Sárospatak, A Művelődés Háza és Könyvtára Sárospatak kulturális programja:


Február 26-án 18.00 óra „A ZENE, AZ KELL”  Zenés pódiumbeszélgetések

Folytatjuk a tavalyi évadban elkezdett „Zenés pódiumbeszélgetések” sorozatot, s a véletlen alakította úgy, hogy míg az elmúlt évadban csupa hölgyet ismerhettünk meg, idén az urak következnek. Elsőként egy testvérpár, Kiss József oboaművész és Kiss Gábor fagottművész vallanak magukról, pályájukról. A zenekedvelő patakiak jól ismerhetik mindkettőjüket, hisz pályájuk innen indult, zenei alapismereteiket itt szerezték, itt léptek először színpadra a zeneiskola növendékeiként. Megtudhatjuk Tőlük azt is, hogyan folytatódott zenei pályájuk, s ma hol élnek, hol zenélnek, illetve mivel töltik idejüket, amikor éppen nem a próbák vagy fellépések vannak porondon? Természetesen nem hiányzik majd a beszélgetésből a már jól megszokott zene sem, de egyéb érdekességeket is megtudhatnak az érdeklődők a két művészről.

A rendezvényre a belépés díjtalan!
 

 

Március 3-án 14.00 óra  A Dzsungel könyve
A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ Színjátszó Köre előadásában
Belépődíj: 600 Ft


Március 4-én 10.00 óra Itt a kikelet! Biblioterápiás kézműves foglalkozás kisiskolásoknak a könyvtárban

Március 6-án 9.00 óra amatőr gála  Néptánc, népzene, népdal szakági bemutatója

Március 9-én 19.00 óra nőnapi operett gála A Pesti Magyar Operett Színpad szervezésében
Belépődíj: 2000 Ft

Március 10-én 10.00 óra  Kistérségi fórum

Március 10-én 10.30 óra Író-olvasó találkozó gyerekeknek
Vendég: Bosnyák Viktória

Március 10-én 14.00 óra Kézközt a múlt jövője - sorozat A pataki fazekasság
Szkircsák Bertalanné, haláláig folytatta az évszázados hagyományt. Életművét környezete is elismerte. Gyermekei közül Ferenc, Endre és Ilona élesztették újra az évtizedekig tetszhalott agyagművességet. Közülük Ilonka néni máig munkálkodik tanítványain keresztül. A bemutató kézműves foglalkozásra tanítványai Gécziné Bankus Zsuzsanna, Kovács Gábor és Jakab Gábor fazekasmesterek, közreműködésével kerül sor, a filmvetítést követően.

Szövegdoboz: Szebényi Lúcia népdalénekes bodrogközi népdalcsokrot ad elő a program keretén belül.
A rendezvény-sorozatot támogatja az: nka


Március 12-én Erdélyi Magyar Közművelődési EGYESÜLET szakmai programja

10.00 Köszöntő – Csatlósné Komáromi Katalin igazgató
10.10 Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerepvállalása a magyar területek kulturális ellátásában
Előadó: Dr. Szurmainé Silkó Mária Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetője
10.30 Magyar házak hálózata a Kárpát- medencében
Előadó: Borbáth Erika a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója
10.50 A magyar kultúra szolgálata az erdélyi szórvány területeken
Előadó: Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke
11.30 Partnerség a gyakorlatban határon innen és túl
I. szekció – A Közkincs-kerekasztalok határon átívelő együttműködési lehetőségei
Szekcióvezető: Bordás István közművelődési szakértő
II. szekció – Kapcsolatépítés a gyakorlatban A B-A-Z. megyei intézmények és az erdélyi házak kínálatának bemutatása
Szekcióvezető: Stumpf Gábor B-A-Z. Megyei Népművelők Egyesületének elnöke
13.00 Az EMKE Észak-magyarországi képvisele tének hivatalos megnyitása
17.00 Kolozsvár régen és ma – kiállítás megnyitó -- A kiállítást megnyitja – Dr. Hörcsik Richárd Sárospatak város polgármestere
17.40 A magyar kultúra mindennapjai az erdélyi szórvány területeken

Az EMKE és a magyar házak szerepe az erdélyi közművelődésben
Előadó: Dáné Tibor Kálmán az EMKE elnöke

Március 11-én 16.30 óra Kreatív Varázssziget a könyvtárban Tavaszi lakásdíszek készítése

Március 18-án 16.30 óra „Egyenes igazságok – görbe országból” Mikszáthra emlékezve…
Veres Miklós, gimnáziumi tanár, irodalomtörténész előadása a könyvtárban

Március 18-án 18.00 óra Magyar tájak - sorozat mezőföld és Székesfehérvár
Pódiumsorozatunk márciusi előadásán Székesfehérvárról érkezett vendégeink, Majoros Andor és Göbölös Gábor mutatják be az ősi koronázó várost, s annak kulturális hagyományait reneszánsz és barokk táncokkal színesítve. E mellett egy néprajzi kistáj, a Mezőföld hagyományos kultúráját, s a „puszták népét” is megismerhetik az érdeklődők, de képet kaphatnak a turisztikailag fontosabb településekről, azok látnivalóiról is. A műsort vetített képekkel, tánccal színesítjük, népi étel kóstolóval „ízesítjük”.
Szövegdoboz: Kérjük Önöket, jegyeiket elővételben, az előadás előtt legalább egy nappal legyenek szívesek megváltani.

Belépő 500 Ft/fő A sorozatot támogatja:

Március 19-20-án foltbarátság határok nélkül kiállítás és szakmai nap
13 00 Regisztráció
13 30 Indiai Quilt technika tanulása
17 00 „ Foltbarátság határok nélkül” Jászberényi országos vándorkiállítás anyaga
Megnyitja: Dolányi Anna a Magyar Foltvarró Céh alapítója
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Március 22-én 17.00 óra NÉPI SZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁS ERDÉLYI TIBOR
Szoborfaragó a népművészet mestere-Erkel díjas koreográfus
Kiállításának megnyitója A Művelődés Háza Galériájában
Erdélyi Tibor 1932. május 27-én született Csengerben, de fiatal koráig az északkeleti határszélen lévő Uszka faluban élt. Tizenhat évesen került fel Budapestre. Az Iparművészeti Múzeum restaurátor műhelyének ipari tanulója véletlenül lett táncos. Ezt a következőképpen mondja el: "A faluban citeráztam fonóban, dörzsölőben, majd Budapesten a Zalka Máté Kollégiumban citerával kísértem a három párból álló néptánccsoportot. A visegrádi fellépés alkalmával az egyik táncos megbetegedett, és helyette vállaltam a fellépést, mivel a citerázás közben megtanultam a táncot. Bekerültem az MTH Központi Együttesébe, és ezzel a csoporttal mentem 1951-ben a berlini Világifjúsági Találkozóra, ahol a mozgásom megtetszett Rábai Miklósnak és elvitt az Állami Népi Együttesbe."

1952 szeptemberétől szóló-, illetve magántáncos lett. Feleségét is itt ismerte meg. Mindketten 1979-tôl nyugdíjba mentek. De mint pedagógus és koreográfus, Erdélyi Tibor tovább dolgozik a budapesti Vadrózsák Táncegyüttesénél. Gyakran hívják mindkettőjüket külföldre is tanítani. A legtöbbször Japánban jártak.

A faragóművészt így méltatja Bánszky Pál: "Erdélyi Tibor faragásai sok szempontból eltérnek e korszak népművészetének a megjelenésétől. Egyéni úton járt, de művészete mégis a hagyományban gyökeredzett... Mint rendkívül kreatív, tehetséges alkotó, nyitott a világra. A vizuális kultúrában, az egyetemes művészet minden területén folyamatosan tájékozódott, de sohasem bújt más bőrébe, megmaradt szuverén világánál, kialakult stílusánál. Táncosként bejárta a világot. Tanulmányozta a természeti népek kultúráját és a modern mûvészetet is. Megismerhette az aszték és a maja kultúrát... Párizsban egy hétig járta a Louvre-t, New Yorkban a Modern Művészet Múzeumát. De eljutott Kolozsvárra Szervátiuszékhoz is.

Természetes, hogy faragásaiban nagy szerepet kap a táncábrázolás, hiszen saját izmaiban érzi ezt a művészetet. De a balladák világa, a népszokások, a megszenvedett magyar múlt; az elhurcoltak, a határainkon kívül meghaltak emléke, a siratók, a rájuk emlékeztető kopjafák, mind-mind Erdélyi Tibor mély emberismeretét, népismeretét és szeretetét adják vissza faragásaiban."

Március 23-án 15.00 óra „Régi idők mozija” - filmvetítés a Nyugdíjas klub tagjainak a zenei részlegben

Március 23-án 18.00 óra Szülők iskolája - sorozat Együttélés egy tinédzserrel
Molnár Marianna pszichológus előadása

Március 24-én 15.00 óra Irodalmi teadélután a könyvtárban „…e múltnak már adósa szelíd jövővel”

Március 24-én 18.00 óra Tájak, szokások, kézműves hagyományok sorozat Sárközi húsvétolás
Tojásdíszítés: Lehel Péterné tojásfestő Bátán élő népművészet ifjú mestere
Szövegdoboz: Bemutató: Sárközi húsvéti tojások
Belépődíj: 300 Ft A sorozatot támogatja:

Március 25-én 10.00 óra Baba-Mama klub
Tájékoztatás a helyi bölcsőde és óvodák beiratkozási feltételeiről és nevelési programjukról
Vendég: Lendvainé Szendrei Ágnes óvodavezető

Március 26-án 13.00 óra Olvasószolgálati és Helyismereti Könyvtáros Műhely
A kistérség könyvtárosainak szakmai találkozója

Március 27-én 17.00 óra Köztünk élő világjárók - sorozat Amerikától Ausztráliáig
Szentirmai Zénó vetítettképes úti élménybeszámolója

Március 29-én 19.00 óra Színház bérletes előadás
Hennequin-Veber-Nádas: Elvámolt nászéjszaka zenés vígjáték a Fogi Színház előadásában
Dupont, kerületi bíró Straub Dezső
Dupont asszony, a feleség Rátonyi Hajni
Zezé Fésűs Nelli / Agócs Judit
Paulette lánya Fogarassy Bernadett
Lisa Oszter Alexandra
Treveine, Paulette férje Gergely Róbert
Baule, a tartalék vőlegény Beleznay Endre
Couzan, keresztapa
Benkóczy Zoltán / Benedek Gyula
Gontrant, Lisa vőlegénye Straub Péter
Frontignac, tevekereskedő Fogarassy András
Mariette, cseléd Zezénél
Sáfár Anikó / Vanya Tímea
Ernestine, cseléd Dupont-éknál Szabó Zsuzsa
Festőnövendék Boros Ádám
Rendező Straub Dezső

Van önnek valami elvámolnivalója?
Cseng a fülünkben még mindig néhány régi kabaréjelenet mottója. Nem véletlenül, mivel ez az a fergeteges vígjáték, mely alapjául szolgált ezen viccnek. A történet, amely természetesen Franciaországban játszódik, és az eredeti rém egyszerű és mégis komikus alaphelyzetet vázol. Az ifjú házasok elindulnak nászútra, és a vonaton, mielőtt... - belép a vámos, és megkérdezi: "Van valami elvámolnivalója?". És ezután soha többé nem sikerül az, ami a férj kötelessége lenne, mert a fenti mondat mindig visszacseng. De azért van egy tartalék vőlegény is, meg Zezé, a festőnek álcázott kéjnő...
Belépődíj: 2300 Ft diák és nyugdíjas jegy 2000 Ft

Március 30-án 14.00 óra Harmath Imre - Lénárt László: Pán Péter
Mesemusical a Fogi Színház előadásában
Pán Péter, ha ezt a címet leírjuk, szinte már nem is kell hozzá semmiféle magyarázat, ajánlószöveg.
A klasszikus gyerekirodalom egyik halhatatlan, költői remeke a felnőni nem akaró Pán Péter története. Ez a mese azért marad örök, mert a minden emberben kitörölhetetlenül megbúvó, élő vágyat testesíti meg: a visszavágyást a gyerekkor csodákkal, kalandokkal teli világába.

A Darling család: a szülők, Wendy és két öccse, Pán Péter és nyugtalan tündére, Csingiling, a fő gonosz, Hook kapitány Ők, valamennyien szinte személyes ismerőseink, akár a regény, akár valamelyik színpadi feldolgozás vagy film formájában találkoztunk velük.
Belépődíj: 600 Ft


A Mozi műsora


Március 4-10. 17.00 óra A hercegnő és a béka

Színes, szinkronizált amerikai animációs film, 2009
Rendezte: Ron Clements, John Musker

A klasszikus hercegnős-békás történet új köntöst kap: a tündérmese ezúttal New Orleansban játszódik, méghozzá a jazz-korszakban, ahol Maldonia hercegét nem valami gonosz boszorkány, hanem dr. Facilier változtatja békává, Tiana hercegkisasszony pedig hiába próbálja egy csókkal visszaváltoztatni, bizarr fordulatként ő is békává változik. A mágikus átok megtöréséhez együttes erővel kell megtalálniuk a jó voodoo-t űző Odie mamát, de ehhez egy hosszú, kalandokkal és veszélyekkel teli utat kell átélniük. A két béka barátságából természetesen előbb-utóbb szerelem lesz, ezt pedig egy klasszikus Disney mesében musicalbetétekkel kell alátámasztani. Az alkotók vissza akarják hozni a Broadway-musicalek hangulatát a rajzfilmbe, ez a feladat pedig a veterán Randy Newman (Toy Story, Szörny Rt.) zeneszerzőnek jutott.


Március 4-10. 19.00 óra Az áruló szív

Színes, feliratos amerikai-angol játékfilm, 2009
Főszereplők: Josh Lucas, Lena Headey, Brian Cox
Rendezte: Michael Cuesta

Terry (Josh Lucas) egyedül neveli lányát, mióta felesége évekkel ezelőtt elhagyta. A súlyos szívbeteg férfi élete talán még keservesebb. Reménykedni kezd, mikor nemcsak új szívet kap, de beleszeret Elizabethbe (Lena Headey), a gyönyörű orvosnőbe.
Új szíve azonban egyre vadabbul ver, és Terrynek rá kell ébrednie, hogy addig nem is nyugszik meg, míg fel nem kutatja donorja gyilkosát…


Március 11-17. 17.00 óra  ÉGENJÁRÓK
Színes, feliratos, japán animációs film, 2008
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Szereplő(k):Rinko Kikuchi (Suito Kusanagi hangja), Chiaki Kuriyama (Mitsuya hangja), Shosuke Tanihara (Tokino hangja), Bryce Hitchcock (Mizuki Kusanagi hangja),Ryo Kase

Rendező: Mamoru Oshii
Mamuro Oshii, a Ghost in the Shell és az Innocence rendezőjének legújabb jövővíziója ismét az ember és gép összeférhetetlen, mégis szorosan összekapcsolódó viszonyát vizsgálja.

Március 4-10. 17.00 óra A hercegnő és a béka

http://www.premierpark.hu/cikk.php?cikk=1015249#trailer
Színes, szinkronizált amerikai animációs film, 2009
Rendezte: Ron Clements, John Musker
A klasszikus hercegnős-békás történet új köntöst kap: a tündérmese ezúttal New Orleansban játszódik, méghozzá a jazz-korszakban, ahol Maldonia hercegét nem valami gonosz boszorkány, hanem dr. Facilier változtatja békává, Tiana hercegkisasszony pedig hiába próbálja egy csókkal visszaváltoztatni, bizarr fordulatként ő is békává változik. A mágikus átok megtöréséhez együttes erővel kell megtalálniuk a jó voodoo-t űző Odie mamát, de ehhez egy hosszú, kalandokkal és veszélyekkel teli utat kell átélniük. A két béka barátságából természetesen előbb-utóbb szerelem lesz, ezt pedig egy klasszikus Disney mesében musicalbetétekkel kell alátámasztani. Az alkotók vissza akarják hozni a Broadway-musicalek hangulatát a rajzfilmbe, ez a feladat pedig a veterán Randy Newman (Toy Story, Szörny Rt.) zeneszerzőnek jutott.


Március 4-10. 19.00 óra Az áruló szív
Színes, feliratos amerikai-angol játékfilm, 2009
Főszereplők: Josh Lucas, Lena Headey, Brian Cox
Rendezte: Michael Cuesta
Terry (Josh Lucas) egyedül neveli lányát, mióta felesége évekkel ezelőtt elhagyta. A súlyos szívbeteg férfi élete talán még keservesebb. Reménykedni kezd, mikor nemcsak új szívet kap, de beleszeret Elizabethbe (Lena Headey), a gyönyörű orvosnőbe.
Új szíve azonban egyre vadabbul ver, és Terrynek rá kell ébrednie, hogy addig nem is nyugszik meg, míg fel nem kutatja donorja gyilkosát…

Március 11-17. 17.00óra ÉGENJÁRÓK
Színes, feliratos, japán animációs film, 2008
16 éven aluliak számára nem ajánlott
http://www.port.hu/pls/me/media.print_media_popup?i_area_id=6&i_object_id=108733&i_is_picture=1&i_is_video=1&i_org_id=&i_media_id=240840

Szereplő(k):Rinko Kikuchi (Suito Kusanagi hangja), Chiaki Kuriyama (Mitsuya hangja), Shosuke Tanihara (Tokino hangja), Bryce Hitchcock (Mizuki Kusanagi hangja),Ryo Kase

Rendező: Mamoru Oshii
Mamuro Oshii, a Ghost in the Shell és az Innocence rendezőjének legújabb jövővíziója ismét az ember és gép összeférhetetlen, mégis szorosan összekapcsolódó viszonyát vizsgálja.

Március 11-14. 19.00 óra Hova lettek Morganék?

http://www.premierpark.hu/cikk.php?cikk=1015289#trailer
Színes, szinkronizált amerikai krimi-vígjáték, 2009
Főszereplők: Hugh Grant, Sarah Jessica Parker, Sam Elliott, Mary Steeburgen
Írta és rendezte: Marc Lawrence
Morganék mindenképp szeretnének eltűnni a világ szeme elől… Nem mintha volna mit szégyellniük: a férfi, Paul (Hugh Grant) Manhattan egyik legmenőbb ügyvédi irodájának sztárjogásza, a felesége, Meryl (Sarah Jessica Parker) pedig egy rendkívül sikeres ingatlankereskedő - akik egy futó hűtlenség következményeként éppen válni készülnek. Egy váratlan esemény azonban megzavarja őket: egy gyilkosság szemtanújává válnak, így az ügyészség a tanúvédelmi program keretében egy békés kisvárosba küldi őket.

A veszekedésben élenjáró pár kénytelen a helyi seriff rokonának kiadni magát, és hogy az álca tökéletes legyen, boldog szerelmeseknek kell tűnniük.
Pault és Merylt eleinte még a helybéliek naiv szívélyessége sem kárpótolja a Manhattanben maradt pörgésért és nagyvilági csillogásért, de valahogy mégis kezdik megkedvelni új életüket… amikor rájuk talál a gyilkos...

Március 15-17. 19.00 óra California Dreamin’

Színes, feliratos román film, 2007
Főszereplők: Armand Assante, Jamie Elman, Razvan Vasilescu, Maria Dinulescu, Alex Margineanu, Ion Sapdaru
Rendezte: Cristian Nemescu
1999-ben járunk, a koszovói háború idején. Egy osztagnyi NATO-katona igyekszik Szerbia felé, tehervagonjukon akár a háború kimenetelét is befolyásolható fontos radar-lokátorral. Csakhogy olyasmi történik, amire Doug Jones kapitány (Armand Assante) a legkevésbé sem számít: egy romániai kisváros vasútállomásán a szállítmányhoz tartozó dokumentumok hiányára hivatkozva a csökönyös állomásfőnök feltartóztatja őket. Elveszve a bürokrácia útvesztőjében Jones kapitány lassan kénytelen beletörődni, hogy nem percekig vagy órákig, hanem akár napokig rostokolhatnak a semmi közepén.

Csakhogy ez a semmi közepe sokaknak élettér, méghozzá olyan, ahonnan legszívesebben menekülnének: a környék szebb jövőről álmodozó lánykái a fiatal katonáktól remélik a megváltást, míg a polgármester a román-amerikai barátságban látja kisvárosa felvirágoztatását. A falu elöljárói elhatározzák, hogy a vendégek tiszteletére egy Elvis-imitátorral megspékelt ünnepséget szerveznek.

Március 18-24. 17.00 óra Adás

http://www.premierpark.hu/cikk.php?cikk=1015285#trailer
Színes, magyar filmdráma, 2009
Főszereplők: Kerekes Éva, Terhes Sándor, Rátóti Zoltán, Hajduk Károly, Wéber Kata, Becker Hanna, Kóródi Boróka, Lengyel Ferenc, Thuróczy Szabolcs
Rendezte: Vranik Roland
Képzeljünk el egy világot, ahonnan eltűnt a kép képernyőkről. Nem működnek a monitorok és a televíziók. Hatalmas űr keletkezik, a képernyők előtt eltöltött idő helyén, az embereken az elvonás tünetei jelentkeznek. A megmagyarázatlan képhiánnyal szembesülve pánik és a félelem uralkodik el rajtuk. A kezdeti rémület lassan elcsendesült, a társadalom feleszmélt az első sokkból és alternatívákat keres az élet működtetésére. A kezdetben megbénult városok infrastruktúrája lassan új keretek között éled újjá. Egy ilyen a városban élnek főszereplőink, három fiútestvér (Terhes Sándor, Rátóti Zoltán, Hajduk Károly). Együtt vagy magányosan, de mindhárom testvér saját sorsát próbálja túlélni, miközben a képnélküli világ nehezedik rájuk.


Március 18-24. 19.00 óra Bibliotheque Pascal
Színes magyar-német filmdráma, 2010
Főszereplők: Török-Illyés Orsolya, Oana Pellea, Raˇzvan Vasilescu, Andi Vasluianu, Shamgar Amram, Mihai Constantin, Hajdu Lujza, Ion Sapdaru
Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs
Mona Paparu magyar nemzetiségű román állampolgár. A Fekete-tenger partján megismerkedik egy szökött fegyenccel, aki túszként fogva tartja. Viorel műveletlen, ostoba fickó, de gazdag képzelete és egyszerű érzelmei hatással vannak a lányra. Az éjszakát együtt töltik, de a rendőrség másnap kioltja a menekülni próbáló Viorel életét. Mona és Viorel kapcsolatának gyümölcse egy leánygyermek, akit Mona Vioricának keresztel. Mona egyedül neveli hároméves kislányát, és vásári bábelőadásokkal tartja el magát. Az egyik előadáson találkozik édesapjával, Gigi Paparuval, akit évek óta nem látott. Paparu megkéri Monát, hogy kísérje el őt Németországba, ahová egy műtétre kell utaznia. Mona rááll, Vioricát pedig távoli rokonára, Rodica jósnőre bízza. Amikor megérkeznek egy németországi állomásra, kiderül, hogy Paparu valójában prostituáltakkal kereskedik, és hogy lerója tartozását két veszélyes emberkereskedőnek, otthagyja nekik Monát, aki végül Angliába kerül egy bizonyos Pascalhoz, a Bibliotheque Pascal nevű irodalmi kávéháznak álcázott bordélyház tulajdonosához. Eközben a gyámhatóság elveszi a nagynénitől a kislányt. Amikor Mona végül visszatér, a gyámhatóságon el kell mondania, mivel töltötte külföldön az idejét. A film Mona Paparu beszámolója: utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának története.
Info.:Az alkotás a 41. Magyar Filmszemlén elnyerte a a fődíjat, az Arany Orsót, a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját, az Országos Diákzsűri Zöld Holló-díját, valamint a film operatőre, Nagy András kapta az operatőri díjat.

Március 25-31. 17.00 óra Varga Katalin balladája
http://www.premierpark.hu/cikk.php?cikk=1015371#trailer
Színes brit-román-magyar thriller, 2009
Főszereplők: Péter Hilda, Pálffy Tibor, Tankó Norbert, Mátray László, Kozma Attila, Kántor Melinda, Roberto Giacomello, Florin Vidamski
Forgatókönyvíró-rendező: Peter Strickland
Egy székely asszony rója az utakat tízéves kisfiával, keresztül Erdélyen. Varga Katalint férje elkergette otthonukból, miután tudomására jutott, nem ő a kis Orbán valódi apja. A szilárd férfit nem érdekelték a körülmények, vagy az asszony magyarázata. Pedig Katalin nem volt hűtlen hozzá - egy éjjel hazafelé megerőszakolták. A nő azóta is ezzel a traumával él, ám eddig senki nem tépte fel a régi sebeket. Most azonban, elkeseredésében, útnak indul, hogy megtalálja egykori támadóit, és bosszút álljon rajtuk. Orbánnak azt hazudja, a beteg nagymamát mennek meglátogatni.

Szekéren utaznak, istállóban alszanak; ahol gyanússá válnak a helyiek szemében, onnan gyorsan továbbállnak. Végül az anya és a gyermek rátalálnak a bűnösre, akinek, úgy tűnik, már megbocsátott az isten. Felesége van, dolgos, becsületes emberként éli életét. De a bűnhődés elől nincs menekvés. Még akkor sem, ha a bosszú csak újabb bosszút szül.


Március 25-30. 19.00 óra Farkasember
http://www.premierpark.hu/cikk.php?cikk=1015292
Színes, feliratos amerikai horror, 2010
Főszereplők: Benicio Del Toro, Anthony Hopkins, Emily Blunt
Rendezte: Joe Johnston
Lawrence Talbot gyermekkora azon az éjszakán ért véget, amikor édesanyja meghalt. Miután elhagyta Blackmoor álmos kis falucskáját, évtizedeken át próbált felépülni és felejteni. Ám amikor fivére menyasszonya, Gwen kinyomozza hollétét, hogy segítsen neki megtalálni elveszett szerelmét, Talbot hazatér, hogy részt vegyen a keresésben. Megtudja, hogy valami gyilkolja a falucska lakóit - valami, aminek brutális az ereje és kielégíthetetlen a vérszomja. Kiderül továbbá, hogy egy gyanús detektív érkezett a Scotland Yardról, aki nyomoz az ügyben.
Ahogy Lawrence elkezdi összerakni a véres kirakós darabjait, tudomást szerez egy ősi átokról. Akit ez az átok sújt, az teliholdkor vérfarkassá változik. Ahhoz, hogy véget vessen az öldöklésnek és megvédje a nőt, akit közben megszeretett, Talbotnak el kell pusztítania a gonosz lényt a Blackmoort övező erdőben. Ám miközben a rémséges szörnyre vadászik, ez a hányatott múltú férfi felfedezi a saját sötét oldalát - amelyről elképzelni sem tudta, hogy létezik.


Tisztelt Igazgató Úr / Nő! Kedves Érdeklődő! 2010. március-december között Sárospatakon, NÉPI JÁTSZÓHÁZI FOGLALKOZÁSVEZETŐ
szakképesítést nyújtó tanfolyamot szervezünk, melyre felhívjuk szíves figyelmüket.

A népi játszóházi foglalkozásvezető akkreditált pedagógusképzés 120 óra elméleti és szakmai gyakorlati tanfolyam. A képzés hétvégi konzultáció, előadás és csoportos gyakorlati foglalkozás formájában történik.

Helyszíne: A Művelődés Háza és Könyvtára
A képzés választott témájú szakdolgozat benyújtásával, (minimum 20 oldal), illetve szóbeli és gyakorlati vizsgával zárul.
A szakképesítés megszerzéséről a résztvevő A Művelődés Háza és Könyvtára által kiállított tanúsítványt kap.
A jelentkezés feltétele: minimum érettségi, illetve a pedagógusok részéről főiskola.
A képzés díja: 120.000 Ft. Első részlet: 30.000 Ft.
Jelentkezési határidő: 2010. március 01.
Jelentkezési lap beszerezhető személyesen vagy postai úton, A Művelődés Háza és Könyvtára 3950 Sárospatak Eötvös u. 6. sz. /tel: 47/311-811/ címen.
A képzésről információt ad: Kovácsné Géczi Julianna népművelő.
A tervezett kezdés 2010. március 27. 10 óra


 

F e l h í v á s Újból útra kel A Művelődés Háza Világjárók klubja
uticélunk a Délvidék!

1. nap: Utazás a Sárospatak – Miskolc – Debrecen – Szeged útvonalon. A Röszkei határátlépés után városnézés Kosztolányi Dezső szülővárosában Szabadkán (Subotica): városháza, színház és a Zsolnay-szökőkutak, majd a híres üdülőhelyre, Palicsra (Palic) utazunk. Napunkat Újvidéken (Novi Sad), a Vajdaság fővárosában folytatjuk. Rövid autóbuszos városnézés a belvárosban: Báni palota, Fórum Ház, Városháza, katolikus templom, görögkeleti székesegyház és a püspöki palota. Továbbmegyünk a Duna túloldalán magasodó Péterváradra (Petrovaradin), ahol az erődöt, („a Duna Gibraltárja”), és a híres óratornyot keressük fel. A Szerémségen keresztül érkezünk Belgrádba, majd a szálláshelyre.

Szállás, vacsora és reggeli: Székelykeve (Skorenovac) a magyar nyelvterület legdélebbi, többségében magyarok által lakott településen A Vajdaság Autonóm Tartomány Dél-Bánsági Körzetében, az Al-Duna közelében, Kevevárától 6 km-re nyugatra (Pancsovától 30 km-re, Belgrádtól 46 km-re délkeletre).

2. nap: Reggeli után utazás Nándorfehérvárra (Belgrád/Beograd): vár meglátogatása után séta és szabadprogram a belvárosban. Városnézésünket Zimonyban folytatjuk, itt a Hunyadi-tornyot nézzük meg. Az ugyancsak székely-magyarok által lakott Hertelendifalva (Vojlovica) érintésével érkezünk vissza a szálláshelyre. Késő délután ismerkedés vendéglátó falunkkal Székelykevével, mely mint már írtuk is a Kárpát-medence legdélebbi magyarlakta települése. Kiemelt nevezetessége a katolikus templom, de a temetőbe is érdemes kisétálni.

Szállás, vacsora és reggeli Székelykeve.

3. nap: Reggeli után utunk látványosságokban leginkább bővelkedő napja következik. Először a szemet gyönyörködtető Szendrő (Smederevo) várát látogatjuk meg. Ezután egész napos kirándulás a Kis- és a Nagy-Kazán-szoroshoz, valamint a Vaskapu-szorosokhoz, egészen a Vaskapu-erőműig. Útközben pihenő Galambóc várának festői romjainál.

Szállás, vacsora és reggeli Székelykeve.

4. nap: Reggeli után hazafelé indulunk, útközben még sok látnivalóban lesz részünk. Titelen a Tisza és a Bega összefolyásánál, a Duna és a Tisza találkozásának közelében járunk majd. Nagybecskerek (Zrenjanin) belvárosán áthaladva láthatjuk az egykori megyeházát, református templomot, igazságügyi palotát, volt piarista gimnáziumot és a katolikus székesegyházat is. Ezt követően Elemérre megyünk, ahol fejet hajtunk Kiss Ernő tábornok, aradi vértanú sírja előtt. Óbecse (Becej) legfontosabb nevezetességeinek megtekintése következik: városháza, fő tér az Eiffel - zsilip. Programunk befejezéseképpen Zenta /(Senta) belváros, „burekozás”/ és Magyarkanizsa (Kanjiza) érintésével Horgosnál érkezünk meg a határra. Röszke – Szeged – Sárospatak. Várható megérkezés késő este, illetve késő éjszaka.



Részvételi díj: 41. 800 Ft

Érdeklődni A Művelődés Házában Stumpf Gábor népművelőnél lehet.