Aktuális
2006 július
|
Világtalálkozó a 475 éves Református Kollégiumban |

| A
Sárospataki Református Kollégiumban végzettek I. Világtalálkozója - ami
része a Magyar
Reformátusok V. Világtalálkozójának is - a
Tiszáninneni
Református Egyházkerület szervezésében, 2006. augusztus 18. és 20.
között kerül megrendezésre Sárospatakon. Csomós József, az egyházkerület
püspöke és Dr. Dienes Dénes közigazgató
meghívásához csatlakozva Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó, a gimnázium újonnan
kinevezett igazgatónője is szeretettel invitálja a találkozóra az itt
végzett diákokat… A Református Kollégium Gimnáziuma és a Rákóczi Gimnázium volt tanulóit, öregdiákjait is szeretettel várjuk mind a három napra, péntekre, szombatra és vasárnapra is. Reméljük, hogy a péntek és szombat délutáni alkalmat felhasználják a volt pataki diákok, hogy egymással találkozzanak, közös emlékeiket felidézzék, végig gondolják a saját maguk életük sorsát és remélhetőleg az iskolára is jó szívvel gondolnak majd. Az a pataki szellemiség, ami oly sok évszázadon át megtartotta az iskolát, megindítja őket is arra, hogy átgondolják, újragondolják az iskola sorsát, végig gondolják, hogy mi az, amiben az iskola tud számukra nyitni és segíteni, és mi az, amiben ők tudnak segítséget nyújtani, ötleteket, szellemi támogatást felajánlani, hogy előbbre vigyük a 475 éves Kollégium és ezen belül a gimnázium életét is. A gimnázium, amelynek mindig is fontos célkitűzése volt, hogy az itt végző diákokat úgy engedje ki, ahogy Erdélyi János is fogalmazott: „Hit, haza, szeretet legyen a három égő fáklyája” - most, ebben az évben is törekedett arra, hogy a hagyományápolás fontos szerepet töltsön be az itt élő diákok életében. Ezért a gimnázium már rendezett március 14 és 15-én egy sikeres megemlékezést, amelynek egyik legfőbb célja az volt, hogy méltóképpen emlékezzünk az iskola 475 évére, az itt tanult ill. itt tanító híres diákok és tanárok életére, és mindezt próbáltuk olyan formában közvetíteni a jelenlévő tanulóifjúságnak, hogy maguk is megízleljék a történelem adta lehetőségeket, valamint, hogy ők maguk is érezzék, hogy a pataki diákság mindig is összetartó volt. Most viszont elsősorban a korábban itt tanultak jelenlétére számítunk, bízva abban, hogy a találkozás öröme mellett kedvüket lelik a szervezett programokban is, amelyeken annyi év után, ismét egykori diáktársaikkal együtt vehetnek részt. |
||
|
|
|
Palócföldre kirándultak a reformátusok |


| A
sárospataki reformátusok gyülekezeti munkatervük szerint július végén
tartják kirándulásukat. Idén három napos palócföldi látogatást tettek
Balassagyarmat, Hollókő, Bátonyterenye, Salgótarán Szécsény útvonalon.
Megragadó volt a változatos, erdős-hegyes táj, az ott élők történelme,
életmódja, a bányászok sorsával való megismerkedés. Különös figyelmet
szenteltek Szécsénynek. A történelmi kisváros elevenen őrzi az 1705-ös
országgyűlés emlékét és buzgón ápolja a Rákóczi hagyományokat. Ez az
országgyűlés helyezte vissza jogaiba a hajdanán elűzött pataki iskolát és
egyházat, és tette lehetővé egykori fatemploma megépítését. A kirándulás
Egerben ért véget, ahol a város nevezetességei meglátogatása mellett a
református énekkar gazdagította az Istentiszteletet. |
||
|
Református
Lelkészi Hivatal |
|
Dér András filmrendező Sárospatakon |

| Ez a
második alkalom, hogy itt vagyok a Crescendo Fesztiválon és színészkurzust
tartok. Az első alkalommal - két évvel ezelőtt - egy ötnapos kurzus volt,
ahol gyakorlatokat végeztünk. Most is ezt folytatjuk, de most végig a két
hét alatt itt vagyok velük, amikor különböző gyakorlatokat végzünk és
ezekből a gyakorlatokból színdarab részleteket építünk fel – számol be
sárospataki tartózkodásáról
Dér
András filmrendező… Arisztophanész: Madarak című darabjából adunk elő részleteket. Az a célunk, hogy megpróbáljuk kinyitni magunkat, a testet és a lelket egyaránt. Erre ez a kurzus nagyon alkalmas, mert az „imádkozzunk és dolgozzunk” elv működik itt egésznap. A belső csendre, harmóniára, az Istennel való kapcsolatra való odafigyelés indítja a napunkat, aztán a test harmóniája, az egymásra való odafigyelés, szinkronmozgás, ellentétmozgás, a feszültségek oldása, az ellentétekkel, a dinamikákkal való játék. Utána mindezt megbeszéljük, végiggondoljuk, hogy mi a színész feladata, mi a rítus és aztán megint gyakorlatok… Aztán, este pedig megint egy elmélyülés, egy elcsendesedés, az egész napi, felgyülemlett problémákat, kérdéseket megbeszéljük és reggel kezdjük ugyanezt elölről. Nekem Sárospatak nagyon kedves hely, gyermekkoromban sokat kirándultunk erre; Sátoraljaújhely, sátoros hegyek, szóval sokat jártam ezen a vidéken. Aztán volt egy hosszú időszak, amikor nem. Természetesen a Református Kollégium híre az elért, és bejártam többször is. Van valami egészen fantasztikus szellemisége ennek a városnak, a Rákócziak… ez egy magyar lelki, ősi hely, nagyon erős itt a tér, a kulturális és tradicionális gyökerek nagyon mélyek és erősek. Volt szerencsém néhány évvel ezelőtt forgatni itt egy kisfilmet egy pataki öregdiák találkozóról. Ez a film Halmi György ajándéka volt az egykori évfolyamtársainak, hogy legyen egy emlékük erről a találkozóról, de több lett ez a film ennél, mert a vallomásokból, az emlékek felidézéséből, az anekdotákból a pataki szellemiség rajzolódott ki. Ez a találkozó nagyon jó volt, szép számban voltak itt meglett korú emberek, és ővelük beszélgettem. Emlékeztek a múltra, a pataki évekre, hogy mennyi tartást adott nekik a pataki szellem, a professzorok. Kilátogattunk a temetőbe is… A pataki szellemiségből, a tradíciókból így, ezeken a visszaemlékezéseken, az anekdotázásokon keresztül valamit megkaptam. |
||
|
További képek >>> |
|
Pataki élményeiről mesél Hollós Máté zeneszerző |

| A Crescendo
Nyári Művészeti Akadémiának köszönhetően másodszor vagyok itt Sárospatakon.
Tavaly már hívott Eszter ebbe a programba, ami már akkor nagyon ígéretes
volt, és ha lehet, akkor talán az idei zenei produkciók még színvonalasabbak
- nyilatkozta Hollós
Máté, Erkel Ferenc díjas, Bartók-Pásztory díjas zeneszerző… Mondhatnám, hogy meg van hatva egy szerző - mint én most - ha úgy játsszák a darabjait, mint nekem, annak ellenére, hogy csak 2-3 napjuk volt a diákoknak ezzel a számukra ismeretlen zenével foglalkozni. Itt kész koncertprodukciókat lehetett hallani, különösen az egyik zongorista, Mózes Tamara volt olyan színvonalú, amit hogy ha koncerten hallok, akkor sincs egy pillanatnyi olyan érzésem sem, hogy ha próbáltunk volna, akkor ezt és ezt mondhattam volna neki, mert minden úgy szólalt meg, ahogy a darabban van. A másik két produkció, amelyeket fiatalabb diákok adtak elő - tehát nem feltétlenül zeneakadémisták, mint Tamara - és nemzetközi társaságban, tehát mind a kettőben voltak külföldiek, ami nyílván a próbákat szintén nehezíti, azok a produkciók is úgy szólaltak meg, hogy csak alig-alig kellett valamit hozzátennem. Egyébként, ami Sárospatakot illeti, én ide nagyon elmelegedő szívvel jövök, mert noha semmilyen vérségi kötelékem nincsen hozzá, de a Vörös Toronyhoz igen, mert az én apukám volt az a Hollós-Korvin Lajos, aki a Vörös Torony kincse című regényt írta. Ami az egész itteni tábort illeti, ezt én egy nagyon kiváló, és remélhetőleg nagy jövőjű ügynek tekintem. Itt Eszterék egy olyan koncepciót dolgoztak ki ehhez - és az első két év alapján láthatóan nagyon alaposan és aprólékosan meg is valósítják - ami annak az ígéretét hordozza, hogy ebből távlatilag is lehet valami. Tehát az, aminek most az első két évében szerencsém volt eddig itt lenni, az esetleg 10-20 év múlva még grandiózusabb, és akkor már nagy hagyományokra tekintő esemény lesz. |
||
|
További képek >>> |
|
Zempléni Rajztanárok Alkotótelepe Sárospatakon - 30. alkalommal |

| Számunkra
is hihetetlen, hogy 30 éve járunk össze. Természetesen nem valamennyien, de
azért jó néhányan a 27-28. nyarunkat töltjük együtt munkával. Tulajdonképpen
ezeket a napokat, ezeket a heteket mindannyian egész évben várjuk, hogy
mikor lesz az, amikor újra találkozunk és dolgozhatunk együtt – nyilatkozta
Goda Gertrúd, a Zempléni Rajztanárok Alkotókörének vezetője. A képzőművész nem magányos ember. Az alkotást mindenkinek önmagának kell megcsinálnia, a felelősséget önmagának vállalni, de a benne létrehozott gondolat az egy picikét közösségi. Ezek a művésztelepek - mint ilyen alkalmi művésztelep a Zempléni Rajztanárok Alkotótelepe is - olyan alkalmat nyújtanak, amikor az elejtett félmondatoktól, a jól elemzett műveken keresztül egymást tudjuk segíteni a fejlődésben, a helyesebb út megválasztásában. Ezért nagyon fontosak ezek az összejövetelek, az évköziek is, amikor gyakorlatilag kétheti rendszerességgel ugyancsak Sárospatakon találkozunk. Tehát ez nem csak egy nyárra vonatkozó találkozás, hanem ilyenkor csúcsosodik ki a dolog. Akkor is felüdülést jelent, különösen azoknak, akik még nagyon aktív tanárok, mert tulajdonképpen valamennyien rajztanárok vagyunk, vagy mondhatni néhány kivétellel. Az ember a tanítás során kiadja az emócióit, föloldódik és a mindennapos ötletekben, ahogy inspirálja a gyerekeket, végül is teljesen kiadja önmagát. Ezek azok az alkalmak, amikor egy kicsit akkumulálódhat az ember és önmagát is – nagyszóval - megvalósíthatja, mert független attól, hogy most más gyerekeket rá tud-e venni arra, hogy a látványt, tehát az adott feladatot hogyan oldja meg. Tulajdonképpen azt, hogy ez a harmincadik mi magunk sem érezzük igazán, meg nem is nagyon akarunk tudomást venni róla. Ez egy szép szám és talán, ha sikerül, akkor megünnepeljük közös kiállításokkal, kirándulásokkal, amikor úti rajzokat is lehet készíteni. Volt már egy ilyen, 25 éves közös kirándulása a csapatnak Itáliában, az nagyon jól sikerült. Nagyon reméljük, hogy hasonlóra sor kerülhet majd még az ősz folyamán Franciaországba. Addig azonban kiállítással készülünk, ami a Zempléni Fesztivál keretein belül tekinthető majd meg. Tehát vannak megmutatkozási alkalmaink, amelyek számunkra örömet jelentenek. |
||
|
További képek >>> |
|
A nyitókonferencia sikeres volt |

| A Zempléni
Fejlesztési Társaság Alapítvány szervezésében 2006. július 25. kedden került
megrendezésre a „A HU-SK-UA határmenti régiók komplex hatástanulmánya a
biomassza felhasználásával kapcsolatban” című projekt nyitókonferenciája,
ami a Magyarország-Szlovákia-Ukrajna Szomszédsági Program (Interreg III A)
keretében zajlik – nyilatkozta Erdős Tamás, . A konferenciának a Huszár Panzió adott helyszínt, ahová a projektben érintett 12 hazai kistérség képviselői, a szlovák és ukrán partnerek szakemberei, illetve a magyarországi projekt szakértői kaptak meghívást. A projekt hazánk Szlovákiával és Ukrajnával határos határmenti területeinek lehetőségeit vizsgálja a biomassza hasznosítás nézőpontjából. A projekt végső célja, hogy olyan hatástanulmány készüljön, amely a nemzeti sajátosságok figyelembevételével a három ország közös feladatait, tennivalóit fogalmazza meg és előkészíti azokat a befektetéseket, amelyek a biomassza energiacélú felhasználásának növelését ösztönzik. A projekt célterülete hazánk Szlovákiával és Ukrajnával szomszédos 12 kistérsége. Ezeket a kistérségeket szeretnék bevonni a projekt folyamatába, a projekt eredményeit a nyilvánosság elé tárva segíteni a minél nagyobb társadalmi aktivitást a vizsgált területen. A konferencián a ZFT Alapítvány szakértői számoltak be az eddig végzett tevékenységről, és bemutatták azokat a módszereket, amelyekkel a projekt során dolgozni fognak. Erdős Tamás a hazai partner projektvezetője összefoglalásként elmondta, hogy a konferencián a meghívott 12 határmenti magyarországi kistérség felének képviselői részt vettek. A konferencia végén lezajlott konzultáción a felek megállapították, hogy az alternatív energiaforrások fokozottabb kiaknázása rendkívül sürgető feladat, hiszen a világ energiaválság küszöbén áll. Azt egybehangzóan állapították meg, hogy az ágazat magyarországi jogi háttere rendezetlen, legfontosabb feladat a koordináció, hiszen a jelenlegi állapot szerint kizárólag a helyi igények megfogalmazása és rendszerbe szervezése jelenthet megfelelő lendületet a kisközösségi és lakossági szintű felhasználás elindításához. A projekt eredményeit a rövidesen induló www.zft.hu honlapon az érdeklődők figyelemmel kísérhetik, illetve szívesen látnak minden véleményt, javaslatot a zft@pr.hu e-mailcímen. |
||
|
|
|
Az interneten is megnézhető a Sárospatakot bemutató film |

| Az
idegenforgalmi szezon elejére elkészült, Sárospatakot bemutató film ezen a
hévégén az internetre is felkerült. A filmet a Sárospatak Turizmusáért
Egyesület készíttette el, nyilatkozta Bágyi Pál, az egyesület elnöke... A film abból a célból készült, hogy bemutatva városunk értékeit, látnivalóit, felhívva a figyelmet az itt rendezett programokra, a város és környéke adta lehetőségekre, felkeltse az érdeklődést Sárospatak iránt, kedvet csináljon egy személyes látogatáshoz. A kisfilm alkotói nagyon jól megtalálták az arányokat, a rendelkezésre álló nyolc percben mindenről szólnak, amiről szólni kell Sárospatakkal kapcsolatban. Kellő hangsúlyt kap a Szent Erzsébet kultusz - hiszen már a film címe is: Sárospatak "Szent Erzsébet és a Rákócziak városa" - az iskolaváros jelleg, a Nagykönyvtár, a termálfürdő, a hegyaljai borok, a Makovecz épületek és minden, amiért eljönni érdemes. Eddig csak CD-n terjesztették a filmet, sok városba eljuttatva, sok vendégnek, delegációnak megmutatva azt. Most, hogy Sárospatak hivatalos honlapján is megtekinthető, bízunk abban, hogy sokkal több emberhez eljut és még inkább betöltheti funkcióját. A film Donkó József és Szvitankó Tamás munkája, a kiválóan megválasztott háttérzene a Muzsikáló Család előadásában kíséri végig a filmet. |
|||||||||||||
|
|

|
1996-ban indult útjára és azóta még minden évben sikerült megrendeznünk a
Dixieland és Blues Fesztivált. Minden évben sok-sok kétség közepette kezdjük
el, de azért mikor beindulnak a koncertek, akkorra többé-kevésbé egyenesbe
jönnek a dolgok – nyilatkozta Stumpf Gábor. A színpadon most éppen a
jelenlegi fesztivál első zenekara a Hot Club of Hungary csapata muzsikál.
Őket követi majd ma este Fekete Jenő és Muddy Shoes együttese, majd a
Debrecen Dixieland Band és a Budapest Regtime Band fogja zárni valamikor fél
tizenkettő, vagy éjfél tájban a mai programot. Holnap, a második napon, tehát szombat este hét órakor a Miskolc Dixieland Band kezdi a játékot, őket követi majd a Pribojszki Quartet, ezután jön egy olyan csapat, akik még itt soha sem fordultak meg, miután Franciaországból jöttek, a Fracia Jazzticots és a zenei házigazda csapata a Hot Jazz Band zárja az egész fesztivált a holnapi nappal. Ez a holnapi program, bízom benne, hogy az időjárásunk hasonlóképpen jó lesz, kitart, ha már egy hónapja ilyen jó idő van, akkor csak nem a fesztivál idején fog elromlani. A fesztiválprogram mellett, tehát a koncertek mellett a közönség figyelmébe ajánlom, hogy enni-inni is lehet itt, sőt kürtöskalácsos, édesség áru stand és még pólófestő is található itt a Vízikapunál. Van itt lent még egy újdonság, egy érdekesség, egy eredeti Londoni emeletes kocsmabusz, ami igazi londoni sörrel várja a vendégeket. Érdemes eljönni és megkóstolni ezt is, mert ez sem mindennap van itt Patakon. |
||
|
|

|
Közeleg a helyhatósági választások ideje. Elsőként az MSZP Sárospataki
Szervezete kérte meg szerkesztőségünket, hogy mutassuk be önkormányzati
képviselőjelöltjeiket,ahol a 4-es számú választókerületben Kovács Gábor
vállalkozó indul.... Elmondta, hogy amiket meg kellene valósítani, az a József Attila úton lévő óvoda előtt a parkoló megoldása, mert ott reggelenként és délutánonként nem lehet elférni. Meg kellene oldani A Művelődés Háza melletti térburkolat rendes lefedését is, ami már alaposan megrongálódott. Rendbe kellene tenni a főutcai homlokzatokat, mert tényleg, csak ez Pataknak a közepe és a turisták ezt látják. A fiatalokat kellene még itt tartani, erre kellene törekedni, munkahelyek létesítésével, szociális bérlakások építésével, vagy bármivel, csak hogy itt maradjunk, mert lassan már elfogynak innen a fiatalok. A sportba kellene egy kicsit jobban belelendülni, mert hogy fejlődni nincs pénzünk, az önkormányzattól is egyre kevesebbet kapunk. Itt van az Ady tér, a Comenius út, a Bartók Béla út és a Hild tér és a lakóknak egyre emelkedik a távhőszolgáltatás ára. Ezért volna fontos valamilyen pályázatot, vagy önkormányzati segítség, a külső nyílászárók cseréjéhez ami hozzájárulna a lakások jobb hőszigeteléséhez. |
||
|
|

|
Információval szolgálunk a Szent Erzsébet év helyi, országos és nemzetközi
előkészületeiről és eseményeiről, segítséget nyújtunk az ide érkező
zarándokcsoportok programjainak megszervezésében, idegenvezetést tartunk
Szent Erzsébet szülőhelyéről, helyi tiszteletéről és a városban őrzött
emlékeiről - nyilatkozta Bodnár Boglárka, az iroda munkatársa… Jövőre ünnepeljük Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját. Számunkra különösen fontos ez az évforduló, hiszen II. András és Gertrudis leánya városunkban született. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Erzsébet Évet Előkészítő Bizottságot állított fel, amely egy sárospataki Szent Erzsébet Iroda megnyitásáról döntött. Az iroda célja, hogy a jubileumi évben, majd azt követően is, a Szent Erzsébettel kapcsolatos programokat koordinálja és továbbítsa. Már él a www.szenterzsebet.hu honlap, amely jelenleg fejlesztés alatt áll, de a nyár végére minden érdeklődő tájékozódhat a jubileumi évvel kapcsolatos helyi és országos eseményekről. További feladataink között szerepel, hogy a Kárpát-medencében található, Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomokat és intézményeket összefogjuk. Az iroda a Szent Erzsébet utca 15. szám alatt – a Római Katolikus Plébánia épületében - található, telefon 06-47/314-107, munkatárs Bodnár Boglárka, e-mail: spatak@enternet.hu. |
||
|
|

|
Nem a növekvő életkorok sorrendjében szándékozunk bemutatni városunk
önkormányzati képviselőjelöltjeit, a véletlen műve, hogy elsőként a
huszonnégy éves Karajz Balázs mutatkozik be, akit az MSZP Kispatak városrészben
indít... A fiatal képviselőjelölt elmondta, hogy nagy kihívásnak tartja ezt a feladatot. Meglepődött a felkérésen, de örömmel fogadta, hogy az MSZP képviselete rá gondolt itt, a Kispataki választókerületben. Sok teendőt lát Kispatakon, a csapadékvíz elvezetéstől kezdve az utak állapotának javításáig, de nem titkolta, hogy a szívéhez legközelebb a Bodrog parti szabad strand és a környékének a rendbetétele áll. Ezt turisztikai szempontból is elég fontos, viszont ő gyermekkorától itt él, és emlékszik azokra időkre, amikor a helyi lakosoknak is kedvenc nyári időtöltése volt a Bodrog-parti strandolás. Véleménye szerint ha rendben lenne, sokan járnának oda, ugyanúgy mint régen... Kerchner Zoltán, az MSZP polgármesterjelöltje a következőket tette hozzá: "Mi nem az életkor alapján szeretnénk valakiről megállapítani, hogy tud segíteni vagy nem, hanem a tettei alapján. Karajz Balázs ezen a környéken él, elhivatottságot érez magában és meggyőződésem szerint képes arra, hogy komolyan vegye a munkát, és érdemben segítsen a képviselő testületnek. Azt hiszem, hogy városnak új impulzusokra van szüksége és ennek elengedhetetlen kelléke a fiatalság." |
||
|
|

| A
Kárpát-medencén belüli református teológiai egyetemek, akadémiák tanárai,
professzorai minden évben összejönnek valamelyik intézményben egy
konferenciára. Az idén a Sárospataki Teológiai Akadémia látja vendégül a
Kolozsvárról, Debrecenből, Budapestről, Komáromból és Pápáról érkezett
professzorokat. Hogy mi zajlik a 475 éves iskola falai között, arról Dr.
Szűcs Ferencet, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem rektorát
kérdeztük… A „Cötus Theologorum” a két világháború között indult, a teológiai tanárok összejövetele volt az akkori Magyarországon. Ez a rendszerváltozás után újból megindult, az első találkozót Budapesten tartottuk, amelyre akkor még csak három intézmény tanárai jöttek össze, Kolozsvárról, Debrecenből és Budapestről. Utána, ahogy nyíltak meg bezárt hajdani teológiák, úgy bővült a cötus köre is, és minden esztendőben, július utolsó hetében találkozunk valamelyik intézményben, most éppen Sárospatakon. Aktuális kérdéseket beszélünk meg, és természetesen évfordulókhoz kapcsolódó kérdéseket: most pl. az 56-os forradalom egyházi vonatkozásairól, valamint Bocskai szabadságharc – Bocskai halála és a bécsi béke – 400. évfordulójáról voltak előadások… Ekkor a be kellett fejeznünk a beszélgetést, mert a kollégium imatermében felcsendült Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémia koncertje, amit az összegyűlt tudós professzorok tiszteletére adtak… |
||
|
|

|
Dr. Jánosdeák Gábor, Sárospatak polgármestere hivatalosan is bejelentette,
hogy indul az őszi polgármesteri választáson. A sajtótájékoztatón
elhangzottak a következők: "Bármely mesterség megtanulásához évek-évtizedek kellenek, így van ez a polgármesterséggel is. A 16 év alatt számtalan nehéz helyzetet éltem már meg. Volt már a mostanihoz hasonló Bokros-csomag is, de ennek ellenére Patak fejlődése töretlen volt .Számomra a polgármesterség nem volt soha pártfeladat, nem volt hatalmi pozíció kérdése, hanem munka a közösségért, a városért, az itt élő emberek jólétéért! Az elmúlt 16 évben történt tények összefoglalása és közreadása igazolni fogja ezt. A programom, amelyet erre a ciklusra meghirdetek, nélkülözi az üres politikai frázisokat. A program egyszerű, világos, konkrét, mindenki számára érthető lesz és az emberek mindennapi életéről szól majd! Dolgozhasson mindenki, aki dolgozni akar, a megszorítások miatt nehéz helyzetbe került családok ki tudják fizetni ezután is számláikat, a helyi vállalkozók kapjanak kompenzációt a többletterhek viselésére, a nyugdíjasok nyugdíja ne értéktelenedjen el és a megkezdett fejlesztéseinket mi fejezhessük be! /sportcsarnok , útprogram, belváros rehabilitáció, fürdőfejlesztés/ Hogy ez működjön, egy teljesen új szemléletű, megújult képviselő testületre is szükség van ! Személyes példát fogok mutatni az összefogásra való törekvésre, s ha kell személyes anyagi áldozatvállalásra mások segítésében . Első helyen a családok mindennapi boldogulása lesz, s csak ezután a többi cél! A boldog európaisághoz vezető út a boldog sárospatakiságon keresztül vezet és nem fordítva ! Én mindig a tapasztalt pedagógusokban bíztam, ha a gyermekek oktatása volt a tét, tapasztalt orvosokban bíztam, ha az egészség volt a kérdés, de sorolhatnám az autószerelőt, a festőt, a villanyszerelőt, a kőművest, hisz minden szakmában a tapasztalat, a gyakorlat adja meg az igazi tudást ! Nincs ez másként a polgármesterséggel sem! Jelölttársaimat tisztelem annyira, hogy a kampány során személyüket nem fogom minősíteni, de a programokat kész vagyok bármikor nyílt vitában ütköztetni ! A programom tartalmazni fog jónéhány olyan intézkedést, amit még SOHA, SENKI nem tett meg a PATAKIAKÉRT ! Előnyét fogja élvezni mindenki aki itt él ! S hogy a kampány görcsös hangulatát valamelyest oldjuk, szerepe lesz kedvenc hobbimnak a zenének is ! Rövidesen kézbesíteni fogják a kopogtató cédulákat is ! Köszönöm mindenkinek, aki a 16 év alatt segítette munkámat, és ha továbbra is képesnek tart ennek a feladatnak az ellátására, tiszteljen meg kopogtató cédulájával és a szavazatával ! " |
||
|
|

| Az
1996-ban útjára indított fesztivál az elmúlt tíz év alatt a hazai dixieland-
és blues-muzsika egyik fontos, az előadók és az érdeklődők által egyaránt
kedvelt rendezvényévé vált. Idén július 28-29-én rendezik meg a sárospataki
Vízikapunál - nyilatkozta Stumpf Gábor, szervező. Az évtized során a hazai dixieland- és blues-zene valamennyi kiválósága megfordult Sárospatakon. Mellettük sok neves európai és tengeren túli előadóval is találkozhatott a közönség; elég utalni a 2005-ös fesztiválon vendégeskedett afro-amerikai blues énekesre, Big Daddy Wilsonra, aki pillanatok alatt magával ragadta a közönséget. A fesztivál rangját a nagyszerű előadók mellett a szinte egyedülálló helyszín is emeli, hiszen a sárospataki Rákóczi-vár tövében, a Bodrog partján lebonyolított rendezvény együtt nyújtja a jelenlévőknek a zene és a környezet szépségéből fakadó, feledhetetlen élményt. PROGRAM: Július 28. péntek 19:00 Hot Club Of Hungary 20:05 Fekete Jenő & Muddy Shoes 21:10 Debrecen Dixieland Band 22:15 Budapest Ragtime Band Július 29. szombat 19:00 Miskolc Dixieland Band 20:05 Pribojszki Quartet 21:10 Jazzticots (Franciaország) 22:15 Hot Jazz Band |
||
|
/2006.07.26./ |

|
Új kétnyelvű kiadványt jelentetett meg A Művelődés Háza a Bodrog
Néptáncegyüttesről. A magyar és angol nyelvű ismertetőt tartalmazó kiadványt
az együttes, nemzetközi kapcsolatainak erősítésére és szélesítésére kívánja
felhasználni – tudtuk meg Darmos Istvántól, az együttes vezetőjétől. Ezzel
egy időben a Bodrog honlapján angol nyelvű oldalt hoztak létre, szintén a
hasonló célzattal. A kiadvány elkészítését az együttes saját bevételeiből
finanszírozta a fenntartó intézmény. A szövegek mellett számos érdekes fotó
is megjelent a kiadvány lapjain. A fotók elkészítéséért és a kiadvány
megvalósításában nyújtott segítségéért az együttes ezúton is köszönetet mond
Á.Tóth Józsefnek. - A szakmai munka mellett, a repertoár folyamatos magas
szinten tartásán és megújításán túl fontos az arculattervezés, fontos a
reklám és propaganda tevékenység is. Az együttes külföldi kapcsolatainak
szélesítésében és határon belüli megismertetésében is fontos mind ez a
kiadvány, mind a honlap megfelelő szintű működtetése – mondta el az együttes
vezetője. |
||
|
|

|
Körmendi Klára, a Liszt, Bartók és Pásztori díjas zongoraművésznőnek,
a Liszt Ferenc Zeneakadémia docensének, tanszakvezető tanárának hangversenye
volt, amit ma hallhattunk A Művelődés Házában. Ez volt az első nyilvános
hangversenye a CRESCENDO Nyári Akadémiának, aminek zártkörű megnyitója a
résztvevők és a tanárok részére tegnap este történt - nyilatkozta Dudás
Eszter, brácsaművész- tanár, szervező… A mai nappal kezdődött a szekciók munkája, tehát ma indult el az akadémia tevékenysége. Ének, opera, kamarazene, - ami vonós, fúvós hangszereket foglal magában, hegedű, brácsa, cselló, fuvola, oboa, klarinét, fagott és kürt szekciókat, zongorakurzus, korrepetíció, színészet, képzőművészet, ifjúsági kamarazene. Ilyen sokszínű összművészeti fesztivál, illetve akadémia és fesztivál indult immár 3. alkalommal. Ez már olyan mértékben nőtte ki magát, hogy mi szervezők, úgy éreztük, megérdemli a a fesztivál elnevezést. Így augusztus 1-től 6-ig a közönség egy komolyabb betekintést nyerhet a résztvevők munkájába. Hangversenyek lesznek, a szokott promenád hangversenyek a különböző szabadtéri helyszíneken, ill. a benti zárt helyszíneken. Lesz még operaest Humor és szerelem címmel, Arisztotenész A madarak című vígjátékát adja elő a színész szekció, Dér András filmrendező vezetésével. Lesz tanári hangverseny, és ez a mai esti program is tulajdonképpen a CRESCENDO tanárainak bemutatkozó hangversenye volt, amiben a zongora, a fafúvós szekció és a vonós szekció képviseltette ilyen módon magát. Ez egy nagyon izgalmas hangverseny volt, mivel idén a kortárs zenészek népszerűsítését tűztük ki célul. A kortárs zene közül is fontos szerepet kap, hogy a magyar kortárs művészeket is népszerűsítsük, ill. a zeneszerzőket megismertessük a külföldiekkel és a hazai közönséggel is. Ebből hallhattunk egy nagyon szép összeállítást a mai estén. Egy nyilvános mini kurzus, mesterkurzus lesz július 28-án, és ez nagyon fontos, mert ez az egyetlen elnyomott időpont a kisprospektusunkban. 29-re van megjelölve, de 28-a a pontos dátum, amikor 14 óra 30 perctől lesz a Comenius Főiskola dísztermében. Hollós Máté lesz a vendégünk, akinek a műveit tanulják a résztvevők, vonós, fúvós műveket, ill. zongoraműveket. Vele találkozhat a közönség és ismerkedhet meg. Ez mindig nagyon izgalmas, amikor egy élő zeneszerzővel találkozhatnak, mert Bach, Mendelson nagy keresztény szerzők, tényleg nagyot alkottak, de hát velük sajnos csak az örökkévalóságban találkozhatunk. Szombaton délután fél 3-tól lesz egy kishangverseny, ahol vonós művek - szólóhegedű, szólófuvola - szoktak elhangzani, a zongorakísérletes művek pedig szombaton 17 órakor a Comenius Főiskola a dísztermében hallgathatók meg. Két hangverseny lesz hallható - ami a legközelebbi koncert - ami a fesztiválnak tulajdonképpen egy beharangozó és kedvcsináló programsorozata. Az idén az előzőekhez képest 12 napról 14 napra növeltük a kurzus időtartamát. Ez már egy sokkal komolyabb, intenzívebb képzést foglal magában. Az első héten fektetünk hangsúlyt az aktív munkára, a felkészülésre. Jövő héten pedig lesz egy kortárs zenei verseny, melynek a díjazottja a magyar rádió márványtermében kap élő hangverseny-közvetítéses lehetőséget, ill. számtalan különdíjban részesülhetnek az indulók. Ez alatt a hét alatt készülünk fel a CRESCENDO Fesztivál eseményeire, és a jövő héten természetesen pedig, amit most magunkba szívtunk és dolgozunk, azt megmutatjuk a nagyközönségnek. Nagyon fontos hogy ez egy keresztény kurzus. Minden egyes tanár résztvevője keresztény, és ilyen értékrendet vall és hordoz, amit szeretnénk népszerűsíteni a résztvevők felé. Mi egész emberként tekintünk rájuk, tehát nem csak egy szakmai képzést biztosítunk. Emberileg, illetve jellemben is próbáljuk őket olyan értékek felé terelni, hogy valóban egy teljes és boldog életet élhessenek majd, érett művészként. Ebben segítjük őket és immár harmadik alkalommal mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk és köszönjük a ma este közönségének is, hogy eljöttek. Körmendi Klára elmondta, hogy nem először jár itt Sárospatakon, még a Filharmónia zenekar idején volt itt koncertje. Kimaradt sok év, és köszönhetően Dudás Eszternek - aki nagyon kedves zongora tanítványa volt - az ő felkérésére érkezett a CRESCENDO Művészeti Akadémiára, ahol koncertet adott és tanítani is fog. Nagyon boldogan jött, nagyon szép a város, ami tetszik neki. Örül, hogy a kurzus elején volt a hangverseny, mert így jobban tudott rá koncentrálni. A kedvenc darabjait játszotta, a XX. század magyar szerzőitől. Nagyon közel állnak hozzá Bartók, Kodály művei és Farkas Ferenc is, akit személyesen is ismert. Nagyon szerette, ő is a művésznőt – mindig úgy titulálta, hogy Klárika maga a magyar zene papnője. Valóban sok új művet mutatott be, több szerző írt is neki, Bozai Attila - aki férje volt - Durkó Zsolt, Soproni József és sokan mások. Úgy gondolta, hogy kedves kollégáit is beveszi a műsorba, mivel a kamarazenét is nagyon szereti játszani: Kiss Józseffel egy Bozai művet, Lakatos Györggyel egy Petrovics darabot, Dudás Eszterrel pedig Farkas Ferenc művét játszotta. Örül, hogy ilyen lelkes, értő közönség előtt játszhatott, jól érezte magát a hatalmas meleg ellenére, úgy érzi, hogy a közönség szeretettel fogadta, a művek jó talajra hullottak. Nagyon köszöni a meghívást és reméli, hogy máskor is eljön még gyönyörű városunkba. |
||
|
További képek
>>> |

|
Vasárnap - a nagy hőség ellenére - többen részt vettek Patakról is a III.
Zemplén Hegyikerékpáros Maraton versenyen, ahol három különböző nehézségi
fokú pálya közül választhattak a résztvevők. A versenyről az egyik pataki
versenyző, Leskó Dániel küldött tudósítást… Július 23-án több százan hajnalban keltek, hogy 10 órakor elrajtolhassanak a már évek óta megrendezett Zemplén Maraton idei versenyén. A megmérettetés helyszínét ezúttal is a Bor tó hangulatos, de nem éppen lankás környéke adta. A résztvevők nem csak a szomszédos falvakból, városokból, hanem az ország távoli pontjairól is érkeztek. A versenyen bárki indulhatott. Az egyetlen követelmény a bukósisak viselése volt, a biztonságos célba érésért. Sajnos még így is történtek kisebb balesetek, ám szerencsére senki sem szerzett maradandó sérüléseket. Az időjárás sem könnyítette meg a dolgunkat. A rekkenő hőségben már nem is a profi biciklisek, hanem saját magam és tűréshatárom legyőzése jelentette a legnagyobb kihívást. Egy-egy nehéz szakasz után a frissítő pontokon lehetett némi energiát gyűjteni. Többféle hosszúságú táv és korcsoport volt, így mindenki korának, nemének és nem utolsósorban az edzettségének leginkább megfelelően választhatott. Én a rövidtávot (30 km) választottam. Kétórányi tekerés után hatalmas öröm volt átsuhanni a célon, ahol már vártak engem szurkoló családtagjaim és barátaim, na meg persze egy pohár hideg víz. A verseny számomra egy feledhetetlen élmény volt, amit természetesen jövőre is szeretnék - akkor remélem még több résztvevővel együtt - átélni. |
||
|
További képek
>>> |
|
A kapugaléria egy tavaszi elképzelésből fakadt. A Kossuth utca 32. udvara
egy nagyon jó léptékű hely ahhoz, hogy mint ahogy Szentendrén, Pécsett és
Egerben hasonló helyeket kihasználnak a városban, úgy Sárospatakon is
megtegyük ezt – nyilatkozta Csetneki József… Megnyitnak a vendégek előtt és berendezik kávézóval, galériával, ki mivel. Minekünk a kávézó helyett - mivel mi egy művészeti alapítvány vagyunk - a képgaléria az, ami közel áll a tevékenységünkhöz. Közel áll, úgy is, hogy szeretnénk a kortárs képzőművészet megjelenését Patakon hangsúlyosabbá tenni, hiszen nem sok olyan hely van a városban - a Múzsák Templomát leszámítva - ahol érdemben jelennek meg kortárs alkotók. Ez nem helyes, hiszen a művészetről nem beszélni kell, nem csak múzeumokban szabad azt megmutatni, hanem élő emberi közegben - mint ahogy az óriáskép is működik - és olyan emberi közegekben, ahol az emberek megfordulnak. Ezt az emberi közeget azért azt gondolom, hogy minőségben, nívósan kell megfogalmazni, meghatározni, mert nem vagyok híve a túrkáló mellett kiállított ilyen-olyan eladásra szánt képeknek. Maga a műfaj sem bírja ezt el, hiszen kortárs művészetről van szó, ahol a figurálistól a nonfigurálisig állítanak ki itt a művészek, hiszen Molnár Irén, Balogh István, feLugossy László, Szentirmay Zsolt és jómagam Csetneki József, alapvetően kortársak vagyunk. Ez nemcsak egy általában vett kortárs kohézió, hanem úgy is, hogy ráadásul mindnyájan patakiak vagyunk. |
||
|
További képek
>>> |
|
Pár nappal ezelőtt már beszámoltunk az ardói fürdőben töltött nyugdíjas
találkozó első napjáról. A második napon Ózd térségének nyugdíjasait láttuk
vendégül, amiről Hutkainé Novák Márta számol be… Sárospatakon fogadhattuk most az Idősügyi Tanács szervezésében a megye nyugdíjasait. A két nap alatt több mint 1000 idős ember fordult meg a sárospataki strandfürdő területén. Nagyon gazdag program volt, a műsorszámok egy részét az ide érkező csoportok adták. Szavalatokat, táncprodukciókat, énekprodukciókat láthattunk, hallhattunk. Nagyon örültek egymásnak, az egyik produkció színvonalasabb volt, mint a másik és ez nagy örömet okozott az ide érkező csoportoknak. A másik, nagyon hasznos része volt ezeknek a napoknak, hogy a társadalombiztosítás, és az ÁNTSZ egészségügyi dolgozóitól is volt képviselet, akik a vércukorszint méréstől, a vérnyomásmérésen át, a tanácsadásokig sokféle segítséget tudtak adni az ide érkező nyugdíjasoknak. Volt, aki születésnapot ünnepelt itt, és a csoportja tortával és tánccal köszöntötte, tehát nagyon jó hangulat alakult ki. Azt gondolom, hogy ha településenként így tudunk foglalkozni az idősekkel, így be tudjuk vonni őket a társasági életbe, a közéletbe, megtanítva őket az egymásra odafigyelésre, akkor nagyon sokat tudunk használni az időskorúaknak és ezeknek a közösségeknek. A megkérdezett vendégek egyike úgy nyilatkozott, hogy ő azt tapasztalja, hogy valaki csak beszél és a szólamok hangján segít az időseknek, de vannak olyanok is, akik valóban tesznek is értük. Ilyennek tartja a Megyei Idősügyi Tanácsot, ami már sokadik éve szervez nyári programokat, segíti a nyugdíjas klubokat, ösztönzi őket az együttműködésre, ösztönzi őket a közösségi élet fejlesztésére, és ezt nagyon pozitívnak tartja. |
||
|
További képek
>>> |
|
Sok szegény család mindennapi gondjain könnyít a naponta megjelenő
ebédszállító kocsi. A megszokott időben a gyerekek már türelmetlenül várják
az ebédet – tapasztaltuk utunk során, amikor elkísértük a szállító
személyzetet. Az adomány forrásáról és az ezzel járó szervezési feladatokról
Ladomérszky Lászlót, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét
kérdeztük… Próbaként indult - még annak idején Göncz Kinga minisztersége alatt - kísérleti jelleggel egy gyermekétkeztetési program, hogy a legrászorultabb gyermekek nyáron, 10 napon keresztül meleg ételt kaptak. Már ebben a kísérleti programban is részt vett a városunk. Ez éven újraindította a minisztérium, de most már komolyabb feltételekkel, 30 munkanapon keresztül kellett vállalni ennek az étkeztetésnek a megszervezését, nagyon jó pénzügyi kondíciókkal. 320 Ft-os nyersanyagnormával kell alkalmas étkeztetést biztosítani. Ebből mi majdnem minden esetben háromfogásos ebédet viszünk ki a családoknak. Majdnem 2 millió Ft az, amit a minisztérium biztosít a városnak, az a része kerül csak pénzbe, hogy meg kell főzni ezt az ebédet és meg kell szervezni magát a kiszállítást. El kell, hogy mondjam, hogy a kezdet kezdetén, amikor ez a program ismerté vált, összehívtam az érintett intézmények gazdasági vezetőit, és egyeztettük a nyári 30 nap programját. Tényleg maximális segítőkészséggel állt hozzá a legtöbb intézmény, pl. a Rákóczi iskola két embert ajánlott fel a saját konyhájáról az óvodának, hogy a főzésben és mosogatásban besegítenek, hiszen nekik létszámgondjuk volt. A II. sz. Óvoda a József Attila útról - ők az ebédkihordáshoz ajánlottak fel személyzetet. A Carolina Óvoda veszi át a főzést 2 hét után a III.sz. Óvodától, tehát ők is komolyan kiveszik a részüket a programból, a sofőrt a gondozási központ biztosítja, egyedül az Erdélyi János Általános Iskola zárkózott el a részvételtől. Én az eddigi pár nap tapasztalata alapján úgy érzem, hogy most már gördülékenyen megy az ebédszállítás és tényleg nagy szeretettel veszik a családok ezt a segítséget. |
||
|
További képek
>>> |
![]() |
![]() |
|
|
|
Koncert a Református Kollégium udvarán (tavalyi felvételek) |
|
Előkelő tanárgárdával várja a nemzetközi Crescendo con Spirito Nyári
Művészeti Akadémia a világ minden tájáról érkező művészjelölteket Zemplén
híres történelmi városában. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre
kerülő összművészeti kurzuson a művészi pályára készülő fiatalok keresztyén
környezetben, tapasztalt művészek vezetésével képezhetik tovább magukat. A
magas színvonalú szakmai oktatás mellett a diákok közelről megismerhetik
művésztanáraik sikerének és kiegyensúlyozott életének titkát, s kiscsoportos
beszélgetések, imaalkalmak segítségével lelki útravalóval is
feltöltődhetnek. A kurzusra vallási hovatartozástól, véleménytől függetlenül jelentkezhettek a művészpályára készülő fiatalok. A szakmai követelményeknek megfelelő tizenöt országból érkező 150 diák idén ének, opera, zongora, kamarazene (hegedű, brácsa, cselló, fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt), szimfonikus zenekar, színészet, képzőművészet szekción vehet részt. A szakok többségében az alsó korhatár tizennégy a felső harminc év, de a tízévestől tizennégy éves korú gyermekeket külön ifjúsági szekció várja. Az Akadémia lelki alkalmain való részvétel fakultatív. Az eddigi hallgatóknak azonban egybehangzó véleménye, hogy a beszélgetések fontos részei az Akadémiának, s többek között ezeknek köszönhető a kurzus rendkívül oldott, építő jellegű, szeretetteljes légköre. A nyári akadémia szervezője az Ének a Nemzetekért Alapítvány, amelyet Timothy Bentch amerikai származású, Magyarországon élő énekművész hozott létre. A neves operaénekes 1995-ben azzal a céllal érkezett hazánkba, hogy erősítse hitükben a volt kommunista országokban élő művészeket. Alapítványuk kezdetben regionális konferenciákat, szemináriumokat szervezett, ahol arra keresték a választ, művészként hogyan lehet szolgálni Istent. A külföldi fellépések, konferenciák alkalmával barátságok szövődtek, a hasonló értékeket valló művészek kötetlen összejövetele munkaközösséggé szilárdult, s öt évvel ezelőtt megalapították a nemzetközi Crescendo mozgalom magyar tagozatát. A Crescendo szervezet 1985-ben Beat Rink svájci lelkész ösztönzésére alakult, hogy összefogja a keresztyén művészeket, zenetanárokat, hangszerkészítőket a világ minden táján. A rangos magyarországi művészek mellett ez a kapcsolatrendszer adja a nyári akadémia tanárbázisát. A nemzetközi Crescendo mozgalomnak, nincsenek máshol a világban a sárospatakihoz hasonló kurzusai. A magyar társaság vetette fel, jó lenne egy olyan nyári akadémiát szervezni, amely a művészi pályára készülő fiatalokat nemcsak szakmai szempontok alapján bírálja, hanem egész emberként odafigyel rájuk, s a magas színvonalú oktatás mellett, lelkileg is erősíti őket! Az elhatározást tettek követték. 2004-ben „valódi univerzitásként” számos művészeti fakultással nyolc szekció száztíz fős nemzetközi diákcsapatának adott két hétig otthont Sárospatak. 2005-ben tovább bővült a résztvevők köre, az idei művészeti akadémián 15 országból 150 diák és 40 tanár vesz részt. A nemzetközi kurzusra többek között magyar, román, bolgár, lengyel, cseh, német, észt, lett, svájci, japán, amerikai, kanadai diákok jelentkeztek. Ugyanilyen színes a tanárgárda is: Svájcból, Csehországból, az Egyesült Királyságból, Indonéziából, az Egyesült Államokból, Németországból és természetesen Magyarországról érkeznek oktatók. Illusztris az akadémiát munkájukkal elkötelezetten támogató tanárok névsora, csak példálózva álljon itt az alapító Timothy Bentch mellett néhányuk neve: Rosemary Hardy énekművész, Kiss József oboaművész, Lakatos György fagottművész, Dér András rendező. A kurzus aktív szervezője Dudás Eszter brácsaművész, akinek javaslatára lett a történelmi iskolaváros az akadémia színhelye. A helyiek nagy szeretettel fogadták be az Akadémiát, a szervezésben is sokat segítenek. A Crescendo Nyári Akadémia az érdeklődő nagyközönség előtt is nyitva áll. A szervezőknek kezdettől fogva kifejezett célja, hogy bemutassák tehetséges diákjaikat és a kurzuson folyó munkát a környékbelieknek és az idelátogató turistáknak. Tanári és diákhangversenyeket adtak a Zempléni Fesztiválon, s tavaly a Crescendo kurzus zongoraversenyének győztese szólistaként fellépett az ország- és Európa-hírű fesztivál egyik hangversenyén. Különös színfoltjai az Akadémiának és Sárospatak nyári kulturális pezsgésének a kurzus hallgatóinak a kisváros festői szépségű terein tartott promenád-koncertjei is. Az Akadémia szervezői, hogy tovább növeljék a résztvevők számára rendelkezésre álló fellépési lehetőséget, idén a kurzushoz kapcsolódva augusztus 1. és 6. között fesztivált is rendeznek, ahol együtt lépnek fel az Akadémián oktató művészek és a jövő különböző művészgenerációi. A Sárospatak szebbnél-szebb szabadtéri helyszínein tartott délutáni, ingyenes promenád koncertek mellett esténként szimfonikus koncert, az Akadémián tanító tanárok hangversenye, az opera szekció áriaestje várja a közönséget. A színészek Dér András vezetésével Arisztophanész Madarak című vígjátékával szórakoztatják a pataki Művelődés Háza publikumát. A kurzus keretében kortárs zenei mesterkurzust tart Hollós Máté zeneszerző és Daniel Matej zeneszerző. Az Akadémián kortárs zenei versenyt rendeznek, amelynek győztese a Magyar Rádió Márványtermében kap szólóhangverseny lehetőséget. A koncertek mellett előadások, kreatív istentisztelet, zenés áhítatok színesítik a Fesztivál kínálatát. A szervezők nagy szeretettel várják mindazokat, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy nyáron néhány napot a Rákócziak nagy hagyományú városában töltsenek. Mindenkit buzdítok, jöjjön el idén nyáron a Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémiára és Fesztiválra, kivételes élményben lesz része! Földy Lilla A Crescendo con Spirito Nyári Akadémiáról és Fesztiválról bővebb információ kapható az Ének a Nemzetekért Alapítvány koordinátorától, Kovács Fruzsinától. 1063 Budapest, Szív u. 20. Tel.: 06 1 321 77 96 vagy 06 30 355 25 12 Email: office@crescendo.axelero.net Web: www.crescendo.axelero.net |
||
|
|
|
Július 23-án vasárnap délután sikerült egy trilógia második elemét
felavatni. Ez a trilógia a „Városi kép” címet viseli – mondta el Csetneki
József, a Comenius út 24. számú ház falán elhelyezett, Balogh István
festőművész tervei alapján készült óriáskép avatásán… Tavaly előtt feLugossy László képét avattuk a lakótelepen. Idén a Balogh István tervéből készült képet a Comenius utca 24. falán, és terveink szerint jövőre szeretném, ha az én tervemből elkészülő képet avatnánk Sárospatakon. A kép 8.40 x 3.60 m méretű, mint ahogy az előző, úgy ez is egy graboplast nevű anyagra készült, egy kültéri, időtálló festékkel. Ez, a „Repetitív városi kép” címet viselő alkotás egy konstruktivista elgondolás, ami Balogh Istvánnak egyébként a művészeti képét meghatározza, vagy legalább is ez a problematika foglalkoztatja több éve. Az a tervünk, hogy legyen ennek egy harmadik, befejező eleme, aztán pedig, hogy onnan hova tudunk kinézni, azt majd meglátjuk. Mindenesetre többen kérdezték már, hogy van az, hogy három alkotó, három individuum együtt dolgozik, hogy nem zavarjuk, nem fékezzük egymást? - Nem, éppen ellenkezőleg, inspiráljuk egymást a munkára, hiszen ez a közös alkotói tevékenység, megvalósítani, létrehozni valamit, mindenképpen kompromisszumokat és közös elgondolásokat igényel. Ez a kis performance, amit a képavató előtt bemutattunk - ezt is hárman találtuk ki – ez is azt mutatja, hogy együtt építkezünk éppen. |
||
|
További képek
>>> |
|
Az országos Feeder Kupa ez évi második horgászversenyét itt, Szegilongon
rendezték meg július 23-án, vasárnap. Rengeteg támogató segítette a versenyt
amelyen tavaly 39 versenyző volt, az idén pedig már 55-en indultunk, ami
most 2 fordulós lett. Az ötletgazda én voltam, aztán találtam partnereket
Kondár Gézát és sok horgász nagykerest, kedves barátokat, akik segítenek
főzni, rendezkedni, a tereprendezéstől kezdve a befejezésig – nyilatkozta
Szabó Istvánné, a sárospataki Keszeg Horgászbolt vezetője… Kb. 800 ezer Ft összdíjazású a verseny. Ez a nevezésekből és a szponzori felajánlásokból jött össze. Merem állítani - mert voltunk már az országban egy pár nagy versenyen - hogy ott vagyunk elől, tehát Magyarország egyik legrangosabb és legszínvonalasabban megrendezett horgászversenye zajlik itt Szegilongon. A tavalyi szponzorok ugyanúgy mind eljöttek, és dupláját ajánlották föl mint tavaly, látva, hogy mi történik itt, hogy mit kapnak a horgászok. Sajnos tavaly sem volt velünk az idő, mert tavaly esett, egyszer el is kellett halasztani, most pedig nagyon meleg van, remélem kitartunk és sikeresen befejeződik a mai verseny. |
||
|
További képek
>>> |
|
Az országos rendőrfőkapitány helyettesének, valamit a B-A-Z Megyei
Rendőr-főkapitányság vezetőjének, dr. Kökényesi Antal rendőr vezérőrnagy
úrnak az intézkedése alapján július 21-től szeptember 24-ig tartó fokozott
hétvégi közúti ellenőrzés kerül megtartásra - tudtuk meg Sárosi József
rendőr alezredestől, a közlekedésrendészeti osztály vezetőjétől… A hétvégi ellenőrzési sorozat ezzel a hétvégével kezdődött a kapitányság területén, amikor pénteken és szombaton 2-2 órás közúti ellenőrzést tartottunk a 37-es főút Sárospatak melletti szakaszán, vasárnap pedig 9-13 óráig 4 órás közlekedési akció megtartására került sor. Ebbe a közlekedési akcióba a hat egyenruhás rendőr mellett bevontuk a Polgárőrség Sárospataki Szervezetének két aktivistáját, két bűnügyi nyomozót és két tourist police szolgálatost is. Az ellenőrzés célja a balesetek megelőzése volt annál is inkább, mert ezen a hétvégén szombat és vasárnap reggelre virradóra is történt ittas baleset okozás, amelyeknél az egyik esetben súlyosan sérült a gépkocsi vezetője és az utasa is, a másiknál pedig jelentős volt az anyagi kár a kidőlt villanyoszloppal együtt. Úgy tűnik, hogy az utóbbi napok ittas vezetői a szórakozó huszonéves fiatalok köréből kerülnek ki, tehát indokolt a fokozott jelenlét az utakon, a mi területünkön is. A mai akció eredményéről azt lehet mondani, hogy az ellenőrzések jól látható helyen történtek, a főútvonal azon hosszú szakaszán, ahol nagy távolságból lehetett mérni a közlekedő járművek sebességét. Viszont ebből adódóan a rendőri jelenlét látható volt a közlekedők részéről, egymásnak jelzéssel éltek, így szinte mindenki betartotta s KRESZ szabályait. Így az ellenőrzés a megelőzést szolgálta, az intézkedések számában nem nagyon jelent meg. A mai napon mindössze 4 fő lépte túl a megengedett sebességet, a két nap összesen pedig 14. A kiszabott bírság összege 80 ezer Ft volt. Az akció idején közlekedési baleset nem történt. E mellett nagy figyelmet fordítunk a turisták által látogatott végardói termál strandfürdő területére és a környékére. Itt a mai napon nagyszámú látogató jelent meg, akik mindegyike érzékelhette a rendőri jelenlétet a stand egész területén, amit Csatlós Csabával, a fürdő új vezetőjével körbejártunk. Emellett ismételten felhívjuk a fürdőzők figyelmét, hogy ne hagyják őrizet nélkül, folyamatosan tartsák szemmel értékeiket. |
||
|
|
| Nem ez az első eset, hogy vasárnap reggel egy autó és
egy villanyoszlop találkozásáról számolunk be. Vagy a villanyoszlopok vannak
rossz helyen, vagy az autósok nem tudják bevenni a kanyart vasárnap
hajnalban. A részletekről Ladics Tamás rendőr főtörzszászlós,
baleseti helyszínelő
számol be... 2006. július 23-án reggel 5 óra után egy Volkswagen Polo típusú személygépkocsi haladt Sárospatak belvárosa felől Végardó irányába a Kazinczy úton. Amikor sorompó előtt a Herceg utca felé kanyarodott le, a vezetője nem megfelelően választotta meg a gépkocsija sebességét, aminek következtében elvesztette uralmát az autó felett és az úttestről lesodródva a jobb oldalon található beton villanyoszlopnak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépkocsivezető ittassága miatt vérvételre elő lett állítva. A villanyoszlopok sérülése esetén az ÉMÁSZ azokat cseréli, viszont az új betonoszlop és a cserélés költségét, a darus autó kiszállási díját, mind a gépkocsivezetőnek kell megfizetni és ittasság esetén a kötelező biztosítás sem fizet… |
||
|
|
| A Vártemplomban adta búcsúkoncertjét a városunkban
12-e óta dolgozó Kórusakadémia. A csodálatos akusztikájú gótikus templomban
felejthetetlen élményt nyújtottak Mozart és Dvorak művei, amelyeket Farkas
András vezényelt.... Mozart Koronázási miséjét és Antonin Dvorak D-dúr miséjét a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Szimfonikus Zenekara adta elő, a Nyári Kórusakadémia kórusműhelyének közreműködésével. Szólót énekelt Molnár Judit, Simonné Balogh Emese, Pető József és Fenyvesi Attila. A műsor művészeti vezetői Kostyál Kálmán és Nemes Ferenc voltak. Gratulálunk Bálint Bélának, a Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatójának, hogy a 3. Nyári Kórusakadémiát is ilyen sikeresen megszervezte és lebonyolította! |
||
|
|
|
Már harmadik éve szervezik meg városunkban a TOURIST POLICE szolgálatot,
amely segíti a rendőrség munkáját – nyilatkozta Sárosi József rendőr
alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető… Az önkormányzat finanszírozásában 10 fő, nyelveket beszélő középiskolás diák indult június 22-étől Sárospatakon, hogy kettesével, kéthetes váltásban a rendőrökkel portyázva segítsék a turisták eligazodását a gyakran látogatott területeken, pl. várkert, iskolakert, termálfürdő. A TOURIST POLICE szolgálat célja, hogy a városunkba látogató külföldi vendégeket tájékoztassák és segítsék, s ezáltal a város vendégszeretetét közvetítsék feléjük. |
||
|
|
|
Amióta beindult az idegenforgalmi szezon, egyre gyakrabban láthatunk
városunk utcáin a bringó-hintót, a rajta utazó vidám társasággal. A nem
mindennapi járművekről Bodnár Attilát, az üzemeltetőt kérdeztük… Elmondta, hogy az egészséges testmozgás és a városnézés örömét kapcsolják össze, akik kibérelik az 5-6 személyes ’kerékpárokat’. A sportolva szórakozást egyre többen választják időtöltésül, hiszen nem minden városban van erre lehetőség. Ő a TV-ből vette az ötletet, amikor egy Margit-szigeten készült felvételen látott hasonló négykerekű járműveket. Mivel már korábban is foglalkozott kerékpár kölcsönzéssel - tandemekkel is - nem állt tőle távol a megvalósítás. Az országban körülnézve, Siófokon tudott hozzájutni ezekhez a többszemélyes, lábbal hajtható járművekhez, amelyeket eddig a Balaton környékén használtak. Ezeket felújítva indította útjukra Sárospatakon, számítva az újdonság varázsára is, hiszen ilyen még nem volt városunkban. Négy családi járműve van, amelyeken a 2 szülő mellett 3 gyerek is utazhat, és két hatszemélyes. Volt már rá példa, hogy több mint 30 fős osztályok oldották meg ilyen módon a városnézést. A kellemes nyári estéknek is vidám programja lehet a bringó-hintózás, mivel a járművek világítása is megoldott. Bővebb információk, járműfoglalás a 06 20 491 2127-es telefonszámon, illetve személyesen a fürdő bejáratánál lévő parkolóban, a hintók kölcsönzési helyén. Jó szórakozást és kellemes élményeket nyújtó bringó-hintózást kívánunk! |
||
|
|
|
Július 17-én este nyitották meg Hotel Bodrog teraszát, ami kapcsolódik a
teljes rekonstrukcióhoz. Korábban úgy tervezték, hogy a wellness
részlegükkel együtt adják át, amikorra szállodának a teljes felújítása is
elkészül - nyilatkozta Bágyi Pál, a Hotel igazgatója… Sajnos vannak csúszásaik, a welness részlegük csak a későbbiek során fog elkészülni. A teraszuk új burkolatot kapott, itt már csak az ülőpadnak és a kis virágágyásnak a kialakítása maradt hátra, ami hamarosan elkészül. Megérkeztek hozzá a zöldnövényzetek és beszerzésre kerültek a bútorok is. Az ünnepélyes megnyitó július 17-én volt, melynek alkalmából „egyet fizet kettőt kap” akcióval kedveskedünk vendégeinknek. Gyakorlatilag a terasz grill teraszként működik, tehát itt este 6 órától a vendégeket különféle grillen készült ételekkel várják és szolgálják ki. Bő a választék az italkínálatban, fagylaltkelyhekben, salátákban és természetesen, hogy ha valaki a szálloda étteremnek az étlapjáról akar étkezni, akkor őt is szívesen fogadják és szolgálják ki. Minden nap - szombat kivételével - élő zene van, orgona muzsika a teraszon, és igyekeznek majd különféle kedvezményekkel kedveskedni az ideérkező vendégeknek. Ilyenekre gondoltak, mint pl. a népszerű 1-et fizet 2-t kap fagylalt kehelyből a fogyasztott étkezéshez, fizetik a desszertet vagy a salátáját, és ami szintén kellemes meglepetés, hogy minden egész órában, az érkező vendégeket meglepetésitallal fogadják a bejáratnál. |
||
|
|
|
Jól választották meg a helyszínt, ugyanis kétnapos találkozójukat a végardói
strandon rendezték mag a zempléni nyugdíjasok ezekben a kánikulai napokban.
3 évvel ezelőtt a megyei közgyűlés testülete hozta létre a Megyei Idősügyi
Tanácsot. Az a feladatunk, hogy koordináljuk, segítsük, szervezzük a
megyében működő nyugdíjas klubok munkáját – nyilatkozta Gyárfás Ildikó, a
Megyei Idősügyi Tanács elnöke. Nagyon örülök annak, hogy 3 év multával elmondhatom, hogy több mint 250 nyugdíjas klub működik már a megyében. Az első évben egy központi rendezvényt szerveztünk, de már tavaly olyan sokan jelentkeztek kulturális programokkal, illetve jelezték részvételi szándékukat, hogy tájegységi találkozók szervezését határoztuk el. Tavaly is négy térségben, Észak-Borsod, Dél-Borsod, Abaúj és Zemplén térségében tartottunk tájegységi találkozót amit az idén is megismételtünk. A tavalyi tapasztalat az volt, hogy annak a találkozónak volt a legnagyobb sikere, amit fürdőhelyre szerveztünk. Ezért az idén úgy döntöttünk, hogy Észak-Borsod, Dél-Borsod a tiszaújvárosi strandon találkozik - ez megtörtént már 10 nappal ezelőtt - az abaújiak és zempléniek pedig Sárospatakon, a mai és a holnapi napon (szerdán és csütörtökön). A tiszaújvárosi nagyon jól sikerült, és a pataki is jól indul, a klubok sorra lépnek fel és mutatják be kulturális programjaikat. Közös ebédet a Megyei Idősügyi Tanács biztosít, az utazásról is mi gondoskodunk. Ragyogó az idő, délután fürdéssel tudják a nyugdíjasok eltölteni az időt. Az idén már kitaláltunk egy új kezdeményezést, Ezüstös Kaland és Hagyomány 2006 címmel. Szeretnénk ugyanis minél több olyan helyi programot kezdeményezni, ami hasznossá teszi a nyugdíjas klubokat és egyúttal még szórakozást is jelent számukra. Négy témában hirdetünk versenyt, a bor és a gasztronómia éve a 2006-os esztendő, ezért azt kértük tőlük, hogy ki-ki kutassa fel saját lakóhelyén, hogy milyen tájjellegű étel van ott, ami talán már feledésbe is merült. Írják le a receptet, küldjék el nekünk, természetesen ezt el is kell készíteni, meg kell örökíteni, elfogyasztani és ugye ezzel az első próbát sikerült teljesíteni. A 2. feladat, pedig egészségügyi szűrésen való részvétel, háziorvoshoz invitáljuk, vagy kérjük, hogy menjenek el, ki-ki mérje meg a vérnyomását, vércukorszintjét és ezt is dokumentálja, természetesen egy-egy fotóra van csak szükségünk. A 3. az a sport területére fog vonatkozni, túrázni invitáljuk a klub tagjait, minimum 5 km-t kell megtenni (persze nem mérjük le pontosan), de ott is várjuk a fotót. A 4. feladat pedig az, hogy a területen élő híres embert vagy valamilyen műemléket látogassanak meg, beszéljenek a híres ember életéről, a különböző kastélyokról, hogy kié volt. Ez is egy olyan szabadidős program, amivel el lehet tölteni kellemesen egy napot. Na, most ha mind a 4 programot teljesítik és tudják dokumentálni, akkor a győztes klubokat várjuk szeptemberben, a tapolcai barlangfürdőben egy közös értékelésre. Nagyon sokan jelentkeztek már, és aki hallja adja át, hogy a felhívásunk változatlanul él és erről van külön felhívás. Úgy érzem, hogy nagyon értékelik a klubok a kezdeményezést. A megyei közgyűlés költségvetésben forrást biztosít a különböző központi rendezvények megszervezésére, és mecénás alapot, civil alapot működtetünk, éves szinten 65-80 milliós nagyságrendben, ahol pályázati úton tudnak a különböző klubok utazásra pályázni vagy különböző ruhák vásárlására, vagy egy-egy program szervezésére, illetve annak támogatására. Tehát ezzel tudjuk segíteni a helyi munkájukat és finanszírozzuk a nagy központi rendezvényeket. Feladatunk van bőven, javaslat, ötlet is jött nagyon sok. Jövőre mindinkább szeretném bővíteni a rendezvényeket, a tájegységi találkozókat. Úgy gondolom, hogy még jövőre megszervezzük, de utána a nagy érdeklődésre való tekintettel lehet, hogy kistérségenként fogjuk megszervezni, hiszen egyre többen vannak. Végül is az a cél, hogy ne otthon üljenek, hanem jöjjenek el, érezzék jól magukat, mosolyogjanak, és ne bánkódjanak az idős emberek otthon. Dr. Jánosdeák Gábor polgármester hozzátette: büszkék vagyunk arra, hogy milyen jó házigazdája a mai rendezvénynek a sárospataki nyugdíjas klub. Külön kiemelném a nyugdíjas klub vezetőjét Vighné Tildát, aki tényleg mindent megtett azért, hogy itt jól érezzék magukat a vendégek. Az idő is nagyon kegyes volt hozzánk és reméljük, hogy a holnapi nap is ilyen lesz. Jó nézni, amikor ezek az idős emberek egymás szórakoztatására műsort adnak elő, és örülnek egymás sikereinek. A sárospataki nyugdíjas klub egy nagyon aktív klub. Aki ismeri az évi rendezvényeit, az tudja jól, hogy a különböző kulturális rendezvényeken, a klubfoglalkozásokon túl állandóan kirándulnak, nemcsak Magyarországra, hanem külföldre is. Az önkormányzat mindenben igyekszik segíteni a nyugdíjas klubot, hisz tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek az embereknek mennyire fontos az - különösen annak, aki egymaga maradt, a párja már nem él - hogy tartozzon egy közösséghez, legyen olyan program, legyen mindig valami, amire érdemes mindennap felöltözni, elindulni. Hiszen ha belegondolunk abba, hogy az egyedül maradt idős embereknek milyen nehéz a sorsa, ha a hétköznapokon magukra hagyják. Ezen, és a hasonló típusú rendezvényeken túl, amikor egy-egy kiemelt alkalom van, nagyon fontos dolognak tartom a rendszeres kapcsolattartást velük, a rendszeres összejöveteleket, amelyek az összetartozást erősítik. |
||
|
További képek >>> |
|
Július 18-án 14 és 18 óra között közlekedési akciót tartottunk, ami a BAZ
megyei rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Kökényesi Antal rendőr vezérőrnagy
intézkedése alapján történt - nyilatkozta Sárosi József rendőr alezredes, a
közlekedésrendészeti osztály vezetője… Ez az intézkedés előre egy évre meghatározta, hogy havonta egy-egy kiemelt akciót kell tartani kapitányságonként. Ennek tett eleget a Sárospataki Rendőrkapitányság is, amelynek az időpontját a helyi viszonyoknak megfelelően választhattuk meg. Minden nap ellenőriznek a közlekedési kollegák, hiszen a baleset-megelőzés fontos feladatunk. A folyamatos megelőzés mellett minden hónapban egyszer egy kiemelt közlekedési akciót tartanak, amelybe bevonják a határőrség sátoraljaújhelyi kirendeltségét, a vám és pénzügyőröket. Jelenleg 10 fő létszámmal és a FÁMA lézer sebességmérő műszerrel ellenőrzik Sárospatakot és a kivezető útjait. A legtöbb baleset Sárospatakon és a 37-es főúton következik be, ezért célul tűztük ki, hogy a baleseti helyzeten javítsunk. A rendőri jelenléttel érzékeltetjük a közlekedők felé a tevékenységünket, hogy nem fogadjuk el a gyorshajtást. Így látható mindenki számára az ellenőrzési hely, a sebességmérő műszer. Akik elhaladnak mellette, azok mind odapillantanak, visszafogják a sebességet, tehát pozitív hatást gyakorol a közlekedők részére. Baleseti helyzetet jelent a nyári kánikulai meleg, amit most már hetek óta tapasztalunk. A közlekedésben feltűnnek a gyermekközlekedők, a kerékpáros közlekedők, a kánikulának a szervezetre gyakorolt, reflexet csökkentő hatása is tapasztalható, ezt mindenkinek figyelembe kell venni. A gépjármű átmelegszik, a meleg gépkocsiba beülve közlekednek, indulnak el, fáradtabbak az emberek. Ezért kérünk minden közlekedőt, hogy legyenek körültekintőbbek a közlekedésben és figyeljenek jobban oda egymásra! |
||
|
Cziczer Katalin |
|
A Zempléni Fejlesztési Társaság Alapítvány (ZFT) 2006. július 25-én
Sárospatakon megrendezi „A HU-SK-UA határ menti régiók komplex
hatástanulmánya a
biomassza felhasználásával kapcsolatban” című projekt részeként A
szlovák - ukrán - magyar határmenti területek biomassza felhasználási
lehetőségei címmel az első konferenciáját. Erdős Tamás projektvezető kérdésünkre elmondta, hogy a projektet az Európai Unió az Interreg program keretében támogatja. A projekt szlovák-ukrán- magyar közös projekt, ami annyit jelent, hogy a három ország területén nagyjából azonos tevékenység zajlik 24 hónapon keresztül, amelynek végeredménye egy közös hatástanulmány, ami előkészíti a témával kapcsolatos további befektetési lehetőségeket és a felhasználással kapcsolatos feladatokat. A projekt eredményeiről, eseményeiről igyekszünk folyamatosan tájékoztatást adni a rövidesen induló www.zft.hu honlapon, ahol a téma iránt érdeklődők véleményeket, javaslatokat , sőt tanácsokat is megfogalmazhatnak. |
||
|
Meghívó >>> |
| A
fesztivál a zenekaroknak már péntek este elkezdődött, ekkor ugyanis a már
itt lévő vendégek a Kőporosi pincesoron ismerkedtek a vendéglátóikkal és a
hercegkúti bor jótékony hatásával! Az este nagyon jó hangulatban telt -
reméljük más is így gondolja! Nagyon sok ismeretség köttetett azon az estén,
aminek külön is örülünk – küldte tudósítását Markovics Ádám, a szervező
Fáziskésés zenekarból… 2006 július 8-án nem sokkal fél hét után megszólalt az első hang és ezzel elkezdődött az első Zenemplén Fesztivál. A rendezvényen hat zenekar lépett fel az alábbi sorrendben: Pentagon (Hercegkút), Fáziskésés (Hercegkút), Hurkatöltő (Sátoraljaújhely), Chrome Rt (Debrecen), Coma de Passe (Nyíregyháza) és a Sikátor (Karcsa). Az időjárás kegyes volt hozzánk, nagyon kellemes nyáresti időben folytak a koncertek! A közönség nagyszerű volt, minden bandát nagy lelkesedéssel hallgatták! A fesztivál utolsó zenekara éjjel fél 3-kor fejezte be a koncertjét, ezzel véget ért az első - de biztos nem az utolsó Zenemplén rendezvény! Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, rendezőknek, Nektek akik eljöttetek, és nem utolsó sorban a szponzorainknak, akik nélkül ez nem jöhetett volna össze: Hercegkút Német Nemzetiségi Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Hercegkúti Mezőgazdasági és Termelő Szövetkezet, Széles István (Nyíregyháza), Polgárvédelem (Sátoraljaújhely), Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara (Nyíregyháza), Művelődés Háza (Hercegkút), sarospatak.hu portál, Rádió Aktív, Pachmann Zsolt vállalkozó és Fodor Zoltán (plakát design). Reméljük hogy ezzel a fesztivállal sikerül hagyományt teremtenünk. A közönség, a visszajelzések azt mutatják, hogy van rá igény, a közönség nagyon jól érezte magát! Jövőre tehát ha nem is ugyanekkor, de ugyanitt! Képek megtekinthetők, folyamatos frissüléssel: zenemplen.extra.hu |
||
|
|
| Július
9-én második alkalommal került megrendezésre a Bodroghalászi Falunap
Szendrei Attila képviselő szervezésében. Délelőtt istentisztelet tartottak,
majd egy kis ünnepséget azoknak a vendégeknek, akik messziről jöttek. Délben
közösen fogyasztottak el az ebédet azokkal együtt, akik a bodroghalászi
városrészről jöttek el erre a találkozóra. A falunapot szavalatokkal, ének produkciókkal színesítették. A találkozó nagyon jól sikerült, este 8 órától utcabál volt a rutinpályán, a mulatság éjfél után fejeződött be. Mindenki, aki ott volt elmondta, hogy szükség van az ilyen típusú találkozókra, jó beszélgetni egymással és jó látni azokat, akik messzire mentek. Újra családok jönnek össze, olyan barátok találkoznak, akik régen nem látták egymást. Itt legalább évente egyszer feleleveníthetik a régi élményeket. Jól eső érzés volt hallani, hogy alig ismernek rá erre a városrészre, igazi kertváros rész lett, rendezett utcákkal, szép új házakkal, ami azt igazolja, hogy az elmúlt időszakban sokat fejlődött. Öröm volt hallani, hogy keresték a régi poros utat, keresték a kutakat, de azóta -mint ahogy egy városrészhez illik - teljesen városias infrastruktúra épül ki. A meghívott vendégként jelenlévő dr. Jánosdeák Gábor polgármester és Szendrei Attila képviselő jól eső érzéssel fogadták, hogy sokan odamentek gratulálni az asztalukhoz. A polgármester elmondta, hogy nagyon jó volt ott lenni a városrész lakói és a vendégek között, és kifejezte reményét, hogy a képviselő úrral tovább tudnak még munkálkodni. |
||
|
További fotók Szabó Sándortól >>> |
| 2006.
július 18-án hajnali 2 órakor könnnyű sérüléssel járó kamionbaleset történt
a 37-es számú főút Bodrogolaszi és Sárospatak közötti szakaszán –
tájékoztatja olvasóinkat Ladics Tamás rendőr főtörzszászlós... Budapest felől közlekedett egy szlovák kamion nyerges vontató, ami egy műszaki hibás, pótkocsis kamiont vontatott. Bodrogolaszit elhagyva az első jármű vezetője a gépjármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, aminek következtében a vontatott jármű meglökte az előtte haladó vontató járművet, majd irányíthatatlanul a vontató jármű mellé került, és pörögve a baloldali út menti árokba csúsztak. A baleset során a vontatott jármű sofőrje könnyebben sérült meg, az anyagi kár viszont jelentős. A műszaki mentés több óráig elhúzódott, a forgalmat erről az útszakaszról elterelték. |
||
|
További fotók >>> |
|
A városi polgármesterek közül egyedül vettem részt azon a megbeszélésen,
amit a MÁV pálya és mérnöki létesítmények igazgatósága, területi központja
tartott az elmúlt héten – nyilatkozta dr. Jánosdeák Gábor polgármester… Ennek a megbeszélésnek a témája az új, úgynevezett integrált ütemes menetrend országos bevezetése volt. Ami pedig bennünket konkrétan érint, az az IC járatoknak a további megléte vagy nemléte. Itt tulajdonképpen egy átfogó képet kaphattunk arról, hogy a MÁV egy teljesen új menetrend szisztémát vesz át, amit nyugaton már kipróbáltak, és itt Magyarországon is - a Dunakanyarban - már van rá tapasztalat. Számok bizonyítják azt, hogy azzal, hogy bevezették ezt az új, integrált ütemes menetrendszisztémát, nagyobb járatsűrűséget értek el, rövidebb menetidőt, sokkal egyszerűbb menetrendet, amit meg lehet jegyezni, optimális átszállási kapcsolatokat. A kiszámíthatóságot és átláthatóságot hozták, mint eredményt, amit eddig tapasztaltak, ahol ezt a rendszert bevezették. Negatívumként pedig - és ezt nem titkolták - hogy vannak olyan járatok, amelyeket korábban megszokott az utazóközönség, amelyekben lehet változás. A legkényesebb kérdés volt az IC járatoknak a további üzemeltetése. Tulajdonképpen nem egyszerűen arról van szó, hogy az IC járatokat meg akarják szűntetni, hanem ebben az új rendszerben technikai és egyéb más akadályai vannak az IC járatoknak. Tulajdonképpen most köszön vissza ennek a Sátoraljaújhely-Szerencs vonalnak az évtizedek óta mindig csak ígérgetett fejlesztése, a villamosítás elmaradása, ami miatt megszűnik fővonalnak lenni. Ennek az lett az eredménye, hogy ebben a rendszerben a mozdonycserés módszer már nem járható út. Sajnos azt kell, hogy mondjuk, hogy az eddig megvizsgált módszerek alapján nagy valószínűséggel technikailag sem fogja tudni biztosítani a MÁV az IC járatokat azokon a vonalakon, és így a szerencsi és a sátoraljaújhelyi vonalon sem, ahol a technikai fejlesztés elmaradt. Mondhatnánk azt is, hogy ami nem fejlődik, az előbb-utóbb visszafejlődik. Ez a Szerencs-Sátoraljaújhely vonalra igaz, mind a pálya minősége, mind a felső vezeték kiépítésének hiánya miatt. Ha ez meglenne, sokkal könnyebb lenne most a dolgunk, mert nem lenne technikai akadály. Tudni kell, hogy vannak különböző, sebességi és egyéb előírások, amik gondot okoznak. Ennek ellenére sikerült valamit elérnem ezen a megbeszélésen: amikor már a többiek mind elmentek, és csak én és a MÁV képviselői ültünk le kifejezetten az IC járatokról tárgyalni, akkor kaptam egy ígéretet, hogy újra elővesszük ezt, elkülönítve a többi problémától. Rövidesen újra le fogunk ülni, Budapesten, a Kelenföldi Pályaudvaron, ahol a központjuk van. Ígéretet kaptam arra, hogy ez még az augusztus első felében meg fog történni - decembertől lenne amúgy is ez a változás. Én nyomatékosan azt kértem, hogy vizsgáljanak meg minden technikai megoldást arra vonatkozóan, hogy meglehessen oldani, hogy az IC járatok úgynevezett meghosszabbított vonallal változatlanul lejárjanak Sátoraljaújhelyig. Alapvetően senki nem azt vitatta, hogy az IC járatok ki vannak-e használva, mert a számok azt mutatják – az eladott jegyek alapján a MÁV-nak erről pontos adatai vannak - hogy van elég utas ezekre. Azt is tisztáztuk, hogy ez az ütemezett menetrend nem fogja megoldani azokat a gondokat - és ezt elmondták a MÁV-osok is őszintén - amiért a legtöbb panasz éri a MÁV-ot, hogy elavultak a vagonok, tisztaság időnként kívánni valót hagy maga után, és az emberek azért kedvelik az IC járatokat, mert tulajdonképpen az egyetlen egy kulturált utazási lehetőség a vasúton. Azt remélik egyébként ettől az új menetrendtől, hogy itt is az lesz, mint bárhol, ahol ezt bevezették a világon, hogy nagyon sokan visszatértek a vonathoz akik közlekedtek, letették az autót, és busz helyett is a vonatot választották. Jelenleg itt tartunk, az IC-vel kapcsolatban a tárgyalások tovább folytatódnak, határozott, komoly ígéretet kaptam arra, hogy megvizsgálják a lehetőségét annak, hogy vagy IC kocsik rákapcsolásával, vagy valamilyen más módon megoldva az InterCity járatok megmaradhassanak.
Cziczer Katalin
|
Mint ahogy Jegorov százados, az ide érkező orosz csapatok parancsnoka
tisztelgett a sárospataki könyvtár könyvei előtt – és ezzel a gesztussal
megmentette azokat – úgy tisztelgett emléke előtt július 16-án az ünneplő
közönség…
|
|||||||||||
További fotók >>>
|
| Mint
már sokan értesültek róla, a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai
Karának főigazgatói tisztét néhány napja dr. Komáromy Sándor főiskolai tanár
tölti be. Az újonnan kinevezett főigazgatót a kinevezés körülményeiről és a
terveiről kérdeztük… Mindenek előtt szeretném megköszönni a támogatást, amit kaptam a Főiskolai Kar oktatóitól, a Kari Tanácstól, mindenkitől, aki azt szerette volna, hogy változás következzen be a Főiskolai Kar élén, a főigazgatói munkakörben. Ez sikerült, és elmondhatom azt, hogy nagyon szép eredményt hozott a pályázati szavazás, hiszen a 21 kari tanácstagtól 17 igent kapott a pályázatom és ez végtelenül nagy erkölcsi tartalék és erkölcsi támogatás a későbbi munkámhoz. A kari főigazgatót a következőképpen választja meg a testület: először is, miután a pataki Főiskolai Kar a Miskolci Egyetem egyik karaként működik, tehát a Miskolci Egyetem része, ezért a Miskolci Egyetem írja ki a pályázatot. Ez be is következett ez év tavaszán, és megfelelő határidőkkel be kellett adni a pályázati anyagot. Két pályázat futott be, amelyből az egyik az enyém volt. Ebben az egyetemei szenátusnak szintén állást kellett foglalnia, ahol igen nagy bizalmat kapott a pályázatom ugyanis 29 szavazatból 26 támogató igen szavazatot kaptam, amit szintén megköszönök. Miután a két szavazás végül is hasonló eredményt hozott, a rektor úrtól kaptam meg a kinevezést négy évre: 2010 június 30-ig. Az általános helyettesem Stóka Görgy tanár úr, Szentirmai László tanár úr pedig a képzési helyettesi feladatokat látja el - ők szintén ennyi időre kapták a kinevezésüket. A terveimet illetően részletekről nem szólnék, mivel csak pár napja töltöm be ezt a munkakört, másrészt pedig - amint az országos médiákból tudjuk - a kormány és a parlament még dolgozik a felsőoktatási törvény módosításán. Ezért nem szeretnék előre menni bizonyos dolgokban - majd a programomhoz illesztjük ezeket a változásokat. Három dologban azért bizonyos, hogy szeretnék változásokat elérni. Az egyik a kar képzési tevékenységének minőségi a javítása, a másik a kar vezetésével kapcsolatos nyitottság és demokratizmus, a harmadik pedig a kar gazdálkodásával összefüggő feladatok, amelyek szintén nagyon fontosak, nem csak a kar gazdálkodásában, hanem az egész országban. A főiskolai munkámnak az egyik nagyon fontos stratégiai eleme az, hogy a város oktatási életében szeretnék egy nagyobb teret, nagyobb hangsúlyt szánni és kérni a főiskola részére. Úgy érzem, hogy a főiskolának helye van a város oktatási közéletében, ezért én szeretnék együttműködni minden oktatási intézménnyel. Érdekes módon, Sárospatakon a magyar törvényeknek megfelelően mindenféle fenntartású intézmény megtalálható: állami (önkormányzati), egyházi és alapítványi is. Ezekkel az intézményekkel jó lenne együttműködni, hiszen ez mindenkinek hasznos lenne, a városnak és a hallgatóknak egyaránt. |
||||||||||||||||
|
|
2006. július 14. nagy nap volt a 475 éves Sárospataki Református Kollégium
életében, hiszen ezen a napon nyitották meg az Oroszországból hazatért
könyvek kiállítását a Nagykönyvtárban… Az ünnepi esemény sajtótájékoztatóval
kezdődött, dr. Dienes Dénes gyűjteményi igazgató vezetésével a kollégiumi
imateremben, majd a Nagykönyvtárba átvonulva a kiállítás nemzeti színű
szalagját Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke és
dr. Mayher Rita, minisztériumi főtanácsos vágta át.
|
||||||||||||||
További fotók >>> |
|
Az ország több városához hasonlóan Sárospatakra is bekukkanthatnak már a
városunk iránt érdeklődők, hazanézhetnek a távolra kerültek, miután
működésbe lépett az első webkamera. A kamera a Rákóczi út egyik házának
erkélyére lett felszerelve és Makovecz házakkal övezett Hild térre néz. A
felszerelés és a működtetés költségét szponzorok állják. A kamerát a
számítógéppel az M-computer Kft. biztosította, munkatársaik már hónapok óta
kísérleteztek, hogy az elérhető technikai feltételek mellett a
legélvezhetőbb kép jelenjen meg az érdeklődők monitorán. A bejátszást
kétpercenként egy gombnyomással újra kell indítani, amit Spisák Béla, az
M-computer vezetője azzal indokolt, hogy mivel egy adott sávszélességen
osztoznak a nézők, így fontos, hogy ne felejtődjön rajta egyik számítógép
sem. Az első bejelentkezéskor a gép letölt egy szükséges komponenst, amit
egy körcikk növekedése jelez. Ezt érdemes kivárni és elénk tárul a kép.
(Egyelőre sajnos csak Internet Explorerrel működik.) A másik szponzoráló
részvevő a Rákóczi Panzió, ugyanis
hozzájuk tartozik az erkélyes épület, ahol a kamerát elhelyeztük, és ők
fizetik az internet elérést is. Kék Tamás a Rákóczi Panzió vezetője bízik
abban, hogy ez a befektetés megtérül, ugyanis a képernyő szabad területeit a
két szponzor reklámfelületként használhatja. A támogatókon kívül, köszönetet mondunk a Kommunális Szervezetnek a képben lévő, félig már kiszáradt fa eltávolításáért, és nem utolsó sorban a rendőrkapitány úrnak és városunk polgármesterének a gyors engedélyért (annak ellenére, hogy a csak a 24. órában kértük meg). Ezt a kamerát - főleg ha nagy terhelés esetén is jól működik - "precedens értékűnek" is tekinthetjük, és hasonló konstrukcióban a város több pontján is elhelyezhetünk belőle egyet-egyet, hiszen idegenforgalmi látványosságokban nem szűkölködünk. Ha valakiben ez gondolatokat ébreszt, két feltételre már előre gondolnia kell: a kamera nem mutathat közelről, felismerhetően embereket és nem vehető "filmre" a felvétel, mert ezzel már személyiségi jogokat sértenénk. Reméljük örömmel használják majd a webkamerá(ka)t közeliek és távoliak egyaránt. Jó szórakozást! Elérhetősége: http://sarospatak.dipmap.com |
||
|
|
|
Miről tárgyalt a testület? |
|
Rendkívüli önkormányzati ülést tartott hétfőn a képviselő testület, melynek
legfőbb témája a költségvetési hiány csökkentése volt. A részletekről dr.
Jánosdeák Gábor polgármestert kérdeztük... A képviselő testületi ülésen az önkormányzat által fenntartott közoktatási intézmények alapító okiratát módosítottuk, nevezetesen a bölcsőde új helyre való kerülésével a Karolina Óvoda és a 3-as számú Napközi Otthonos Óvoda alapokiratát módosítani kellett. Ezen kívül négy változtatásban döntött az önkormányzat: hozzájárult a 3-as számú Napközi Otthonos Óvodának a Kincskereső, a 2-es számú óvodának, pedig a Mese Napközi Otthonos Óvoda névváltoztatásához. Személyi kérdésekben is döntött a képviselő testület: a korábban meghirdetett termálfürdő és kemping vezetői állásra heten nyújtottak be pályázatot és a testület úgy döntött, hogy július 15-től Csatlós Csabát választja meg a kemping és termálfürdő vezetőjének. Másik személyi kérdés volt a Zemplén Televízió ügyvezető igazgatói pályázattal összefüggő állásfoglalás, amely alapján majd a Zemplén Televízió közgyűlése fog dönteni. Itt a jelenlegi ügyvezető igazgatót, Hörcsig Mártont támogatta Sárospatak város képviselő testülete. Volt egy komplex napirendi pontunk, a 2006. évi költségvetési hiány csökkentése érdekében elvégzendő feladatokról szólt ez az előterjesztés. Ez gyakorlatilag érintette az önkormányzat teljes feladatát, egy áttekintést adott abban az összefüggésben, hogy a költségvetésben elfogadott több mint 440 millió Ft-os költségvetési hiányt évvégre hogy lehet korlátok közé szorítva, mintegy 150 millió Ft-ra lecsökkenteni. Ebben az előterjesztésben javaslatként jött a testület elé az egyes intézmények költségvetésének csökkentése, és egyes árbevételeknek a növelése. Javaslatként fogalmazódott meg, hogy bizonyos tevékenységeknek a nem feltétlenül költségvetési szervként való ellátása, hanem más üzemeltetési formában történő átalakítása. Szóba került két olyan objektumnak a másképpen történő működtetése, ami az önkormányzatnak terhet jelentene: a Végardói Tájház és a Sarokbástya. Elvileg egyetértett a képviselő testület többsége azzal, hogy mindenképpen lépni kell, mert hogy ha a testület nem lép a költségek csökkentése irányába – és még hozzárakjuk azokat a csomagokat, amelyeket azóta fogadott el a parlament, amelyek szintén kiadásnövekedést eredményeznek - akkor a 400 milliós költségvetési hiány bizony évvégére 600 vagy 800 millióra is felmegy, ezt pedig a város költségvetése nem bírja el. Most az a feladat, hogy ezeknek a javaslatoknak - amelyek konkrét javaslatok voltak – a kidolgozását az érintett intézményvezetőkkel közösen tegyük le az asztalra. Várhatóan augusztus 10-én a legtöbb kérdésben döntés születik, ugyanis addigra kiderül, hogy melyek azok a területek, amelyeknél valóban reális ez a költségcsökkentési igény. Kicsit részletezve ezeket a javaslatokat: van olyan intézmény, ahol költségcsökkentést javaslunk. Van olyan intézmény, ahol azt javasoljuk, hogy magát a feladatot lássuk el másképpen. Ilyenek pl. a kommunális feladatok és ilyen a távfűtés is. Szeretnénk, ha kevesebbe kerülne, nem csak nekünk, hanem a lakosságnak is. Ilyen pl. a közétkezetésnek a másképpen történő megoldása. Jelenleg pontosan egy konyhai kapacitással többet üzemeltet az önkormányzat, mint amire igény van. Ezek azok a dolgok, amelyek mind intézményeket érintenek, és viszonylag hamar lehetne lépni benne. A végardói tájház elkészült és a testületnek volt korábban egy olyan döntése, hogy újabb terhet a városnak ne jelentsen, hasonlóan a bástya sem. Ezért jött két olyan javaslat, egy civilszervezettől - a Végardói Alapítványtól - illetve az egyik egy művészeti iskolától - amelyik régóta Sárospatakon él, működik, pataki gyerekekkel, pataki családok gyerekeinek az oktatásával foglalkozik - hogy ők nagyon szívesen vállalnák az objektumnak az üzemeletetését, a teljes költségével. Vállalnák azt is ezen túl, hogy minden olyan közösségi rendezvényt, amire a végardói városrésznek, ill. városnak szüksége van, díjmentesen megoldják. Ez egy megállapodás lenne, amit egy kulturális és közművelődési megállapodás keretében kellene megtenni, amire tulajdonképpen van már példa a megyében és más helyeken is. |
||
|
Előterjesztés >>> |
| Május
13-án az öcsém ötlete valósult meg azzal, hogy megnyitottuk ezt a pályát. Ő,
Ágoston Gábor kezdeményezte az egészet, amihez én is csatlakoztam -
nyilatkozta a GOKART pálya üzemeltetői részéről Ágoston Péter. Sokat segítettek a szüleink, de a barátok is a pálya kiépítésével. 25-30 barátot és havert számoltunk meg, akik közösen részt vettek a munkálatokban. Sok más pályát kipróbálva gondoltunk arra, hogy a sárospataki fiatalok is biztosan szívesen használnának egy GOKART pályát, hogy a diszkón kívül más szórakozási lehetőség is legyen a városban. Nagy örömünkre jönnek is, a legkülönbözőbb korosztályok képviselői. A gyerekek már 9 éves kor fölött vezethetnek, ha megfelelő fizikummal rendelkeznek. Ők gyakran az apukával együtt jönnek, vagy együtt az egész család. Most éppen egy szlovák csoport látogatott meg bennünket. Amióta ilyen forróság van, hét közben 10 óra helyett 14 órától vagyunk nyitva, ameddig vendég van, ugyanis este ki van világítva a pálya. Hétvégén is itt vagyunk, délelőtt 10 órától használható a 6 db GOKART, amelyekből egyszerre mindig 4-et engedünk a pályára. Most, két hete nyitottunk mellé egy kis büfét, s az egész területet kihasználva, akár grill-partiknak is teret tudunk engedni, ha az egész pályát akarja kibérelni egy társaság. A pálya a Bláthy Ottó utcában (az ÉMÁSZ, ill. a Bana Tüzép utcája) található, a régi ÉMÁSZ Sporttelep helyén lett kialakítva. |
||
|
További fotók >>> |
| Az
elmúlt 24 órában két személyi sérüléses közlekedési baleset történt megyénk
útjain. Az egyik könnyű sérüléssel végződött, a másik viszont sajnos
tragédiával. Halálos közlekedési baleset történt hétfőn késő délután a 37-es számú főút 55 km 50 szelvényében. Sárospatak irányából Miskolc felé közlekedett Suzuki személygépkocsijával egy 28 éves sárospataki férfi. Eddig ismeretlen okból az út menetirány szerinti jobb oldalán lehajtott az útpadkára, majd ezt követően az út melletti fának ütközött. A férfi, aki egyedül ült az autóban, a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentőben elhalálozott. A baleset körülményeinek vizsgálatát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértő bevonásával folytatja. |
||
|
|
| A
Művelődés Háza a felújítására nyert az elmúlt évben visszatérítendő
támogatást Sárospatak város Önkormányzata. A Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériumának a közkincs programjára pályáztak, és a színházterem
felújítását helyezték a középpontba – nyilatkozta Csatlósné, Komáromi
Katalin igazgatónő. Ennek a pályázatnak a keretében valósult meg a színpad burkolatának a cseréje, és a nézőtéri padlózat egy részét is kicserélték. Új villamos berendezések kerülnek a színházterembe, a színházi világítás és a nézőtéri világítás is korszerűbb formában kerül kivitelezésre, a stúdióban is a fénykulcs cseréje megtörténik. A kárpitos munkák közül a színpadi előfüggönyt cserélték le, illetve a körfüggöny egy részét, a nézőtéren pedig 110 db új kárpitozott szék várja majd a vendégeket. A munkákat elég feszes ütemben kellett, hogy elvégezzük, hiszen a bábfesztivál július első négy napján már a színházterem falai között is zajlott, de igazából a színházszerető közönség majd az új évad kezdetén veszi birtokba a felújított központi termet. Természetesen a Zempléni Fesztivál idején is lesz már néhány rendezvény ebben a teremben, és ha véletlenül a Dixieland Fesztivál idején az időjárási körülmények nem kedveznének, akkor a megszokott esőhelyszínként is majd a színházterem funkcionál - de reméljük, erre nem kerül sor. Az első belépésre is nagyon kellemes a látvány, hiszen ez szép új natúr fa egy teljesen más hangulatot kölcsönöz most a teremnek. Sokat vártunk arra, hogy ez az összeg rendelkezésre álljon, és ez a felújítás megvalósulhasson. Bízunk benne, hogy ezt a minőséget sokáig meg tudjuk őrizni az elkövetkezendő időkben. |
||
|
|
| A
hétvégén különösebb esemény nem történt, de ismét előfordult lopás a
végardói strandon. Itt, a jelenleg ismeretlen elkövető szlovák
állampolgárokat károsított meg azzal, hogy a medence közelében lerakott
törölközőket, pólókat, ruhaneműket, ill. pénztárcát, iratokkal, viszonylag
kevés pénzzel és két rádiótelefonnal együtt eltulajdonított - nyilatkozta
Nagy János rendőr alezredes, a kapitányság vezetője. Sok esetben felelőtlenek a strandra látogatók, ugyanis nyilvánvaló, hogy amennyiben értékeiket a gépjárművében – de nem szem előtt! - vagy máshol hagynák, akkor ezek a dolgok nem történnének meg. Felhívjuk a strandra látogatók figyelmét, hogy értékeiket, ékszereiket, készpénzüket ne hagyják szerteszét, és ne hagyják őrizetlenül. |
||
|
|
| Kibontották Sárospatakon a Református Kollégium Nagykönyvtárában a több mint hatvan esztendős orosz hadifogságból hazatért könyveket rejtő ládákat - tájékoztatja az olvasókat Bódisz Attila, újságíró. Dienes Dénes a kollégium igazgatója a művelet során felidézte mire gondolhatott Gulyás József főkönyvtárnok 1938-ban, amikor a kollégiumi tanács határozatának megfelelően összepakolta a köteteket, hogy azokat a biztonságosnak hitt budapesti bankok széfjeiben helyezzék el. Onnan vitték el a dokumentumokat 1945-ben a szovjet katonák. Az első ládából került elő például az a Boetius mű, amelyre egy tanácskozás során figyeltek fel több mint másfél évtizede magyar szakemberek, így derült ki, hogy a sárospataki műkincsek Oroszországban vannak. Ugyancsak az első ládából vettek elő egy olyan könyvet, amely még Gutemberg műhelyében készült, valamint több ősnyomtatványt. A könyvtár munkatársai ezzel megkezdték a felkészülést arra a kiállításra, amelyen a hazatért könyveket mutatják be és július 14-én nyílik meg. | ||
|
|
| A
lélegzet is elállt, amikor a 150 Harley Davidson - rendőrségi felvezetéssel
– bevonult Sárospatakra szombaton, a déli órákban. A Szent Erzsébet utcában
már sok motorrajongó várta őket. Amíg a motorosok a Rákóczi-várat és a
Nagykönyvtárat csodálták, addig a sárospatakiak a parkolóban hagyott
járműveiket. Az idelátogató baráti társaságot - a Budapest Chapter Hungary
tagjait – a debreceni „Öreg Tavirózsa”
csábította Zemplénbe. Őt arról kérdeztük, hogy mi szél hozta őket erre
a vidékre... Azért jöttünk ide Sárospatakra, mert én 20 éven keresztül egy iskolában természetjáró szakosztályt vezettem és - a mire büszke is vagyok - az egész Magyarországot, az összes túraútvonalat gyalog bejártam. Azóta nekem különösen kedves a zempléni táj és persze Sárospatak, mivel sok olyan túrát vezettünk, ami innen indult ki. Most is azt mondom, hogy a motoros barátaimat azért hoztam el debreceni lakosként - bár jól lehet a Budapest Egyesület tagja vagyok - hogy megmutassam, hogy az ország egyik legszebb tája a zempléni táj, természetileg szinte érintetlen, csodálatos vidék. Megkértek, hogy ha már annyit beszéltem róla, akkor mutassam is meg. Azt is elmondanám, hogy az elkövetkező időszakban több programot is tervezünk Zemplénben. Telkibánya környékén is nagyon sokat járunk, ami motoros túrák szempontjából egy kiváló hely, szeretném megmutatni azt a tájat is. Az első két alkalommal bemutattam Debrecent és a környékét, most meg azt szeretném, hogy egy kicsit ebben a régióban gondolkozzunk. Azt szeretném - mint a Budapest Chapter egyetlen tiszántúli tagja - hogy én bemutatom ezt a régiót. Meg akarom mutatni, hogy ez egy csodálatos hely, csodálatos vidék. |
|
|
Dobai Attila - a
Budapest Chapter Hungary vezetője
- a
motoros „életérzésről” beszélve elmondta, hogy a motorozás szeretete
egyfajta szabadság érzetet ad - az emberekben valahol benne van ez a vágy -
és ennek a csúcsa a Harley Davidson. Nem csak azért, mert a Peter
Fondáék ezzel motoroztak Amerikában, hanem ez valójában már egy megnyugodott
motor, és nem a száguldásról szól, hanem arról, hogy minél többet legyünk
úton és minél többet legyünk együtt. Van is egy ilyen szlogenje a Harley
Davidsonnak, hogy „A cél, az út maga”. Megtudtuk tőlük azt is, hogy ők valódi „szelíd motorosok”, sokat jótékonykodnak. Az egyik ilyen akciójuk volt, amikor az ország mindhárom SOS gyermekfaluja lakójának csináltattak egy-egy méretre szabott kerékpárt, darabszám szerint 300-at. További jó utat kívánunk nekik és bízunk benne, hogy látjuk még a Budapest Chapter tagjait Zemplénben! |
|
|
További fotók >>> |
||
| Zempléni Örökségünk címmel, népművészeti tábort rendezett A Művelődés Háza Újhután az ifjúsági táborban, 2006. június 26. és július 2. között, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület regionális szaktáboraként. A táborba Ártándról, Vajdácskáról, Sárospatakról, Nyíregyházáról, Tiszadadáról, Nyírpazonyból, összesen 66 gyermek érkezett. Gagybátor és Jobbágytelke táncaival ismerkedhettek a táncosok Darmos Éva és Darmos István, valamint Mosóczi Lívia és Dudás Dániel segítségével. A táncos foglalkozások között a gyermekeknek János Hajnalka népdalénekes a két említett település népdalkincséből tanított dalokat. A tánc-, és énekoktatás mellett népi játékokat is megismertek - többek között métabajnokságban is részt vehettek – és népi ételeket is kóstolhattak a gyermekek. A hagyományos tárgyi kultúra értékeit kézműves foglalkozáson ismerhették meg, készíthettek szövött tarisznyát, nemezlabdát, bürökből és nádból készült játékokat, gyöngy ékszereket. Túrázás, játékos sportvetélkedő, vidám szellemi vetélkedő, táncház egészítette ki a tábor programját. A tábor szakmai programjait a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. | ||
|
|
| I.
Rákóczi György ágyúöntő műhelyének a régészeti
feltárása zajlik itt a
sárospataki Várkertben Ringer István régész irányításával. Egy ágyú és
harangöntésre egyaránt alkalmas műhelyről van szó, amit az írott források
körülbelül megjelöltek, hogy hol lehet a Várkerten belül ez az épület. 1631-től kezdődően van adatunk arra vonatkozóan, hogy itt a pataki várban öntöttek ágyút és harangot, s a műhely működéséről egészen 1648-ig vannak adatok, tehát I. Rákóczi György halálával szűnt meg ennek a műhelynek a használata. A két időpont között eltelt időben a források szerint kb. 80 ágyút és 10 harangot öntöttek itt. Ezek a tárgyak bronzból készültek. Egy több részből álló épületet kerestünk, amit már sikerült is a régészeti feltárás során részlegesen megtalálni. A feltárás előtt már volt egy geofizikai kutatás, a talaj ellenállását mérték, illetve geo-elektromos méréssel, talajradarral sikerült nagyjából körülhatárolni ennek az épületnek a kiterjedését, méretét, és eszerint jelöltük ki a feltárási szelvényeket, 8x8-as négyzeteket, amiben kézimunkával kezdtük el a bontást, és így sikerült megtalálni ezt az épületet, amelynek az alaprajzi kiterjedését az alapfalakból már meg lehet határozni. Többosztatú épület volt, itt látható egy kisebb lekerített rész, illetve egy ettől körülbelül másfélszer nagyobb másik helyiség, ezeknek a funkciója még egyelőre nem meghatározható. A forrásokból tudjuk azt, hogy volt egy öntőház - ahol maga az öntés folyamata zajlott - egy olvasztókemencével illetve egy öntőgödörrel, és volt egy másik helyiség, ahol az elkészült bronz ágyúcsöveket és azok gyújtólyukát kifúrták, illetve tisztogatták, és így az ágyúcsöveket használatra kész állapotba hozták. Ez egy 17. századi épület, melynek az omladékából erre a korszakra jellemző használati tárgyak – kerámia kályhacsempe, leletek, fémleletek kerültek elő, amelyek azt erősítik meg, hogy ez valóban az ágyúöntő ház lehetett. Különböző öntési melléktermékeket, bronzolvadékokat, bronzsalakot találtunk, valamint átégett kemencetéglákat, amelyek az elpusztult kemence részei voltak, illetve kerültek elő olyan negatív öntőformák, öntőminták, amelyeken feliratok is szerepelnek. Ezek között van több olyan felirat, amely utal konkrétan I. Rákóczi Györgyre. Ezen a fejedelem címei, titulusai szerepelnek, olyan mint erdélyi fejedelem, a magyar királyság részeinek az ura stb. Ezek latin szövegek, amelyek megmaradtak az öntőformákon. Itt tart most a kutatás, négy szelvényt kell feltárnunk, ebből háromba kezdtünk bele, a negyedikbe még nem, és hát szeretnénk megkutatni az egész épületet és a környezetét is. Egyébként egy kovácsműhely is volt a 17. században amire még a források utalnak, de ezt még idáig nem sikerült azonosítani. Vannak azonban olyan kőfalak, amelyek nem tartoznak az épülethez, úgy, hogy további nagyon izgalmas épületeknek az előkerülése várható, viszont ehhez még pénzre volna szükség… Pályázati forrásból kezdtünk el kutatni, ebből az összegből négy hétig tudtuk biztosítani a munkásokat. Ez alatt az idő alatt nem várt eredmények születtek, hiszen reméltük azt, hogy sikerül megtalálni, de hogy ilyen formában, ilyen jó állapotban a találtuk meg a kőfalakat ilyen leletanyaggal együtt, ez végül is szenzáció és Magyarországon egyedülálló. Mert ágyúöntő műhely eddig egyetlen egy volt ismert hazánkban - amit régészetileg kutattak - ez Budán működött, egy 16. századi ágyúöntő műhely volt, de ott jóval kevesebb lelet, bizonyíték került elő. Lehetett lokalizálni a műhelyt magát, források ott is voltak, hogy valóban működött ezen a telken műhely, de nem kerültek elő ilyen jellegű leletek mint itt, tehát öntési hulladék, feliratok, negatív minták, amelyekből aztán rengeteg információt lehet majd nyerni. Ez végül is egy páratlan dolog a maga nemében és ennek a folytatásához kellene még, akár a városból, akár távolabbi régiókból támogatást szerezni. Anyagvizsgálatokat is lehetne készíteni ezekből a fémsalakokból, olvadékokból, ennek a térinformatikai feldolgozása egy külön dolog, de legalább a romoknak a feltárását, bekutatását jó volna befejezni, ami legalább olyan 2-300 ezer Ft-ot igényelne még a mostani elképzelésünk szerint. Még három- négyhetes munka, hogy feltárjuk ezt a területet, ahol sejtjük az épület teljes kiterjedését és annak a közvetlen környezetét. Most 8 kézi munkásunk van, akik ásóval, lapáttal, csákánnyal, talicskával termelik ki a földet, de szponzorok nélkül nem tudjuk tovább folytatni a munkát… |
||
|
|
|
Július 10-én a képviselőtestület rendkívüli ülést tart. Ennek az első
napirendje a 2006. évi költségvetési hiány csökkentése érdekében elkészített
anyag megtárgyalása lesz – tudtuk meg dr.Jánosdeák Gábor polgármestertől... Szintén napirendre kerül a termálfürdő és kemping vezetői álláshelyre benyújtott pályázatok elbírálása, valamint az egyes önkormányzat által fenntartott közoktatási intézmények okirat módosítása. Itt konkrétan az óvodának és a bölcsödének a helyzetével kapcsolatos okirat módosítások lesznek a témák. Július 13-án 9 óra 45 perctől személyesen egyeztetünk Szerencsen a MÁV vezérilletékeseivel, ahol személyesen is elmondjuk - nem csak a levélben - hogy kifejezetten tiltakozunk az InterCity járatok megszüntetése ellen. Ebben az évben is pályázott az önkormányzat a nyári időszakban a szociálisan rászoruló gyermekek élelmezésére. Ez kb. 30 napig tart a nyári időszakban, az ebédet a város 3 pontjára hordjuk ki két kocsival a rászoruló gyerekeknek. Ez a támogatási összeg a 200 gyerekre 2 millió Ft. |
|||||||||
|
|
![]() |
A 2006. július 6-án a délutáni órákban egy Opel személygépkocsival közlekedő férfi Sárazsadány irányából a sárai bekötőútnál ki akart hajtani a 37-es főútra, de nem győződött meg kellőképpen ennek lehetőségéről – nyilatkozta Bujdosó Róbert rendőr főtörzszászlós, baleseti helyszínelő… Nem vette figyelembe, hogy a főúton Sátoraljaújhely irányából Renault Tháliával egy másik középkorú férfi közlekedik. Kihajtott elé, gépkocsija elejével a Renault bal oldalának ütközött érintőlegesen, aminek hatására az a mentirány szerinti baloldali árokba sodródott. A helyszínelés során megállapítást nyert, hogy egyik gépjárművezető sem fogyasztott szeszes italt. A balesetet - amelynél személyi sérülés nem történt – a figyelmetlenség okozhatta. |
|
|
|
||
|
|
Az elmúlt pénteken a Zemplén TV-ben a Fidesz sárospataki csoportja hivatalosan is bejelentette, hogy az őszi önkormányzati választáson dr. Hörcsik Richárd indul a polgármesteri címért a Fidesz jelöltjeként. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség sárospataki csoportja az őszi önkormányzati választásokkal kapcsolatosan sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy előzetes egyeztetések alapján minden egyéni körzetben állítanak képviselőjelöltet, valamint nyilvánosságra hozták polgármesterjelöltjük személyét is. Aros János, a Fidesz sárospataki csoportjának elnöke így nyilatkozott: A Fidesz sárospataki csoportja a tagok egybehangzó javaslata alapján egyhangú döntéssel dr. Hörcsik Richárdot kérte fel, hogy az önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként induljon. Dr. Hörcsik Richárd többek között elmondta: Azért vállalom a polgármesteri jelölést, mert a város lakói részéről eddig soha nem tapasztalt igény fogalmazódott meg a váltásra, a változásra… Nagyobb hatékonysággal és együttműködéssel kell kihasználni a városban meglévő szellemi és gazdasági lehetőségeket, újra kell szervezni az itt működő, nem önkormányzati fenntartású intézményekkel fennálló kapcsolatot. Mindenkivel együtt fogok működni, akinek céljai és gondolkodásmódja összeegyeztethető a város és az itt élők feltétlen szolgálatával. Az önkormányzatnak kötelező feladatinak ellátásán túl a lakosság mindennapi gondjainak megoldásával is foglakoznia kell. Számos sárospataki civil szervezet és társadalmi csoport jelezte, hogy indulásom esetén támogatja városfejlesztési elképzeléseimet. A következő egy hónapban kerül sor azokra a személyes megbeszélésekre és egyeztetésekre, melyek célja, hogy minél nagyobb támogatottsággal indulhassunk neki az őszi kampánynak. |
Törő Gábor
/2006.07.05./
|
A Sárospatak Város Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat Gyermekjóléti
Szolgálata hagyományaihoz híven az idén is játszóházat szervez 6-12 éves
korú gyermekek számára. A játszóház 2006.június 26 - 2006. augusztus 18.- ig,
munkanapokon 9.00 - 12.00 között működik a Családsegítő épületében. A
munkatársak szeretettel várják azokat a gyerekeket, akik a nyári szünetben
is hasznosan szeretnék tölteni a szabadidejüket. Családgondozók és
pedagógusok vezetésével kézműves foglalkozásokat ( festés, rajzolás, agyagozás, gyurmázás, stb.) tartanak, a délelőtt folyamán a gyermekek számára tízórait biztosítva. Az intézmény várja azokat a vállalkozói felajánlásokat (papír- íróeszköz, élelem, játék,) ami a nevelők megkönnyítené, a gyerekek számára pedig színesebbé tenné az itt töltött órákat. Az intézmény dolgozói ezúton is szeretnék megköszönni Hegyi Tibor úr adományát a játszóház számára. |
||
|
|
| Első alkalommal kerül megrendezésre július 8-án, szombaton a Zemplén Túlélő Túra, amely reggel 9 órakor a Sárospatakról, a Várkertből indul, a célállomás pedig sátoraljaújhelyi Magashegyen lesz, ahová 18 óra körül érnek a résztvevők. 3-5 fős csapatok jelentkezését várják, akiknek a túra során - a célállomással együtt - négy őrzött helyet kell felkeresniük. A túra során legalább 21 km-t fognak bebarangolni a gyönyörű zempléni tájon, miközben az őrzött helyeken különböző feladatokat kell majd megoldaniuk, (ezek nem járnak közvetlen életveszéllyel). Elismerő Oklevelet minden csapat kap, tárgyjutalmat csak az első három, de az igazi ajándék valószínűleg nem ez lesz, hanem az az élmény amit ez a nap nyújt számukra. További információk a szervező Ifjúságért és Művészetért Egyesület honlapján: www.ime.atw.hu | ||
|
|
| A
Farkas Ferenc Művészeti Iskola Csimpolya csoportja június 21-22-én
Kecskeméten részt vett az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület országos
fesztiválján. Térségünkből ez az egyetlen csoport, amely a kétfordulós –
megyei és regionális fordulóból álló - fesztiválrendszerben országos
fesztiválra jutott. A kecskeméti fesztiválon dél-alföldi és érpataki
táncokat mutattak be a sárospataki gyermekek a főtéren felállított
szabadtéri színpadon. A fellépés mellett egyéb szakmai programok, szabadidős
elfoglaltságok – táncház, vadas park látogatás, stb. – szolgálták az ország
minden részéből érkező gyermekcsoportok tagjainak szórakozását. - Fontosnak tartom azt, hogy városunk néptáncosai is képviselve legyenek egy-egy országos rendezvényen, s örülök annak, hogy 2006-ban a Farkas Ferenc Művészeti Iskola táncosai képviselhették nem csupán a városunkat, de Zemplént is. Azt gondolom, hogy ez az eredmény is bizonyítja, hogy a Farkas Ferenc Művészeti Iskola néptánc tagozata nem csak a város legeredményesebb néptánc műhelye, de a térségben is jelentős szakmai bázis – mondta el a csoport vezetője Darmos István. |
||
|
|
|
Július 4-én meghívást kaptunk a Hotel Bodrog különtermébe egy
sajtótájékoztatóra, ahol az MSZP Sárospataki Szervezete megnevezte
polgármesterjelöltjét az őszi önkormányzati választásokra. A tagság
egységesen támogatja Kerchner Zoltán polgármester-jelöltet egyetértve abban,
hogy személye és törekvései garanciát jelentenek Sárospatak fejlődésére. A
35 éves, fiatal közgazdász alkalmas egy új szemléletű, dinamikus,
együttműködésen alapuló város vezetésére. Az MSZP helyi szervezetének
vezetője kiemelte, hogy jelöltjük nem tagja a pártnak, de olyan szemléletet
és értéket fogalmazott meg programjában, amivel teljes mértékben
egyetértenek. Korábbi munkahelyein szerzett tapasztalatai és kapcsolatai
alkalmassá teszik arra, hogy a város egy új fejlődési pályára álljon, és
maga mellé állítsa a város érdekeiért tenni akaró embereket és
intézményeket. Igaz ugyan, hogy Kerchner Zoltán nem politikus, de komoly
vezetői képességei és tapasztalatai vannak, ami Sárospatak jövője
szempontjából fontos kritérium – hangzott el a tájékoztatón. Kerchner Zoltán öt területet emelt ki a várost érintő fejlesztési elképzelései közül, melyek rövidesen bemutatásra kerülő programjának sarokpontjai. Hangsúlyozta, hogy programjának megalkotásakor nem saját képzelőerejére, hanem a város lakosságának valós igényeire támaszkodott. Egy több száz főt érintő közvélemény- kutatás adataira támaszkodva a következő városvezetésnek a következő feladatokat kell megoldania: 1. Gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés elősegítése: - Lehetőség megteremtése új beruházások fogadására - Pályázati lehetőségek kiaknázása - Helyi vállalkozások kapcsolódása az új lehetőségekhez - Turizmusfejlesztés 2. Városfejlesztés, város-rehabilitáció: - Úthálózat fejlesztés - Csapadékvíz elvezetés - Bodrog-part rendezése - Közlekedési helyzet javítása, parkolók építése 3. Oktatás és humán erőforrás fejlesztése: - Alapképzés infrastrukturális javítása - Középiskolai képzés bővítése - Szakképzés fejlesztése - Felsőoktatás fejlesztése, együttműködés a főiskolával - Humánstratégia, a város fiatalokat megtartó képességének javítása 4. Szolgáltató önkormányzat: - Városi kincstár létrehozása - Gyors, és hatékony, kényelmes ügyintézés - Helyi közösségi kezdeményezések támogatása 5. Sárospatak regionális szerepe: - Sárospatak legyen Zemplén és a régió szellemi és kutatási fellegvára - Partnerség Vezetési elképzeléseiről szólva, Kerchner Zoltán elmondta, hogy nem megosztani, hanem egyesíteni szeretné a város erőit, azért hogy mindenki büszkén vallja magát egy fejlődő Sárospatak polgárának. |
||
|
|
|
Július 3-án átadták Sárospatak és vonzáskörzetének orvosi ügyeleti épületét,
amely a volt szülőotthon épülete mellett áll. Ebben az ügyeleti épületben
megfelelő körülmények állnak rendelkezésre a térség betegeinek fogadására -
nyilatkozta Keresztúri Ferencné, a rendelőintézet vezetője. Tavaly, 2005. március 1-től működik ez az ügyeleti rendszer Sárospatak és 16 település részvételével úgy, hogy innen látjuk el a vidéki ügyeletet is. Ez az ügyeleti rendszer végül is megmarad. Van egy orvos, aki állandóan bent van, egy másik, aki a gépkocsival a hívásokat végzi, és van bent egy állandó asszisztens, meg egy gépkocsivezető - velük látjuk el a központi ügyeletet egy időben. Ennek az épületnek a tetőtere lehetőséget ad arra, hogy itt mentőállomás kialakuljon a közeljövőben. Dr. Jánosdeák Gábor polgármester következőket tette hozzá: tudjuk jól, hogy Sárospatak és kistérségének az ellátási körzetében 28-29 ezer ember él, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen körülmények között tudjuk biztosítani az ügyeletet. Az ügyelet talán még fontosabb, mint az egyéb egészségügyi tevékenységek, hisz azonnal, rögtön kell, ha valami történik. Ezért döntött úgy a Többcélú Kistérségi Társulás és Sárospatak városa, hogy itt a volt szülőotthon épülete mellett ezt az épületet, ezt a kis objektumot megépítjük. Ez több mint 60 millió Ft-ba került a Többcélú Kistérségi Társulásnak és ennek a döntő részét, a 99 %-át pályázati pénzből fedeztük. A felszerelése nagyon modern, a legmodernebb eszközöket vettük meg, gépkocsit kapott az orvosi ügyelet, külön a vidéki és külön a sárospataki ügyeletet képesek ellátni. Az orvosok természetesen a teljes körzetből be vannak osztva, megfelelő beosztással mindenkire sor kerül az ügyeletben. |
||
|
|
|
|
|
Szakmai konferencia a Nemzetközi Bábfesztiválon |
|
A Nemzetközi Bábfesztivál harmadik napján rendezték meg az V.
Művészetpedagógiai Szakmai Konferenciát bábjátékos szakemberek részére.
Három blokkban zajlanak az előadások - főleg óvónőknek, pedagógusoknak,
tanítóknak - arról, hogy az iskolában hogyan tudják felhasználni ezeket a
tapasztalatokat - nyilatkozta Tóthné Kovács Katalin szervező. Rengeteg előadás van, amin keresztül bemutatják, hogy hogyan tudják a gyerekeknek átadni ezeket a tapasztalatokat. Az utolsó blokkunk a taiwani csoport, akik a bábkészítés gyakorlatát mutatják be. Az első blokk előadói: Perneki Jánosné, aki Budapestről érkezett, Smidt Magda Tatabányáról, Privát Zsolt pedig Pilisszentlászlóról. A második blokkban Török György budapesti előadó kezd, majd Kocsis Zsolt Szombathelyről és a Meseláda Bábszínház - akik Budapestről érkeztek – tartják meg előadásaikat. |
||
|
|
|
Jönnek a Harley-Davidsonok |
|
2006. július 8-án szombaton délben városunkba látogatnak a III.
Harley-Davidson Baráti Találkozó résztvevői. Debrecenből délben érkeznek
Sárospatakra a motorosok, akik a várat és a Nagykönyvtárat látogatják meg.
Nem mindennapi járműveiket 12 és 13.30 óra között a Szent Erzsébet utcában
lehet megcsodálni, ugyanis ekkor indulnak a Disznókő felé, ahol a Sárga
Borházban az ebédjüket elköltik. További információk - a főszervező - Öreg Tavirózsa honlapján - www.oregtavirozsa.hu - olvashatóak. |
||
|
|
|
A tolvajok nem pihennek |
|
A nyári szabadságolások idejét éljük, aki teheti elutazik, mások otthon
pihennek. A tolvajok viszont nem ezt teszik, sőt még mintha aktivizálnák is
magukat úgy tűnik, ahogy Csoma László rendőr őrnagy beszámolóját hallgatjuk. Kenézlőn, az egyik tehenészeti telepen ismeretlen elkövetők egy kb. 3 mázsás, vemhes üszőt leütöttek, a torkát elvágták, a négy combját kihasították, és azt eltulajdonították. A kárérték kb. 300 ezer Ft. Hétvégén, a Fazekas soron, az egyik ott parkoló kamion üzemanyagtartályáról feszítették le a zárat az elkövetők. A rendőrjárőr tetten érte őket, amikor a gépkocsijukba pakolták be a 70 l gázolajat. Velük szemben már éjszaka megtörtént a gyanúsított kihallgatás. A csomagtartójukban találtak még egy CD-s, rádiós magnót, ami valószínűleg szintén bűncselekményből származik. Hétfőn reggelre virradóra, az egyik szórakozóhelyen egy személy felkínált 3000 Ft-ért egy női mountainbike kerékpárt eladásra. A járőrök ellenőrizték a kerékpárt, amit nagyon újnak találtak ahhoz, hogy 3000 Ft-ért értékesítsék. Kiderült, hogy az éjszaka folyamán az egyik sárospataki üzletházból tulajdonította el az úriembert a kerékpárt. Őt előállították, vele szemben eljárás folyik és várhatóan bíróság elé állítással fog záródni ez a történet. Szintén hétfő reggelre Sárospatakon feltörtek egy műhelyt, ahonnan különböző építkezési szerszámokat, illetve anyagot tulajdonítottak el, köztük egy zsák meszet. Az elkövető nem vette észre, hogy lyukas a zsák és a mészcsík az végigvezette a nyomozókat az elkövető lakásáig és még az a hely is meglett, ahová az eszközöket lepakolták. Az eltulajdonított dolgokat lefoglalták, és a sértettnek visszaszolgáltatták. A hétfői nap folyamán a sátoraljaújhelyi városi bíróság elfogató parancsa alapján fogtunk el egy vissi lakost, akit csalás és más bűncselekmények miatt körözött a hatóság. |
Cziczer Katalin
/2006.07.02./
|
Lovastábor a Rigó Lovastanyán |
|
A Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat
gyógytesis lovastábort szervezett általános és középiskolás gyermekek
számára a vajdácskai Rigó Lovastanyán. Arosné Czakó Rita tanárnő, a
táborvezető elmondta, hogy a táborlakók azok közül a gyerekek közül kerültek
ki, akik évközben is jártak gyógy-testnevelésre. Itt is van minden nap
torna, gerinctorna, lovagolnak délelőtt és délután is ki-ki tudásától
függően karámban, vagy terepen. A gyereke zöme visszajáró, voltak már itt
tavaly és tavaly előtt is, ugyanis 3. éve szerveznek itt tábort. A torna és a lovaglás mellett segítenek az állatokat gondozni, Simonics úr, a házigazda kocsizni is elviszi őket, de marad idő játékra: sokat pingpongoznak, fociznak és röplabdáznak. Az idén kézműveskedtek is, a batikolással ismerkedtek meg. Csütörtökön szalonnasütéssel búcsúznak a tábortól, pénteken ugyanis jönnek értük a szülők, akik megnézhetik, hogy mit tanult a gyermekük az elmúlt héten. |
További fotók >>>
/2006.07.01./
|
Újabb forgalmi rend változások |
| Sárospatak
város Önkormányzata a Műszaki Kommunális Iroda kezdeményezésére a
Közútkezelő KHT B-A-Z megyei igazgatósága két bejárást hívott össze, ami
magába foglalta két útszakasz forgalmának a felülvizsgálatát - nyilatkozta
György Zoltán, főtanácsos. Az egyik, az a 37-es út Bodrogolaszi és Sárospatak közötti szakasza. A Szemicei – vasúti felüljáró híd lezárását követően a 37-es út másik oldalán szőlőterület művelő gazdák nem tudtak eljutni a területükre. Ezért arra kérték a 37-es út kezelőjét, hogy engedje meg, hogy a mezőgazdasági lassú gépjárművek ezen a szakaszon közlekedhessenek az év minden időszakában. Az eljárás során az érintett szakemberek, illetve a rendőrkapitányság képviselői hozzájárultak és a kitáblázás folyamatosan - ahogyan be tudják szerezni a táblákat - megtörténik. Tehát addig, amíg a sárospataki önkormányzat nem tud a hídfelújításra pénzügyi fedezetet biztosítani, vagy nem tudja elvégezni a felújítást, addig ez a táblázás minden valószínűség szerint maradhat. A Kazinczy utcán, viszont a megnövekedett teherforgalommal kapcsolatos lakossági jelzések alapján került felülvizsgálatra az útszakasz. Itt az a döntés született, hogy a Közútkezelő KHT kezelésében lévő Kazinczy utcán visszaállítja a 7,5 tonnás súlykorlátozást, illetve a rendőrség képviselőit arra kértük, hogy a megnövekedett sebesség miatt sebességméréseket végezzenek ezen a szakaszon. A rendőrség ígéretet tett az eljárás során, tehát vélhetően többször lesznek sebességmérések ezen a szakaszon is, hogy a kihelyezett sebességcsökkentő tábláknak érvényt szerezzenek. Ugyanakkor a súlykorlátozás életbe lép, a nagyobb gépjárművek forgalmát megtiltja ezen a szakaszon a hatóság. Az autóbuszok közlekedését viszont meghagyják, mert nem akarják, hogy a városba látogató turisták, illetve a Volán járatok közlekedését ezzel megnehezítsék |
/2006.07.01./
|
Lovastábor a Betyár Lovastanyán |
| Immár 11. alkalommal szerveződött Végardón Lovastábor a Betyár Lovastanyán. A sárospataki tanulók mellett hetente sok-sok gyerek érkezik ide az ország minden részéről, Békéscsabától Budapestig, sőt vannak a tábornak külföldi lakói is, például New Yorkból, Németországból, Ciprusról. A hét folyamán a lovaglás mellett több tevékenységet is kipróbálhatnak a gyermekek: falmászás, sziklamászás, íjászat, ping-pongozás, röplabdázás, kézműves tevékenységek és egy akadálypályán is felmérhetik erejüket. A hosszú évek során a táborban sok új barátság szövődött, s így többször előfordult hogy a gyerekek együtt jönnek vissza a következő éveken. A tábor tanusítvánnyal zárul amely igazolja a gyerekek megszerzett lovaglási ismereteit, tudását. |
További fotók >>>
/2006.07.01./
|
A nagy nap elérkezett |
|
1938-ban az első bécsi döntés kapcsán, a
Kultuszminisztérium tanácsára a Sárospataki Kollégium ún. unikumait,
ritkaságait Budapesten, banki széfekben helyezték el. A könyvritkaságok a 2.
világháború során hadizsákmányként a Szovjetunióba kerültek. Dr. Dienes
Dénes gyűjteményi igazgató korábban egy rádióműsorban ezt nyilatkozta: „Az a
nagyon furcsa és érdekes, hogy amit meg akartak menteni az tűnt el, és ami
lényegében – egyházi ember lévén mondom – rá volt bízva a kegyelemre az
megmaradt.” Akkor az igazgató úr még csak bizakodását fejezte ki, hogy a
könyvek valaha visszakerülnek Sárospatakra. A nagy nap végre elérkezett,
most ebből az alkalomból kerestük fel és kérdeztük a kalandos útról
visszaérkezett könyvekről… A közvélemény már értesült arról, hogy visszakaptuk - pontosabban fogalmazva visszavásárolta a magyar állam - a Nyizsnij Novgorod-i könyvtárból, Oroszországból azokat a sárospataki könyveket amelyeket a háború során vittek el. Most, a jelen állapot szerint 146 kötetről van szó. Ezek néhány hétig a Nemzeti Múzeumban láthatóak voltak egy kiállításon, ahol több mint 60 ezer ember nézte meg, majd június 29-én Sárospatakra is visszaérkeztek ezek a kötetek. Egyelőre még ládában vannak - ezek katonai ládák, nem könyvek szállítására készültek - mert a jövő héten elkezdődik a kiállítás a rendezése, ugyanis hasonlóképpen, mint ahogy Budapesten bemutattuk ezeket a köteteteket, itt Sárospatakon is bemutatjuk, mégpedig az eredeti helyükön, a könyvtár díszterében. Sajtótájékoztató július14-én, pénteken 14 órakor lesz erről az eseményről, ami után 15 órakor kezdődik a kiállítás ünnepélyes megnyitása. Vasárnap, 16-án délelőtt a református templomban lesz hálaadó istentisztelet, amelyen részt vesznek az orosz vendégek is, részben könyvtári szakemberek, részben diplomaták. Utána itt a kiállítás helyszínén annak a katonai parancsnoknak a leszármazottai átveszik az édesapjukról készült portét, festményt aki itt a könyvtárban - ahogy azt Újszászy Kálmán professzor úr annak idején elmondta - amikor ideérkezett, tisztelgett a könyvek előtt. Ez egy olyan gesztus volt ott a kortársak előtt, amelyből ők azt a következtetést vonták le, hogy a sárospataki könyvtár békében marad. És ez valóban így is történt, hiszen ezek a bizonyos elveszett könyvek Budapestről kerültek végül is Oroszországba, nem Sárospatakról vitték el őket. A Patakon lévő könyvek megmaradtak. Ezzel a rendezvénysorozattal szeretnénk a közönség elé tárni – most már itt helyben, Sárospatakon – ezeket a könyveket. |
Cziczer Katalin
/2006.07.01/