt nem zártuk le április végével, sőt májusban sem, továbbra is fogadjuk az érdeklődéseket. A lakótelep mögötti önkormányzati terület alkalmas arra, hogy a halasztott fizetéses bérlakás program következő ütemét is elindítsuk, ezért továbbra is, folyamatosan várjuk a jelentkezéseket. Mindenkinek javasoljuk az interneten lefolytatott párbeszéd megtekintését, amiből teljese képet kaphatnak a lehetőségekről. Tehát, várhatóan elindul augusztusban az első ütem, ugyanis 15 és 20 igénylés esetén érdemes elkezdeni a beruházást és ez a jelentkezőszám megvan. Várjuk a következő ütemre is az érdeklődők jelentkezését! |
||
|
|

|
Az elmúlt hét folyamán két
esetben is előfordult, hogy a katolikus temetőben idősebb hölgyektől - amíg
a sírokat gondozták - a kézitáskájukat ismeretlen személyek
eltulajdonították. A temető környékére ezért járőrök a bevonásával
figyelőszolgálatot szerveztünk – számol be két rendőrségi hírről Nagy János
rendőr alezredes… Ennek során egy állampolgár segítségével sikerült a tetteseket felderíteni, akik Sárospatakon középiskolába járó fiatalkorúak, részben sárospatakiak, részben pedig bejárók. Az egyik fiatalember pl. akit éppen akkor konkrétan a táskával elfogtak, taktaszadai illetőségű volt. A táskákban készpénz és különböző okmányok voltak, így lopás vétsége miatt indítottunk ellenük eljárást. Ez a lakosság részére is viszonylag megnyugtató, hiszen ezek az események - különösen mert a temető területén történtek – nagy felháborodást váltottak ki. Rablás Makkoshotykán Egy korábbi nyomozás elrendelése kapcsán került sor bűntető eljárás lefolytatása ismeretlen tettesek ellen rablás bűntettének alapos gyanúja miatt. Ez a rablás bűntettének a minősített esete, mivel csoport tagjaként, több személy követte el. Ez Makkoshotyka községben történt, ahol egy idős ember sérelmére követték el a bűncselekményt, két esetben is megfosztva értékeitől. Az elkövetőket a közelmúltban sikerült azonosítani és felderíteni, akikről megállapítást nyert, hogy fiatalkorú személyek. Ezt megelőzően a társaság egyik tagja ellen hasonló bűncselekmény - több rendbeli rablás - miatt már bűntető eljárás lefolytatására került sor a közelmúltban. Ezt a bűncselekményt Sárospatak területén az iskolában, társai sérelmére követte el, ahol erőszakkal és fenyegetéssel különböző értéktárgyakat vettek el. |
||
|
|

|
Éppen egy évvel ezelőtt, május
4-én alakult meg a Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete. Eltelt egy év és
úgy gondoltuk, hogy egy év után le kell ülnünk beszélgetni, hogy mit
akartunk és hol tartunk most – számol be a Huszár Panzióba tartott
jótékonysági vacsora céljairól Saláta László, az egyesület elnöke… A másik apropója az estének az, hogy egyesületünkkel - ami egy közhasznú társaság - a város fejlődésének egy mozgatórúgója szeretnénk lenni, és ezt tettekkel is szeretnénk bizonyítani. Láthatták a Zemplén TV-ben, olvashatták a város honlapján, hogy a közelmúltban részt vettünk egy országosan szervezett hulladékgyűjtési akcióban, és írásban letettük a véleményünket, javaslatunkat, a város középtávú fejlesztési tervéhez is. Ezúttal - a Szent Erzsébet ünnep közeledtével - a környezetet szeretnénk szépíteni, hogy ezzel járuljunk hozzá a város minél jobb fogadókészségéhez. Tamás Erzsébet, az egyik lelkes lokálpatriótánk ötlete volt, hogy az Iskolakert mellett lévő első világháborús emlékművet hozzuk rendbe, mert az már elég rossz állapotban van, a nevek is alig olvashatóak. Tekintettel arra, hogy az egyesületünknek még nem volt alkalma pályázni, anyagi forrásaink nincsenek, csak arra számíthatunk, amit mi magunk összeadunk, ezért szerveztük ezt a jótékonysági vacsorát, aminek a bevételét erre a célra fordítjuk. Mindemellett reméljük, ez az este azt a célt is szolgálja, hogy az egyesület tagjai ne csak a munkában találkozzanak. Most megpróbáljuk ezt kicsit lazább körülmények között megvalósítani, amikor férjek, illetve feleségek jelenlétében egy bensőségesebb kapcsolat is kialakulhat a klubtagok között. |
|||||
|
|

|
A tavalyi Napsugár Majális
sikerére való tekintettel az idén is megrendeztük ezt a családi napot a
Hollóházán, a Porcelángyár környékén, amit dr. Hörcsik Richárd országgyűlési
képviselő nyitott meg - nyilatkozta Hegedüsné Lovas Mariann, szervező… Nagyon sok fellépőnk van nagyon sűrű a programunk, amit a látogatók nagy száma is bizonyít. Ez egy családi – baráti szerveződésből indult, ami falunappá nőtte ki magát. Egész napos programot szerveztünk sok- sok barátunk és családok segítségével, amit este utcabál zárt. Volt süti- szépségverseny, amit a szülők készítettek, a díjazás után megkóstolhatták az idelátogatók. Műsorral készültek a falu óvodásai és iskolásai is. Sok felajánlást is kaptunk a Porcelángyártól, a Múzeumtól, az Önkormányzattól, és vállalkozóktól is. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.
|
|||||
|
További fotók >>> |

|
Képviselőtársammal együtt
szemétgyűjtési akciót hirdettünk Kispatakon a ZHK közreműködésével. Sajnos a
kiírt időpontban elég kevesen jelentek meg, ettől függetlenül mi a
jelenlévőkkel végigmentünk az előre eltervezett útvonalon, és 20 zsák
szemetet szedtünk össze – küldte tudósítását Szabó András, Kispatak
városrész önkormányzati képviselője… Ebből is látszik, hogy nem csak szavakkal, hanem cselekedetekkel is lehet tenni a tiszta környezetért. Mivel Kispatak a város egyik jelentős zöldövezeti része, ezért kérem a lakókat, és az itt átutazókat, óvják jobban a környezetünket. |
||
|
További fotók >>> |

|
A sárospataki református
nőszövetség tagjai szoros kapcsolatot tartanak fenn az erdőbényei
szeretetotthon lakóival. Anyák napja közelében évről évre műsorral,
ajándékkal kedveskednek az időseknek, akik számára már-már családtagok a
patakiak- küldte tudósítását Virágh Sándor, református lelkész. A Sipos Istvánné és Dr Takács Andrásné szervezésében előadott szép műsort követően a közös éneklés és a személyre szóló kis édesség "kézzel foghatóvá" tette a szeretetet, melyet a lakók hálakönnyekkel, a dolgozók uzsonnavendégséggel köszöntek meg. |
||
|
További fotók >>> |
|
Kezdődik a visszaszámlálás: az szja bevallást május 21-ig kell benyújtani |
|
Azok, akik úgy döntöttek, hogy önbevallók lesznek, május 21-ig kell, hogy elkészítsék és benyújtsák személyi jövedelemadó bevallásukat, valamint teljesítsék adóbefizetésüket. Az szja bevallás benyújtására előírt határidő az előző évhez viszonyítva nem változott. Minden magánszemélynek, aki nem folytat vállalkozási tevékenységet és áfa fizetésére sem kötelezett, hivatalosan 2007. május 20-ig kell megtennie bevallását, amennyiben nem kért, vagy nem kérhetett munkáltatói, illetve adóhatósági adó-megállapítást. A bevallási határidő azonban vasárnapra esik, ezért a tényleges beadás és az adó megfizetésének határideje 2007. május 21. éjfél. A bevallásra a 0653-as számú nyomtatvány szolgál, amit az adózók postai úton megkaptak, ha korábban is önadózók voltak, vagy beszerezhetik az adóhatóság ügyfélszolgálatain, illetve letölthetik az APEH internetes honlapjáról, a www.apeh.hu oldalról. A bevallás - az egységcsomagban található borítékban - 2007. május 21-éig díjmentesen postára adható. Az Észak-magyarországi Régióból eddig több mint 200 ezer db bevallás érkezett be, ez 40 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Továbbra is jellemző azonban, hogy sokan az utolsó napokra hagyják személyi jövedelemadó bevallásuk benyújtásának teljesítését, így azok dömpingszerűen, hatalmas mennyiségben és folyamatosan érkeznek ezekben a napokban az APEH igazgatóságaihoz. Idén is az internetes programmal kitöltött, papíron benyújtott eljárási mód a legnépszerűbb. Az internetről letölthető Abev nyomtatványkitöltő program használatát az adóhivatal is javasolja, mivel a program segítségével egyszerűbb a bevallás kitöltése és a beépített hibajelzések, figyelmeztető üzenetek miatt kisebb a hiba lehetősége. Az eddig beérkezett bevallások közel fele így készült, sokszorosára nőtt azonban az elektronikus úton kitöltött és benyújtott bevallások száma is. Május 21-éhez az adózók széles körét érintő kötelezettség tartozik. Az adózói rohamra számítva rendkívüli nyitva tartással készül az APEH ügyfélszolgálata, de a bevallások leadására a postai utat, valamint az Okmányirodai regisztrációt követően a www.magyarorszag.hu című portál használatát is javasoljuk. |
||
|
|

Ez a rendezvény egy Európai
Uniós központi kezdeményezés, a Római Szerződés 50. évfordulója kapcsán jött
létre, ami tulajdonképpen az Európai Unió 50. évfordulója, születésnapja is
– nyilatkozta a sárospataki konferencián Pavlics Tamás, az Antall
József Alapítvány tanácsadója…
|
||||||||
|
|

|
Május 19-én, szombaton délután
kerül megrendezésre A Művelődés Háza szervezésében a Lakótelep Napja, amely
folyamatában már az 5. ilyen típusú rendezvény – adja hírül a lakosságnak
Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő… A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a programot úgy állítottuk össze, hogy elsősorban a könnyedebb műfajból válogattunk - zenés táncos produkciók alkotják a program fő vázát. Az is hagyomány már, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola mazsorett csoportja nyitja meg ezt az eseményt. Ezt követően fővárosi művészek is közreműködnek: az idén Südi Iringót, a népszerű táncost hívtuk meg, illetve a tehetségkutató verseny férfi győztesét, aki kötődik a mi vidékünkhöz is. Reményeink szerint nagy létszámú közönségre és természetesen jó időre is számítunk. Szeretettet várunk mindenkit, a lakótelepieket és a város más részein élőket egyaránt! |
||||||||
|
|

Én, mint genetikus tudom azt, hogy
amit Zrínyi Miklós mondott az emberi sorssal kapcsolatban, hogy „jó
szerencse semmi más”, ez csak részben igaz – kezdte az előadása előtti
interjút dr. Czeizel Endre professzor A Művelődés Házában a kistérség
pedagógusai számára rendezett szakmai napon…
|
||||||||||||||
|
|

|
Egy vándorkiállítás anyaga,
amelyet az Informatikai és Könyvtári Szövetség, illetve a Külügyminisztérium
támogatásával állítottak össze, megérkezett a Zrínyi Ilona Városi Könyvtárba
– tudtuk meg Halász Magdolna igazgatónőtől… A Római Szerződés 50. évfordulója alkalmából készült ez a kiállítás, amely évfordulót országosan is megünnepeltek a Parlamentben, és konferenciákat is szerveztek ebből az alkalomból. Azért is örülünk, hogy ideérkezett a vándorkiállítás anyaga, mert a könyvtárunkban 2002 óta - a régiónkban egyedül - Európai Uniós gyűjtemény van, melynek a dokumentumait nagyon sokan használják. A Miniszterelnöki Hivatal, illetve a Külügyminisztérium pályázatainak támogatásával folyamatosan növekszik az állományunk. Pályázati támogatásból EU-s rendezvényeket is szervezünk gyermekeknek, fiataloknak, nyugdíjasoknak és a társadalom különböző rétegeinek. A fiatalokat érdeklő témák elsősorban a munkavállalás, a továbbtanulás, a nyelvvizsga, az elhelyezkedés – elsősorban akik külföldön szeretnének munkát vállalni - ezért ilyen témájú előadások hangzanak el. Nyugdíjasoknak az őket érintő jogszabályok változásairól, a határon túli és határon inneni könyvtárosoknak pedig könyvtáros szakmai előadásokat szervezünk. Ez a vándorkiállítás nagyon ízléses formában, időrendben mutatja be az 50 évet, illetve a jövőt, a 2007-2013-ra vonatkozó Európai Uniós stratégiai terveket. Remélem, sok olvasó meg fogja tekinteni - mindenesetre mi meg fogjuk szervezni az általános iskolásoknak, hogy megnézhessék és tanulmányozhassák a vándorkiállítás anyagát. A sárospataki diákok ehhez már hozzá vannak szokva, ugyanis a 7-8. osztályosoknak 2002 óta EU-s foglalkozásokat tartunk a könyvtárban, amely foglalkozás-sorozat egy szellemi vetélkedővel zárul. Ez tavaly is nagyon jól sikerült, az Erdélyi János Általános Iskola tanulói is olyan jól felkészültek, hogy 2. helyezést sikerült elérniük. A 7-8. osztályban tantervben szerepel az európai uniós ismeretek tanítása, és mi ehhez a tananyag elsajátításához könyvtári módszertannal könyvtári foglalkozás keretében adunk segítséget. |
|||||
|
További fotók >>>
|
![]() |
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit
A Moziba 2007. május 17-én 19.30-tól az 56 CSEPP VÉR c. rockmusical
sárospataki premierjére és közönségtalálkozójára! Vendégeink lesznek:
HOFFMANN MÓNIKA – énekesnő, PALCSÓ TAMÁS – énekes, PUSKÁS PÉTER – énekes,
MIHÁLY TAMÁS – zeneszerző, GULYÁS ZOLTÁN – gyártásvezető. Belépődíj: 500 Ft. |
![]() |
Hoffmann Mónika 1982. március
11.-én született Svédországban, ott töltötte gyermekkorát is, ennek ellenére
a magyar (és az angol) nyelvet is elsajátította. Általános iskolás kora óta
foglalkozik komolyan az énekléssel. Egy év Berklee College of Music után
otthonában, a svédországi Malmöben folytatta zenei tanulmányait (a Malmöi
Zenei Konzervatóriumban). A Megasztár harmadik szériájában tűnt fel az
énekesnő (és hegedűművész), akinek szívéhez leginkább a jazz, a soul, az
r'n'b és a latin zenék állnak közel és ilyen stílusban ír zenét. |
![]() |
Palcsó Tamás 1986. május 6.-én született. Tamás kitűnő eredménnyel repülőgép-műszerésznek tanult a csepeli Kossuth Lajos Középiskolában, amikor 2005-ben jelentkezett a Megasztár 2. szériájába, ahol ezüstérmes lett. A kultuszminiszteri elismerésben részesült ifjú tehetség 2006-ban a Bravo Otto-díját is átvehette, mint az Év Felfedezettje. 2006. februárjában jelent meg bemutatkozó albuma Megfordult a Világ címmel. |
![]() |
Puskás Péter Megasztár- 1984. december 16.-én született. A Megasztár harmadik szériájában tűnt fel, ahol a döntőig jutott. Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre jár, angol-magyar szakra. |
|
Mihály Tamás zeneszerző - Az 58 éves, Liszt Díjas Mihály Tamás zeneszerző nevét az Omega együttes tagjaként ismeri az ország. Gordonkaszakon végzett, Közép-Európa leghíresebb zenekarában basszusgitáros, de időnként billentyűs hangszereken is játszik. Szólólemeze is megjelent, Liszt és Wagner műveit ültette át szintetizátorra. Filmzenéjét hallhattuk a Vámmentes házasságban és az Örökzöld fehérben, feketében, című filmben. Színházi zenéjét Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok és Weöres Sándor: Holdbéli csónakos című darabjában, a Várszínházban élvezhettük. Számtalan nagysikerű lemez is nevéhez köthető, mint pl.: · Omega: Csillagok útján (750.000db); · Omega: Időrabló (700.000db) · Omega: Élő Omega (600.000db) · Omega: Gammapolis (600.000db) ÖTVENHAT CSEPP VÉR musical játékfilm - szinopszis Vannak történetek, amelyeket minden korban el lehet, el kell mesélni. Vannak olyan példázatok, amelyek azért fontosak számunkra, mert minden korban, történelmi helyzetben próbára teszik erkölcsi tartásunkat. Az 56 csepp vér musicalfilm Rómeó és Júlia - itt: Robi és Juli - története, mely 1956. október 23-án kezdődik. Szereplői a világ, az ország végére vetett fiatalok, akik számára szerelem a forradalom, és forradalom a szerelem. Történetünk egy kicsinyke határ menti településen zajlik, mely valós keresztmetszete a rettegett 50-es évek terrorjának. A faluban rendszeresek az összetűzések, csetepaték a helyi ávósok, és a fiatal kitelepítettek között. A fiatal helyi plébános, Lőrinc hitét követve, és mindent latba vetve próbálja elejét venni a konfliktusoknak, de hiába. Hite nem szünteti meg a terrort és a félelmet. 1956. október 23-án, az ÁVÓ a helyi orosz parancsnok lányának születésnapjára bált rendez. Ezen a bálon a fiatalok újabb nagy összecsapást terveznek a helyi karhatalmistákkal. A terv meghiúsul, mivel a budapesti forradalom kitörésének hírére a bál félbeszakad. Ekkorra már a bálban Júlia, a helyi ávós parancsnok lánya és Robi, a fővárosból kitelepített színész fia, egymásba szeret. Lehet-e ebben a forradalmi helyzetben a két ellentétes oldalon álló szerelmes szív egymásé? A sors, a forradalom közbeszól, és ártatlanul mindketten áldozatul esnek az eseményeknek. Lőrinc - minden igyekezete ellenére - képtelen megakadályozni a vérontást… Lőrinc a traumát a forradalom leverése után képtelen feldolgozni. Önmaga tehetetlenségét okolja a történtekért. Majd egyszer álmában megjelenik lelkiismerete, mely végül elmesélteti vele a történetét, szembenézve valódi felelősségével. A musicalfilm változatos zenéi - köztük több slágergyanús szerzeménnyel - ugyanúgy az 50-es évek hangulatát idézik, mint maga a megindító történet. Az 56-os forradalomba ágyazott látványos Rómeó és Júlia történet ötletgazdája, akciórendezője Pintér Tamás, színpadi változatát, a dalszövegeket Horváth Péter, a forgatókönyvet Réz András és Bokor Attila írta. Zenéjét Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitáros-zeneszerzője szerezte, fényképezte Szalai András HSC, rendezte Bokor Attila, gyártásvezetője Gulyás Zoltán. Producer Nagy Endre. |
||
|
|

|
31 diák és 3 tanár
érkezett 2007. május 5-én Sárospatakra az Árpád Vezér Gimnázium és
Kollégiumba Szlovéniából, Kocevje városból. Az egyhetes itt-tartózkodásukról
Kiszelyné Lencsés Anna tanárnő, a vendéglátó osztály osztályfőnöke küldött
tudósítást… A történet még 2006 őszén kezdődött, amikor Tóth Tamás igazgató úr felkérésére a 11.E osztály tanulói felvették a kapcsolatot a Gimnazija Kocevje Európa-tanulmányokat is folytató osztályával. Az ismerkedés tehát interneten keresztül kezdődött e-mail-ben, msn-en, most pedig a személyes találkozásra került sor. Egy hetet töltöttek itt, május 12-én utaztak haza. Ezt a hetet, a két osztály közös programsorozata töltötte ki. Csicsek Éva angol szakos kolléganőmmel együtt igyekeztünk tartalmas programokat szervezni, szűkebb és tágabb környezetünket minél szélesebb palettán keresztül megmutatni, mind természeti értékeink, történelmünk, kultúránk sokoldalú prezentálásával. Mivel pedig a kommunikáció angol nyelven folyt, egyben kiváló nyelvgyakorlási lehetőséget is jelentett ez a tanulóknak. Az érkező csoportot az ÁVG aulájában köszöntötte Tóth Tamás, iskolánk igazgatója, majd az ismerkedés pillanatai után a tanulók a fogadó családokkal együtt kezdték meg az első programot, a családi hétvégét. Mivel a 11.E osztály több tanulója kollégista, ők és szlovén diáktársaik vasárnap este beköltöztek a kollégiumba. Hétfőn Aggtelekre, a Miskolc-Tapolcán lévő barlangfürdőbe és Tokajba utaztunk közösen. Kedden tartottuk a „Sárospataki nap”-ot. A Várkert, a Vörös-torony, a Rákóczi kiállítás, a Szent Erzsébet templom és a Vízi-kapu meglátogatása volt a délelőtti program, délután a Nagykönyvtárba és az Iskolamúzeumba kalauzoltuk vendégeinket, majd egy sétát tettünk az Iskolakertben, megállva az ott lévő épületeknél, szobroknál, s a Főiskola megmutatása után a napot a Művelődés Házában fejeztük be, ahol Sajószegi Gábor táncoktató vezetésével táncházra került sor. A szerda délelőtti program: „Tengerszem-túra”, délutáni első állomásunk pedig Berzsenyfalu volt, ahol Petraskó Tamás irányításával tekinthettük meg az Árpádkori falut. Ezután a füzéri vár következett, majd Füzérkomlóson szülők vártak minket egy magyaros babgulyás-vacsorával, végül Hercegkútra mentünk, ahol a Kálvária-dombon tett séta után borkóstoláson vehettünk részt Götz Mihály pincéjében. Csütörtökön és pénteken már tanítás folyt a gimnáziumban, ahol vállalkozó kollégák nyílt órákat tartottak, melyeken vendégeink szép számban vettek részt. (Angol: Csicsek Éva, Koleszárné Urbanovics Nóra, Krizsó Nikoletta, Stiller Dénes, Vigyikán Csaba; Biológia: Egri Károly; Dráma workshop: Csicsek Éva; Informatika: Szeder László; Kémia: Vitányiné Tóth Eszter; Matematika: Kiszelyné Lencsés Anna; Német nyelv: Kistóthné Tímári Erzsébet, Heitzmann Csilla; Testnevelés: Göncfalvi Balázs, Korda Zoltánné, Papp József) A csütörtök esti program vendégeink szereplésével kezdődött, az általuk készített prezentációval mutatták meg városukat, iskolájukat, az ott folyó munkába kaphattunk betekintést, majd közös filmnézésre került sor. A magyar filmművészetről-filmtörténetről szóló beszámoló után a „Valami Amerika” című vígjátékot néztük meg angol feliratozással. Pénteken délután kollégák irányításával néhány órás evezésre került sor a Bodrogon (Segítőink: Csehi László, Göncfalvi Balázs, Korda Zoltánné, Papp József, Pécsvárady Botond, Vigyikán Csaba), majd a szülők által készített különféle, hagyományos magyaros ételekből álló vacsora után a záróest következett. Ennek első részében három magyar népdalt tanítottunk a szlovén diákoknak (Hull a szilva a fáról, Érik a szőlő, Tavaszi szél), aztán kiscsoportos foglalkozás keretén belül kellett összegyűjteniük azokat a szavakat mindkét részről, melyet az egy hét során elsajátítottak a másik ország anyanyelvén. Az est hátralévő részében a szórakozáson volt a hangsúly, táncbemutató, tánc és karaoke következett. A szombat reggeli indulásnál nagyon szembetűnő volt, hogy egészen szoros kapcsolatok szövődtek a diákok között az eltelt egy hét alatt, s máris nagyon várják a viszontlátást, melyet szeptember végére, október elejére tervezünk. Több szempontból is nagyon hasznos volt ez a fajta, osztályközösségek közötti program. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, össze kellett fogni tanulóknak, tanároknak, szülőknek. Minden tanítványunk kapott egy faragott medvét vendégeinktől, ami Kocevje város szimbóluma, s ezt nyakban, csuklón, táskára erősítve maguknál tartottak diákjaink, ami szintén a kapcsolatok elmélyülését jelzi. Oktatási rendszerükbe betekintve nagyon tetszett, hogy az általuk itt töltött időt megengedi tanítási időként elismerni, mivel a tanulásnak sokféle módja van. Végül osztályom nevében is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hasznos tanácsokkal, lehetőségekkel, munkával hozzájárult közös programunk első részének sikeréhez. Reméljük, októberben feledhetetlen élményekkel térünk majd vissza Szlovéniából, s lehetőségünk lesz arra, hogy az ottani élményeket is minél szélesebb körben megosszuk. |
||
|
További fotók
Kiszelyné (Lencsés Anna) >>> |

|
A Patakot szeretők, a Patakról
elkerültek, a volt diákok figyelmébe ajánljuk a Sárospataki Református
Egyházközség által kiadott zenés fotóalbumot. Az Ekhart Julia által
készített gyönyörű képek mellett bibliai idézeteket, versrészleteket is
olvashatunk rajta, amely Patakra jellemző lelkiséget kölcsönöz a
kiadványnak. Az érzelmek hullámait pedig a zene gerjeszti fel, hiszen
hallható Béres Ferenc énekével a Bodrog partján van egy város..., és egy
énekes áldás is. A lemez megvásárlói egy csepp jótékonyságot is végeznek,
hiszen néhány Ft jut belőle a Mooser orgona felújítására is. A Ref. Lelkészi
Hivatalban és az Azaria könyvesboltban állunk az érdeklődők rendelkezésére.
Kitűnő ajándék a lemez érettségizőknek, Patakról elkerülteknek név és
születésnapra, vagy akár majd a karácsonyfa alá. |
||
|
|

Örömmel adunk hírt arról, hogy a
művészetek támogatására ma is van példa városunkban is. Roland L. Yeager úr,
amerikai üzletember, aki 10 éve él Sárospatakon, a „Kisrefi” tizenkét -
rajzban tehetséges – tanulója nyári táboroztatásának költségeit vállalta
magára…
|
|||||||||||
|
További fotók >>> |

|
Az Árpád Vezér Gimnázium kórusa
2007. április 25-én vett részt az „Éneklő ifjúság” megyei minősítő
hangversenyén, Kazincbarcikán. A koncerten 8 énekkar mutatta be 15 perces
műsorát. Iskolánk 5 darabot mutatott be, amelyek 4 szólamú énekkari művek
voltak. Az előadás sikerét bizonyítja, hogy a közönségtől kapott legnagyobb
tapson túl a zsűri külön megdicsérte a fiúkat egységes és szép előadásmódja
miatt. A szóbeli dicséretet azonban a legmagasabb minősítéssel „Arany
diplomával”, valamint az Év kórusa mellékcímmel egészítette ki. Gratulálunk a diákoknak és Baloghné Rozgonyi Antónia énekkarvezető munkájának, és köszönjük Szabó Katalin közreműködését, aki zongorakíséretével járult hozzá ezen szép eredmény eléréséhez. |
||
|
|

| 2007. április 28-án lelki napot szervezett egyházközségünk a Zempléni Főesperesség területén élő fiatalok számára. A találkozón több mint ötven általános, középiskolás, valamint főiskolás diák vett részt. A lelki programok mellett jó alkalom volt ez az ismerkedésre, hasonlóan gondolkodó, és hasonló célt kitűző kortársaikkal ismerkedhettek meg az ide látogatók. A téma mi más, azaz ki más is lehetett volna, mint Szent Erzsébet és életpéldája. Nagy Krisztián káplán atya előadásában Szent Pál Timóteushoz intézett szavait hozta példaként a hallgatóság számára, valamint Erzsébet szolgáló, és jótékonykodó magatartását. Az előadást kiscsoportos beszélgetés, és ehhez kapcsolódóan egy tanulságos játék követett. Ebéd után meglepetés várta vendégeinket a városnéző kisvonat szállított el mindenkit a települést körbemutatva. Ezt követően a délután folyamán kommunikációs játékokkal igyekeztünk szorosabb csoportmunkára késztetni a fiatalokat, majd végül a nap csúcspontjaként szentmisén vettek részt, és ezzel zárul az egy napos program. | ||
|
További fotók >>> |

Szeifried Zoltán kisvárdai grafikus
kiállításával Egerben találkoztunk, s akkor hívtuk meg Sárospatakra. Úgy
gondoltuk jó lenne, ha városunk valamennyi oktatási intézményében megjelenne
valami Szent Erzsébettel kapcsolatban. Így esett a választás ezúttal a II.
Rákóczi Ferenc Általános Iskolára – nyilatkozta dr. Szabó Irén a
kiállítás megnyitóján…
|
|||||||||||
|
További fotók >>> |

|
Polgármesteri Hivatal
dísztermében láttuk vendégül a sárospataki Nyugdíjas Klub tagjait. Nagyon
örültünk neki, hogy Vígh Andrásné, a klub vezetője megkeresett bennünket
ezzel a kéréssel, hiszen nagyon nagyra tartjuk a nyugdíjas szervezet a
munkáját – nyilatkozta Aros János alpolgármester… Szeretnénk a továbbiakban is támaszkodni az ő segítségükre, észrevételeikre, rendkívül nagy tapasztalatukra, éppen ezért örömmel vettük a megkeresésüket. Egy rövid bemutatkozás után tájékoztatót tartottam a jelenlévő tagoknak Sárospatak város jelenlegi helyzetéről, az elképzeléseinkről, a nagyberuházásokról. Egy diaképes vetítéses beszámolót készíttetünk számukra Donkó József szakreferenssel, ill. megpróbáltunk azokra a kérdésekre válaszolni, amelyek a jelenlévők részéről elhangzottak. Ezek főleg Sárospatak város tisztaságával kapcsolatos kérdések voltak, ill. voltak olyan javaslatok, amiket meg fogunk fontolni. Kérdések hangzottak el a WC-k állapotáról, a parkolás bevezetéséről, a nagyberuházásokról, a kamionforgalomról, a Patak-Újhely közötti útszakasz lehetséges felújításáról és egyéb hétköznapi dolgokról. A nagyobb beruházások között első helyen álltak a Fürdővel kapcsolatos elképzeléseink, valamint a jelenleg folyó beruházások: a Sarokbástya és a Vízi kapu beruházásnak a jelenlegi állapota. Beszámoltunk arról is, hogy milyen célra fogjuk tudni használni ezeket, valamint hogy egyáltalán milyen pályázati pénzből készülnek ezek a beruházások. Rövid tájékoztatót adtam a Szent Erzsébet napi rendezvénysorozatról, különös tekintettel az előttünk lévő nagy rendezvényre, a pünkösdi ünnepségre. Az előadás végén megköszöntem az érdeklődésüket és kértem, hogy a továbbiakban is kövessék figyelemmel munkánkat, támogassanak minket, támogassák a város elképzeléseit, hiszen mint azt az elején beszédemben összegeztem: mi azt szeretnénk, ha a választópolgároknak, Sárospatak városának lenne egy képviselő testülete, ennek egy polgármestere és egy alpolgármestere, nem pedig fordítva történjen. |
||
|
További fotók >>> |

|
Rendkívüli testületi ülést
tartottunk, amelynek egyetlen napirendje volt, a pályázatok megvitatása.
Képviselőtestületünk elhatározta, hogy minden lehetséges pályázatot
megpróbál kihasználni - nyilatkozta dr. Hörcsik Richárd polgármester… A kiírt pályázatoknak szeretnénk megfelelni, az önerő biztosításához pedig testületi határozat szükséges. A napirenden lévő pályázatok az utak felújításáról, járdák rendbetételéről, vízelvezető árkokról, és természetesen programok lebonyolításáról szólnak. Adtunk be pályázatot a város környezetvédelmi programjának az elkészítésére, a várnegyed táj- és környezetépítési tervének az elkészítésére, és Sárospatak város forgalomtechnikai tervének a felülvizsgálatára. Ezek 3-5-7 millió Ft-os pályázatok, de fontosak a városunk működése szempontjából. Vannak olyan pályázatok, ahol 10 %, van ahol 5 % önerő kell, de olyan is van, ahol 30 %. A mai napon döntöttünk arról, hogy az önerőnek a képviselőtestület határozatban eleget tesz, tehát ha megnyerjük a pályázatokat, akkor ezt biztosítani fogjuk. Ez azt jelenti, hogy így 1 Ft-ból 7 Ft-ot tudunk csinálni, ami ebben az évben különösen fontos, hiszen a város anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy nagy terveink legyenek saját forrásból. Fontos, hogy minden egyes pályázati lehetőséget megragadjunk, hogy megpróbáljuk kihasználni, a megyei lehetőségeket éppen úgy, mint a regionális és a minisztériumi pályázatok lehetőségeit. |
|||||
|
|

|
Örömmel értesítjük az olvasókat,
hogy a Gondozási Központ Idősek Klubja Sárospatakon a Kossuth út 5. szám
alatt (volt Bölcsőde) 2007. március 1-vel megkezdte működését – kaptuk a
tájékoztatást Lencse Ágnes klubvezetőtől… Az Idősek Klubja munkatársai segítséget kínálnak mindazoknak az időskorúaknak, akik - bár önmaguk ellátására részben képesek - napközbeni ellátásukban támogatásra szorulnak. Célunk és feladataink: - otthonos és kényelmes környezet megteremtése, - élelmezési, étkezési lehetőség biztosítása, - az egyedüllét megszüntetése, a hiányzó családi és baráti kapcsolatok pótlása, - társas kapcsolatok kialakítása, - a tétlenség kóros következményeinek megelőzése, - egészségügyi és higiénés állapot javítása, - családias légkör kialakítása, - a szabadidő kellemes, hasznos eltöltése, - egyéni szükségletek kielégítése, - információnyújtás és tájékoztatás. Szeretettel várják az érdeklődőket, klubtagokat! Az elmúlt héten, pénteken délelőtt a Carolina Óvoda Szivárvány csoportja színes kis műsorral köszöntötte az idősek Klubjának lakóit Anyák Napja alkalmából, amit nagy örömmel fogadtak. |
||
|
További fotók >>> |

|
Azért jöttünk el, mert tudjuk,
hogy a nénik már várnak bennünket, hiszen karácsonykor, a szeretet ünnepén
és ilyenkor Anyák Napján ellátogatunk hozzájuk – mondta Tímáriné Király
Sarolta, a Református Általános Iskola tagintézmény vezetője, amikor
tanítványaival az Idősek Otthonába látgattak… Akik itt vannak, se gyermekük, se unokájuk, se dédunokájuk nincsen, ezért biztosan jól esik nekik, hogy a kisrefisek gondolnak rájuk. Hiszen egy egyházi iskolának a lelki neveléséhez és a tanításához az is hozzátartozik, hogy az egyedül élő, elmagányosodott idős embereket felkeressük és segítsék őket. Így talán a hétköznapjaikba sikerül egy kis derűt és szeretetet becsempészni. Dallal, verssel, illetve zeneszóval készültünk, a gyerekek átérzik, hogy milyen nagy jelentősége van ennek, hogy mennyire várják azok az elmagányosodott idős nénik is, hogy valaki eljöjjön és köszöntse őket. Talán lelkiekben is érzik, hogy milyen nagy szükség van erre. Úgy gondolom, hogy ha a pedagógus ezt a gyerekekkel megbeszéli, felkészíti őket, akkor tudni fogják, hogy most olyan nénikhez, bácsikhoz jöttek, akik nem a megszokott környezetben élnek. |
||
|
További fotók >>> |

| Május 8-án délután édesanyák és nagymamák foglalták el gyermekeik, unokáik székeit az Árvay József Gyakorló Általános Iskola 1.b osztályában. Meghatottan hallgatták a verseket, dalokat, elérzékenyülve vették kézbe a kicsik készítette ajándékokat és virágokat. | ||
|
További fotók >>> |
|
A Vereckei- hágónál |

|
Árpád fejedelem és honfoglaló őseink
előtt tisztelegtek a „Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség” című országos
történelmi- műveltségi vetélkedő döntőjének csapatai és a rendezvény
szervezői. 2007. április 30-án a kétnapos kimerítő versenyzés után a döntőbe
jutott csapatok és képviselőik egynapos kiránduláson vettek részt
Kárpátalján. A kirándulás részeként megtekintették Munkács várát, valamint a
nemrég felállított Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobrot,
majd koszorút helyeztek el a Vereckei-hágón – sajnos torzóként megmaradt –
millenniumi emlékműre. A verőfényes napsütésben csodálatos látvány tárult a
Kárpátok vonulataira. A Vereckei-hágón valamennyi résztvevő átélhette azt a
pillanatot, amikor Árpád fejedelem csapatainak élén megpillanthatta új
hazájának földjét. Öröm volt azt is látni, hogy ezen a napon milyen sok
magyar csoport érkezett az emlékműhöz, leróva tiszteletét honszerző őseink
előtt. |
||
|
További fotók >>> |

| Lehet-e szebben ünnepelni az anyák napját, mint keresztelővel. E napon részesült a keresztségben Fekete Anna és Nemes Szofia Mercedesz. Az édesanyák, nagymamák köszöntését a református általános iskolások megható verses, énekes, zenés műsora jelentette. Ezt követően minden gyermek egy szál virágot adott át, miközben Dér Krisztina és Szabó Katalin zenetanárok előadásában Koncz Zsuzsa híres dala, a Mama kérlek... hangzott el. Délután pedig a temetőkertben hálaadó istentiszetlet volt a már örökkévalóságba költözött édesanyák emlékének szentelve, akik áldozatos élete, szeretete, példája hat a ma élők szívében. | ||
|
|