Aktuális
2006. március

ÁVG-s diákok Székelykeresztúron

                     

Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium megalakulásától szoros testvériskolai kapcsolatokat ápol határon túli magyar középiskolákkal. Évente 1-2 alkalommal, esetenként nyári táborozásokon találkoznak az iskola tanárai és diákjai.
A legújabb kötődésünk a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumhoz van.
2006. március 10-e és 16-a között itt találkoztak, versenyeztek a két iskola, illetve a romániai magyar iskolák diákjai. Újszerű volt, kreativitást és ismereteket egyaránt igényelt a Kosztolányi témájú internetes irodalmi verseny s annak szóbeli fordulója, az angol nyelvi tájékozódási verseny s az informatikai verseny is.
Angol nyelven versenyző csapatunk különdíjban is részesült.
A megméretésen túl ünnepelni is volt lehetőségünk, megtapasztalhattuk, milyen felemelő a kisebbségben élő magyar közösség március 15-i felvonulása, emlékezése.
Kirándulni, álmélkodni is volt egy kis idő: láttuk a székely népi életmódot bemutató helyi múzeumot, jártunk a korondi fazekasoknál, Tamási Áron szülőházában Farkaslakán, s átsétáltunk az Orbán Balázs sírjához vezető székelykapuk alatt.
Felidézhettük Petőfi utolsó bizonyított perceit Fehéregyházán, az István-kútnál, s sétáltunk a szászok régi városában, Segesvárott is.
A sokféle élményt hozó napok legnagyobb felismerése azonban az, hogy egymástól több száz kilométernyire élő diákok nyelve, gondolkodása azonos, hasonló: érzékelhető az összetartozás.
                                                                                     További fotók  >>>

                                                                                                                /2006.03.31./

Nagyvizit

                     

Március 28-án este mutatták be A Művelődés Háza színháztermében Gyurkovics Tibor: Nagyvizit című tragikomédiáját két részben, a Turay Ida Színház előadásában, Koncz Gábor rendezésében.
    Négyágyas férfi kórterem a sebészeten. Mind a négy ágy foglalt, ki-ki vérmérsékletétől és lelkiállapotától függően viseli sorsát... Gyurkovics Tibor fekete komédiájának harminc évvel ezelőtti, 1972-es ősbemutatóját a közönség a szocialista Magyarországról szóló, alig burkolt példázataként értelmezte. E régi, botrányos sikerdarab most újjáéled, újra sikert arat az író instrukciói nyomán, Koncz Gábor rendezésében. Ez az egykori darab ma a halál erejét is legyőző szeretet példázataként arat esténként vastapsot. Az előadást telt ház előtt, nagy sikerrel mutatták be.

További fotók LEVITŐL >>>

 /2006.03.30./

Idegenforgalmi szakemberképzés indul Sárospatakon

                     

    Felsőfokú idegenforgalmi képzés indul idén szeptembertől a Miskolci Egyetemhez tartozó sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolai Karon. Erről írtak alá szándéknyilatkozatot a programban érintett intézmények, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. Dr. Bessenyei Lajos a Miskolci Egyetem rektora hangsúlyozta: hol is indulhatna jobb helyen egy idegenforgalmi szak, mint Zemplénben, ahol a turisztika számtalan formája megtalálható. Hozzátette: a sárospataki alapképzésre néhány éven belül Miskolcon master, majd doktori képzés beindítását is tervezik.
     Gyárfás Ildikó a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: a megye is komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az idegenforgalom erősödjön a térségben. Ez lehet ugyanis a régió fő kitörési pontja. Medvéné Szabad Katalin a Miskolci Egyetem partnereként a képzésben részt vevő budapesti Gazdasági Egyetem kari főigazgatója hozzáfűzte: a felsőfokú idegenforgalmi képzést közel 35 éve folytató intézményük szakmai támogatást nyújt majd a pataki főiskolának. Átadják ismereteiket, tapasztalataikat, valamint tanterveiket. Kiemelte, a náluk eddig végzett szakembereknek nincsenek elhelyezkedési gondjaik a piacon.
     Hegedűs László a pataki főiskola kari főigazgatója kérdésünkre elmondta: nappali és levelező oktatás egyaránt terveznek. A szak beindítását várhatóan 30-50 fővel kezdik el szeptemberben.

 Bódisz Attila újságíró
/2006.03.30./

Összehangolt közlekedési akció

                     

Március 29-én a Sárospataki Rendőrkapitányság illetékességi területén havi nagyszabású közlekedési akciót tartottak – nyilatkozat Sárosi József a közlekedésrendészeti osztály vezetője.
Dr. Kökényessy Antal rendőr vezérőrnagy a B-A-Z megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének intézkedése alapján ez évben a kapitányságokon minden hónapban egy nagyszabású közlekedési akciót tartanak, amelynek a célja a balesetek megelőzése. Ebbe az akcióba a lehető legnagyobb erőt vonják be, így részt vesznek a Vám- és Pénzügyőrség részéről 3 fő, a Határőrség részéről 2 fő, a Sárospataki Polgárőrség részéről 2 fő, valamint a megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztálya részéről 2 rendőrautóval 4 fő volt jelen úgy, hogy az egyik autóban a FÁMA III Lézeres sebességmérő műszer is volt. A Sárospataki Rendőrkapitányságon lévő sebességmérő műszerrel együtt, két helyen is tudták a gépjárművek sebességét mérni. Négy akciócsoportban voltak elosztva, melyből három a város területén működött, egy csoport pedig Olaszliszka - Tolcsva térségében a 37-es főúton mért. Ezen kívül a Borsod megyei Polgárőrség részéről a Szerencsi Polgárőrségtől kértek segítséget, mivel ők rendelkeznek egy rendszámfelismerő rendszerrel. A készülék a közútra irányítva az elhaladó gépjárművek rendszámait leolvassa, a körözött és a műszakilag lejárt gépjárműveket kiszűri, s ezeket automatikusan jelzi a kezelőjének. Ez egy új technika, amit most alkalmaztak először, mivel nagyon jó az együttműködésük a polgárőrséggel. Ennek az akciónak a célja az, hogy kiszűrjék az ittas vezetőket az engedélynélküli gépjárművezetőket, a körözött és műszakilag lejárt érvényességű gépjárműveket és a gyorshajtókat, hiszen a közlekedési balesetek legnagyobb számban a gyorshajtás miatt következnek be. Az akció ideje alatt a megyei főkapitányság részéről ellenőrzés érkezett Simon Péter főhadnagy, a közlekedési osztály előadójának személyében.
Ez idáig 2006-ban három sérüléssel járó közlekedési baleset történt, lényegesen kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Úgy tűnik, hogy a fokozott közúti rendőri ellenőrzések meghozzák a kívánt eredményt, ez a baleseti számban is kedvező formában mutatkozik. Az akció ideje alatt megérkezett a közlekedési szolgálat új SKODA OCTAVIA típusú személyautója, amelyet Ladics Tamás rendőr főtörzszászlós vezetett. Március 29-én vette át Budapesten, ahol ünnepélyes keretek között adta át Lampert Mónika belügyminiszter asszony. Ezt az új autót a nyolc éves, 330 ezer kilométert futott közlekedési OPEL ASTRA helyett kapták.

                                                                                További képek >>>

                                                                                                     Cziczer Katalin
                                                                                                      /2006.03.29./

Újabb emléktáblával lett gazdagabb Sárospatak

                          

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tantestülete és tanulóifjúsága emléktáblát készíttetett a gimnázium első angoltanára, a volt Angol Internátus igazgatója, a református gimnázium államosítás előtti utolsó igazgatója, Szabó Gyula (1905-1972) tiszteletére születésének 100. évfordulója alkalmából. Az emléktáblát a Kossuth Internátus halljában 2006 március 15-én, a Kollégium fennállásának 475. évfordulója alkalmából rendezett gimnáziumi ünnepségen egyik volt tanítványa, Újszászy Kálmán, a Pataki Diákok Szövetségének vezetőségi tagja leplezte le.
Laudációjában hű képet festett tanáráról, aki 1931. és 1972. között hűséges vezetője és szolgálója volt a sárospataki gimnáziumnak.
A tantestület és a tanulóifjúság nevében az ifjúság képviselői, dr. Erdei Pálné igazgató és dr. Derda István, az angoltanári munkaközösség vezetője koszorút helyezett el az emléktáblán. Az ünnepségen jelen voltak a Magda család tagjai, Szabó Gyula legközelebbi hozzátartozói. Az ünnepségen szavalattal és énekszóval szolgáltak a 12. E magyar-angol tannyelvű osztály tanulói.
Szabó Gyula 1916 szeptemberében kezdte meg gimnáziumi tanulmányait a pataki Kollégiumban, 1924-1928 között a teológián tanult, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, Edinburghban és Aberdeenben végzett angoltanári tanulmányokat. 1931-ben a Kollégium hazahívta, hogy a gimnáziumban angol nyelvet és irodalmat tanítson. 1935-ben választották meg az Angol Internátus igazgatójának, 1948-ban a gimnázium igazgatója lett. Az 1952. évi államosítástól nyugdíjba vonulásáig igazgatóhelyettesként irányította a gimnáziumot. Emlékét őrzik tanítványai és tanárutódai.


Református Kollégium Gimnáziuma
 /2006.03.29./

A leendő munkáltatóikkal találkoztak

                     

A B.A.Z. Megyei Munkaügyi Központ Sárospataki Kirendeltsége találkozót szervezett a közeljövőben befejeződő minősített hegesztő tanfolyam végzős szakemberei és a térség munkaadói között, amelyről Dékányné Bodnár Tímea informált bennünket…
Mivel hamarosan véget ér ez a tanfolyam, szerettünk volna lehetőséget biztosítani a tanfolyamon résztvevőknek arra, hogy megismerjék a térség munkáltatóit, főként azokat, akiknek igénye van a tanfolyamon megszerzett tudásukra. Ezért megkerestük azokat az építőipari cégeket, akik vasszerkezetekkel foglalkoznak, s meghívtuk őket erre a találkozóra. Ennek az a jelentősége, hogy személyesen találkozva egymással, megismerhetik a képzési feltételeket, a képzési előírásokat, megláthatják azt, hogy a hallgatók milyen körülmények között sajátították el a tudnivalókat és megtekinthetik azokat a munkadarabokat, amelyeket a gyakorlati oktatás során készítettek. A képzést végzőknek pedig azért jó, mert megismerkedhetnek a munkáltatókkal, elbeszélgethetnek velük, közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek egy állásinterjú keretében arról, hogy mi az amit el kell mondani magukról, mi érdekli a munkáltatókat és megpróbálhatják azt, hogy a munkaerőpiacon hogyan tudják eladni magukat, a tudásukat, a szakmájukat.

                                                                                                                    
                                                                                                                   /2006.03.29./

Körözött bűnözők kerültek rendőrkézre

                     

Március 28-án a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság ügyelete értesítette a sárospataki kapitányság ügyeletét, hogy a mai nap folyamán 11 óra körül a Vám – és Pénzügyőrség tagjai Nagyhomok község közelében megkíséreltek megállítani egy AUDI típusú személygépjárművet – nyilatkozta Nagy János rendőr alezredes, a kapitányság vezetője.
Az autó az ellenőrzés elől visszafordult és Cigánd irányába eltávozott. A keresése egy darabig nem vezetett eredményre, majd a tiszakarádi gátőr tett bejelentést, hogy a gátőrháztól nem messze, az ártéri részen, illetve a töltésen egy elakadt személygépjárművet talált, és abból három személy távozását észlelte Györgytarló irányába a Tisza folyó töltésén. A Cigándi Rendőrőrsön keresztül érkezett a kérés a Sárospataki Rendőrkapitányságra a felkutatásukhoz. Ezt követően a Györgytarló község határában, a nagy sárban három személyt találtak meg a Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei, akik menekültek. A nevezett személyeket elfogták, akik alaposan gyanúsíthatóak azzal, hogy az említett járművel hamis rendszámmal vettek részt a forgalomban. A későbbiek folyamán megállapítást nyert, hogy a Vám- és Pénzügyőrség által megadott rendszámot utólag a jármű eredeti rendszámára visszacserélték, a hamis rendszámtól pedig vélhetően útközben megszabadultak. Az előállított személyek többszörösen büntetett előéletűek, betöréses lopástól emberölésig elkövetett bűntettek miatt körözöttek voltak, akik közül kettő pécsi, egy pedig ercsi illetőségű. Az autó átvizsgálásánál nagy mennyiségű készpénzt találtak - egy millió forintot meghaladó összegben – aminek származásáról számot adni nem tudtak. Elszámoltatásuk során arra hivatkoztak, hogy erre a szegény vidékre jöttek gépjárművet vásárolni. Az ügy tisztázása folyamatban van, annál is inkább, mivel az igazoltató vámőrt is majdnem elütötték.
A továbbiakban az eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság folytatja le.


                                                                                                                     Törő Gábor
                                                                                                                   /2006.03.28./

Tavaszi lomtalanítás

                     

Sárospatakon idén tavasszal április 21-én (pénteken) történik az ingyenes lomtalanítás az egész város területén – nyilatkozta Kőszegi Bertalan, a Kommunális Szervezet vezetője.
 FONTOS! Az ömlesztett anyagokat lehetőleg zsákolva kérik előkészíteni a szállításra! A szállítandó fölösleges lomokat szíveskedjenek a kora reggeli órákban, de leghamarabb a szállítást megelőző este az úttest széléhez kikészíteni!
Figyelem! Veszélyes hulladékot, építési törmeléket nem szállítanak el!


/2006.03.28./

Ismét Etnofónia estje volt

                     

Teltházas pódium előadás zajlott 27-én este A Művelődés Házában. A mintegy 100 fős, -gyermekekből, diákokból és felnőttekből álló - közönség elé Berecz András népdalénekes, mesemondó lépett. Műsorát többnyire saját maga által, a Székelyföldről és a Nagykunságról gyűjtött folklór hagyományból – énekekből, mesékből, találó szólásokból - állította össze. A műsor varázsa nem csak abban rejlett, hogy a magyarság gazdag folklórhagyományára épült, az előadó magával ragadó, szuggesztív előadásmódja, sajátos, – a közönséget is sokszor hangos nevetésre késztető – humora tette feledhetetlenné az estét. Berecz András nem egyszerűen előadást tartott, hanem a mintegy 75 perces műsor alatt folyamatosan kommunikált a nézőtéren ülőkkel, hiszen mint mondotta: a mesemondás közösségi műfaj, fontos szerepe van benne a mesélőnek és hallgatónak egyaránt.

További képek >>>

/2006.03.28./

Az ablakon mászott be a hívatlan vendég

                     

Hétvégén, március 25-én este bejelentés érkezett a Sárospataki Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy a városban az egyik lakásba láttak bemászni egy illetőt – nyilatkozta Csoma László rendőr őrnagy, a közrendvédelmi osztály vezetője.
A szomszéd, amikor meglátta, hogy mászik be az ablaknak támasztott létrán egy illető, megkérdezte, hogy mit csinál? Az ismeretlen személy azt válaszolta, hogy az idős úriember, aki a ház tulajdonosa, rosszul lett, nem nyit ajtót és ő azért mászik be az ablakon. A szomszéd ezt nem hitte el és értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök a szobában találták az elkövetőt, aki éppen a szekrényben keresgélt. A ruházata átvizsgálása közben találtak nála különböző igazolványokat, amelyeket a ház tulajdonosától óhajtott eltulajdonítani. Vele szemben bírósági előállítással folyik majd az eljárás.


Cziczer Katalin
/2006.03.27./

Az iskolával ismerkedtek

                          

Március 23-án a leendő első osztályos szülőket és gyermekeket hívták és várták közös beszélgetésre, játékra a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába, ahol betekintést nyerhettek az itt folyó nevelő-oktató munkába. Az intézmény igazgatójának, köszöntése után 4.-es tanulók és tanítóik rövid műsorral kedveskedtek a vendégeknek. A program további részében az iskola osztályainak bemutatkozó kiállítását tekinthették meg, majd Zérczi László igazgató tájékoztatta a szülőket az iskola életéről és bemutatta a leendő első osztályos tanítókat. Ez idő alatt a gyermekek pedagógusaink kezdeményezésével sokféle manuális tevékenységet végezhettek, ismerkedhettek a számítógéppel.


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2006.03.27./

Vendégművész a 8kor társulatában

                     

Vasárnap délután tartotta első közös próbáját a 8kor Színház társulata, melyen részt vett a Kormorán szólistája, Mr.Basary is, aki a délelőtt érkezett városunkba. Rövid városnézés és közös ebéd után tartalmas, de kötetlen, jó hangulatú próba következett, s a visszautazás előtt jutott idő arra is, hogy a vendégművész a 8kor társulata mellett a hagyományos technológiával készült hegyaljai borokkal is megismerkedhessen egy rövid pincelátogatás keretében.


/2006.03.27./

Rákóczi Vetélkedő a Múzsák Templomában

                     

    Szombaton délelőtt izgalmas történelmi vetélkedő zajlott a vár-negyedben lévő Múzsák Templomában. A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma és Rákóczi Szövetség az idén 8. alkalommal szervezte meg ezt a - különösen a határon túli - középiskolások között népszerű versenyt - tudtuk meg dr. Tamás Edittől a verseny főszervezőjétől. A Rákóczi Vetélkedőnek mindig van valami alcíme, ami valamilyen kerek évfordulóhoz kötődik.  Egy éve - amikor meghirdettük - emlékeztünk Thököly Imre halálának 300. évfordulójára, ezért voltak most Thökölyre vonatkozóan kiemelt kérdések.
    Öt erdélyi, két felvidéki, egy kárpátaljai és két magyarországi csapat jutott az előzetes verseny után a sárospataki döntőbe. Elsősorban az a célunk, hogy megmozgassuk az egész kárpát-medencei középiskolai hálózatot, s kicsit a 17-18. századi magyar történelem felé irányítsuk az érdeklődésüket. Ezért rendezzük meg ezt a kétévenkénti versenyt, amit 16 éve indított el Szolnoki Tibor tanár úr, aki most is a verseny játékmestere volt.  A 90-es évek közepétől ez egyre inkább a határon túliak versenyévé vált. A 90-es évek második felében a felvidékiek döntő súlya jellemezte, most pedig az erélyiek jellemzik leghatározottabban. Volt olyan év is, amikor a sepsiszentgyörgyi Mikes Líceumból 8, vagy 10 csapat vett részt az előselejtezőn. Most is jutottak be tőlük a döntőbe és második helyezést értek el. Nagyon sok gyerek most jut el először Sárospatakra, amikor a vetélkedőre érkezik. Van bennük egy Sárospatak iránti érdeklődés, vonzalom, számukra nagy élmény az, hogy egy több száz éves városba, a reformáció és a magyar történelem egyik központjába eljöhessenek.
    Végül az első helyezést a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte el (képünkön), az anyaország becsületét pedig a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium csapata védte meg egy előkelő harmadik helyezéssel.
    A verseny megszervezése és lebonyolítása komoly feladat, amit dr. Tamás Edit tart kézben, de a döntőben a Rákóczi Múzeum minden munkatársa bekapcsolódik. A zsűri elnöke, mint mindig, most is dr. Dankó Katalin volt, és most erősödött a zsűri Ringer István régésszel, de a további feladatokba is sokan rész vettek: Váradi László készítette a fotókat, a számítógépes előkészítés Spisák Béla munkája, a döntő előkészítésében és lebonyolításában Nádaskai Gabriella és F.Tóth Balázs is, nem beszélve a gazdasági előkészítésről, ami Plósz Brtalanné munkája. De mások is, akik az intézményben dolgoznak. Szolnoki Tibor tanár úrral együtt mindannyian, akik a határon túli magyarság ügyeivel kapcsolatban elkötelezettséget érzünk, nagyon szívesen csináljuk ezt és örülünk, hogy a sajtó is beszámol erről a nem mindennapi vetélkedőről.

330 évvel ezelőtt, 1676. március 27-én Borsiban született II. Rákóczi Ferenc és 1735. április 8-án hunyt el a törökországi Rodostóban.

További képek >>>

/2006.03.26./

Folytatják az építkezést

                     

Az elmúlt év nyara óta fokozott érdeklődés nyilvánult meg a lakosság részéről a kispataki lakópark építése iránt. Tekintettel arra, hogy megjött a jó idő, így lehetőség van a külső építési munkák végzésére. Megkérdeztük Peremiczkiné Dobos Edinát, a műszaki és kommunális iroda vezetőjét, hogy hol tart az engedélyezési eljárás. A beruházó késedelmes adatszolgáltatásai miatt a telekkialakítási és építési engedélyezési eljárás kissé elhúzódott, de a hiányosságok pótlását követően mindkét eljárás esetében 24 órán belül kiadtuk az engedélyeket. Az első ütemben 2 lakóépület - egy 20 és egy 32 lakást magában foglaló lakótömb - építési é engedélyének kiadására került sor. A tetőtér beépítéssel együtt négy szintes lakóépületek egy+fél, kettő, kettő+fél és háromszobás, egyedi gázfűtésű lakások készülnek. Folyamatban van a szóban forgó területen egy 3200 m2 bruttó alapterületű bevásárlóközpont engedélyezési eljárása is. Az érdekelt szakhatóságok nyilatkozatainak beérkezése után ezen létesítmény építési engedélye is soron kívül kiadásra kerül.

Cziczer Katalin

/2006.03.26./

Teltház a Fábry esten

                     

A sárospataki Református Templom muzeális Mooser orgonája felújítása javára juttatott adományt Fábry Sándor a március 25-én megtartott önálló estje bevételéből. Köszönetet mond az Egyházközség mindazoknak, akik jegyvásárlásukkal és részvételükkel e nemes ügyet támogatták. A szeptemberben elkezdődött felújításra való gyűjtés a jókedvű adakozók adományai és a rendezvények bevételei folytán elérkeztek a 10.millió mérföldkövéhez, de még sok tennivaló van, amíg a 40 millió + ÁFA álomhatárig- a befejezéshez, az orgona teljes újjászületéséig eljutunk. Köszönetet mondunk hOTEL BODROG - Bágyi Pál úr nagylelkű támogatásáért, aki Fábry Sándor és kísérete számára a szállást és étkezést biztosította.

Református Lelkészi Hivatal
/2006.03.26./

A közbiztonságot is értékelték

                     

Csütörtökön, március 23-án tartotta soron következő ülését a Megyei Közgyűlés, ahol a fontos napirendi pontok között szerepelt a költségvetés elfogadása is – kaptuk a tájékoztatást Hutkainé Novák Mártától, a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság elnökétől.
Nagyon fontos napirendi pont volt még a Nemzeti Fejlesztési terv első tájékoztatójának elfogadása, ami a megyei fejlesztésekről és a hosszú távú elképzelésekről szól, amelyek meghatározhatják a megye életét. A Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság azzal az észrevétellel élt, hogy pályázati lehetőségeket kell biztosítani a szociális ellátás területén működő intézményeknek, többek között az idősek otthonainak korszerűsítésére is. A gyermekvédelmi intézményekben megtörtént átalakítás után, ez még egy szűk keresztmetszet a speciális ellátásokat biztosító intézmények korszerűsítésében. Erre a terveket készítő szervek fogékonyak voltak, és beemelték ezt az igényt, hogy a szociális területen lévő nehézségeket, feszültségeket pályázati lehetőségekkel oldani, illetve felszámolni tudjuk.
Ezen kívül beszámolót hallgatott meg megyénk közbiztonságának helyzetéről, az annak további javítása érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. El kell mondani, hogy elismerően szólt a Megyei Önkormányzat a beszámolóról, ami meghatározó a végzett munkájukat, és a jövőbeni feladatokat illetően. Javultak azok a mutatók, amelyek a baleseti statisztikát, felderítést és a bűnmegelőzést szolgálják. Kifejezték, hogy a területünkön tapasztaltakkal összhangban, egyértelműen elismerés illeti a területen dolgozókat.


                                                                                                               Törő Gábor
                                                                                                              /2006.03.26./

XVI. Comenius-AEGON Kupa Ifjúsági sakkverseny

                     

2006. március 25.-én rendezte meg a Sárospataki Elektromos Sportegyesület Sakkszakosztálya a XVI. Comenius-AEGON Kupa 2005-06 évad tavaszi fordulóját. A versenynek hagyományosan az Árvay József Gyakorló Általános Iskola aulája adott otthont. A rendezvény fő célja, a tehetséges gyerekek felkutatása, játéklehetőség biztosítása, illetve a szakosztályok munkájának segítése az utánpótlás nevelés terén.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a verseny idén is nagy népszerűségnek örvendett, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy a két korcsoportban (alsó- és felső tagozatosok) összesen 110-en küzdöttek egymással. A résztvevők közt szép számmal akadtak olyanok akikkel már a korábbi években is találkozhattunk, és persze voltak akik életük első sakkversenyén indultak. A játszmák izgalmas és kemény küzdelmet hoztak, különösen a legkisebbek harcoltak szívvel-lélekkel az utolsó lépésig. A játékosok mindvégig a felnőttekhez hasonló fegyelemmel és sportszerűséggel versenyeztek.
Kilenc forduló után a következő eredményekkel zárult a XVI. Comenius-AEGON Kupa:
A I. számú korcsoport (alsósok) díjazottjai:
1. Korpa Bence (Miskolc) 8,5 pont
4. Kéméndi Dániel (Miskolc) 7,5 pont
3. Simai Balázs (Árvay Gyakorló Ált. Isk.) 7 pont
3. Háfra Gábor (Árvay) 7 pont
4. Sohajda Tamás (Árvay) 6,5 pont

Legjobb lány:
Hercsik Timea (Miskolc) 6 pont
A II. számú korcsoport (felsősök) díjazottjai:
1. Vicickó Zoltán (Ricse) 8 pont
2. Simai Máté (Református Gimnázium) 8 pont
3. Dalanics Nikoletta (Nyíregyháza) 6,5 pont
4. Csörsz Ferenc (Kisvárda) 6,5 pont

Legjobb lány:
Leleszi Csilla (Ricse) 6,5 pont
A csapatverseny (bármely 4 játékos eredménye alapján) végeredményét az őszi és tavaszi forduló együttesen adta:
1. Árvay Gyakorló Ált. Isk. – Sárospatak 53,5 pont
2. Ricse 51,5 pont
3. Taktaharkány 47 pont
                                                                                     További LEVI fotók >>>


                                                                                                      Kovács Tamás - Főrendező

                                                                                                                 /2006.03.26./

Sárospatakon járt Dávid Ibolya, az MDF elnöke

                     

Március 24-én városunk vendége volt Dr. Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki a Bodrog Hotelben lakossági fórumot, majd sajtótájékoztatót tartott. Honlapunk munkatársának arról számolt be, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal jött Sárospatakra....
    Az ember idejön Sárospatakra, és itt megérzi a történelmet. Megérzi azt a hangulatot, ami számomra - aki egy abszolút hagyománytisztelő nemzeti elkötelezett, a magyar történelmet a mérhetetlenül tisztelő ember vagyok – sokat jelent. A konzervativizmusommal egyébként pontosan ezek azok a nemes nemzeti hagyományok, amiket erősítünk és szeretnénk képviselni. Ebben a városban könnyebben megértik mi az, hogy polgárság, mi az hogy középosztály, mi az hogy konzervativizmus, hogy az elődök által felhalmozott tudást és tapasztalatot az utódok érdekében fel kell tudnunk használni.
     Sárospatak egyet jelent azzal is, hogy ha volt gyerekkoromban nekem példaképem, akire úgy néztem föl, mint a magyarok nagyasszonyára, az Lorántffy Zsuzsanna volt. Számomra Lorántffy Zsuzsanna testesítette meg azt a női eszményt és azt a női képet, aki anyaként, feleségként, a magyar kultúra iránt elkötelezett emberként, hívőként - akinek az ökumenikus világ szívében és lelkében volt - az önzetlenség és az áldozatkészség mintaképeként előttem állt. Ha ebbe a városba érek, ez nekem azt is jelenti, hogy ebből a levegőből szívott és innen táplálkozott Lorántffy Zsuzsanna, aki a magyar történelem számomra legkiemelkedőbb női alakja volt.
    Sárospatakra azért is nagy örömmel jövök most, mert ez a város akkora ajándékot kap vissza, ami ajándékkal már nem tudom, számolt-e az elmúlt 20-30 évben, hogy egyszer visszakerülhetnek ide azok a kincsek - amelyek a magyar történelem és a magyar irodalom remekművei - a sárospataki könyvek. Olyan büszkén mentem el - amikor itt volt a Putyin elnök úr Magyarországon - minden rendezvényre ahová meghívtak és minden rendezvényen el is mondtam, hogy az én Antal miniszterelnök uram, az én elődöm azt mondta 1989-ben, hogy az oroszoknak azt üzente, hogyha a kezünkről leveszik a bilincset, akkor baráti jobbot tudunk nyújtani. Én ezt a baráti jobbnak tekintettem, hogy visszakaphattuk a könyveknek jó részét. Úgy gondolom, hogy ez a baráti jobb még a maradék részét is vissza fogja juttatni ezeknek a kincseknek. Azt hiszem egyfajta kuriózum lesz itt Sárospatakon, ha valóban kiállításra kerülnek ezek a könyvek, és az ország minden részéről el fognak jönni az emberek, hogy megnézzék ezeket a páratlan értékű könyveket és kincseket.

                                                                                    További képek >>>

                                                                                                                    
                                                                                                                 Cziczer Katalin
                                                                                                                 /2006.03.25./

Újabb látogatható résszel bővül a Rákóczi vár

                     

Április 2-án, a jövő hét vasárnapján 11 órakor ünnepélyes átadásra kerül sor a Rákóczi vár területén. Ez annál is érdekesebb, mert a külső vár egyik részét sikerült 50 év után ismét helyreállítani, felújítani, ami új funkciót is kapott és látogatható lesz – számolt be a beruházásról Jósvainé Dankó Katalin igazgatónő.
Az elképzelésünk az, hogy a dél-nyugati kazamatás várfal és a sarokbástya konzerválása után a látogatók bemehetnek az egykori tüzérfolyosóra és megismerkedhetnek a 17. századi védelmi rendszerrel. Sajnos az egész várfal szakaszra nem volt elegendő pénz, de nagyjából a felét most megcsináltuk és folytatni fogjuk, tehát azt kell mondanunk, hogy az első ütem fejeződött be. Amitől különleges még ez a várfal, hogy mellette egy történelmi játszótérparkot hoztunk létre és akarunk átadni az iskoláskorú gyerekeknek, ahol megélhetik és játszhatják majd a kuruc-labanc küzdelmet. Ostrombástya, egy nagy kötélpálya, amivel a várárkon mehetnek keresztül és egy ostromágyú. Ezekkel, valamint a tüzérfolyosón elhelyezett korabeli metszetekkel szemléltetjük majd a 17. századi hadászatot. A látogatók zöme diák és a buszokkal ide érkeznek az Arany János utcai parkolóba, ahonnan majd rá fognak látni erre a területre. Bízom abban, hogy felkeltjük majd az érdeklődésüket, és ahogy bejönnek a várkertbe, azonnal le fognak jönni és felfedezik maguknak ezt a területet. Bejárhatják és ráadásul az utazás után nem mindegy az sem, hogy kimozoghatja magát a gyerek, mielőtt bejön a várba, vagy pedig fordítva, megnézi a kiállítást és utána levezetésként szabadfoglalkozás keretében nagyon jól eltöltheti az idejét. A dél-nyugati sarokbástya építkezése a finisben van, és egy hetünk van a tereprendezések befejezésére, hogy rendezett körülmények fogadjuk a vendégeket, és később ezt tovább fogjuk csinosítani.
Egyrészt, amit nem használunk az pusztul, másrészt pedig ez itt már be volt zárva 30 éve, és most megnyílik. Itt pontosan a bástya a nagy boltozott termeinek a maradványit láthatjuk. A szögletes nagy új olasz bástya helyre lesz állítva, ki lesz emelve és szerintem lenyűgöző a mérete, a faltömeg, ami mutatja a vár lényegét, hogy milyen erős volt. A kétszintes kazamatás folyosó feléig be lehet majd menni. Nagyon jól látszik az a falszakasz, ami fugázva van, a lőrések rendbe vannak téve. Ha lebontásra kerül az állványzat, akkor előtűnik az a káderborítás, amely a 17. századi állapotot őrzi, illetve az 1950-es helyreállítás után készült el. Ez a bástya is 1952-ben pusztult el, amikor lerombolják, felrobbantják és ezen a területen történt a pusztulás, beomlott és újra lett rekonstruálva.
Ami még érdekes, hogy innen a várárokból fel lehet jutni majd az ágyúdombra, és onnan kitárulkozik az angolkert, a kastély és a Vörös torony, amit olyan pontról fognak látni, ahonnan nem igazán szokták látni a látogatók.

                                                                                           További képek >>>

                                                                                                                      Cziczer Katalin
                                                                                                                      /2006.03.25./

Előzetes a hétfői testületi ülésről

                     

Március 27-én tartja a soron következő testületi ülését Sárospatak Város Önkormányzata. A napirendek közül kiemelést érdemelnek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására benyújtható pályázatok – nyilatkozta Dr. Jánosdeák Gábor polgármester…
Erre az önkormányzatunk is pályázik, mégpedig a működési hiány kiegészítésére. A tavalyi évben 90 millió forint körül nyert a város, az idén is hasonló nagyságrendű a pályázati elvárásuk. Ha az elfogadott költségvetés közel 400 millió forintos hiányát nézzük, akkor ez még mindig nem oldja meg a problémát. Szintén napirendre van tűzve jó néhány tevékenység ill. intézmény, mint pl. az STC és a Carolina Óvoda és Bölcsőde beszámolója. A tervek között szerepel a nyári TOURIST POLICE tevékenységnek az újraindítása, ami a korábbi években már sikeres volt. A Zempléni Hulladékgazdálkodási Társaságnak lesz egy előterjesztése, amely zöldhulladék elhelyezésre és hulladék átrakó telep létesítésével kapcsolatos. Várhatóan Sárospatak is el fogja fogadni a luxusadóról szóló rendeletet. Köztudott, hogy megjelent egy központi jogszabály, ami a 100 millió forint feletti ingatlanok külön adóztatásáról szól. Többek között a Képviselő Testület ezt is fogja tárgyalni, és várhatóan elfogadja Sárospatak területére.


Törő Gábor
/2006.03.25./

Oktatási intézmények találkozója Sárospatakon

                     

A sárospataki református gimnázium látta vendégül az egyházkerület oktatási intézményeit 2006. március 23-án. Az imateremben dr. Erdei Pálné mb. igazgató köszöntötte a mintegy 100 fős vendégsereget. Kovács József vallástanár áhítatában a János 21:15-17 alapján szólt: úgy legyünk Krisztus munkatársai, hogy tőle kérjük a feladatokat, s hogy benne keressük a segítséget. Enghy Ábel kántor a 25. zsoltár hangjaival mutatta be a nemrég elkészült orgonát. A 475 éves iskolát Testvéri okmánylevéllel, igei köszöntéssel és ajándékokkal lepték meg a testvérintézmények. Az iskola múltját a diákvilág anekdotakincsének megelevenítésével diákszínjátszók mutatták be. A találkozó a tavaly novemberben átadott általános iskola megtekintésével folytatódott. Tímáriné Király Sarolta tagintézmény-vezető mutatta be az intézményt, majd uzsonna és baráti beszélgetés következett. Végül a gimnázium iskolatörténeti kiállításának megtekintésére is mód nyílt több öregdiák nem kis örömére.


/2006.03.25./

Tanítási verseny

                     

Az Apáczai Tankönyvkiadó országos tanítási versenyt hirdetett környezetismeret tantárgyból végzős tanítóképzős hallgatók számára. Felkérésükre az Árvay József Gyakorló Általános Iskola vállalta a verseny megszervezését és lebonyolítását.
A résztvevő hallgatók:
Pásztor Csilla (Nyíregyháza)
Kincses Anikó (Szarvas)
Hadobás Máté (Debrecen)
Szabó Barbara (Baja)
Ugró Szilvia (Kecskemét)
Munkájukat szakavatott zsűri bírálta el. A két zsűri elnöke Dr. Nagy György, a főiskola főigazgató-helyettese és Demeter Éva főiskolai docens.
Tagjai: Pásztor Andrásné gyakorlóiskolai igazgató, szakvezető
Dr. Mester Miklósné tankönyvszerző
Nagy Józsefné szakvezető tanító
Gécziné Tatárka Emese szakvezető tanító
A rangos eseményen jelen volt Esztergályos Jenő, az Apáczai Tankönyvkiadó ügyvezető igazgatója és Dr. Hegedűs László kari főigazgató. A hallgatók és az őket kísérő szakvezetők elismeréssel szóltak a rendezvényről, tanulóink felkészültségéről és a helybeli szakvezetők segítőkészségéről. Az eredményhirdetésre 2006. május 5-én az Apáczai Kiadó Budapesti Központjában kerül sor.


/2006.03.25./

Vidám gyermekelőadás volt

                     

A szekszárdi Holló Együttes a nagy sikerű gyerekműsort adott az elmúlt héten A Művelődés Házában. Az együttes - a neves humorista - Nagy Bandó András nagy sikerű PALETTA című, Weöres Sándor nagyságát idéző, gyerekeknek szóló verseskötetéből készítette új műsorát. Az elhangzó dalok, versek mellett nem maradt el a sok-sok játék és a közös muzsikálás, éneklés sem a gyerekekkel, akik a teltházas előadáson nagyon jól szórakoztak és örömmel vettek részt a műsorban.

/2006.03.24./

20 nap alatt 25000 néző

                     

A NKÖM adatai szerint ennyien tekintették meg a hosszú fogság után, a Patakra hazaérkezés előtt az ideiglenesen Budapesten állomásozó könyveket. Ha valaki legalább kép formájában szeretne látni belőlük néhányat, szeretettel adom közre e hozzáférhető fotókat. Belesajdult a szívem, hogy az anyagi csőd szélén álló nagykönyvtárnak, és nem kevésbé jobb költségvetésű szeretett városunknak nem jött volna rosszul egy kissé vidék barátabb szemlélet nyomán az a pár tízezer látogató, aki Budapesten most "ingyen" !!! nézegetheti ősi jussunkat. Mi pedig, ha már 6 évtizedet vártunk, csak türelemmel kivárjuk azt a kis időt, amíg itthon üdvözölhetjük könyveinket, és saját szemünkkel olvashatjuk Lorántffy Zsuzsanna Bibliájába tett bejegyzését.

További képek >>>

Reformatus Lelkészi Hivatal
/2006.03.24./

Ülésezett a Szociális Bizottság

                     

A januári testületi ülésen, amikor a költségvetésről tárgyaltunk, a bizottságok feladatul kapták, hogy minden intézményt át kell világítani és fel kell tárni azokat a területeket, ahol az önkormányzatnak jelentős összeggel kell hozzájárulni az intézmény költségvetéséhez – nyilatkozta Ladomérszky László a Szociális és Egészsérügyi Bizottság Elnöke.
Ennek az okait feltárva 30 napon belül javaslatot kell tennie a bizottságoknak a szükséges intézkedésekre. Ennek kapcsán egy hónappal ezelőtt határoztunk arról, hogy két terület, a Gondozási Központ, illetve Gyermekvédelmi és Pedagógiai Szakszolgálat készíti elő ezt a jelentést. A Gondozási Központnál viszonylag kevesebb problémánk volt, hiszen mint egy 2,5 millió forinttal kell támogatni, amit ha úgy tetszik, adott esetben az intézmény akár saját erőből is ki tud gazdálkodni, illetve olyan formában, ahogy azokat a területeket egy picit felfejleszti, ahol a normatívák ebben az évben jobbak. Ilyen a nappali ellátás, bár ott gondként jelentkezik, hogy a nappali ellátás engedélye félévkor lejár. Ezért több hónapja folyamatosan keressük azt a helyet, ahol az ellátottak elhelyezhetők lennének. Reményeink szerint, amennyiben minden terület befejezi ezt a feltáró munkát, valószínűnek tartom, hogy elsősorban épületek felszabadításával lehet takarékoskodni. Reméljük, szabadul fel olyan épület, ahol az időskorúak nappali ellátását meg tudjuk oldani.
A másik terület a Gyermekjóléti Szolgálat, amivel lényegesen nagyobb gondunk van. A terület teljesen megoszlik, így két bizottsághoz is tartozik, ahol más stratégia - a mi bizottságunké az asszociációs rész. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy melyik területet nézem, közel 50%-át az önkormányzatnak kell hozzátenni a költségvetéshez. Ez véleményünk szerint tarthatatlan, ezért úgy döntött a bizottság, hogy ez mélyebb elemzést kíván, amit a következő bizottsági ülésre el fogunk végezni. Itt még egy kicsit bonyolítja a helyzetet a meglévő alapítvány, ami egyelőre számomra is áttekinthetetlen. Tehát ebbe mélyebben bele kell folynunk ahhoz, hogy érdemben véleményt tudjunk az egészről mondani.Ezen kívül természetesen szerepeltek azok a napirendek, amelyek minden hónapban, így a gyermekvédelmi támogatások, ápolási díjak, lakásfenntartási támogatás, segélyek. Ezekben zárt ülésen döntött a bizottság.
A szociális rendszerben olyan változások voltak január 1-től, amelyek a hatása 2 hónap alatt nem mérhető le, de már a jövő hónapban ezekre ki kell térnünk, illetve bizonyos előzetes elemzéseket kell végeznünk, hogy milyen hatásuk volt ezeknek az intézkedéseknek. Itt konkrétan a gyermekvédelmi támogatás az átalakulásáról van szó. Tudvalevő, hogy a dupla családi pótlék kapcsán a családok megkapják a családi pótlékkal azokat a támogatásokat, amiket eddig más formában kaptak meg. A változások hatásiról az elemzésünket - az első negyedév távlatában - májusban fogjuk megtenni.

                                                                                                               Törő Gábor
                                                                                                              /2006.03.24./

A REFIbe érkezett a Futball Világbajnokság kabalababája

                     

Minden neves sporteseménynek, (világbajnokság, olimpia) van egy kabalafigurája. A 2006-os németországi labdarúgó világbajnokság szimbólumai: Go és Leo. A két figura egy-egy Münchenből induló európai körutazásba kezdett, amelynek végállomása a világversenyt szervező Berlin. Ezalatt az utazás alatt a különböző országok középiskoláinak tanulóifjúsága látja vendégül a két kis utazót 4-4 napig. Iskolánkban a 10. évfolyam német nyelvi előkészítő osztálya kapcsolódott be ebbe a programba. A 10. B osztály vendége Leo, március 20-án érkezett Sárospatakra, hogy itt 4 napot eltöltve a tanulók vendégszeretetét élvezze. A tanulók elviszik Leo-t a város különböző helyeire, és ott közös képeket készítenek az oroszlánnal. Ezeket a képeket később felrakják egy német honlapra, ahol a többi iskola diákjai is bemutatják, hogyan szórakoztatták vendégüket. A programok megszervezése a diákok feladata. Ez nagyon sok munkával jár. A német nyelv ismeretére is szükség van az események, történések pontos leírására, ugyanis ezeket elolvasva ismerik meg a figurával kapcsolatos eseményeket, és ezáltal ismerik meg iskolánk nevét.


Krajnyák Zsolt 10.b - Homolya Gergely 10.b
/2006.03.24./

Újabb koncertre készül a 8kor

                     

Teljes gőzzel folynak a 8kor Színház új pódiumműsorának próbái. Az "ÉPÍTSD FEL ÚJRA!" c. produkció bemutatója április 6-án, csütörtökön, 18 órai kezdettel lesz A Művelődés Háza színháztermében. A zömében eddig még a társulat által elő nem adott dalokat és irodalmi idézeteket felvonultató összeállítás külön érdekessége, hogy a "frontember" ezúttal nem más lesz, mint a nagy zenei példakép - a Kormorán együttes - énekes szólistája, Mr. Basary. Az örökifjú rock-veterán örömmel vállalta el a felkérést, s az előadás remélhetőleg felejthetetlen élményt nyújt majd a közönségnek és a szereplőknek egyaránt. A műsor ismertetése helyett álljon itt néhány mondat a meghívó hátoldaláról: "Úgy tűnik, emberi mivoltunk elválaszthatatlan kísérője az állandó elszánt építkezés, és ugyanakkor a folytonos rombolás, mellyel nehezen megszerzett, vagy éppen ajándékba kapott javainkat tesszük újra és újra a földdel egyenlővé. És mégis vannak, vagyunk jó néhányan, akik meg sem várjuk, hogy ledöntött oszlopaink fölött elüljön a porfelhő, máris hozzálátunk, hogy csillámló homokszemekből és ködből, legfőképpen pedig töretlen hittel a szívünkben ismét felépítsük azt, nevezzenek bár bolondnak vagy éppen varázslónak azok, kik lerombolták az előzőt. Mert tudjuk, a tél után szükségképpen eljön a tavasz, s főleg egy ilyen különösen hosszú és hideg tél utáni tavasz kivált alkalmas idő kell legyen a feltámadásra..."

8kor Színház
/2006.03.23./

A körözöttek eredményesebb elfogása érdekében

 A súlyos bűncselekmények miatt, illetve a többszörös körözés hatálya alatt álló személyek hatékonyabb felkutatására, elfogása érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2005. év végén elkészítette koncepcióját . Elkészült a tíz „legkeresettebb” megyénkben körözött személy adatait tartalmazó lista, az elfogott személyek helyett mindig újabbak kerülnek fel erre. A TOP 10 listán szereplők közül 2005. novemberében 1 fő, 2005. december hónapban 5 fő, míg 2006. január, február és március hónapokban 1-1 fő került elfogásra. A főkapitányi intézkedés kibocsátása óta a rendőrkapitányságok körözési előadói részt vesznek nemcsak a bűnügyi, hanem a közbiztonsági, illetve közlekedési akciók megszervezésében is, biztosítva ezzel a bűnügyi és a közrendvédelmi állomány magasabb szintű együttműködését, valamint a körözési célok megvalósulását a különböző ellenőrzések során. A rendőrkapitányságok által megtartott körözési akciók eredményeként közel 100 körözött személy került elfogásra. A körözési akciók sikeres végrehajtása érdekében a rendőri szervek szorosan együttműködnek a határőrséggel, valamint a polgárőrséggel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán belül 2006. március 1-jétől körözési csoport koordinálja a feladatokat. Az eddigi tapasztalatok alapján a körözési akciók – egyrészt a körözött személyek vélt tartózkodási helyére irányuló célirányos ellenőrzések révén, másrészt a tömegközlekedési csomópontok, illetve forgalmas közutak tekintetében foganatosított koncentrált rendőri intézkedésekkel – eredményesen alkalmazhatóak a hatályos személykörözések számának csökkentésére. Az egyes büntetőeljárások vizsgálata mellett a csoport feladatát képezi azonban a kiemelt körözések esetében a bűnügyi elemző-értékelő munka elvégzésén túl, új módszerek kidolgozásával, bevezetésével az ismeretlen helyen tartózkodó elkövetők felkutatása és elfogása. 

 
Kompoltiné Jakab Ilona rendőr őrnagy
/2006.03.23./

Elismerő egyházértékelés

                     

Március 22 én zajlott le Sárospatakon a szokásos egyházi évértékelés munkája, amit a zempléni református egyházmegye kiküldött lelkészei végeztek el. Dr. Sándor Endre vámosújfalui lelkész, aki néhány hete ünnepelte szolgálata harminc éves jubileumát, és Egeresi Gábor zemplénagárdi lelkész tekintette át a 2005-ös év hit és közösségi  életét, ellenőrizte az anyagi gazdálkodás menetét, és értékelte a látogatás alkalmával tapasztaltakat. Kiemelte a gyülekezet összetartó közösségi életét, sokszínű rendezvényeit, és sikert kívántak az erőt meghaladó célok véghezviteléhez. A presbitérium az alkalmon elhatározta egy pataki református kalendáriuk kiadását, melyet karácsonyra jelentet meg az egyházközség, Dr. Komáromy Sándor szerkesztésében.


Reformatus Lelkészi Hivatal
/2006.03.23./

Csecsemőgondozási verseny

                     

A Magyar Vöröskereszt Sátoraljaújhely-Sárospatak Kistérségi Szervezete, hagyományaihoz híven idén is megrendezte csecsemőgondozó versenyét a 10-14 éves korosztálynak - tájékoztatja olvasóinkat Barnáné Madák Erika vöröskereszt titkár. A versenyre 8 csapat nevezett a térségből. Az elméleti feladatsor kitöltése után, gyakorlati állomásokon mutathatták be tudásukat a versenyzők. A gyerekeket védőnők készítették fel a feladatra, szabadidejüket áldozva fel. Minden versenyző kis uzsonna csomagot és apró ajándékokat kapott a részvételért. Az ügyes csapatok közül a legügyesebb az Erdőhorváti Általános Iskola volt, így ők mehetnek tovább a megyei versenyre, ami március 31-én kerül megrendezésre Miskolcon.

További képek >>>

/2006.03.22./

Fórum minősített hegesztőket alkalmazó munkáltatóknak

                     

  Tisztelt Munkáltatók!
A B.A.Z. Megyei Munkaügyi Központ Sárospataki Kirendeltsége szeretné Önöket tájékoztatni, hogy a közeljövőben fejeződik be egy minősített hegesztő tanfolyam – tájékoztatja a munkáltatókat Baranyi József, kirendeltség vezető. A tanfolyam Európai Uniós (ESZA) támogatással, alapszakmával rendelkező munkavállalók bevonásával került megszervezésre. Célunk, hogy elősegítsük munkáltatók és munkavállalók mielőbbi egymásra találását, ezért 2006. március 24-én 10.00 órától Sárospatak, Dorkói u. 1. sz. alatt (régi irodaépület) Fórumot szervezünk, melyre tisztelettel meghívjuk Önöket.
A fórum keretében tájékoztatást kapnak a tanfolyamon megszerezhető képesítésről, minősítésről, valamint az igénybe vehető foglalkoztatási támogatásokról (Uniós, egyéb bér és járulékkedvezmények). Amennyiben tájékoztatásunk felkeltette érdeklődésüket, kérem jelezzék kirendeltségünkön részvételi szándékukat Dékányné Bodnár Tímea ESZA koordinátornál, a 47/312-158 telefonon.


Törő Gábor
/2006.03.22./

Éves Gyermekvédelmi Tanácskozás

                     

A Sárospatak Városi Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat Gyermekjóléti Szolgálata 2006 március 20.-án megtartotta első Gyermekvédedelmi tanácskozását, amelyen Sárospatak gyermekjóléti, Illetve gyermekvédelmi feladatot ellátó szakemberei vettek részt - nyilatkozta Espákné Sáfrányos Sarolta. Feladata a település gyermekvédelmi rendszerének egységes áttekintése volt. A résztvevők beszámoltak éves munkájukról, arról hogy, milyen feladatokat oldottak meg, és azok mennyire voltak eredményesek, feltárták, hogy mi segítette, mi nehezítette vagy akadályozta munkájukat. Egymás értékelését meghallgatva közös stratégiát dolgoztak ki a feladatok színvonalasabb ellátása, közös munkájuk a kiszolgáltatott gyermekek érdekében.


/2006.03.22./

Tavasz Európában 2006 március 21.

                     

Iskolánk második alkalommal kapcsolódott az Európai Unió "Tavasz Nap" elnevezésű programjához, melynek a mottója " Vita a jövőnkről" 2006 - nyilatkozta Pásztor Andrásné, az Árvay József Gyakorló Általános Iskola igazgatója
Két témát választottunk:
Együtt a világban és Tanulj és vitázz Európáról!
Az első témában tanulóink kétsoros rímben összefoglalva verset írtak arról, hogy mit jelent számukra a béke.
Íme néhány:
Boldogság, szerete béke,
bárcsak minden gyerek így élne!

Béke, béke, béke már
minden kisgyerek a világon terád vár.

Tavasz szele hozza a békét,
hallgatom a madarak énekét.

Csillagok ragyognak a kék égen,
éljünk mindig békében!

Békében él Magyarország,
szeressétek Európát!

A második témához kapcsolódva tanulóink egy-egy uniós országot bemutató tablót készítettek angol nyelven.

További képek >>>

/2006.03.22./

A felnőtt tanulók hetét ünnepeljük

                     

Március 21-én délelőtt tartották A Művelődés Házában a Felnőtt Tanulók Hete címmel tartott rendezvénysorozat sárospataki programját, melynek vendége Bordás István, a B-A-Z Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet igazgatója volt. Az intézet szervezésében a megye több pontján a tanulás ünnepe, a Művelődés Hete zajlik ezekben a napokban. Ennek az eseménysorozatnak a középpontjában a felnőttoktatás áll. A program lényege, hogy a megye városaiban, így Sárospatakon, Sátoraljaújhelyben, Tiszaújvárosban, Tokajban és Ózdon körbejárják, hogy milyen lehetséges együttműködések vannak a felnőttképzési intézmények és a közművelődési intézményrendszer között. Régen ezek a felnőttképzések alapvetően művelődési intézmény hálózatban jelentek meg, de aztán ez a terület „piacosodott” - ha szabad ezt mondani. A különböző tanfolyamok és képzések üzleti alapra helyezve kikerültek az intézményrendszer hatóköréből, de természetesen most is vannak olyan területek, melyek itt valósulnak meg. A Művelődés Házában az „élethosszig tartó tanulás” lehetőségét igyekeznek biztosítani, aminek nincs korosztályi korlátja. Az igazgatónő fontosnak tartja, hogy egyfajta motivációt, érdeklődést keltsenek fel az emberekben. Olyan ismeretekkel gyarapodjanak intézményükön belül, amelyre úgy érzik, hogy a további életükben, a mindennapi eligazodásban szükségük van. A népi játszóház vezető képzés, pl. a munkaerőpiacon való pozíció erősítéséhez járulhat hozzá. A mai rendezvényen három olyan témát mutattak be az érdeklődőknek, ami az itteni felnőttképzéssel foglalkozik. Az egyik már az említett népi játszóház-vezető képző rendszerük, amely OKJ képzést ad elsősorban pedagógusoknak, vagy szociális területen dolgozóknak. Rendkívül sokoldalú az ismeretanyag, amit elsajátítanak, nagyon elismert ez a képzésük a Kulturális Minisztériumánál is, akik ezt jóváhagyták. A másik a Kattints rá nagyi tanfolyamuk, aminek már a negyedik kurzusát bonyolították le az idén Sajószegi Gábor vezetésével. Ez kifejezetten az időskorúaknak segít az informatika világában való eligazodásban. A program népszerű annak ellenére, hogy hivatalos oklevelet nem ad - viszont a gyakorlati felhasználási ismereteket nagymértékben segíti. A harmadik terület pedig amit érintenek, az a táncpedagógusok továbbképzése Darmos István vezetésével. Ez szintén egy szakmai továbblépést jelent mindazoknak, akik a néptánc területén dolgoznak. Erre a képzési programjukra az ország több pontjáról is érkezek hallgatók. Ezeken a programokon a táncoktatás elméleti és gyakorlati oldalát is megismertetik az érdeklődőkkel. Az intézmény igazgatónője változatlanul azt vallja, hogy a kisebb ismeretterjesztő programok, egy – egy vetített képes előadás, komolyzenei klub, ezek mind - mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanulni vágyók fejleszthessék magukat az egyes műveltségi területeken.


Cziczer Katalin
/2006.03.21./

Ma a lányok kézilabdáztak

                     

  A hétfői fiú kézilabda mérkőzések után kedden a lányok mérték össze ügyességüket az Árpád Vezér Gimnázium tornacsarnokában, ahol a IV. korcsoportos leányok a megyei döntőbe jutásért játszottak – tudósított Víghné Fehérvári Zsuzsa sportreferens. Négy csapat - Karcsa, Szerencs, Miskolc és az Árpád Vezér Gimnázium tanulói – részvételével kétszer 15 perces meccseket játszottak a csapatok, így a nap folyamán hat mérkőzés lebonyolítására kerül sor, hiszen körmérkőzéses rendszerben zajlott a bajnokság. Itt is színvonalas mérkőzéseket láthattunk, hiszen az ide bekerült csapatok a körzeti bajnokságokat már megnyerték. A legjobb csapat  bejutott a döntőbe, amit április 27-én, Ózdon bonyolítanak le.


/2006.03.21./

Fábry az orgonáért

                     

 A sárospataki református templom orgonája felújítása ügyéhez Fábry Sándor is csatlakozott, önálló estje bevételéből támogatást nyújt a munkálatokhoz. A március 25 -én szombaton este 7 órakor kezdődő estre érdemes korábban beülni, mert fél héttől "elő zenekarként" a Jazz Moode Saxofonquartett műsora hallható. Jó szórakozást kívánunk minden "jótékony" nézőnek!


Református Lelkészi Hivatal
/2006.03.21./

Ez volt a harmadik Női Hétvége

                     

    Harmadik alkalommal szervezte meg A Művelődés Háza a Női Hétvégét, ami a péntek- és szombat délutáni programokból állt - számolt be a jól sikerült rendezvényről Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő. A témákat igyekeztek úgy összeválogatni, hogy minden terület terítékre kerüljön, ami a nők életéhez hozzátartozik. Voltak neves vendégeik, mindenek előtt Varga Izabella színművésznő, aki nagyon szépen és sok oldalról megközelítve fogalmazta meg a nőiség lényegét. Szintén Budapestről jöttek a Praktika magazin szerkesztői, akik pedig a mindennapi életben való eligazodáshoz, vagy a felgyorsult életritmushoz adtak tanácsokat. Nagyon hangulatos volt János Hajnalka népdalénekes műsora, aki nem ismeretlen a pataki közönség előtt, hiszen többször volt már a város vendége. Kifejezetten olyan dalokat és kis történeteket hozott, amelyek a népi vonalról mutatják be a leány életet és az asszonysorsot. Voltak humoros és szomorú oldalai is, mint ahogy a való életben is így van. Már hagyományosnak tekinthető a praktikus nő vetélkedő, amire örömmel jönnek a résztvevők. Nagyon jó hangulatban telt az idő, sok vidám feladat váltotta egymást. Szerintem a kisebb ajándékok mellett a lényeg mégis csak az volt, hogy együtt szórakozzunk és együtt nevessünk. A vetélkedő díjazásában segítségükre volt a Vár Vendéglő, A Rákóczi Panzió, valamint az egész rendezvényt támogatta a Kávéház és a Heitzmann Cukrászda. A témák nőies témák voltak, de a legelső rendezvény az a férfiaknak szólt, a Szajkó József gimnáziumi tanár gyűjteményéből álló nyakkendők kiállításával. A tanár úr az édesapjától örökölt első darabokkal alapozta meg a gyűjteményt, majd módszeresen bővítette. Sok érdekes, különleges darabot mutat be, ami nagyon kedves színfoltja lett A Művelődés Házi környezetnek is. A kiállítást -ami április közepéig tekinthető meg - minden korosztálynak ajánljuk.

További képek >>>

/2006.03.20./

Erős mezőnyben második helyezés

                     

   A kézilabda IV. korcsoportos fiú Megyei Diák Olimpia elődöntő mérkőzéseit játszották az Árpád vezér Gimnázium tornacsarnokában - kaptuk az információt Demblovszky József testnevelő tanártól. Az elődöntőn négy csapat vett részt: Cigánd – Általános Iskola, Szerencs - Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, Miskolc - Avasi Általános Iskola és az Árvay József Gyakorló Általános Iskola csapata. Színvonalas, jó meccseket láthatott a közönség. A megyei döntőbe - amit március 29-én Ózdon rendeznek meg - a miskolci csapat jutott be. A sárospataki egy második helyezéssel védte meg a házigazda becsületét.
 

/2006.03.20./

A Női Hétvége vendége volt Varga Izabella színművésznő

                     

Amikor ezzel a nőkéréssel engem megkerestek, tulajdonképpen az jutott az eszembe, hogy milyen keveset beszélünk a nőiségről és a legkevesebbet nőkkel beszélgetünk erről – fejti ki olvasóinknak Varga Izabella színművésznő a nőiségről alkotott véleményét.
Mert akinek általában ezzel kapcsolatban észrevétele akad, és akivel a legtöbbet vitázunk, és aki a legtöbbet kapja ebből, az mindig a férfi, a párok, a szerelmek. Holott igazából mi tudunk egymásnak tanácsot adni, vagy segíteni, vagy megérteni egymást. Tulajdonképpen a gondokat, a bajokat és a szépeket, a jókat. Igazából a legnagyobb tudomány örülni egymásnak és örülni a feladatainknak és örülni, hogy egyáltalán ide születtünk és, hogy nők lehetünk. Soha nem cserélnék egyébként, ha lehetne választani, hogy nő legyek-e vagy férfi. Ha igaz az a mese, hogy többször érkezünk erre a Földre, akkor mindig nő szeretnék lenni. Azt gondolom, hogy a nőiségünknek annyi előnye van, annyi szépsége és annyi mélysége, hogy semmi pénzért nem cserélném el. Azt hiszem, hogy azok a nők, akik itt vannak és most éppen egy nagyon vicces vetélkedőn vesznek részt, ők is hasonlóan gondolkodnak. Itt vannak együtt, egy kis csapat, játszanak, szórakoznak, egymással foglalkoznak, egymást nevettetik meg a vetélkedő során, együtt kacagnak és ez így együtt egy nagyon fontos dolog.
Az az igazság, hogy a Művházat kerestem, így első nekifutásra, mivel soha életemben nem jártam itt és ilyenkor általában az első dolog, hogy a fellépés helyszínéhez érkezzem, hogy ne kelljen izgulnom, hogy megtalálom-e vagy sem, ugyanis elég messziről érkeztem. Meg kellett lepődjem, mert azt hittem, hogy vagy nehéz lesz és kérdezősködnöm kell, hogy merre van ez a bizonyos Művház. Ahhoz képest egy gyönyörű szép, hatalmas épület, Sárospatak méretéhez képest egy csodálatos helyszín, úgyhogy meglepődtem, kellemes csalódás volt.

További képek >>>

Cziczer Katalin
/2006.03.19./

Meghirdették az energetikai pályázatokat

                     

  Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter 2006. március 16-án meghirdette a lakosság részére a 2006. évi energetikai pályázatokat, vissza nem térítendő támogatás formájában. A támogatás célja a lakások energetikai korszerűsítése, a lakossági energiafelhasználás mérséklése, a lakosság energetikai terheinek a csökkentése, valamint a megújuló energiahordozó felhasználás növelése.
A miniszter két pályázatot jelentett be: az egyik a lakossági energia megtakarítás támogatását, a másik a megújuló energiaforrások bővítését szolgálja.
A lakossági energia megtakarítás pályázatnál (nyílászáró csere, hőszigetelés, energiatakarékos berendezések) összesen 880 millió forint áll rendelkezésre, ez körülbelül 3300 eredményesen pályázó támogatását teszi lehetővé.
A megújuló energiaforrások felhasználásának bővítésére kiírt pályázat keretösszege 183 millió forint, melyből becslések alapján 500 pályázó kaphat pénzügyi segítséget.
A Pályázati Formanyomtatvány, valamint az „Útmutató” a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (www.gkm.gov.hu) honlapjáról tölthető le. ( Az előbbi aláhúzott szövegrészre kattintva, megtalálhatja a pályázatokat. A pályázatokat megnyitva, legalul töltheti le a dokumentumokat.)
A pályázatokkal kapcsolatban érdeklődhetnek az Energia Központ KHT. ügyfélszolgálatán: Tel: 456-4302; 4388;
A pályázatok benyújtására postai úton az Energia Központ címére – 1476 Budapest, Pf: 288 - 2006. március 31-től van lehetőség.
A pályázatok elősegítik az energiaimport függőség mérséklését, a környezetvédelmi nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítését, valamint az energiahatékonyság és a megújuló energiahordozó felhasználás területén az EU színvonalhoz történő közelítést.
1. NEP-2006-1 kódszámon lehet pályázni a lakossági energia megtakarítás támogatására. A rendelkezésre álló keretösszeg 880 MFt, amiből az előzetes becslések szerint kb. 3300 lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg.
A támogatásért hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai pályázhatnak, abban az esetben, ha magyar állampolgárságú természetes személyek. Az egyedi lakás tulajdonosok mellett pályázhatnak a hagyományos technológiával épült épületeknél a lakásszövetkezetek, illetve társasházak tulajdonosi közösségei.
Pályázni a következő korszerűsítési célokra lehet:
— 1994 előtt, hagyományos technológiával épült lakóépületek utólagos hőszigetelése,
— 1994 előtt, hagyományos technológiával épült lakóépületek nyílászáróinak utólagos hőszigetelése, illetve cseréje,
— hagyományos technológiával épült lakóépületek meglévő fűtési, illetve melegvíz ellátási berendezéseinek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésre való cseréje,
Egyedi tulajdonosként induló pályázatóknál az elnyerhető támogatás abban az esetben a felsoroltak közül, ha csak egy korszerűsítési célra irányul max. 300 eFt, ha kettő vagy három célra, max. 600 eFt. A támogatás nem haladhatja meg a beruházási költség egyharmadát.
Társasházak, illetve lakásszövetkezetek esetében, ha egy célra irányul a pályázat, az elnyerhető támogatás a beruházásban érintett lakásszám x 200 eFt, több korszerűsítési cél esetében az érintett lakásszám x 400 eFt. A támogatás itt sem haladhatja meg az összberuházás egyharmadát.

2. NEP-2006-2 kódszámmal lehet pályázni a megújuló energiaforrások felhasználásának a bővítésére. Ebben a pályázatban kizárólag magánszemélyek pályázhatnak saját ingatlan vonatkozásában, amennyiben magyar állampolgárságú személyek. A rendelkezésre álló keretösszeg 183 MFt, amiből várhatóan kb. 500 db pályázat lesz támogatható.
A pályázatban az alábbi beruházásokkal lehet pályázni:
— biomassza-felhasználás növelése,
— geotermikus-felhasználás növelése,
— szélenergia-felhasználás növelése,
— napkollektorok, napelemek létesítése,
— megújuló energiával üzemelő alternatív, földgázt kiváltó berendezések létesítése,
— hőszivattyú létesítése.
Az elnyerhető támogatás abban az esetben, ha kizárólag napkollektoros rendszer létesül, nem haladhatja meg a 300 eFt-ot, egyéb beruházásnál, vagy ha a napkollektor mellett más megújuló energiahordozó beruházás is történik, akkor nem haladhatja meg az 500 eFt-ot. Az a feltétel itt is érvényesül, hogy a beruházás egyharmadát nem haladhatja meg a támogatás.


          Többcélú Kistérségi Társulás
          /2006.03.19./

Letartóztatták a gyanúsítottakat


Pénteken reggel holtan találta nevelt fia az 55 éves férfit a Sárospatakhoz közeli Apróhomok tanyán. A rendőrségre tett bejelentést követő helyszínelés során bizonyossá vált, hogy a férfit ismeretlen elkövető vagy elkövetők olyan súlyosan bántalmazták, hogy sérüléseibe belehalt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság forró nyomos csoportja a sárospataki rendőrök közreműködésével nagy erőkkel (19 fő) megkezdte a helyszíni szemlét, az ismeretlen elkövető felderítése, elfogása érdekében. A helyszíni szemlén nyomokat rögzítettek, amelyek a későbbiek során a bizonyítás szempontjából válhatnak kiemelkedő fontosságúvá, ezzel párhozamosan több szálon adatokat, információkat gyűjtöttek. A megyei rendőr-főkapitányság, életellenes bűncselekmények felderítésében tapasztalt parancsnoka irányította a nyomozást, koordinálta és értékelte a rendelkezésre álló információkat.
A bevezetett forró nyomos intézkedéseknek, a gyors, azonban kellőképpen alapos adatgyűjtésnek, köszönhetően beazonosításra és elfogásra került - a bűncselekmény felfedezését követő 6 órán belül - négy helybéli: két 19 éves fiatalember és 18, valamint 30 éves társuk (egyébként közülük hárman testvérek), akik - különféle vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt - valamennyien büntetett előéletűek.
Adataink szerint március 16-án a késő esti órákban bántalmazták súlyosan az áldozatot. A tettlegesség oka a fiatalok és az áldozat között hosszabb ideje tartó konfliktus helyzet, ami lényegében arra épült, hogy az idősebb férfi sokszor rosszallóan nyilatkozott életvitelükről.
Az egyik ilyen megjegyzése tört felszínre a támadóiban, amikor március 16-án késő este elhaladtak a háza előtt, s az ott parkoló autója ellen fordultak oly módon, hogy betörték az ablakait. Amikor ezt látta a későbbi áldozat és hangot adott nem tetszésének rátámadtak. A túlerőben lévők ütötték, rúgták ahol érték, majd végül berakták az autóba és magára hagyták az akkor már vélhetően halott férfit. (Erre bizonyosságot a hatóság csak az orvos szakértői boncolást követően kap majd.) Gyanúsítottkénti kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek, így őrizetbe vételük mellett - emberölés megalapozott gyanúja miatt - kezdeményeztük előzetes letartóztatásukat.


Egy olaszliszkai férfi lépett a településen járőröző rendőrhöz szombaton (március 18) hajnalban azzal, hogy lakásának udvarán megölt egy embert. A járőr a település körzeti megbízottjával érkezett a megadott címre, ahol az udvaron egy szőnyegbe tekert holttestre bukkantak. A helyszíni szemle első részében sikerült beazonosítani a 48 éves, helybéli áldozatot. A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett és későbbi áldozata előző este italoztak, majd szóváltás alakult ki közöttük, ami a tettlegességig fajult s végkifejlete az lett, hogy K. Zsolt a keze ügyébe akadó tárgyakkal (bot, lapát) ütlegelni kezdte idősebb társát, akinek a bántalmazással olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a helyszínen sérüléseibe belehalt. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette az olaszliszkai – egyébként bűntetett előéletű férfit – akinek kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezését. A gyanúsított lakásában a sárospataki rendőrök lefoglaltak más - vagyon elleni - bűncselekmények elkövetéséből származó tárgyakat is.
 

Kompoltiné Jakab Ilona rendőr őrnagy
/2006.03.19./

Országgyűlési képviselőket fogadott a Nemzeti Fórum

                     

    A Nemzeti Fórum Sárospataki Szervezete vendége volt pénteken Csampa Zsolt országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum alelnöke és Ékes József országgyűlési képviselő. A találkozón Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő is részt vett.
    Ékes József, a Nemzeti Fórum országgyűlési csoportjának tagja, a Vállalkozók Pártjának tiszteletbeli elnöke felszólalásában a magyarok, ill. a magyar vállalkozások előnyben részesítését, a hazai termékpiac-védelem fontosságát hangsúlyozta. Nagyon divatos lett olyan nagyáruházakat építeni, ahol olcsó az áru, azonban ezeken a helyeken többnyire külföldi termékeket árulnak. Ezáltal viszont tönkremennek a hazai kis- és középvállalkozók, hiszen az ő termékeikre nem tartanak igényt. Véleménye szerint magyar vállalkozások előnyben részesítése mindenféle beruházásoknál - még az autópálya építésnél is - alkalmas arra, hogy a gazdaság újra növekedési pályára állhasson.
    Csampa Zsolt arról beszélt, hogy a honvédelem azért ma sem veszítette el a jelentőségét, Hörcsik Richárd pedig azt hiányolta, hogy a kormány jövőbeli fejlesztési tervei között nem találja a zempléni fejlesztéseket. A fórum házigazdája Tarnavölgyi László, a Nemzeti Fórum Sárospataki Szervezetének elnöke volt.

Törő Gábor
/2006.03.18./

Kivágják az életveszélyes fákat

                     

A híd környékén járva láttuk, hogy munkások a lábas ház környékén lévő fák kivágásán dolgoznak. Azonnal megkerestük dr. Jánosdeák Gábort, hogy felvilágosítást kérjünk erről a tevékenységről. A polgármestertől megtudtuk, hogy március 3-án az Állami Erdészeti Szolgálat, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kérésére kiadott egy engedélyt a sárospataki lábas ház környéki erdőrészletben az életveszélyes faegyedek kárelhárítás és kármegelőzés céljából történő kitermelésének megkezdésére. Az engedély hivatkozik a törvényre, amely kimondja - ha életveszély elhárításáról van szó, akkor a tulajdonosnak kell erről gondoskodnia, ezért indokolt a fakitermelés megkezdése. Ez vitát váltott ki azok körében, akik nagyon szeretik a Bodrog partot, hogy nagyon nehezen tudják feldolgozni a fák kivágását. A tények valóban azt bizonyítják, hogy tavaly és tavaly előtt is, akár halálos baleset is történhetett volna. Az egyik alkalommal olyan nagy ágakat tört le a vihar, hogy magát a lábas házat is összetörte, egy másik alkalommal pedig az ott sátorozó diákokra majdnem ráesett. Hisz ezeket a fákat 50 éve telepítették le a partra, belül korhadtak már, így egy nagyobb viharnál balesetveszélyesek. Ezért döntött úgy a terület tulajdonosa, hogy ezeket a baleseteket mindenképpen meg kell előzni, hiszen ha halálos baleset történne, az első számú felelőse a terület tulajdonosa, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság lenne. A polgármester úr reméli, hogy találnak valamilyen köztes megoldást, hajlandóak arra, hogy az első körben valóban csak a láthatóan életveszélyes fákat távolítsák el, de ha az ismételt szakértői vélemény azt fogja eredményezni, hogy nagyon – nagy kockázata van a fák a megmaradásának, akkor biztos, hogy az emberi élet védelme lesz az első, amit figyelembe fognak venni.

További fotók >>>

Búcsú a fáktól (1.4 Mb AVI)

Cziczer Katalin
/2006.03.17./

Kezdetét vette a Női Hétvége

                     

Női Hétvége címmel elkezdődött az a kétnapos rendezvény, amelyet péntek délután nyitottak meg Művelődés Házában - tájékoztatta az olvasókat Csatlósné Komáromi Katalin, igazgatónő. A férfiakra is gondolunk jelszóval nyakkendő kiállítás nyílt a folyosón Szajkó József gyűjteményéből. Ezen a rendezvényen elsajátíthattuk a nyakkendő megkötés fortélyait is. Ezt követte egy közönségtalálkozó a Praktika Magazin szerkesztőivel, ahol kellemes beszélgetés alakult ki a közönséggel, miközben bepillantást nyerhettünk a szerkesztőség életébe és munkájába. A mai programot János Hajnalka népdalénekes előadása zárta „A menyasszony szép virág” címmel, a leányélettől az asszony sorsig, melyet érdekes történetekkel tett színesebbé. A második nap programja március 18-án, szombaton délután 15 órakor kezdődik László Irén életmód - tanácsadó, személyi edző előadásával, amit 16 órától „A praktikus nő” vidám vetélkedő követ, végül az estét - és a Női Hétvége programjait - a „Talpig nő vagyok” című műsor zárja, melynek vendége Varga Izabella a népszerű tévésorozat ügyvédnője lesz.

További képek >>>

Most érkezett: LEVI fotói a nyakkendőkről >>>

/2006.03.17./

A fafaragással ismerkednek

                     

A Művelődés Házában tartja rendszeresen klubfoglalkozásait a kézműves szakkör, melynek keretein belül most a fafaragással ismerkedtek a klubtagok Kovács László fafaragó mester segítségével. Nyertek egy Közkincs pályázatot, aminek programjában a fafaragással és a fazekassággal is foglalkoznak, mivel ennek Sárospatakon nagy hagyományai vannak. A pályázatuk témái is ezek voltak, a fafaragás, kézművesség. Lesz egy háromnapos rendezvényük is, ahol az érdeklődők a szövéssel fognak megismerkedni, a szalagszövéssel és a festékes szövéssel, ahová Hajdúszoboszlóról várnak majd előadót. Most program keretén belül éppen a fafaragásnál tartanak, elsősorban a vidékünkre jellemző bodrogközi motívumokat, pásztorfaragással díszített edényeket, fatálakat és különböző használati eszközöket készítenek a résztvevők. A fazekasságnak természetesen a mottója, az alapja a pataki kerámia és fazekasság, hogy ennek a szín, forma és motívum kincsét megőrizzék. Ebben részt vesz Jakab Gábor is, mint iparművész és Gécziné Bankú Zsuzsa lesz a segítségükre a program maradéktalan teljesítésében. Ez május végéig fog tartani a Közkincs pályázaton belül. Nagy az érdeklődés az egyes foglalkozások iránt, hiszen nagyon sok hasznos technikát elsajátítanak, amelyet később a munkájuk során fel tudnak használni.

További képek >>>

/2006.03.17./

Patak hagyományai köteleznek!

                     

2006. március 14-én, iskolánk 475. éves jubileumi ünnepségsorozatának keretei között Dr. Tőkéczky László egyetemi tanár tartott előadást felsőéves diákjainknak. Előadásában az értékelvűség különösen aktuális kérdéseiről és problémáiról szólt. Arról, hogy az embernek feladata, felelőssége az értéket keresni mind egyéni, mind közösségi választásai során.
A Nemzeti Ünnep előestéjén különösképpen is kiemelte közösségi elkötelezettségeinket és a közösségi erényeket.
     Az egyik ilyen közösség a nemzet, amely olyan szellemi-lelki otthon, ahol a nemzet tagjai közvetítés nélkül megérthetik egymást. Figyelmeztetett, nehogy csak az üzleti jövő, a profit szempontjai határozzák meg döntéseinket, hanem ismerjük meg és vegyük figyelembe a múltat, nemzetünk történelmét is!
     A másik közösség, melyhez tartozunk, az egyház. Az egyház feladata mindenekelőtt az Evangélium hirdetése és a sákramentumok kiszolgáltatása, de egyben politikai intézmény is annyiban, hogy emberek életét és értékrendjét határozza meg. Nem mindegy, hogy az ifjú generációt, a mai fiatalokat érdekli-e az élet értelme, keresik-e az élet helyes értelmezését; sem az, hogy e keresés folyamán milyen választásaik lesznek, megtalálják-e a nemes célokat és céljaikhoz a jó eszközöket.
    Emlékeztetett és figyelmeztetett mindannyiunkat, hogy Patak hagyományai köteleznek! E hagyományok pedig: a történelem  tanításának és nevelési céljainak fontossága e helyen a kezdetektől, valamint a református egyház tradíciója.
A hazafiság, nemzeti elkötelezettség, hazaszeretet nem  elavult eszmék, hanem változatlan értékek. Ezek újrafelfedezése most és a jövőben is a fiatalok felelőssége és kötelessége!

Református Kollégium Gimnáziuma
/2006.03.16./

Amire méltán büszke lehet egy iskolaváros

                     

A Református Kollégium fennállásának 475. évfordulóját 2 napos ünnepségsorozattal tette emlékezetessé a gimnázium. 2006. március 14-én délután 16 órakor Sipos István tanár úr iskolatörténeti előadását hallhatta a 9-10 évfolyam. A tanár úr - az iskola egykori diákja - hosszú évtizedeken keresztül tanított az alma materban kémiát és biológiát. De afféle polihisztoként értett a színjátszáshoz, zenéhez, és színdarabokat is írt. Lokálpatriótaként alapos ismeretekre tett szert az iskola múltjáról. Az előadáson ennek a nagy tudásanyagnak egy kis szeletéből kaptunk ízelítőt. A rövid óra alatt a kollégium nagy diák és tanáregyéniségei közül jó néhánynak az életével és munkásságával megismerkedhettünk. Csodálattal töltött el bennünket tanár úr káprázatos memóriája, hiszen oldalakat idézett szabadon az iskola törvényeiből, egy-egy neves személyiség munkáiból. Humorral fűszerezett történeteinek végeláthatatlan sorát tudta volna még elmesélni nekünk. Ismeretekben gazdagon távozhattunk az előadásról.

Református Kollégium Gimnáziuma
/2006.03.16./

Rosszul lett a tolvaj

                     

Az elmúlt hétvégén bejelentés érkezett a Sárospataki Rendőrkapitányság ügyeletére az egyik magánlakásból, hogy ismeretlen zajt hall – nyilatkozta Csoma László rendőr őrnagy, a közrendvédelmi osztály vezetője . A kiérkező járőrök tényleg találtak egy idegen férfit a lakásban, akivel szemben megkezdték az intézkedést. Nem tudták befejezni, mert a besurranó tolvaj közben epilepsziás rohamot kapott, akihez orvost hívtak, mivel olyan rossz állapotba került a mentők a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházba szállították. Még kutatási nyomok nem voltak a lakásban, hiszen olyan gyorsan érkeztek a helyszínre az intézkedő rendőrök. A Rendőrkapitányság beosztottjai felhívják a lakosság figyelmét, hogy mindenki gondosan zárja ne a lakás ajtaját és kapuját, az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése véget.

Törő Gábor
/2006.03.16./

Ünnepi megemlékezés

                     

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából, március 15-én a városi ünnepséget A Művelődés Háza színháztermében tartották meg, majdnem teltház előtt – nyilatkozta Donkó József, közművelődési szakreferens. Ünnepi beszédet Dobay Béla nyugalmazott gimnáziumi tanár mondott - mindenki megelégedésére. Az ünnepségen nagy számban vettek részt a város közoktatási intézményeinek tanulói is. Az ünnepi műsorban szerepet vállaltak az Alapfokú Művészoktatási Intézmény tanárai és tanulói, akik verbunkot adtak elő. A Miskolci Nemzeti Színház művészei „Hazám, hazám” címmel, színvonalas műsorral léptek fel. Ezt követte az Iskolakertben a Kossuth szobornál a szokásos koszorúzás, ahol az intézmények, pártok és civilszervezetek helyezték el a megemlékezés koszorúit.

További képek >>>

/2006.03.15./

Megemlékezés a görög katolikus templomban

                

A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspökének, Bazil püspöknek 1848. április 8-án kelt, Protokollumunkban lévő levele, rendelkezése állt az idei megemlékezésünk középpontjában - tájékoztatja az olvasókat Mosolygó Tamás parókus úr. A kilenc órakor kezdődő ünnepi liturgia bevezető könyörgéseiben az 1848-as forradalom és szabadharc hősi halottairól és harcostársaikról emlékeztek meg, melyet a mai napon autonómiáért küzdő Székelyföldiekért minden jó kérés szándékára fölajánlott könyörgések követtek. Szentbeszédében Mosolygó Tamás parókus úr felolvasta Bazil püspök levelét, mely üdvözli a felelős kormány felállítását és annak első intézkedéseit, örvendezésre és hálaadásra hív a szabadság és az emberi méltóság elnyerése kapcsán, de felhívja a figyelmet a fegyelmezett magatartásra is. „…a haza javára, a köznép boldogságára és ennek jobbléte előmozdítására hozott törvények által, jelesen az úrbér, és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok, vagyis robot, dézsma és pénzbeli fizetések megszüntetése által a szegény nép századoktól óta hordott tehertől felszabadíttatván, továbbá pedig egy felelős magyar minisztérium megalapítása, valamint a közteherviselés megrendelése által is ezen Hazának szebb és boldogabb jövendő biztosíttatván ezen nagyszerű és a felettünk őrködő Isteni gondviselés alatt szerencsésen keresztül vitt átalakulásnak…”   „Melyek elbocsátása mellett Kedveltségeteket továbbá oda utasítom, hogy híveiket figyelmeztessék, miszerint a rendet, csendet, és a nyugalmat tartsák meg. Hívek és engedelmesek legyenek … a törvényeknek és az Előljáróságnak. A józanságot és a munkásságot kövessék, mert a szabadság, melyet nyernek, csak így fog jó gyümölcsöket hozni.” A továbbiakban beszélt a levél kapcsán Isten fiainak szabadságáról, s hogy mindig vannak akik a népet kihasználni, becsapni, fölötte hatalmaskodni szeretnének. Közöttetek ne így legyen! A szertartás a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által ajánlott, nemzetünk és a Székelyföldiek megújulásáért végzett imádsággal, a Bazil püspök rendelkezésében lévő nagy hálaadás imádságával és a himnusz eléneklésével, éltetéssel fejeződött be.


/2006.03.15./

Cserkész fogadalomtétel március 15-én

                

A sárospataki 763.sz. Sztárai Mihály Cserkészcsapat hagyományosan a nemzeti ünnep alkalmával fogadja soraiba az újoncpróbát tett cserkészeket, akik ünnepélyes fogadalomtétellel vállalják a jövőre 100 éves múltra visszatekintő mozgalom törvényeit. Az Istentiszteletet követően Újlaki Csaba parancsnok számolt be az elvégzett munkáról és mondott köszönetet a csapatot támogatók munkájáért. Az újoncokat ilyenkor a többi cserkész is testvérének fogadja, köszöntést mondott a kisvárdai csapat parancsnoka és a fenntartó egyházközség főgondnoka. A szülők és az egyházközség asszonyai szeretetvendégséggel várták a csapatot a Lorántffy teremben, végül a Kossuth szobornál való koszorúzással ért véget a cserkészprogram.

További képek >>>

Református Lelkészi Hivatal
/2006.03.15./

Közeleg a turistaszezon

                

Bár még nap mint nap havazásról számolunk be, a naptár szerint már március közepe van, tehát nem is vagyunk olyan messze a turistaszezontól. A Sárospatak Turizmusáért Egyesület elnöke, a Hotel Bodrog igazgatója Bágyi Pál az egyesület szezon-előkészítő tevékenységéről számol be olvasóinknak, különösen azok érdeklődésére számítva, akik az idegenforgalomban érdekeltek. Igyekszünk végrehajtani azokat a feladatokat, amelyeket a legutóbbi közgyűlésünkön meghatároztunk. A Megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt idegenforgalmi pályázatok keretein belül pályázatot nyújtottunk be utazási kiállításon történő megjelenésre. Ha ez sikerül, akkor félmillió forintot nyerünk, ami elegendő volna ahhoz, hogy két hazai utazási kiállításon meg tudjunk jelenni.
Ezúton szeretném az egyesületi tagok tudomására hozni, hogy lehetőségünk nyílt a március 31 és április 2 között Kaposváron megrendezésre kerülő Kapos-Expo keretein belül, egy utazási kiállításon való részvételre. Elnökségünk úgy döntött, hogy ezen a kiállításon a Sárospatak Turizmusáért Egyesület képviselteti magát. A pavilon bérleti díját az egyesület magára vállalja és kifizeti, viszont akik személyesen részt akarnak venni az egyesület tagjai közül, azoknak az utazás és szállás költségét saját maguknak kell fedezni. További információkat a Bodrog Szálloda portáján, vagy a Tourinform irodában kaphatnak az egyesületi tagok, és ezeken a helyeken adhatják le prospektusaikat is március 25-ig, amelyeket az egyesület a helyszínre továbbít, ahol a vásár keretein belül az érdeklődők részére átadásra kerülnek.
Még egy jó hír a turizmusban érdekeltek és minden sárospataki számára: az egyesületünk bíztatására elkészült egy városi film és keressük, hogy mely városokban tudjuk ezt elcserélni és bemutatásra felajánlani. A szezon beindulásáig szeretnénk, ha ez legalább húsz magyar városban bemutatásra kerülne, hogy az ottani városlakók érdeklődését felkeltsük Sárospatak iránt.
További előrelépés, hogy folyamatban van egy információs anyag elkészítése, amely április végére már az ideérkező turisták kezébe adható.


Törő Gábor
/2006.03.14./

Működési kiadásokra pályázhatnak a civilek

                

Egy új pályázati lehetőségre hívja fel a társadalmi szervezetek figyelmét Pásztor Zsolt , a Többcélú Kistérségi Társulás menedzsere. A Nemzeti Civil Alapprogram Észak-Magyarországi Regionális Kollégiuma az alábbiak szerint pályázatot hirdet. A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja: hozzájárulás a civil szervezetek 2006. évi működéséhez kapcsolódó kiadásaihoz. Pályázhatnak mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 2005. január 1. előtt nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket és az észak-magyarországi régióban van a székhelyük. Felosztható keret 401.696.500 Ft, de egy szervezet egy évben összesen legfeljebb 18 millió forint támogatást kaphat az adott év NCA forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió forint lehet működési támogatás. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, a pályázat benyújtásának határideje pedig 2006. április 3.
További információ, pályázati kiírás, pályázati adatlap itt található


/2006.03.14./

Sikeresen szerepeltek az Amatőr Gálán

                

Kiváló eredményt értek el a Farkas Ferenc Művészeti Iskola, valamint a Bodrog Néptáncegyüttes táncosai az Amatőr Gála területi fordulóján – tájékoztatott bennünket Darmos István táncpedagógus, együttes vezető. A Művelődés Házában működő Bodrog Néptáncegyüttes eleki román táncokkal, a Csodaköszörű Ifjúsági Csoport jászsági táncokkal, míg a Csimpolya Gyermekcsoport tagjai a Majdnem lakadalom című koreográfiával jutott tovább. Kovács Borbála és Sajószegi Gábor együtt indult az Elevenedés című koreográfiával e megmérettetésen, s ezt is érdemesnek tartotta a zsűri a továbbjutásra. Darmos István a következőket fogalmazta meg az eredmények kapcsán: - Ezen a rendezvényen is bebizonyosodott, hogy az a táncműhely, amely a Bodrog Néptáncegyütteshez és a Farkas Ferenc Művészeti Iskolához köthető, a térség legeredményesebb, szakmailag legigényesebb néptáncos közössége. Az általunk elért eredmény 100 %-os, hiszen valamennyi olyan produkció továbbjutott e fesztiválról, amelyet beneveztünk, s ez bizony más műhelyekről, iskolákról nem mondható el, csak a sátoraljaújhelyi Bokréta Művészeti Iskola büszkélkedhet hasonló eredményekkel. Azt gondolom, a szakmai igényesség az, amellyel ezeket az eredményeket elérhettük. Csoportjaink igyekeztek kiváló alkotók jó koreográfiáit, stílusos és élvezetes előadásmóddal megjeleníteni, a tájegységnek megfelelő viseletben. Azt is fontosnak tartom, hogy az egyetlen olyan táncos műhely volt a miénk, amely a műsorszámokat zenekari kísérettel adta elő, véleményem szerint ez is azt bizonyítja, hogy a kollégáim és a csoportok fenntartói számára is legfontosabb, a szakmai igényesség.

További képek >>>

/2006.03.14./

A megfizethető elegancia

                

Az utóbbi években látványos fejlődés tapasztalható a sárospataki szolgáltatások színvonalában. Minden család életének fontos eseménye, amikor gyermekük önálló életet kezd. A kezdés legjelentősebb eseménye az esküvő. Az esemény egész éltre szóló élményt és szép emléket jelent a fiataloknak, a családnak, rokonoknak barátoknak. Városunk lakói és a vonzáskörzetben élők számára egy új szolgáltató ajánl az eseményhez méltó színvonalú esküvői szolgáltatást. Nincs szükség többé távoli utazásokat tenni az esküvői ruháért, majd az esemény után a visszaszállításról gondoskodni. Gyönyörű ruhakölteményeket kínáló esküvői és alkalmi ruhakölcsönző nyílt Sárospatakon. Nagyvárosi kölcsönzőket megszégyenítő kínálattal és igényes környezettel várja a fiatalokat. Boldog Istvánné - Marika a kölcsönző tulajdonosa, már 30 éve dolgozik a divat szakmában és egy hiányzó szolgáltatás indításával kívánt csatlakozni a régió ellátási színvonalának emeléséhez. Szalonjában az esküvői ruhák mellett alkalmi ruhák és kényelmi menyasszonyi cipők, kellékek is megtalálhatók. Jelszava a „megfizethető elegancia” a reális, mindenki számára megfizethető szolgáltatást - ugyanakkor az igényességet sugallja. Ha még nem választott, nézze meg, és próbálja ki.


/2006.03.14./

Életveszélyessé vált a ház

                

A viharos erejű szél megrongálta a tűzfalát, így életveszélyessé vált egy ház Sárospatakon - tájékoztatja az olvasókat Bódisz Attila, újságíró. A katasztrófavédelem, valamint az önkormányzat munkatársai cserelakást ajánlottak fel az épületben lakó családnak, ám ők az ideiglenes költözést nem vállalták. Kiss István a sárospataki katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője lapunknak elmondta, az ötgyermekes családot tájékoztatták arról, hogy a tűzfallal együtt a födém is beomolhat és a törmelék bárkit maga alá temethet. A felnőttek azonban úgy döntöttek, hogy saját felelősségükre a házban maradnak, csupán egy kevésbé veszélyes szobába költöznek át. A família azzal indokolta a döntését, hogy ők csak végleges helyre hajlandóak elköltözni, amennyiben az önkormányzat szociális bérlakást biztosít számukra.

Bódisz Attila
/2006.03.14./

Visszatért a tél

                

A tavaszi időjárás helyett március 13-án reggel ismét télies időre ébredtünk viharos erejű északi széllel. A reggeli órákban riasztották a Sárospataki Rendőrkapitányság ügyeletét, hogy a 37-es főúton Végardó irányában egy óriási fa kidőlt – nyilatkozta Bujdosó Norbert rendőr főtörzszászlós, helyszínelő. A helyszínre érkezve láttuk, hogy a sárospataki bekötőútnál a nyárfa lombkoronája a főút fél sávját eltorlaszolja. Ezt a sátoraljaújhelyi tűzoltók segítségével tudtuk csak eltávolítani, így rövid időn belül mindkét sávon ismét visszaállt a forgalom. Ezt követően a délelőtti órákban intenzív havazás kezdődött, ami a viharos erejű hideg szélben az aszfaltra fagyott. Ez a városban okozott kisebb fennakadást a közlekedésben, a déli órákban. A híd felől érkező kamionok és autóbuszok a hótól síkossá vált, csúszós úttesten nem tudtak a közlekedni a belváros irányába, így sok jármű összetorlódott. Itt a rendőrség irányította a forgalmat, amit rövid időre le is zártak, amíg a Kommunális Szervezet munkagépei felszórták a kritikus útszakaszokat. Ezután lassan megindult a forgalom. A gyors és hatékony rendőri intézkedésnek köszönhetően nem történt ez idő alatt közlekedési baleset. Szerencsére a délutáni órákban megszűnt a havazás, így csak a viharos erejű szél és az utak síkossága nehezíti a közlekedést. A rendőrkapitányság tájékoztatása szerint térségünkben minden út járható, nagyobb hóakadályokról nem érkezett bejelentés. Kérik a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek az útviszonyoknak megfelelően!

További képek >>>

Cziczer Katalin
/2006.03.13./

Sárospatakon járt Veres János pénzügyminiszter

                

Nem mindenáron eladók a zempléni állami tulajdonú cégek - mondotta sárospataki vállalkozói fórumán Veress János pénzügyminiszter. A Hollóházi Porcelánmanufaktúra Rt. az elmúlt esztendő végén még komoly gondokkal küszködött, idén azonban már némi nyereséget tervez. A pénzügyi tárca vezetője kiemelte: a gyár új menedzsmentje azt a feladatok kapta, hogy hajtsa végre azokat a változtatásokat, amelyek az elmúlt években elmaradtak, ám nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cég hosszú távon is eredményesen működhessen. Értékelése szerint a társaság vezetői jó úton indultak el ahhoz, hogy mindez magvalósulhasson. Veress János hasonló megállapításokat tett a Tokaj Kereskedőház Rt. esetében is, ahol egyébként kora délután borászati megbeszélésen vett részt. Mint elmondta, a cégnél megkezdődött és részben le is zajlott az a fejlesztési sorozat, amely a versenyképes, jó minőségű borok előállításának egyik alapfeltétele. A cégvezetés által felvázolt stratégia pedig alkalmas arra, hogy a társaság stabilan, a magántulajdonú cégek komoly versenytársaként legyen jelen a borpiacon. A pénzügyminiszter a regionális munkahelyteremtésről szólva kifejtette: a kormány nemrégiben olyan döntést hozott, hogy csak azokat a munkahelyteremtő beruházásokat támogatja, amely a hátrányosabb helyzetű, főleg a keleti- északkeleti régiókban zajlanak le. Kiemelte, úgy tűnik, ennek már meg is van az első eredménye, ugyanis a feltételrendszer változtatásának nyomán egy dán cég hajlik arra, hogy Kelet-Magyarországon telepedjen le. Veress János szólt a tokaji borok védelméről és piacra jutásának támogatásáról is. Mint kifejtette, jelenleg orosz partnerekkel jutottak olyan szintre a tárgyalások, amely következtében nagymértékben megnövekedhet az ellenőrzött, garantált minőségű tokaji borok kivitele az egyik legnagyobb piacra.

További képek >>>

Bódisz Attila, újságíró
/2006.03.13./

Zenés irodalom óra a Suli Duóval

                

Március 10-én délelőtt az Árvay József Gyakorló Általános Iskola vendége volt a Suli Duó – Vodila Norbert és Cseh Imre. Ők tanárok és előadóművészek egyaránt, akik felkérésre rendhagyó irodalom órákat tartanak a meghívó iskolák tanulóinak. Most második alkalommal lépnek fel itt, tavaly József Attila órát tartottak, az idén pedig Petőfi órát, de még számtalan téma van a repertoárjában a gyerekek nyelvén jól értő edelényi művésztanároknak. Ezért is fogadják szívesen őket, mivel tanárok és tudják, hogy milyen hosszú lehet egy műsor, és hogy melyik az a zene vagy vers, ami közel áll a diákokhoz. Közben pihentető kis játékos feladatokat is adnak a gyerekeknek, hiszen első osztálytól nyolcadik osztályosokig vesznek részt a diákok ezeken az órákon. Mivel az iskolában már március 15-re készülnek - ez látszik a kiállítószekrényeken és a faliújságokon is – az ünnepi hangulat kialakulásához ez a műsor is nagymértékben hozzájárult.

További képek >>>

/2006.03.13./

Bemutatkozott a fúvós zenekar

                

A Farkas Ferenc Művészeti Iskola fúvós zenekara egy új programmal mutatkozott be az Árpád Vezér Gimnáziumban tartott vadászbálon – tudtuk meg Bálint Bélától, a zenekar vezetőjétől.Már ebben az évben számos külföldi felkérést kaptak, amely teljesítésének fő akadálya az anyagi háttér hiánya. Az egyik fellépés egy Pascorai, melynek szeretne az együttes eleget tenni augusztus 1-5 között. Az erre való felkészülés első nyilvános fellépését láthatta a közönség a vadászbálon, melyen latin-amerikai zenét adtak elő. További fellépések várhatóak, melyek segítségével könnyíteni szeretnének az utazási költség előteremtésén. Április 1-jén ismét szerepelnek a Farkas Ferenc Művészeti Iskola által szervezett „Ilyen még nem volt” című műsorban, melyre szeretettel várnak mindenkit. Civil segítséget is várnak, támogatásokat az általuk létrehozott alapítványuk számára, amelynek bankszámlaszáma: 11994105-05401389. Érdeklődni az iskolában lehet Bálint Béla igazgatónál.

További képek >>>

/2006.03.13./

Felhívás ifjúsági sakkversenyre

                

Mint minden tavasszal, az idén március 25-én is megrendezik az Árvay József Gyakorló Általános Iskolában a Comenius – Aegon Kupa Ifjúsági Sakkversenyt amelyen mindig sokan vesznek részt városunk és a környékbeli települések általános iskolás sakkozói közül. Kovács Tamás szervező elküldte a versenykiírást amit érdemes áttanulmányozni, mivel a nevezéssel kapcsolatos tudnivalók mellett a nevezési lapot is tartalmazza.

A versenykiírás és nevezési lap itt tölthető le

/2006.03.12./

475 éves jubileum a Református Kollégium Gimnáziumában

                

    Duplán ünnepel március 15-én a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tantestülete és tanuló ifjúsága, hiszen a nemzeti ünnep mellett az 1531-ben alapított Alma Máter 475 éves fennállásáról is most emlékeznek meg - tájékoztatja az érdeklődőket és a volt pataki diákokat Dr. Erdei Pálné igazgatónő.
Az ünnepi rendezvénysorozat már 14-én délután 14 órakor elkezdődik Tőkéczky László előadásával. Nagy érdeklődésre tarthat számot Sipos István tanár úr Tudós tanárok című előadása is – már csak azért is, mert ő maga is ebbe a kategóriába tartozik. Este, 19 órakor egy hangversenyre hívják a zenekedvelő érdeklődőket, amelynek műsorában az iskola volt és jelenlegi tanulói lépnek fel. Mindhárom keddi rendezvény helye az Imaterem lesz.

    Március 15-én hálaadó istentisztelettel kezdődik az ünnepség a református templomban 9 órakor, ami után  9.30-kor emlékeznek meg a szabadságharcról a Kossuth szobornál, majd koszorút helyeznek el a vörös sipkások emléktáblájánál is. Ezután 10.45-kor emléktáblát avatnak a 100 éve született Szabó Gyula tanár tiszteletére a Kossuth Internátusban, majd 11 órakor tanártalálkozó lesz az Imateremben, ebéd után ugyanott folytatják a jubileumi évkönyv bemutatójával. A bemutató díszvendégei Dr. Deme László professzor úr, Durányikné Dr. Kézy Erzsébet, Körtvélyesy Erzsébet és Dobay Béla öregdiákok lesznek. Az iskola folyosóin megrendezett iskolatörténeti kiállítást dr. Cseri Miklós nyitja meg 15 órakor, este pedig az Imaterem kevés férőhelye miatt egymás után kétszer is eljátsszák A pataki diákélet anekdotákban című színielőadást.
 

/2006.03.12./

Jász viselet Sárospatakon

                

A Művelődés Háza Galériájában március 9-étől tekinthető meg „A Jászság viselete” című kiállítás, amelynek színes anyagáról Hortiné Dr. Phd Bathó Edit néprajzkutatót kérdeztük. Az itt kiállított viseleti anyag a Jász Múzeum tulajdonát képezi, onnan hoztuk el. 2002-ben készült egy időszaki kiállítás, amit a Jász Múzeumban mutattunk be. Ez egy évig állt ott, utána pedig a nagy érdeklődésre való tekintettel kérték mindenfelé, így 2003 óta járja az egész országot, így jutott el Sárospatakra is. Amit a 22 bábon láthatunk, az a Jászság 18-19. századi parasztpolgári viseleteit mutatja be. Nagyobb számban találjuk az ünneplőruhákat - a különböző korosztályok ünneplő viseleteit - de vannak hétköznapi fehéröltők is. Tulajdonképpen a 18-19. század a Jász viselet virágkora, tehát ez a legszínesebb, legteljesebb. Sokszínű viseletről van szó, egyáltalán nem uniformizáltról. A viseletünk a színvilága a általában a sötétebb tónus, pasztellszínek, sötétebb tónusú neonszínek nem találhatók benne. Inkább rikító sárga vagy halványkék - a fiatal asszonyok, fiatal menyecskék viselete lehetett ilyen, de annak sem egy rikítós változata. Általában a kék, a bordó, a zöld, a tubák színű és a padlizsánnak a különböző változatait találhatjuk meg. Nagyon jelentős a viseletükben a bőrruházat, amiből láthatunk nagyon szép hímzett férfi subát és női ködmönt is. Természetesen megjelenik a csecsemő, a gyermekviselet is, így végigkísérhetjük egészen a pólyástól, az állókába, a bölcsőben levő gyermeknek a viseletét egészen addig, amíg iskolába nem kezd járni és meg nem kapja az első derékszoknyát a kislány, a kisfiú pedig a kis bő gatyát ill. mandzsettás inget, az újatlan dolmányt és a nyakravalót, mert az nagyon fontos volt a jászoknál. Addig amíg nem járt iskolába a fiúcska vagy lány, addig egybe ruhában, úgynevezett zubbonyban járt. A jászok mindig is hagyományőrzők voltak, nagyon őrizték a történelmi hagyományaikat. Szép példája ennek az, hogy minden évben megrendezzük a jászok világnapját, és jászkapitányt választunk. Szintén egy szép példája a viselet feltámasztása. Tulajdonképpen elindult az érdeklődés a 80-as évek elejétől ami a 90-es évek közepén kiteljesedett. Föltámadt az igény arra, hogy megvarrhassuk magunknak a régi viseletünket. Teremtődnek varróműhelyek, varróasszonyok, akik fölvállalják a munkát és megteremtődnek a viselés alkalmi. Ezzel is lehet a jász mivoltot érzékeltetni. Amikor csak tehetik, idősek, fiatalok, gyerekek felöltik ezt a viseletet a rendezvényeken. A kiállítás április 20 –ig tekinthető meg.
                                                                                       További képek >>>

/2006.03.11./

Városunkban járt Simicskó István

                

Dr. Hörcsik Richárd vendégeként március 9-én Sárospatakon járt dr. Simicskó István országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi
Bizottságának alelnöke, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja. Megérkezése után rövid, de annál izgalmasabb beszélgetést folytatott a sárospataki
harcművészet sportolóival. Közismert, hogy a képviselő magas színvonalon űzi a kungfu művészetét. Az este fél hétkor kezdődő fórum témája a
biztonságpolitika, hazánk honvédségének ereje és a haza biztonságának kérdései voltak.

/2006.03.11./

Évértékelés a Rendőrkapitányságon

                

      A Sárospataki Rendőrkapitányságon 2006. március 9-én tartották a 2005-ös év értékelését, amelyen dr. Kökényesi Antal rendőr vezérőrnagy, a B-A-Z megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya is részt vett.
Nagy János alezredes, a kapitányság vezetője az elmúlt évről elmondta, hogy a kapitányság személyi állománya fegyelmezetten hajtotta végre a rá háruló feladatokat. Amely célokat kitűztek, azokat jelentős részben sikerült megvalósítani. Sem az állomány, sem a lakosság részéről nem merült fel olyan probléma, amit nem tudtak volna megfelelő módon kezelni. Voltak olyan események is, amelyet külső polgári szervezetek bevonásával ugyan, de sikerült megoldani - pl. Olaszliszka községben, ahol egyes családok esetenként összecsaptak. Bízik abban, hogy a közeljövőben az elért eredményeket tartani tudják, ugyanis a kapitányság vezetése megerősödött: a megbízott parancsnokok kinevezésre kerültek, akik miután befejezik a beosztásukhoz szükséges tanfolyamokat, újult erővel látnak a feladatokhoz.
       Dr. Kökényesi Antal vezérőrnagy hozzátette, hogy véleménye szerint a Sárospataki Rendőrkapitányság az elmúlt évben fejlődőképesnek bizonyult. Mind a felderítési mutatók alakulása, mind a különböző programokhoz való csatlakozás eredményessége jobb volt, mint az előző évben. Ilyen pl. volt a megyei rendőr főkapitányság által a közlekedésbiztonság javítása érdekében bevezetett intézkedéssorozat, amelyek eredménnyel teljesültek a sárospataki kaptányságon is. Ennek tudható be, hogy csökkent a sérüléses balesetek száma, és rendkívüli módon csökkent a halálos balesetek száma. Nyilvánvalóan ez összefüggésben van azzal is, hogy lényegesen erőteljesebb volt a rendőri intézkedés a közutakon. Sikerült elérni, hogy tudatosodjon az emberekben az, hogy ittasan nem szabad járművet vezetni, hogy egyre nagyobb valószínűséggel esnek rendőri ellenőrzés alá. Ez is közrejátszott abban, hogy kevesebb volt a súlyos közlekedési baleset. Stabilizálódott a vezetés, és jó dolog az is, hogy csekély volt az elmúlt évben a fluktuáció, így egy stabil vezetés mellett egy stabil állománnyal tudtak sikeresebb tevékenységet folytatni, mint akár az ezt megelőző évben.
  Örvendetes változás volt az elmúlt évben megfigyelhető a kapitányság kommunikációját illetően: egyike azon kapitányságoknak, amelyek rendszeresen közlik tevékenységükkel kapcsolatosan mindazokat az eseményeket, intézkedéseket, amelyekkel információval szolgálnak a lakosság felé. Nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki mind a Zemplén Televízióval, mind pedig a sárospataki médiával. A sarospatak.hu munkatársai a sárospataki hírekben rendszeresen megjelenítik a kapitánysággal kapcsolatos információkat, ami nagyon sikeres, talán a legsikeresebb a kapitányságok között.


Törő Gábor
/2006.03.10./

Meglesz a pénz a Bástyára és a szabadtéri színpadra

                

Ünnepélyes keretek között kerültek aláírásra az elmúlt héten Tokajban az Összefogás Tokaj Világörökségért új projekt támogatási szerződései – nyilatkozta Dr. Jánosdeák Gábor polgármester. Ezzel most már 100%-osan elhárult az akadály az elől, hogy mind a Bástya befejezését meg tudják oldani, mind a vízi kapui új projektet, a szabadtéri színpad megépítését. Ez közel 700 millió forint támogatást jelent a városnak. Már nagyon régen várták ezt a szerződést, hiszen pontot tesz a végére annak a vitának, hogy lesz-e elegendő forrása a városnak arra, hogy befejezze ezt a két beruházást. Rövidesen megkezdődik a közbeszerzés kiírása. A Bástya befejezése 2007 nyarára várható, de a munkálatokat már ebben az évben elkezdik.

Cziczer Katalin
/2006.03.10./

Nőnapi Teadélután

                

Március 8-án délután műsorral és teadélutánnal ünnepelték a Nemzetközi Nőnapot A Művelődés Házában, melynek vendége Vécsi István Ricse polgármestere volt. A műsort az Alapfokú Művészeti Intézmény modern táncosai és a Bodrog Néptánc Együttes Sárospatak Egyesülete adták, nagy sikerrel. Vécsi István elmondta, hogy nagyon örül, hogy ez a szép hagyomány tovább folytatódik Sárospatakon és hogy ilyen sokan eljöttek erre a rendezvényre. A színvonalas műsor nagyon ünnepélyessé tette ezt a napot, az utána lévő beszélgetés, a virággal, a süteménnyel való megvendégelése a hölgyeknek pedig emlékezetesessé tette az estét is. Hiszen pár évvel ezelőtt a még a női egyenjogúsárért folyt a harc, ma pedig már nem vitatja senki, hogy egyenlőség van a nők és a férfiak között. Vécsi István azt gondolja, hogy ebben az egyenlőségben a nők még mindig hátrányban vannak. Nagyobb kihívást jelent számukra a munkahely, a karrier építése és a család egyensúlyának, biztonságának, melegének a megteremtése. Fontosnak tartja a Nőnapot, hogy megemlékezzünk a nőkről ünnepélyes formában is, mert Ők ezt igazán megérdemlik. Nagyon sokat tesznek a család harmóniájáért, ezért nagyobb figyelmet érdemelnének az év többi napján is!

További képek >>>

Törő Gábor
/2006.03.09./

Közlekedési órák a Rákóczi Iskolában

                

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kérésére a Sárospataki Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztály beosztottjai a II. – III.- és IV. alsó tagozatos osztályokban egy – egy tanítási óra folyamán közlekedési ismereteket oktatnak a gyerekeknek február és március hónapban – nyilatkozta Sárosi József rendőr alezredes, osztályvezető. Az iskola az osztályfőnöki órák kimutatását átadta a kapitányság részére, amelynek alapján a rendőrök minden osztályt meg tudnak látogatni. A diákok nagy érdeklődéssel hallgatták a közlekedési szabályok felelevenítését. A kapitányság beosztottjai remélik, hogy a gyerekek megszívlelik az itt hallottakat, és nem fordul elő velük közlekedési baleset.

További képek>>>1- 2

Cziczer Katalin
/2006.03.09./

Folytatódnak a Diákolimpia mérkőzései

                

Március 7-én rendezték meg az Árpád Vezér Gimnázium tornacsarnokában a III. korcsoportos fiú Kézilabda Diákolimpia mérkőzéseit. A versenyen négy csapat szerepelt – Erdőhorváti, Tolcsva, Árvay József Gyakorló Általános Iskola Sárospatak és Vámosújfalu csapata. A megyei elődöntőbe a győztes csapat jut tovább, amit április 12-én szintén itt bonyolítanak le Sárospatakon. Színvonalas és izgalmas mérkőzéseket láthatott a közönség, ahol sok tehetséges diák játszott.

További képek >>>

/2006.03.09./

Zemplén Galériája

                

Március 17-én pénteken délután 17 órától Csetneki József sárospataki képzőművész kiállítása lesz a Kossuth Lajos Művelődési Központban Sátoraljaújhelyben ZEMPLÉN GALÉRIÁJA címmel. A kiállítást feLuggossy László Munkácsy – díjas festőművész nyitja meg. Amikor az ember a létezés értelméről gondolkodik, akkor természetesen a művészetről is gondolkodik. Szerencsére a művészet nem kizárólagos, mert egyszerűen mindenkié. Mindenki kifejezheti magát benne szabadon, konvencióktól mentesen, az egyén és a társadalom viszonylataiban a személyesség érzékenységét kivetítve. Reagálunk a világra, a természet változásaira, a lélek rezdüléseire, a láthatóra és a láthatatlanra. Csetneki József munkássága közvetlenül és közvetett módon is kapcsolódik a művészetről való gondolkodás eszmeiségéhez. Egy személyben kreatív alkotó, művészeti szervező, iskola teremtő, aki a hozzáférés lehetőségeit, ismereteit, a művészet sokszínűségét próbálja megkedveltetni a fiatalokkal, hogy a vizuális kultúra minél jobban, mondhatni anyanyelvi szinten beépüljön a jövő generáció szellemi életébe, ezzel is kompenzálva az elanyagiasodott világunk tartalmatlanságait.


feLugossy László,Munkácsy – díjas festőművész
/2006.03.09./

Rendkívüli ülést tartott a képviselő testület

                

A március 6-án megtartott testületi ülés legfontosabb napirendje az április 9-ei választás szavazatszámláló bizottságai névsorának a jóváhagyása volt – tájékoztatja az olvasókat dr. Jánosdeák Gábor polgármester. Ez törvényi kötelezettsége a képviselőtestületnek. Minden egyes szavazókörben, akik részt vesznek a szavazatszámláló bizottság munkájában, azokat név szerint meg kell választani, e nélkül a szavazást nem lehet megtartani. Többek között tárgyalt még a képviselő testület a március 15-ei ünnepségről. Döntött a műsor programjáról és a szónok személyéről is - Dobay Béla tanár urat kérték fel erre a feladatra. A hagyományokkal ellentétben most csak egy városi ünnepség lesz. Szeretnék, ha a város valóban egy március 15-ét ünnepelne, amit a Kossuth szobornál, szabadtéren fognak megtenni. Volt még egy napirendi pont, ez pedig a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése, amit korábban, néhány éve elkezdtek. Most ez olyan stádiumba jutott, hogy a testületnek nyilatkoznia kellett a 2007- 2013 között igénybe vehető közel 10 milliárdos nagy projekt ügyében, hogy szeretne-e tovább haladni. Létrehozza-e Abaúj és Zemplén több mint 150 települése azt a társulást, amely lehetővé tenné ennek a nagy hulladék gazdálkodási rendszernek a kiépítését, illetve annak a kohéziós alapnak az igénybe vételét, amely 2007- ben meg fog nyílni Magyarország számára. A tájékoztatón - amit a ZHK főmérnöke tartott - elhangzott, hogy ez a 10 milliárdos projekt már kiment Brüsszelbe, és kedvező fogadtatása volt. Erre tulajdonképpen a 2007. évi forrás igénybevételének előkészületeihez volt szükséges. Ezt azért kellett napirendre tűzni, mert a sárospataki és valamennyi képviselőtestületnek március 15-e előtt meg kell hoznia a döntést ebben a kérdésben.


Cziczer Katalin
/2006.03.08./

Folytatódnak az életmentő rákszűrések

                

A mellrákszűrő program az idén is folytatódik. Volt eredménye, hogy kampányszerűen propagálták a mellrákszűrést, hiszen egy megyei összegzés szerint az akció eredményeképpen megduplázódott a szűrésen résztvevők száma – nyilatkozta Hutkainé Novák Márta alpolgármester asszony. Eddig közel 5000, most pedig több mint 10.000 nő vett részt a rákszűréseken. A szűrések tapasztalataiból szűrhető le, hogy 11 olyan esetet találtak, amelyet időben tudtak kezelni és így gyakorlatilag 11 nő életét mentették meg. Ezért is fontos, hogy azok a nők, akik most kapnak behívót - Sárospatak esetében 313 hölgy - menjenek el a szűrésre, vegyenek részt, hiszen megelőzhetik a bajt és ez egy nagyon fontos dolog a családjuknak, mindenkinek. Én személy szerint azért is szorgalmazom ezt a dolgot, mert azt gondolom, hogy ha a lányok összefognak, együtt könnyebben elmennek. Ha erre van igény, akkor a korábbi évekhez hasonlóan az idén is megszervezzük a buszos szűrésen való részvételt. Ez azt jelenti, hogy aki kapott behívót, az jelentkezhet az önkormányzat ügyfélszolgálati irodáján, hogy szeretne buszos szűrésen részt venni, és akkor megszervezem azt, hogy egy időpontban tudják ezeket a nőket fogadni Miskolcon - a busz viszi és hozza őket. Megköszönöm mindazoknak, akik segítik népszerűsíteni ezt a szűrést és mozgósítani a szomszédasszonyt, barátnőt, mamát, nagymamát, hogy vegyen részt. Ezúton is köszönöm azoknak, akik részt vettek a sétán - mert tavaly ősszel egy közös sétán hívtuk fel ennek fontosságára, szükségességére a figyelmet - mert azt hiszem, hogy ez a séta is hozzájárult ahhoz, hogy városunkból is többen elmentek a szűrésekre és így több ember életét sikerült megmentenünk.


Törő Gábor
/2006.03.08./

Ismét csempészett cigarettát találtak

                

Hétvégén a Sárospataki Rendőrkapitányság a FÁMA sebességmérő műszerrel folyamatos méréseket végzett a város belterületén és a Sárospatakhoz közelítő utakon. Ennek során ellenőrzésekor az egyik személyautóban nagy mennyiségű csempészett dohányárut találtak az igazoltatást végző járőrök. Az intézkedés után átadták a Vám – és Pénzügyőrség illetékesének az ügyet, majd az esemény elkövetőjét előállították a Vám Hivatalhoz, és az eljárást lefolytatják ellene. Tehát továbbra is „divat” a dohányáru és a jövedéki termékeknek a csempészete.


Cziczer Katalin
/2006.03.08./

Kitűnően szerepeltek a táncosok

                

Kiemelkedő eredményt értek el a Farkas Ferenc Művészeti Iskola Csimpolya Gyermektánc -csoportjának tagjai Nyíregyházán, a Vécsey Kamara Néptánc- és Népdaléneklési versenyen. Ezen a versenyen főleg Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei táncosok mérik össze a tudásukat, de távolabbról érkező csoportok – így a Farkas Ferenc Művészeti Iskola táncosai – is rendszeresen részt vesznek e megmérettetésen. Ebben az évben 52 produkciót láthatott a közönség és a szakemberekből áll zsűri – amelynek tagjai Ratkó Lujza néprajzkutató, Csasztvan András az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke és Kökény Richárd az Állami Népi Együttes szólótáncosa, koreográfusa -, e produkciókat a szervezők három korosztályba sorolták be. Az első korosztályban a Dámóctól - Cigándig című koreográfiával Frank Tímea, Lehoczki Viktória, Darmos Márton és Illés László, a második korosztályban a Jézuskának a kedviért című dél-alföldi koreográfiával Csatlós Csenge, Kiss Noémi, Ajtai Beáta, Szabó Levente, Stumpf Attila, és Lehoczki Gergő lépett színpadra. A táncosok mindkét korosztályban a III. helyezést érték el. Ez az eredmény azért is értékes, mert Nyíregyháza és környéke Magyarország legmagasabb színvonalú néptáncos műhelye, s a Farkas Ferenc Művészeti Iskola táncosai immár negyedik éve mindig díjakkal térnek haza. Különdíjak mellett, a mostanihoz hasonló korosztályi helyezésekre is volt már példa. A jelenlegi, két korosztályban is elért III. helyezést az iskola táncpedagógusai a 2005-ben elért kiemelkedő sikerek méltó folytatásának tartják, a 2006. évi Zempléni Gyermek Szólótánc Fesztiválon begyűjtött fődíjak, és örökös fődíjak után. A felkészítő pedagógusok – Darmos Éva és Darmos István – tevékenységét „pontos és alapos pedagógiai munka” -ként értékelték a zsűri tagjai. Az elért eredmények is bizonyítják, hogy a Farkas Ferenc Művészeti Iskola néptánctanszaka, a térség legjelentősebb gyermektánc műhelye.

Farkas Ferenc Művészeti Iskola
/2006.03.08./

Palotást táncoltak a bálokon

                

A Bodrog Néptáncegyüttes számára is véget ért a báli szezon. Az együttes ebben az évben három rendezvényen örvendeztette meg a bálozókat azzal, hogy nyitótáncként palotást mutatott be. Az Erkel zenéjére készült koreográfiát az együttes vezetője Darmos István készítette, s az együttes saját ruhatárában lévő, a palotás kialakulásának korához illő viseletben lépett a színpad helyett most a táncparkettre. A Bodrogosokat Kassán a Magyar Bálon, Szerencsen a NESTLÉ Bálon, és legutóbb - az elmúlt szombaton - szintén Szerencsen, a Várban, Tavaszköszöntő Bálon nagy örömmel fogadta a közönség, s volt, ahol a taps mellett ajándékkal, emléklappal is megköszönték a résztvevők, szervezők az előadást, és azt a báli hangulatot, amelyet az együttes előadásával megteremtett.


/2006.03.08./

Lakástűz Tiszakarádon

                

Tiszakarád egyik családi házánál tartottak helyszíni szemlét a sátoraljaújhelyi rendőrök szerda délután. A rendelkezésre álló adatok szerint a lakásban az apa (71) és az őt gondozó fia (41) laktak. Vélelmezhető, hogy a hősugárzót a megengedettnél közelebb működtették, így a fotel tüzet fogott, anyaga izzani kezdett. Amikor észlelték ezt próbálták oltani, locsolni, azonban a szétterjedő füst és az időközben keletkezett égés termékek miatt mindketten rosszul lettek. A helyszínre érkező tűzoltók, mentősök már nem tudták életüket megmenteni, mindketten elhunytak. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság – szakértők bevonásával – a közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálja az eset körülményeit.

Kompoltiné Jakab Ilona rendőr őrnagy
/2006.03.08./

II. Sárospataki Társastánc Verseny

                

A Művelődés Háza adott otthont a II. Sárospataki Társastánc Versenynek 2005 február 25.-én 10 órától. A tavalyi rendezvényhez képest az éven kétszer annyi tanuló mérhette össze tudását, és a párnélküli lányok is szerepet kaphattak a csoportos koreográfiáknak köszönhetően. A versenyt Dr. Muha Miklós az iskola fenntartója nyitotta meg. Ezek után indult meg a küzdelem a csoportok között. Standard, Latin-amerikai, Társasági és Latin mix kategóriákban nevezhettek a formációk. A versenyt neves zsűri pontozta: Mária Ténai SK, Melinda Stofan SK, Egyed Erzsébet HU, Nagyné Fekete Éva HU, Kerek Norbert HU. Pontozási szempont volt a térformák átláthatósága, előadásmód, figurakészlet. A versenyen arany, ezüst és bronz minősítésre tehettek szert a csoportok. A délelőtt során tizenöt telephely, közel kétszáz táncosa vonult fel a színpadon megpróbálva legjobb tudását megmutatni. A párosok megpróbáltatásai délután kettő órakor kezdődtek Hatvanhat páros adta le nevezését négy kategóriában: kezdő 10 éves kor alatt, kezdő 10-13 éves kor között, kezdő 13 éves kor felett, és haladó 13 éves kor felett. A kezdőknek négy ( Angolkeringő, Quickstep, Cha-cha-cha, Jive) a haladóknak hét ( Bécsi keringő, Samba, Rumba) táncot kellet pontosan előadniuk. A zsűri értékelte az előadásmódot, tartást, zeneiséget, figurakészletet és a tánctechnikát. Kategóriánként az első három helyezettet díjazták oklevéllel és emléktárggyal. A csoportokat és a párosokat iskolánk pedagógusai Huszár Zsuzsanna, Matu Zsolt, Stofan Ferenc és Stofanné Barna Boglárka készítették fel. Az eredményhirdetés előtt még fokoztuk egy kicsit az izgalmakat és a hangulatot, mert bemutatók következtek. Először azok a párosok táncoltak, akik márciusban regisztrált versenyeken fognak indulni követési útmutatót adva társaiknak, majd a gyermekekhez közel álló moderntáncokból következett bemutató. Végezetül, de annál nagyobb sikerrel Matu Zsolt iskolánk egyik társastánc pedagógusa mutatta meg mit lehet elérni kitartó munkával. Remélhetőleg versenyünk tovább növekszik és következő évben még több tanítványunk mondhatja el magáról, hogy ő lett a parkett ördöge.

További képek >>>

Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
/2006.03.07./

Télvégi események a kis REFIben

     

    

Nemrég örömmel számoltunk be a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája új épületének átadásáról. Az azóta eltelt hetek, hónapok is eseményekben gazdagon teltek. Legutóbb február 17-én gyűltünk össze a szülőkkel együtt farsangi ünnepségünkre – nyilatkozta Timáriné Király Sarolta tagintézmény vezetője. Régi népszokást elevenítettünk fel a „Balázsolással” és a „kiszebáb” elkészítésével és elégetésével. Így próbáltuk elűzni a telet. Versekkel és dalokkal is hívogattuk a tavaszt. Ezután vette kezdetét a jelmezes felvonulás. Sok ötletes jelmezt láthattunk. Az iskola pedagógusai és dolgozói is beöltöztek.Egy héttel később megemlékeztünk Bartók Béla születésének 125. évfordulójáról. Népdaléneklési versenyt rendeztünk mindkét osztályunkban. Az első osztályból 18, a második osztályból 13 tanuló jelentkezett a megmérettetésre. Jó hangulatban telt ez a nap is. Izgalommal várjuk a tavaszt, hiszen ekkor is sok rendezvényre kerül sor iskolánkban.


/2006.03.07./

Közönségtalálkozó A Moziban

                

Március 3-án 19 órától második alkalommal találkozott a pataki közönség Mohi Sándor Balázs Béla díjas rendező - operatőrrel. A találkozás apropóját a 32. Magyar Filmszemlén Különdíjat és a Diákzsűri díját is elnyerő "Ahogy az Isten elrendeli" - Olga filmje című dokumentumfilm vetítése adta - tájékoztatja az olvasókat Sajószegi Gábor, A Mozi vezetője. A találkozósorozat második része tartalmas beszélgetéssel zárult, ahol az alkotó beszélt a filmről, az alkotói folyamatról, majd a nézők kérdéseire válaszolt. A beszélgetés az éjszakába nyúlt, mert a film sok megvitatható témát vetett fel és a filmkedvelő közönség sem volt rest véleményt mondani az alkotásról. Mohi Sándorral legközelebb április elején találkozhat a közönség, amikor a sorozat harmadik filmje kerül vetítésre, mely az archaikus népi imádságokat dolgozza fel.


/2006.03.07./

Újratárgyalják a Berek üdülőfalu bővítését

                

A Horgász Egyesület február végén közgyűlést tartott, amelyre Dr. Jánosdeák Gábor polgármestert is meghívták. Ezen az ülésen kérést fogalmaztak meg a képviselő testület felé, hogy tárgyalják újra a horgásztelkek árusításának kérdését. Akiknek problémájuk volt a horgásztelkekkel, azok közül volt aki a környezetvédelemért aggódott, mások a partot sajnálták megrövidíteni, hogy kevesebb helyen tudnak majd horgászni – a közel 7 km-es partszakaszból, 800 métert vennének el az új telkek. Voltak, akik drágának találták a telkek vételi árát, ezért kérték a legközelebbi testületi ülésen a telekárusítás újratárgyalását. Ezt a polgármester meg is ígérte, így a felmerült problémákat, gondokat, amelyek felmerültek a telkek eladásával kapcsolatban, ismét napirendre tűzik. A Horgász Egyesületet tagjai hoztak egy határozatot, hogy - mint civil szervezetet - háromfős delegáció fogja képviselni őket a testületi ülésen. Igyekeznek mindenki számára megnyugtató módon rendezni a kialakult helyzetet, a horgászok és a pihenni vágyók számára egyaránt.


Törő Gábor
/2006.03.06./

Jónak mondható Olaszliszka közbiztonsága

           

Március 2-án került sor Olaszliszka Önkormányzatánál a község közrendjével, közbiztonságával foglalkozó napirendi pont megtárgyalására, melyet a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője Nagy János rendőr alezredes tartott. A hivatalvezetővel egy jónak mondható értékelést készítettek, amelyben ismertették a község közrendjének fenntartásért végzett tevékenységüket. A beszámoló általános helyzetértékelést is tartalmazott, így a képviselő testület tagjai összehasonlítást tudtak tenni a Sárospataki Rendőrkapitányság egész működési területén történt bűncselekményekkel és egyéb eseményekkel kapcsolatosan. Részletesen elemezte a beszámoló Olaszliszka bűnügyi helyzetét, ismertette a lefolytatott eljárásokat, utalva azokra az a tevékenységi formákra, melyek erősen sértik a község közrendjét. Megemlítették azokat az általuk ismert bűnelkövetőket, akikkel más vonatkozásban is gondja van a község önkormányzatának és a Polgármesteri Hivatalnak. A napirend tárgyalásán részt vett a Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője, Dr. Szabó Aladár rendőr alezredes és Dr. Kovács László rendőr százados, az ellenőrzési osztály munkatársa. Több kérdést is felvetettek a képviselő testület tagjai, illetve az ülésen jelenlévők - ezekre a szükséges válaszokat megkapták az illetékes személyektől. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan problémák, amelyeket a rendőrség önmagában nem képes megoldani. Vannak vagyonvédelmi hiányosságok a községben, melyet tudatosítani kell a lakossággal. A vagyontárgyak megőrzése személyes jog, ezáltal nekik is mindent meg kell tenniük a bűncselekmények megelőzése érdekében. Ez a feladatot tudomásul vették, a beszámolót a polgármester és a képviselő testület egyhangúlag elfogadta. Olaszliszka közrendje megfelelő, bár vannak olyan események, melyek sértik az egyes személyek - többnyire - vagyonbiztonságát. Előfordulnak garázda jellegű bűncselekmények is, főleg a kisebbségi családok körében. Ezeket megfelelő szinten kezelte a rendőrség, ugyanis ezen kisebb családi összecsapások, családi konfliktusok megoldásához elhívták Dr. Furman Imrét, aki a jogvédők egyik elismert képviselője, valamint Dr. Fönyedi Béla ügyvédet, aki az Igazságügyi Minisztérium jogvédő hálózatának sátoraljaújhelyi képviselője. Ezen a megbeszélésen részt vettek az érintett családok és hozzátartozóik is, valamint a község vezetője. Ezáltal sikerült ezeket az eseményeket olyan szintre redukálni, ahol már a közbiztonságra és a közrendre nem jelentettek veszélyt.

További képek >>>

Cziczer Katalin
/2006.03.06./

Kiállítás a Jászság viseletéről

           

A Művelődés Háza Galériájában március 9-én 16 órától tekinthető meg „A Jászság viselete” című kiállítás, amelyet Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő köszöntő szavai után Hortiné Dr. Phd Bathó Edit néprajzkutató nyit meg. A XIII. század elején Magyarországon megtelepedő, alán eredetű jászok, zárt közösségüknek köszönhetően hosszú ideig megőrizték archaikus, keleti viseletüket. A XV. század végén azonban katonai szerepük csökkenése, s a kereszténység felvétele komoly változást eredményezett életmódjukban. Elhagyták ősi viseletüket is, s áttértek a korabeli magyar öltözetek használatára, amelyet saját ízlésükre alakítottak. A XVI-XVII. században a török kultúra jelenléte, valamint a Jászságban megjelenő görög, majd zsidó kereskedők működése tovább formálta viseletüket, amely változás elsősorban az alapanyagokban és új ruhadarabok megjelenésében nyilvánult meg. A XVIII. században a redemptiot követő gazdasági-társadalmi fellendülés következtében meginduló korai polgárosodás, városiasodás ugyancsak jelentős változást eredményezett a jász viselet fejlődésében. Erőteljesen érezhető a katonai divat hatása, ugyanakkor a hagyományos viseleti elemek továbbra is jelen vannak az öltözetben. A viseletben is az a sajátos parasztpolgári jelleg érzékelhető, amely a jászok életmódját, kultúráját jellemezte. Csak a XIX. század elején tűnik el a hagyományos jász viselet, s átveszi helyét az országszerte divatozó, minden egyedi sajátosságot nélkülöző, általános polgári viselet. Napjainkban a rég elfeledett jász viselet újjászületésének vagyunk tanúi, amelynek legfőbb szorgalmazói a Jász Múzeum és a Jászság hagyományőrző csoportjai.


/2006.03.06./

Ismét havazik

           

A télbúcsúztatók ellenére szombat estétől ismét intenzív havazás kezdődött a térségünkben, szerencsére erős szél nélkül. Azóta jelentős mennyiségű hó leesett. A Sárospataki Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint nincs fennakadás a közlekedésben. A város és a környező települések útjai jól járhatóak, rendszeresen tisztítják a hótolók. Szerencsére közlekedési baleset sem történt. Kérik a gépjárművezetőket, hogy a téli útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, hiszen csúszósak és latyakosak az utak, így könnyebben megcsúszik a gépjármű.


Törő Gábor
/2006.03.05./

Télbúcsúztató farsangi játszóház

           

Az idén is nagy sikerrel rendezték meg szombaton délután A Művelődés Házában a hagyományőrző farsangi játszóházat. Igaz, hogy erre már hamvazó szerda után került sor a böjti időszakban, amelyből felfüggesztettek egy napot az egyház engedélyével. A játszóházi foglalkozás egybe esett azzal, hogy most kezdődött el a népi játszóház vezető képzés, ahol a most jövők ízelítőt kaphattak az itt zajló tevékenységből. Itt találkozhattak a régi játszóház vezetőkkel, akikkel együtt eleveníthették fel ezt a farsangi népszokást. A délután folyamán a gyerekek ízelítőt kaptak a farsangi előkészületekből; a tél elűzéséhez a szokásoknak megfelelően álarcot készítettek, mások arcfestéssel, különböző saját készítésű hang- és zajkeltő eszközökkel igyekeztek elűzni a telet. Készültek egy kis dramatikus játékkal is, ami egy tréfás esketés volt. Ez még tovább fokozta a vidám hangulatot. Az esketést a táncház követte, majd végezetül elégették a kisze bábot.A gyerekek ugyan már elbúcsúztak a téltől, de a tél még nem mondott búcsút, ugyanis vasárnap reggelre vastag hótakaróval borította be a várost…

További képek >>>

/2006.03.05./

Népdalverseny a Gyakorló Iskolában

           

Házi népdaléneklési versenyt rendeztek Az Árvay József Gyakorló Általános Iskola alsó tagozatos tanulói számára a Főiskola Dísztermében – tudósított a rendezvényről Gyöngyösi Gézáné énektanár.Ezt a körzeti népdaléneklési versenyt a vámosújfalui ÁMK Általános Iskolája és a Sárospataki Közoktatási Ellátási Körzet alsó tagozatos munkaközössége a 2005/2006-os tanévben is meghirdette. A rendezvényüket most Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából szervezték, ezzel is adózva a nagy zeneszerző és zenetudós emlékének. Kötelező dalaikat éppen ezért az általa gyűjtött népdalokból választották. A diákok nagy érdeklődéssel készültek, s a számaikat nagy élvezettel adták elő. A zsűri elnöke Kelemen Judit tanárnő, a tagok pedig Csomár Éva és Kasza László zenepedagógusok voltak.
Díjazottak:

  2. osztályos:
I. helyezett: Tóth Gréta,
II. helyezett: Marczi Máté,
III. helyezett: Csomós Petra,
3. osztályos:
I. helyezett: Preszoly Fruzsina,
II . helyezett: Záhonyi Patrik,
III. helyezett: Csököly Anna,
4. osztályos:
I. helyezett: Kállai Zoltán,
II. helyezett: Bányai Erika,
III. helyezett: Oláh Ádám
 

                                                                                      Szép szereplésükhöz gratulálunk!

                                                                                             További képek >>>
                                                                
                                                                                                                             /2006.03.05./

Sárospatakon járt Tabajdi Csaba

           

Az uniós támogatásokat nem elkölteni, hanem befektetni kell - hangoztatta sárospataki sajtótájékoztatóján Tabajdi Csaba MSZP-s európai parlamenti képviselő. Mint elmondta, bizonyossá vált, hogy Magyarországon a vidék nem fejlődik kellőképpen, ugyanis hiányos az infrastruktúra. Ennek az egyik legfontosabb eleme az autópályák építése. A 2007 és 2013 között érkező támogatások kapcsán kifejtette: adott térségeknek ki kell találniuk, mi is az, ami saját fejlődésüket elősegítheti. Tokaj- Hegyalján kitörési pont a bor, valamint az idegenforgalom. A képviselő meglátása szerint a térség számára előnyt jelent Miskolc közelsége is. A megyeszékhely ugyanis a jövőben a tervek szerint "technopolissá" nőheti ki magát. Vécsi István a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje arról szólt, hogy az olyan hátrányos helyzetű kistérségek felzárkózása is elkezdődött, mint a Bodrogköz. Példaként említette a szennyvízberuházást, amely Ricsén és Nagyrozvágyon még az idén elindul és ugyancsak rövidesen lezajlik Tiszakarádon, Pácinban és Cigándon is. A Vásárhelyi-terv végrehajtása pedig egyéb lehetőséget is rejteget a környék települései számára.

További képek >>>

Bódisz Attila, újságíró
/2006.03.04./

A Rózsahölgyek Rendje Sárospatakon

           

A Tűsarok Női Magazin vendége február hónapban a Rózsahölgyek Rendje civilszervezet volt – számolt be a vendéglátásról Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza igazgatónője. Ez a női csapat a szegedi városrészben, Szőregen tevékenykedik. A munkájuk középpontjában a szőregi rózsák állnak, és az ehhez kapcsolódó sokféle ismeretet, felhasználást, rendezvényeket népszerűsítik. Itt egyrészt bemutatták egy kisfilmet, amely az ottani rózsa ünnepről illetve a sokféle felhasználási köréről készült. Másrészt bemutatták a tevékenységet, azt a munkát, mellyel a rózsát gondozzák, nemesítik és a piacra jutását biztosítják. Harmadrészt a vendégek megkóstolhatták azokat a gasztronómiai készítményeket, amelyek a rózsa felhasználásával készülnek, így volt rózsa lekvár, rózsa tea és ez alatt egy nagyon kellemes beszélgetés, amelynek végén minden vendég egy szép szál rózsát kapott ajándékba. A Szent Erzsébet Történelmi Társaság és a Rózsahölgyek Rendje között kialakult egy kapcsolatfelvétel is, hiszen ez a csapat Szent Erzsébet rózsáját, illetve Sárospatak nevezetű rózsát is nemesített már, amelyeket felajánlott a jövő évi kerek évfordulós Szent Erzsébet ünnepségekhez. Bíznak abban, hogy ez az este a kapcsolat felvételnek egy kezdeti lépése volt. A Tűsarok pedig márciusban különszámként a Női Hétvégével jelentkezik majd, ami egy kétnapos program lesz.

További képek >>>

/2006.03.04./

Elbúcsúztatták a telet a Rákóczi Iskolában

           

Műsorral egybekötött kiszebáb égetéssel búcsúztatták a telet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola udvarán, melyet az alsó tagozatos tanulók farsangi mulatsága követett – számolt be rendezvényről Fábián Jánosné pedagógus. A gyerekek nagyon élvezték az előadást, amelyre nagy örömmel készültek. Ezzel a régi farsangi népszokásokat és hangulatot szerették volna feleleveníteni, hogy milyen ruhákat viseltek és milyen hangszereket használtak. A tanulók szívesen keresik és kutatják a régi tárgyakat - és az emlékeket is - a nagyszülőknél, vagy akár a dédszülőknél.

További képek >>>

/2006.03.04./

Még néhány napig látható a Színfolt kiállítás

           

A Művelődés Háza galériájában február 17-én Színfolt címmel nyitották meg a sárospataki Foltos Pillekör Foltvarró Körének kiállítását. Ezen a rendezvényen a sátoraljaújhelyi Zempléni Öltögetők Foltvarró Csoport tagjai is bemutatták munkájukat, amely március 7-ig tekinthető meg. A rendezvényt Bogdán Erzsébet, a Foltos Pillekör vezetője nyitotta meg, amelyen többek között látható Berei Ferencné, Borosné Petró Edit, Bréda Imréné, Csengő Miklósné, Egyed Józsefné, Hörcsik Gáborné, Hülvey Zsuzsanna, Karajz Barnabásné, Kissné Kempny Katalin, Koscsó Istvánné, Mahalik Katalin, Majoros Árpádné, Mészáros Ildikó, Mosolygó Tamásné, Pingorné Vígh Csilla, Siskáné Bréda Szilvia, Szabó Miklósné és Sztankóné Németh Anna munkái is. Már csak pár napig lesz alkalmunk gyönyörködni a szebbnél-szebb figurákkal ellátott foltos darabokban.

További képek >>>

/2006.03.03./

Az imádkozó nők világnapja

           

Tíz éve csatlakoztak a sárospataki egyházak is az imádkozó nők világnapja mozgalmához. 170 országban március első péntekjén gyülekeznek össze, hogy a világ társadalmi és szociális gondjai közt élőket imádságukban hordozzák, és az értük való szolgálatot elősegítsék.
A Lorántffy teremben ökumenikus közösségben megtartott alkalom imaanyagát idén a Dél-Afrikai Köztársaság asszonyai állították össze, ahol a AIDS-fertőzöttség 21 %-os a fekete-bőrű lakosság körében, valamint nagy a szegények és a gazdagok közti különbség. Az imádságot zenei és vetítettképes bemutató követte, s tea, sütemény mellett volt idő beszélgetésre, a találkozás áldásának elmélyítésére.

Ref. Lelk. Hivatal.
/2006.03.03./

Lovasbál a Huszár Panzióban

           

Február 25.-én a Zempléni Lovas Egyesület szervezésében megrendezésre került a II. Zempléni Lovas Bál a Huszár Panzióban. A műsor első részét a Sárospataki Táncművészeti Iskola tanulói adták, majd a vacsora végeztével Gulyás László vándormuzsikus szórakoztatta a közönséget "Tűzről pattant" felnőtt mesékkel. A különleges műsort nagy vidámság és táncos mulatozás követte. A bál bevételét az egyesület, tagjai és lovas barátai részére szervezett szakmai programokra költi.

További képek >>>

/2006.03.03./

Újabb ciános aranybánya - ezúttal Zemplénben?

           

2006. március 1-én Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tartott Sárospatakon, melynek témája - hat évvel a tiszai cián-katasztrófa után - a Bodrog felől érkező veszély volt. A sajtótájékoztató vendége volt Dr. Illés Zoltán az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának tagja, a Fidesz Zöld Tagozatának alelnöke. A hat évvel ezelőtti ciánkatasztrófát okozó romániaihoz hasonló módszerrel működő aranybánya nyitását tervezik a szlovákiai Körmöcbányán, valamint Imregen. Ez utóbbi, a magyar határtól alig 20 kilométerre fekvő településen a bányászati tevékenységhez kapcsolódva 11 millió köbméteres zagyterű, ciánnal teli tározót szeretnének létrehozni, amely bombaként fenyegeti nemcsak a szlovák, de esetleg - mint 2000-ben is történt - a folyókba jutva a magyar területek élővilágát is. Mindezt Illés Zoltán a Fidesz zöldtagozatának alelnöke, valamint Hörcsik Richárd zempléni fideszes honatya jelentették be Sárospatakon megtartott sajtótájékoztatójukon. A képviselő kiemelte: Imreg a Bodrog és mellékfolyóinak hatósugarában található. Így a tervezett bánya a nyitást kezdeményező kanadai cég által bevezetendő elavult és veszélyes technológia miatt veszélyezteti a világörökséggé választott Tokaj Hegyalja jövőjét. Illés Zoltán hozzáfűzte: ez nem magyar és szlovák kérdés, hanem a környéken élő minden ember problémája. Véleménye szerint a bányát nyitó kanadai cég még az ilyen tevékenységekkel kapcsolatos, nemrég elfogadott európai uniós irányelvek 2008-as bevezetése előtt be szeretné szerezni az engedélyeket. Ez ugyanis azután már nem lehetséges. Ezért felszólították a magyar kormányt, hogy élve lehetőségeikkel akadályozzák meg, hogy a két bánya megkapja a szükséges engedélyeket, máskülönben mindkét térség idegenforgalmát és élővilágát hosszú éveken át komoly veszély fenyegeti majd.

További sajtóanyagok >>>

Bódisz Attila
/2006.03.02./

Farsangi Bált rendezett a Carolina Óvoda

           

A fennállásának 160. évfordulóját ez évben ünneplő Carolina Óvoda- Bölcsőde február 25-én tartotta jótékonysági bálját – nyilatkozta Rák Miklósné, az óvoda vezetője. Az „öreg óvoda” báli vendégserege fiatalos hangulatban ropta a táncot hajnali öt óráig. A jókedvet megalapozta műsorával, az óvoda dolgozóiból alakult „tánckar”. A sok tombolatárgy és adomány összegyűjtésével kitettek magukért a szülők és a dolgozók egyaránt, így nemcsak a hangulat volt nagyszerű, hanem a bevétel is. Az óvoda alapítását Schwarzenberg Carolina hercegnő jótékony célú adományának köszönheti. E nemes hagyományt folytatták, akik hozzájárultak a bál sikeréhez, amiért köszönettel tartozunk mindnyájuknak. Az előző évek bevételeiből sikerült felújítanunk az udvari játékszereinket. Az elmúlt évben a bölcsődei rész játékokat, az óvodában pedig egy csoport korszerű, az egészségügyi követelményeknek megfelelő gyermekfektetőket kapott. A Szülői Szervezettel egyeztetve úgy döntöttünk, a fektetők cseréjét – az idei bevételből – folytatjuk.

További képek >>>

/2006.03.02./

Közönségtalálkozó Mohi Sándorral

           

Március 3-án, pénteken este 19 órától egy közönségtalálkozóra várják a filmkedvelő érdeklődőket a moziba, Mohi Sándor rendező operatőrrel – tájékoztatja az olvasókat Sajószegi Gábor, a mozi vezetője. A 32. Filmszemlén a közönség és a diák zsűri díját elnyert dokumentumfilm kerül vetítésre, amelynek címe: Ahogyan az Isten elrendeli. A film Dima Olga, egy székelyföldi cigányasszony életét mutatja be. A film talán egy kicsit segít megismerni azt, ahogyan a kisebbségek élnek akár Romániában, és Olga életén keresztül láthatjuk azt is, hogy az előítéletek hogyan befolyásolhatják egy emberi élet alakulását. Ezt követően egy kis beszélgetésre és egy kis vendéglátásra is sor kerül.

/2006.03.01./

Teltházas jótékonysági koncert Budapesten

           

A Református Templom orgonája felújítása támogatására Budapesten jótékonysági koncertet rendeztek a Zempléni Fesztivál gazdái. Hollerung Gábor karmester az Olasz Kultúrintézet nagytermében , - ami hajdan az országház megépülése előtt a képviselőház épülete volt a Nemzeti Múzeum szomszédságában - telt ház előtt vezényelte a mintegy száz fős művészgárdával előadott Bach H-moll misét az ötszáz fős közönség nagy tetszésére. A koncert jelentős médiafigyelmet kapott, egy héten át hirdette a Magyar Rádió, Vasárnap az MTV 1 vallási műsora is figyelmet szentelt a pataki orgonának, valamint a Hír TV nyolc perces élő beszélgetésben támogatta az eseményt. A metróaluljárókban kihelyezett plakátok szintén megalapozták a sikert. A koncert kezdetén Bényi Ildikó, az Önök Kérték műsor vezetője mondta el a köszönet szavait a támogatók felé, a művészek pedig valamennyien egy-egy Kun Lajos pincészetéből származó Tokaji sárgamuskotály borral pihenhették ki a két és fél órás koncert fáradalmait.

Református Lelkészi Hivatal
/2006.03.01./