Dr. Komáromy Sándor

Az I. és a II. világháború következményeként Közép-és Kelet-Európa térképe, népességének területi elhelyezkedése átalakult. A közismert döntések nyomán a határok megváltoztak, különösen a trianoni békeszerződéssel - 1920. június 4-én - Magyarország területe jelentősen csökkent. A korábbi Osztrák-Magyar Monarchia helyén kisebb és nyelvi szempontból is különféle nemzetállamok jöttek létre. A határmódosítások után mintegy 3,5 millió magyar került a szomszédos területekre. Az itt élő magyarság irodalmát nevezzük határon túli irodalomnak.

A hazai és a határon túli szakirodalom már az elnevezésben is eléggé tarka képet mutat. A földrajzi helyzettől függően hol a magyar táji elnevezést, hol a területileg meglévő állam nevét találjuk jelzőként a magyar irodalom mellett. Másutt a szomszédos, nemzetiségi, etnikai vagy a kisebbségi minősítés jelenik meg, mintegy jelezve a magyarság létszámához kapcsolódó értelmezést. Természetesen e megnevezések mögött a XX. század történelmi, politikai mozgásainak következményeként kialakult változások hol erősebben, hol halványabban, de megtalálhatók. Jelen tanulmány az elnevezések tekintetében a szakirodalomban leginkább használatos terminológiát követi.

A határon túli magyar irodalom/gyermeklíra a szó semmilyen értelmében nem marginális irodalom, hanem az egyetemes magyar irodalom része, különös értéke. Általában tudunk létezéséről, de a részletek szinte alig-alig jutnak el hozzánk. Sőt egyes szerzők és köteteik egyáltalán nem ismertek a hazai olvasók előtt. Pedig a határon túli magyar gyermeklíra olyan értékeket hordoz, amely nélkül nem lehet teljes önismeretünk, magyarságtudatunk, helyünk a világban és Európában.

Sajnos, az egyes területek gyermekirodalmáról - a kisebb közlemények mellett - nincs átfogó, a gyermek-és ifjúsági irodalom (líra és epika) részleteit, az egyes életművek elemzését és értékelését bemutató szakmai feldolgozás. Nincs rendszerező, határon túli gyermek-és ifjúsági irodalomtörténet. Mindezt tovább nehezíti az a körülmény is, hogy a megjelent és kevésbé ismert irodalmi szöveganyag bibliográfiai alapú feldolgozása rendkívül hiányos, ugyanakkor a meglévő adatok nehezen hozzáférhetők.

Tanulmányunk nem az irodalomtörténeti rendszerezés vagy a poétikai-stilisztikai tipizálás szándékával készült. Nem kívánja a határon túli magyar gyermeklíra teljességét, valamennyi alkotóját bemutatni: ezt a terjedelmi keretek sem tennék lehetővé. A részletezésnek két természetes módon összekacsolódó célja van: egyrészt elsősorban oktatási célokat szolgál azzal, hogy ismereteket közöl a határon túli magyar gyermeklíráról, másrészt Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja területének gyermekirodalmára/gyermeklírájára hívja fel a figyelmet.

Az elemzés célja az, hogy főiskolai/egyetemi hallgatók és az irodalom iránt érdeklődők számára tájékoztató és tárgyi jellegű ismeretanyagot készítsen, amely jelzi e sajátos határon túli irodalom létformáját, egyáltalán létezését. A tanulmány az oktatási szándékon túl minden bizonnyal igényt tarthat a szélesebb olvasóközönség igényeire is, akik érdeklődnek a határon túli magyar gyermekirodalom/gyermeklíra értékei iránt.

Trianon után a határon belül és a kívülre szakadt területeken más és más mozgástérben, eltérő formában alakult a magyarság élete, s talált magára irodalma. Más helyzetben volt például – a közismert történelmi előzmények okán - az erdélyi magyar irodalom és más helyzetből kellett indulnia a felvidéki, kárpátaljai és a vajdasági irodalomnak. Az utóbbi három helyen - előzmények híján - nem voltak jelentős irodalmi/gyermekirodalmi műhelyek, orgánumok, amelyek kedvezőn hatottak volna az eszmélkedésre. Az irodalomalapító törekvéseket a hivatalos politika általában gyanakvással fogadta, tiltotta vagy látszat engedményekkel ”támogatta” a másként gondolkodókat.

Mintegy fél évszázad után nő fel az a generáció, amely az irodalom eszközeivel közelít azokhoz az értékekhez, melyek az identitásból fakadóan felelősen jelenítik meg a magyarság sorsát, érdekeit. Évtizedek telnek el míg a határsorompókat is megkerülve kialakítják egymás közötti kapcsolataikat, megteremtve a határon túl az egymásra is figyelő, a magyar közösségeket erősítő saját irodalmukat.

A határon túli irodalmakra - közös vonásként - sajátos kettősség jellemző: egyfelől természetes módon, igen határozottan kötődnek az anyaországhoz, annak magyarságához, kultúrájához és irodalmához, másfelől kapcsolódnak ahhoz a régióhoz és környezethez, amely egyben az adott irodalom létezésének kereteit, szellemi mozgásterét és ugyanakkor a kisebbségi létből egyértelműen adódó irodalmi feladatvállalást jelenti. Ez utóbbiban fellelhetünk ismét az identitásból fakadó közös elemeket. Ugyanakkor megtalálhatók - éppen az eltérő területi sajátosságok és a történelmi előzmények nyomán - a megkülönböztető elemek, az irodalom alakulásának, formálódásának helyi irányai.

Erdélyben a társadalmi/irodalmi törekvések meghatározó gondolata a transzilvánizmus (Kós Károly, Benedek Elek, Reményik Sándor, Tamási Áron és mások munkássága), az erdélyi gondolat, amely egyebek mellett – az együttélés, a nyitottság, az egymás iránti türelem, a hagyományőrzés, a helyben maradás nemes szándékában fejeződött ki. A Felvidéken a Fábry Zoltán alkotta „emberirodalom” a meghatározó. Ugyanitt az „életbenmaradás” fejeződött ki a messiánizmus gondolatában (lásd: Győry Dezső munkásságában) is. A Délvidéken a Kalangya mozgalom az uralkodó eszme. A „Gyűjtsd a termést kalangyába!” gondolat a magyar (egyetemes és regionális) irodalom és a délszláv irodalom értékeinek együttes megbecsülését, ezzel együtt a „couleur locale” (helyi színek) kifejezését jelenti (lásd: Szenteleky Kornél, „a Vajdaság Kazinczyja” és Szirmai Károly irodalomszervező munkásságát). Kárpátalja irodalma 1920 után a Felvidék irodalmának része (25 év alatt három államhoz tartozott), a „valós” kárpátaljai irodalom jóval 1945 után alakul ki (lásd: Balla D. károly, Kovács Vilmos és mások munkásságát, a Forrás Stúdió tevékenységét). A „kárpátaljaiság” sajátos jegyeit, az irodalomteremtő törekvéseket a magyar hagyománykincshez, szellemi örökséghez való erős és egyértelmű kötődés jellemzi.

A XX. század második felében különösen tanulságos annak követése, hogy az egyes területek gyermeklírája hogyan kapcsolódik a magyar költészeti hagyományokhoz, hogyan használja fel a magyar népi gyermekversek gazdag anyagát vagy miért merít határozottan (például a Vajdaságban) a nyugati avantgárd tradíciókból.

A határon túli irodalmak általános fogalmi értelmezésénél még egy fontos körülményt figyelembe kell venni. Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a gyermek-és ifjúsági irodalom integráns része az irodalom egészének, akkor az irodalom általános fejlődése: irányzatok, poétikai változások a gyermekirodalomban is érvényesek. Ezt erősíti az a tény is – miként ezt az összehasonlító elemzések is hitelesíthetik -, hogy a határon túli gyermeklíra több területen (témaválasztás, képalkotás, poétikai párhuzamok, kötetszerkesztés) kötődik a hazai hagyományokhoz, a kortárs magyar gyermeklírához, sőt esetenként egyes szerzőkhöz és alkotásokhoz is, mintegy mértékként, modellként kezelve azokat. Tanulságos a vajdasági gyermeklíra néhány eltérő sajátosságának hangsúlyozása is. Nevezetesen az Új Symposion mellett lévő, a hatvanas-hetvenes évekbeli fiatal nemzedékre gondolunk, közöttük Tolnai Ottó és mások sajátos gyermeklírájára, amely éppen a hazaitól való szemléleti és poétikai eltéréssel, a különállással alkot mást, szokatlant és ugyanakkor értékeset.

Az irodalmi élet, a kötettartalmak részletei, a kiadások szándékai minden bizonnyal megerősítik azt az általános megállapításunkat, hogy a határon túli gyermeklírában a hetvenes, főként a nyolcvanas évek jelentik a valós fordulatot. Nevezetesen azt, hogy Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján is ekkor jelennek meg azok az antológiák és önálló kötetek. Ezek - a hazai gyermeklírában is fellelhető változást némi fáziskéséssel követve - határozottan szakítanak a korábbi sematikus, politikumot hordozó költői szemlélettel, és alkotják meg a valós magyar költészeti hagyományokra épülő, a magyar gyermekfolklórból (népi gyermekversekből) tudatosan építkező saját gyermeklírájukat. Természetesen nagyon leegyszerűsítő így az alakuló, saját és őszinte hangját megtaláló határon túli magyar nyelvű gyermeklíra. Meg kell jegyeznünk, hogy nem ennyire homogén a kép, vannak eltérő regionális ízek, egyéni sajátosságok, egyéni hangok és törekvések.

Egyébként a hetvenes évek a magyarországi gyermeklírában is jelentős időszak. Az egyéni kötetek mellett olyan antológiák jelennek meg, amelyek a hazai gyermeklíra értékeit jelzik. Ilyen – mások mellett - a Nefelejcs 1975-ben, majd a Körhinta című a Móra Kiadónál, 1977-ben megjelent gyűjtemény. Az utóbbi kötet mintegy száz költő versét tartalmazza, a szerzők már korábbi köteteikből ismertek az olvasók előtt, de olyanok is vannak, akik először jelennek meg.

A határainkon túl a gyermek- és ifjúsági irodalom számos alkotója a XX. század második felében olyan értéket teremt, amely nélkül az egyetemes magyar irodalom/gyermekirodalom, s benne a líra, szegényebb és színtelenebb lenne. A gyermek-és ifjúsági irodalomban a három irodalmi műnem közül elsősorban a líra és az epika területéről találunk alkotásokat. Figyelemre méltó, hogy mind a négy régióban a líra megelőzi az epikát. A gyermeklíra az, amelyben megtalálja új hangját a gyermekirodalom, ebben a műnemben születnek meg az első értékes alkotások, jelennek meg (a Felvidéken és a Vajdaságban) antológiák. Megjegyezzük, hogy valójában a II. világháború után Magyarországon is ez volt a helyzet, hiszen a valódi áttörést, a sematizmus meghaladását, valóságos poétikai-nyelvi forradalmat Weöres Sándor: Bóbita című kötetének megjelenése jelentette, 1955-ben.

Erdélynek több évszázados történelme során rendkívül gazdag kulturális hagyománya és önálló szellemisége alakult ki. Hosszasan sorolhatnánk fel a századokból az erdélyi szellemiség nagyjait, akik verseikkel, regényeikkel, drámáikkal, folklór-gyűjtéseikkel, költőként, íróként vagy szerkesztőként, irodalomszervezőként erősítették, táplálták az anyanyelvet, az erdélyi magyar irodalmat. Az erdélyi magyar irodalomról általában sok ismeretünk van. Sokszínű és tartalmaiban is igen gazdag irodalom, szerepe az egyetemes magyar irodalomban is jelentős. Az általunk tárgyalt időszak gyermekirodalmának jelentős költői jórészt a Forrás első, második és harmadik nemzedékéhez tartoznak.

Hagyomány és megújulás: ez a kettősség jelen van a XX. század második felének erdélyi gyermekirodalmában/gyermeklírájában is: Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Palocsay Zsigmond, Kovács András Ferenc, Fábián Imre és mások munkássága jelzi az erdélyi magyar gyermeklíra általános értékeit.

A mai felvidéki magyar nyelvű gyermekirodalomról viszonylag több ismeretünk van. Fábry Zoltán, aki a csehszlovákiai magyar irodalom meghatározó személyisége, a csehszlovák irodalom fejlődésében három korszakot különít el. Az első 1918-1938, a második 1938-1948 és a harmadik 1948-tól napjainkig tart. A magyar nyelvű gyermek-és ifjúsági irodalom kialakulása és megerősödése az évszázad második felében, a harmadik szakaszban valósul meg. Fábry Zoltán találó szóhasználatával élve „emberarcú” lett a gyermeklíra is. 1993. január 1-jéig Csehszlovákia kettéválásáig csehszlovákiai magyar irodalomról szólhattunk – s ez természetes is volt, mert Csehországban is voltak művelői a magyar irodalomnak – a szétválást követően a szakirodalom inkább már a szlovákiai vagy felvidéki elkülönítő jelzőt használja.

A felvidéki magyar nyelvű gyermekirodalom ígéretes ága a gyermeklíra. Különösen a hetvenes években indult fejlődésnek, s ez mind mennyiségileg, mind minőségileg értékelhető. Különösen Simkó Tibor, Tóth Elemér, Dénes György, Gál Sándor, Keszeli Ferenc, Kulcsár Ferenc, Barak László, Gágyor József, Bettes István teljesítménye figyelemre méltó. A szlovákiai magyar irodalomban ekkor az Egyszemű éjszaka és Fekete szél nemzedéke hozott új szemléletet, közülük többen (főként Kulcsár Ferenc, Barak László; Zalabai Zsigmond, Soóky László) a gyermeklíra és kritika jeles képviselője, művelője lett.

A hetvenes években kilenc önálló verseskötet és három antológia képviseli a gyermekköltészetet. Egyik jelentős antológia az 1978-ban megjelent Tapsiráré –Tapsórum című, amely tizenkét költő hatvanhárom versét tartalmazza. Az igényes válogatást Zalabai Zsigmond készítette. A legújabb antológia, amely Csodalámpás címmel 1998-ban Pozsonyban jelent meg a Kalligram Könyvkiadó gondozásában, értékes gyűjteménye a szlovákiai magyar költők gyermekverseinek. A kötetet Fazekas József állította össze és Balázsy Géza illusztrálta.

A kárpátaljai magyar nyelvű irodalom a határon túli magyar irodalmak között - a közismert XX. századi események következményeként- a legfiatalabb és a legkisebb irodalom. A határon túli irodalmak közül a II. világháborút követően talán a kárpátaljai volt a legkedvezőtlenebb helyzetben. A terület magyarságának lélekszáma a legkisebb lett, a politika, az új hatalom szorításában az anyanyelvi művelődés és irodalom mozgástere jelentősen beszűkült és korlátozódott. Kárpátaljának, mint a régiók más területeinek jelentősnek mondható irodalmi élete történelme folyamán nem volt, kontinuitást is jelentő irodalmi műhelyei, fórumai nem alakultak ki. Bár tudnunk kell azt is, hogy e területtel a magyar irodalom számos alkotójának (Dayka Gábor, Kölcsey Ferenc, Tompa Mihály, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Szabó Dezső és másoknak) volt személyes kapcsolata, vagy a Kárpátok szépsége ihlette őket egy-egy mű megalkotására.

1972-ben alakult meg a Forrás Ifjúsági Stúdió, amely a magyarság melletti aktív közéleti elkötelezettsége nyomán hívta fel magára a figyelmet, s vált a hatalom célpontjává. A Forrást 1981-ben József Attila Irodalmi Stúdió követte, amelyhez fiatal, tehetséges alkotók tartoztak: Balla D. Károly, Finta Éva, Balogh Miklós, Fodor Géza, Vári Fábián László, Nagy Zoltán Mihály. Közöttük találjuk Füzesi Magdát is, aki a megújuló kárpátaljai gyermeklíra egyik tehetséges képviselője.

Az első gyermekvers-kötet 1959-ben Osvát Erzsébet nevéhez kapcsolódik. A hazai olvasók kevésbé ismerik az e területen született kevés, de értékes gyermekirodalmat, amelyet elsősorban Balla László, Szalai Borbála, Füzesi Magda, Kecskés Béla, Berniczky Éva, Weinrauch Katalin és részben Osvát Erzsébet munkássága képvisel. A felsorolt szerzők elsősorban a líra terén alkottak, amely teljesítményében egyértelműen megelőzi az epikát. A magyarországi tankönyvek és más hazai gyermekkiadványok elsősorban Szalai Borbála és Osvát Erzsébet verseit közlik, amelyek méltán népszerűek a hazai olvasók körében.

A vajdasági/délvidéki irodalomban a háborút követően a magyar irodalmi élet megindulását 1950-ben a Híd folyóirat kiadása jelentette. A hatvanas években bővült a vajdasági irodalom mozgástere, a Képes Ifjúság mellett csoportosult egy fiatal nemzedék, amelyet igen határozott avantgárd törekvések jellemeztek. Majd a Képes Ifjúság 1961-ben Symposion névvel mellékletet indított. Az 1965-től már önálló folyóiratként megjelenő Új Symposion mellett találunk több olyan alkotót, akik a vajdasági gyermekirodalom új vonulatait is jelentik: Tolnai Ottó, Jung Károly, Gion Nándor, Csorba Béla, Tari István, Brasnyó István, mellettük Pap József, Fehér Ferenc munkássága is figyelemre méltó. A Symposion és az Új Symposion közel három évtizedes működésével a vajdasági irodalom meghatározó orgánumává vált.

A létező, s egyre inkább magára találó vajdasági magyar gyermeklíra értékeit és alkotói szándékokat is jelez az Újvidéken, 1978-ban, Domonkos István, Pap József és Tolnai Ottó összeállításában megjelent Messzike című kötet, amely harminchárom költő több mint száz versét tartalmazza. A kötet diagnózis-értékű, jelzi, merre tart a vajdasági magyar gyermeklíra, mit fogad el és mit utasít el, hogyan jelöli ki saját esztétikai-poétikai mozgásterét. A Messzike meglepő érdekessége, hogy a kötet illusztrációit nem felnőttek, hanem az adai, becsei és az újvidéki óvodások, valamint a bajsai és a bezdáni általános iskola képzőművészeti csoportjának tagjai készítették.

A határon túli gyermekirodalmak jelenlegi bibliográfiai adataiból világosan feltérképezhetők a hiányok, - egyebek mellett - a kutatás számára is elvégzendő rövid - és hosszú távú feladatok. A hazai gyermek-és ifjúsági irodalom kutatása is számos feladat elvégzésével adós. A magyar gyermeklíra-kutatás nem mellőzheti a határon kívüli irodalom bemutatását sem. Sajnos, az egyes területek gyermekirodalmáról - a kisebb közlemények mellett, miként ezt a bibliográfiai adatok is egyértelműen jelzik - nincs átfogó, a gyermeklíra és a gyermekepika részleteit, az egyes életművek elemzését és értékelését bemutató történeti feldolgozás. A határon túli irodalmat tárgyaló irodalomtörténeti szándékú kötetek is alig-alig, szűkszavúan vagy egyáltalán nem szólnak a létező gyermekirodalomról, az egyes szerzőknél mintha ”megfeledkeznének” a már megjelent kötetekről.

A határon túli költők versei az oktatásban nemcsak a főiskolai/egyetemi hallgatók ismeretszerzését segíthetik, hanem minden bizonnyal hasznosíthatók a gyakorló óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, könyvtárosok mindennapi, a határon túli irodalmat/gyermeklírát ismertető, műelemző munkájában. S ismereteket talál az is, aki érdeklődik a határon túli gyermeklíra iránt, s meg akarja ismerni e kevésbé ismert magyar nyelvű irodalom maradandó értékeit.